Kizárólag őshonos, szaporodni képes halfajok telepítését tervezik, mert a tavak egyediségét akarják elérni a kuriózumnak számító halfajokkal. Kosfejű nyurga pontyot – amely csak a Velencei-tóban élő magyar vadponty –, balint, jászkeszeget, szélhajtó küszt, vörösszárnyú keszeget, csapó sügért és dévérkeszeget telepítenének ide.

Képünkön a balin (Forrás: energofish.hu)

A Kőszeg és Lukácsháza között lévő árvízcsúcs csökkentő tározó megépítésekor két tavat is kialakítottak. Ennek halászati joga az államé, amit pályázat útján haszonbérbe ad. A bérletre a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége is pályázik, ráadásul jó úton haladnak annak elnyerése felé. Ebben a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Burgenlandi Horgász Szövetség, a Kőszegi Horgász Egyesület, a lukácsházi önkormányzat, és harminc, vendéglátással, szállásadással foglalkozó Kőszeg környéki vállalkozás is támogatja.
A több mint 22 ezer természetkedvelő Vas és Zala megyei lakos érdekeit képviselő szövetség elnöke, Csécs Sándor elmondta: a két tó horgászati hasznosítási terve értelmében a kőszegi önkormányzattal jelölnék ki a horgászati célokat szolgáló partszakaszt.

Az új horgászati területre speciális horgászszabályok vonatkoznának. Elképzelésük szerint az igazi sporthorgászat helyszíne lenne az egyik horgásztó, ahol szakáll nélküli horoggal lehetne pecázni, és a kifogott halat mérettől és fajtától függetlenül azonnal, kíméletesen vissza kellene engedni a tóba. Az itteni haltelepítés is speciális lenne a megyében.

Ha a tavak alkalmasak lesznek országos horgászversenyek lebonyolítására, akkor a versenyhelyszínként történő regisztrációt is szorgalmazzák majd az országos szövetségnél, ígéri a vasi horgászok megyei vezetése.

Bővül a sebes pisztráng tanösvény

A Gyöngyös patakon Lukácsháza felett alakították ki a Sebes pisztráng tanösvényt. Ez több mint három kilométer hosszú. Szárazföldről és mederből is horgászható Vas megyei kiemelt területi jeggyel, de minden megfogott halat kíméletesen vissza kell engedni. Ezt tervezik meghoszabbítani újabb három kilométerrel, így az országban egyedülálló hat kilométeres pisztrángos szakasz jön majd létre. Idén tavasszal sebes pisztránggal telepítik be ismét a pataknak ezt a szakaszát.

Forrás: vasnepe.hu, UTIRO LEADER Egyesület

Cikk megosztása