Támogatás a leszakadó rétegeknek

Pályázaton nyert 60 millió forint támogatást hozott a szegény térségnek a debreceni székhelyű Tevékeny Szeretet Közösség. Nagy lehetőséget kaptak Egyek, Egyek-Telekháza és Egyek- Félhalom hátrányos helyzetű lakói az elmúlt hetekben.

A program a gazdaság tartós növekedése által generált munkahelyek betöltéséhez szükséges munkaerő kínálatot kívánja növelni és javítani. Célja, hogy a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan létrejövő új munkahelyek betöltésére alkalmas, megfelelő képzettségű munkaerőt biztosítsa. Az első lépést olyan személyek felé akarják megtenni, akik önhibájukon kívül váltak hátrányos helyzetűekké. 2010. októbere és 2011. decembere között hatvanan vehetnek részt a társadalmi integrációjukat erősítő képzéseken - tudtuk meg Éles Mariann projektmenedzsertől.

Forrás: Hajdú Online

*

Az utolsó mohikán Balmazújvároson

Kis Gábor férfiszabó mester Balmazújváros egyik elismert embere, de szakmájától függetlenül példaképe lehet bárkinek.

Balmazújvároson mindig is voltak, vannak és lesznek olyan személyek és személyiségek, akik méltán öregbítették és fogják is a város hírnevét!
A most 65 éves, Balmazújvároson született mester a nyugdíjas évei mellett is aktívan dolgozik, bár nem erre a pályára akart lépni ifjú éveiben. Amikor ő kezdte a pályaválasztási iskola éveit, még nem sok választása volt bárkinek " az akkori rendszerben ", hogy maga döntse el, mit is akar az élettől, így szinte az egyik pillanatról a másikra azt vette észre, hogy egy iskolapadban ülve ismerkedik a tűvel és a cérnával. Az akkori helyi KTSZ - ben kezdte el megtanulni e szakma igen nehéz kézügyességét és nehézségét, majd az idő teltével fokozatosan sajátította el a szakma fortélyait. Időközben megjött az étvágya a tanulónak, és az egyik legjobbja lett iskolájának. Kis Gábor a városban, a megyében, de lehet még az országban is utolsó mohikánnak számít ebben a szakmában, hisz a mai fiatalok nem keresik ezt a szakmát, a szüleik nem késztetik őket arra, hogy ezt válasszák, így félő hogy el fog jönni az idő amikor csak a boltban lehet majd megvenni egy olyan csikós mellényt, egy bő nadrágot stb, amibe már nem "varrták bele a szívet és a lelket"!

Forrás: Hajdú Online

*

Mindig kitalálnak valamit

2007-ben döntöttek úgy a nádudvari Nagisz Zrt. vezetői, hogy létrehozzák a Nádudvari Élelmiszer Kft.-t.
A tej és húsüzem összevonásával létrejött társaság megalakulásában döntő szerepet játszott a hatékonyság javításának, a fajlagos költségek csökkentésének, a versenyképesség növelésének, valamint az új piacok szerzésének az igénye.
A Nádudvari Élelmiszer Kft. azóta a frissárupiac meghatározó szereplőjévé vált. "Számunkra fontos, hogy magyar tulajdonú cég vagyunk, a helyben megtermelt alapanyagokra építjük a gyártást, és helyi munkaerőt foglalkoztatunk. Ez a momentum a marketingstratégiánkban is visszaköszön. Szerencsére van mire építeni, hiszen a nádudvari (márka) név jól cseng a piacon" - tájékoztatott Volosinovszki János ügyvezető, aki ugyan csak másfél éve igazgatja a társaságot, de már több országos szakmai sikert értek el. A tejüzemükben túrót, tejfölt, vajat és körített túrót gyártanak, melyek minőségére jellemző, hogy az utóbbi három esztendő mindegyikében valamelyik termékük Magy Termék Nagydíjat nyert. A húsüzemben újdonságnak számít a mirelit termékek gyártása. Az üzem korszerűsítését követően mód nyílt panírozott termékek készítésére, ezért első körben panírozott sajtokkal és zöldségekkel jelentek meg a piacon. Miközben a tejágazatuk valamennyi piaci szegmensben jelen van, a húskészítményeik főként Kelet-Magyarországon kaphatók.

Forrás: Hajdú Bihari Napló

*

III.Hajdú-Bihar megyei Böllérverseny

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Hajdú-Bihar megyei Böllérverseny Újszentmargitán.

A hagyományőrző rendezvény 2007-ben indult útjára. Az igazi vidéki hangulatot árasztó fesztiválnak idén 10 versengő csapat vágott neki.
Az előkészületek már a csütörtöki napon megkezdődtek sátorállítással, díszítéssel és a hozzávalók beszerzésével. November 27-én az időjárási körülmények tették első körben próbára a csapatokat.
A kellemetlen idő ellenére a böllérek pitymallatkor megkezdték a versengést, a szívet, lelket melegítő fogópálinka elfogyasztását követően. A csapatoknak előzetesen lehetőségük nyílt választani fél illetve egész sertés feldolgozása közül. A kötelezően meghatározott ételeken (pecsenye, kolbász, hurka, abált szalonna, tepertő, toros káposzta, sült oldalas) kívül olyan ételkülönlegességek is készültek, mint az orjaleves, szíve- nyelve habart leves, vagy a gyomrába töltött disznósajt. A versengés során fontos volt az ételek íze és tálalása mellett a böllérek hagyományinak megtartása a népi ruhák viselése is.
A rendezvényre látogatók nemcsak gasztronómiai élményekben gazdagodhattak, hanem zenés- táncos műsorok is szórakozatták őket a Mélusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ jóvoltából a rendezvényre látogató Csürdöngölő Népzenei Együttes segítségével, és a vásárban a népi mesterségek termékeiből is vásárolhattak.
A hír további tartalma itt olvasható.

Forrás: Hortobágymenti TeleVízió

*


Behajtották a jószágot a Hortobágyon

Épp szombat reggelre esett le az első hó a megyében, s e napon hajották be a Hortobágyon legeltetett állatokat is – ahogyan a hagyomány azt előírja.
A rossz idő ellenére sokan kilátogattak a Kilenclyukú hídhoz, hogy megcsodálják a rackanyájat, a lovasfogatokat, a pásztrorok díszes ruháit.
Gyönyörű Zsiga vőfély köszöntötte az ünnepi esemény valamennyi résztvevőjét és vendégét, s bemutatta a pusztát, annak múltját és jelenét.
A díszasztalhoz ültette a 12 örökös pásztort, akik a Hortobágy legkülönbözőbb részeiből érkeztek.
Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára köszönetet mondott mindazoknak, akik a Hortobágy hagyományait a legnehezebb időkön át is megőrizték. Hangsúlyozta: életünket, jövőnket értékeinkre kell alapozni, melyek elég erősek ahhoz, hogy megtartsanak minket.

Forrás: Hajdú Online

*

Új burkolat Balmazújváros utcáin

Balmazújváros korábban is nagy súlyt fektetett utcáinak rendbetételére. Ennek jegyében több 100 ember dolgozik folyamatosan az út menti csapadékvíz elvezető árkok tisztán tartásán.

A város vezetése nagy gondot fordít a meglévő utak javítására is. Ennek keretében nemcsak kátyúzást végez, hanem megkezdte a város hét forgalmas útjának teljes újraburkolását. A városvezetés tudatos gondolkodását dicséri, hogy a Vasút sorra a piac sorsának rendezése, a Vörösmarty út, a legfontosabb bekötő út újraburkolása után kerít sort, a Batthyányi utcát pedig a középiskola, illetve a színházterem felújítását követően burkoltatja újra. A Vasút soron többmint száz facsemete kiültetésére is sor került, hogy ne csak jó minőségű úton, hanem szép, barátságos környezetben is élhessék napjaikat a város polgárai.

Forrás: Hajdú Online

Forrás: Hortobágyi LEADER Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Cikk megosztása