Fejlesztések Apajon

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Közép-magyarországi Operatív Program KMOP-2009-3.2.1/A kódszámú, Élőhelyek és élettelen természeti értékek megőrzését, helyreállítását szolgáló beruházások című támogatási keretből 112 062 297 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az „A Kisapaji-rét vizes élőhely rekonstrukciója” című projekt megvalósítására.

Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által társfinanszírozott projektjének célja a leginkább veszélyeztetett kiskunsági (Felső-Kiskunsági szikes pusztai) élőhelyek megőrzése, a sérült élőhelyek helyreállítása, a tájsebek megszüntetése volt. Ennek kapcsán a kisapaji térség területén húzódó vízelvezető árkokat, gátakat felszámolták. A természetes terepszinthez igazításon túl helyreállították a bányászattal bolygatott felszínt, elszállították az építési- és betontörmelékeket. A homokbányászat során keletkezett anyagnyerő gödröket, valamint az ivadéknevelő halastavakat feltöltötték, felületrendezésüket megvalósították.
A fejlesztés várt eredményei között a legfontosabb, hogy a vízháztartás stabilizálása nyomán kialakul a szikes pusztai életközösség. Olyan védett, illetve fokozottan védett fajok elterjedése várható a térségben, mint a túzok, a pusztai gyalogcincér vagy az agárkosbor. A fejlesztés nyomán továbbá jelentősen javulnának a hagyományos pusztai állattartás körülményei. A legeltetéses hasznosítás visszaállítása ráadásul gazdasági szempontból pozitív hatással bír majd, s megnő a terület vonzereje is.

A Kisapaji-rét egykor gazdag vízellátottságú, szikes puszta változatos élőhely volt, amely ma jelentős környezeti problémákkal küzd. A nagytérségi vízrendezés a belvizek kiterjedését és tartósságát jelentősen csökkentette, helyenként akár több méterrel is leszállította a talajvizet. Az elvezető csatornák ezen a területen további szárazabb foltok kialakulását is elősegítették. A kiszáradás a növényzet átalakulását, sok tájidegen faj megjelentését, az élőhelyek gyomosodását okozta. A túzok például – amely a messze belátható sík területet kedveli – visszaszorult, hasonlóképpen több más fajhoz. Az élőhely jelentőségét mutatja, hogy olyan védett illetve fokozottan védett növényfajoknak ad otthont, mint az agárkosbor, törpe nőszirom, bugás hagyma, őszi füzértekercs, állatvilágának értékes képviselője a túzok, a kék vércse, a gólyatöcs és az ugartyúk. A terület ma a nemzetközi jelentőségű vizes területek védelmét szolgáló Ramsari-egyezmény hatálya alá tartozó országos jelentőségű védett, egyben NATURA 2000 terület és az UNESCO által kijelölt Bioszféra Rezervátum.

A fejlesztés a Kisapaji-rét 12,19 km²-es területén valósult meg.

*

Átadták a halásztelki Hunyadi Általános Művelődési Központ új szárnyát

Háromszintes épülettel bővült a Hunyadi Mátyás Általános Művelődési Központ (ÁMK). Az első szinten kapott helyet a városi könyvtár modern helyisége internetkávézóval, valamint a koncertterem egy kis stúdióval, tökéletes hangszigeteléssel. A második szinten osztálytermek, természettudományi előadó és szertárak, a harmadik szinten pedig a zeneiskola termei és tanári szobája találhatók.

Az új, levegős, korszerű technológiai elemekkel rendelkező szárny megépítésével a régi iskolarészt is akadály-mentesítették. Sőt, új iskolai bútorokkal, hangszerekkel és 273 számítógéppel gazdagodott az intézmény eszközparkja. Szentgyörgyi József polgármester elmondta, az iskola bővítése időszerű volt. A fejlesztésre azért volt szükség, mert Halásztelek lélekszáma folyamatosan és dinamikusan nő, egyre többen költöznek ide, és az új családokban sok a gyerek.

A fejlesztés EU-s pályázat révén 250 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg, azonban a beruházás két és félszer ennyibe került.

Forrás: dunavolgye.hu

*

Fejlődő Szigetszentmárton

A 2006 és 2010 között pályázatokból közel 130 millió forintot nyert az önkormányzat a községnek. A sikeres pályázati támogatásokkal számos beruházást, fejlesztést tudtak megvalósítani. Az uniós támogatással megvalósult faluközpontban korszerű járdákon közelíthető meg az iskola, az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal, a művelődési ház, a posta, az ABC, a katolikus templom, a református templom, a kis ABC és a hentesbolt. Parkolók teszik biztonságossá a közlekedést, átépítették a buszmegállókat is. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatásával megszépült a Templom tér, a műemlék templom.

Folytatódott a 2004-ben megkezdett útfelújítási program. Új útburkolatot kapott az Orvos köz, Jókai-, Szőlő-, és az Erdősor utcák, járda épült az ABC-től az Orvos közig. A kívül-belül felújított művelődési ház Pest megye egyik leglátogatottabb közművelődési intézménye lett. Számtalan kulturális és szabadidős rendezvény színesíti a falu életét. A művelődési házban EU-s pályázatok révén felkészültek a felnőttoktatás különböző formáira, s beindították a számítógépes és nyelvi tanfolyamokat. Korszerű körülmények segítik a tanulást, a tanfolyamok szervezését. Teleházuk számítógép-parkja a legkorszerűbbek közé tartozik.

Az oktatási intézményekben javultak az oktató-nevelő munka feltételei. Az iskolát és a tornacsarnokot két ütemben 22 millió forintos pályázati pénzből újították fel. A külső nyílászárók cseréjével gyakorlatilag új iskola épült, hiszen az épület külső homlokzatának 60 százaléka üvegfelület. Sor került az utcai homlokzat hőszigetelésére, továbbá felújították az ebédlőt, minden osztályteremben kicserélték a padokat, székeket. Az iskola padlózata ötmillió forintból szépült meg.

Az óvodát két ütemben, összességében 11 millió forintból korszerűsítették. Nyílászárócserékkel, a vizesblokk felújításával, fűtés-korszerűsítéssel, egy teljesen felújított konyhával, új játszó eszközökkel, eszközbeszerzésekkel jó feltételeket biztosítanak a csöppségek fejlődéséhez.

Az ÚMVP keretében 10 millió forintos támogatással tovább szépült a strand, valódi közparkká vált a Nyárfa utca melletti erdős terület. Négyszáz méternyi sétány, a strandon és a sétány mentén játszószigetek, közösségi terek, parkolók létesültek. A növénytelepítésnek köszönhetően előnevelt lombos fák, cserjék teszik barátságosabbá a környezetet – így teremtve kulturált környezetet a szabadidő eltöltéséhez.
A település vonzerejét mutatja, hogy a válság közepette országszerte jelentősen megtorpant az új lakások építése, ám Szigetszentmártonban számuk dinamikusan növekedik. Ennek köszönhető, hogy fiatalodik a település, növekszik a lélekszám, ami persze feladatokat is jelent az önkormányzat számára. A lendületes településfejlesztés persze csak lakossági összefogással valósulhatott meg. Említést érdemelnek a helyi civil szervezetek, különböző közösségek, amelyek színesítik, gazdagítják a település életét.

Lerner Henrik polgármester
Szigetszentmárton

*

Átadták az új óvodát Szigetcsépen

A szigetcsépi óvodát egy százéves parasztházból alakították ki, melynek karbantartása, állagmegóvása minden évben tetemes pénzébe került a községi önkormányzatnak. Az új óvoda megépítésének ötlete 1998-ban vetődött fel, végül 2010 őszén készült el 250 millió forintos uniós támogatással. Az önkormányzat nyolc pályázat közül választotta ki a legmegfelelőbb kivitelezőt. Az épület 1200 négyzetméteres és 125 kisgyerek fogadására alkalmas.

Forrás: szigetcsep.hu

*

Új, aszfaltborítású utcákat adtak át Kiskunlacházán

Útépítési beruházás zárult le a településen, amelynek köszönhetően a község földútjain sokkal egyszerűbb és komfortosabb a közlekedés. Az aszfaltozás mellett vízelvezető árkokat is építettek, és felújítottak egyes járdaszakaszokat.

A sikeresen zárult projektben kilenc utca újult meg. Az Erdei Ferenc utca, a Pósa Lajos utca, a Deák Ferenc utca, a Bánk bán utca, a Botond utca, a Dobó István utca, a Báthory István utca, a Bethlen Gábor utca Toldi Miklós és Dobó István utca közötti szakasza, valamint a Kert utca – összesen mintegy három kilométernyi útszakasz – kapott szilárd burkolatot és vízelvezető árkokat.

Ezen felül a Báthory István utcában 310 méternyi járdát újítottak fel, valamint 460 négyzetméteren történt füvesítés, továbbá hulladékgyűjtő edényeket és új utcanév táblákat helyeztek ki. A fejlesztések nyomán szebbé, rendezettebbé váltak a község közterületei, az utazási idő pedig jelentősen lerövidült.

A KMOP-2.1.1/B-09-2009-0036 számú, „Komplex földútfejlesztés Kiskunlacházán” című pályázaton 135 millió forintot nyert az önkormányzat, a beruházás teljes költségvetése csaknem 194 millió forintra rúgott. A megújult utakat dr. Répás József polgármester átadta a község polgárainak.

Forrás: A Mi Újságunk (Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzat havilapja)

*

Indul az üdülőterületek szennyvízcsatornázása

A 14 települést magában foglaló RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás (amelynek Ráckeve város 22,84 százalékos beruházási aránnyal a legnagyobb tagja), nettó több mint 3,7 milliárd forint támogatást nyert el az üdülőterületek szennyvízcsatornázására. A támogatásból közel 845 millió forintnyi összeg Ráckeve városának jut. Nagymértékben javul e beruházással a város egyik legnagyobb kincse, a Duna-ág vízminősége, mely növelni fogja az egész város vonzerejét, értékét. A beruházás átfutási ideje – a 14 település vonatkozásában – körülbelül két év. A társulatszervezők hamarosan valamennyi üdülőtulajdonost írásban vagy személyesen keresik meg, bízva abban, hogy az alakuló csatornamű társulatba tagként belépnek. A társulat megalakulása a támogatás igénybevételéhez nélkülözhetetlen, a megalakulás feltétele, hogy a 14 településen található összesen 8474 üdülő (ebből 2059 ráckevei) tulajdonosainak kétharmada belépési nyilatkozatát megtegye. Ebben az esetben a maradék egyharmadra nézve is kötelezővé válik a részvétel.

Fotó: Kisdunai Nagyhajók

Vezetékes ivóvíz az Angyali-sziget és Kerekzátony-sziget ingatlanjainak is

A szennyvízcsatorna-hálózat megléte a feltétele annak, hogy az eddig vezetékes ivóvízzel el nem látott Angyali- és Kerekzátony-sziget üdülőibe is bevezethessék a vizet. Az ingatlanokat terhelő építési költség még nem ismert, mivel a rendszer tervezése még folyamatban van. A munkákat a Ráckeve és Térsége Beruházó Viziközmű Társulat végzi majd. A társulat érdekeltségi területének kibővítése akkor lehetséges, ha a szigeteken fekvő közel ezer üdülőingatlan tulajdonosainak kétharmada megteszi belépési nyilatkozatát a társulatba. Ebben az esetben a maradék egyharmadra nézve is kötelezővé válik a részvétel.
Vezetékes vízszolgáltatás a szigeteken csak szennyvízcsatornával ellátott ingatlanon biztosítható.

Forrás: rackeve.hu

Forrás: Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása