Pápán tartotta közgyűlését és konferenciáját a Doktorok Kollégiuma

A Magyarországi Református Egyház legfőbb tudományos testülete, a Doktorok Kollégiuma ebben az esztendőben – történetében először – Pápán, a Református Teológián tartotta közgyűlését és konferenciáját.

Az augusztus 23. és 27. között megrendezett program a pápai református templomban konferenciával vette kezdetét, amelyen a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Steinbach József hirdette az igét. A Fil 1,3–6 verseinek szerkezetét egy három tételes klasszikus szonátához hasonlította, amelyben a hálaadás, a bizonyosság és a könyörgés adja a három témát. Bölcskei Gusztáv, a Doktorok Kollégiuma elnöke megnyitó szavai után Köntös László dunántúli főjegyző köszöntötte a tudományos testületet. Mint házigazda kifejezte örömét, hogy nem volt hiábavaló a pápai intézményrendszer szellemi, lelki, külső és tudományos rekonstrukciója, amely az elmúlt húsz évben zajlott, mert íme most 150-160 fős tudományos konferencia fogadására is képesek. A város nevében dr. Áldozó Tamás alpolgármester üdvözölte a Doktorok Kollégiuma tagjait.

A szokásos plenáris ülés hétfői ülésszakán az idei esztendő két kiemelkedő eseménye állt a központban. Dr. Jacques Matthey, az Egyházak Világtanácsának svájci munkatársa az 1910-ben rendezett Edinburgh-i világmissziói konferencia jelentőségéről és a nemrég befejeződött centenáriumi emlékünnepségről tartott előadást. A száz évvel ezelőtti összejövetel gyakorlati és stratégiai látása hosszú távon meghatározó volt. Az előadó átfogó ismertetést adott a teológiai előkészítő munkától kezdve, a főtémákon át, a konferencia bizottságainak vitáiig és a missziói munka későbbi nagy történéseiig. A centenáriumi ünnepség témája a Krisztus melletti tanúságtétel volt. J. Maathey személyes hangú kísérletet tett az értékelésre. Kiemelte, hogy 2010 nyara a missziói leltárkészítés alkalma volt és megfogalmazódtak a misszió jövőjével kapcsolatos váradalmak. Szólt a „Missio Dei”-ről, a missziói munka pneumatológiai hangsúlyáról, a holisztikus misszióról, az egyház egységének újragondolásáról. Az előadás korreferense dr. Gonda László volt, aki az 1910-es Edinburg-i konferencia korabeli magyar missziói állapotait mutatta be és a magyar küldöttek távolmaradásának okait elemezte. Bemutatta az aktív tudósítói munkát és a konferencia hazai hatástörténetét.

A folytatást ide kattintva olvashatják.

*

Ünnepelt a Várkert fürdő

Pápa - Megnyitásának hetedik évfordulóját ünnepelte a Várkert fürdő.

A szervezők gazdag programmal készültek a születésnapra, ám az időjárás miatt a vendégek a belső medencékbe szorultak. Délelőtt sárvári mazsorettcsoport, majd a Szamárfül művészei és a Rulett együttes léptek fel. Délután rock and roll, néptánc, kvízkérdések, vízi torna és játszóház várta a közönséget. Nagy érdeklődésre tartott számot a Strand Szépe verseny, amit idén a tizenhét jelölt közül Shriff Alexandra nyert meg.

*

Gyógyteák és természetes gyógymódok

Halimba - Gyógynövény konferenciát szervezett Halimba Község Önkormányzata szombaton. A szakmai programmal, a falu neves egykori lakójának, papjának dr. Szalai Miklós esperes halála 20. évfordulójának kívántak emléket állítani.

Tóbel János polgármester köszöntőjében kiemelte: "Halimbát országos hírnévre emelő gyógyhatású füvek kiváló ismerője, a falu egykori papja, dr. Szalai Miklós esperes ugyan már húsz éve elköltözött az örök hazába, emlékét, életpéldáját, tudományát azonban itthagyta örökségül a falu lakóinak, a fiataloknak. A halimbaiak megőrizték ezt az örökséget". Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy az idei évre érett be a település azon évek óta tartó előkészítő munkája, amelynek gyümölcse az újonnan felújított és bővített Gyógynövényeskert, amely a jövőben a turizmus és az oktatás irányába kíván hatni.

Ezt követően elkezdődött a szakmai konferencia. Először dr. Babulka Péter gyógynövény- és népi orvosláskutató prezentálta a gyógynövények szerepét a magyar orvoslásban. Előadásában áttekintést adott a hagyományos orvoslás évszázadairól. Az első európai füveskönyvek 15. századi megjelenésétől a hazai 1578-ban kiadott Melius (Juhász) Péter debreceni református püspök nevéhez fűződő Herbárium című füveskönyvön keresztül a 19-20. századi népi orvoslás és népi növényismeretről. Itt beszélt a racionális, természettudományos alapokon nyugvó és mágikus (hiedelmeken alapuló) gyógymódokról (gyógyfüves orvoslás). Bemutatta azokat a tudományterületeket, amelyek a népi orvoslás folyamatos fejlődését támogatták. Az előadás érdekessége volt, hogy nemcsak a gyógynövények emberre gyakorolt jótékony hatásait elemezte, hanem szólt a gyógynövények állatorvoslásban történő alkalmazásáról is.

Kiemelte, hogy a mai modern európai ökológiai gazdaságokban az állatgyógyításoknál tilos antibiotikumot használni. Itt is újra előtérbe kell helyezni az alternatív terápiás területeket, köztük a gyógynövények és a gyógynövényalapú készítmények alkalmazását (fitoterápiát). E témában egyetemi tankönyvben is publikált, vendégelőadóként több egyetemen is tartott előadásokat.

A folytatást ide kattintva olvashatják.

*

Polgármesterek Norvégiában

Halimba, Hole - Május elején Norvégiában járt tanulmányúton - több polgármester társával együtt - Tóbel János halimbai polgármester. A látogatás célja az volt, hogy a magyar polgármesterek megismerkedhessenek a norvég önkormányzati rendszerrel és a kint látottakból, tapasztaltakból itthon is hasznosítható fejlesztési ötleteket merítsenek.

Megyénkből többek között Alsóörs, Zirc, Balatonfűzfő, Tapolca, Révfülöp és Berhida polgármestere is résztvevője volt a Polgármesterek Akadémiája elnevezésű képzési sorozatnak. Ennek keretében utazhattak a skandináv országba. A csoportot a Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége (KS) fogadta Oslóban. Minderről Tóbel János halimbai polgármester számolt be.

"Nagyon zsúfolt három napban volt részünk, hiszen valóban azért utaztunk oda, hogy tapasztalatokat szerezzünk. Nagyon szerettünk volna e néhány napban minél több információt, és főként praktikus és a későbbi munkában jól hasznosítható ismereteket szerezni" - mondta hazaérkezésük után. A házigazdák óvoda- és iskolalátogatást is szerveztek, ahol betekinthettünk a norvég intézményrendszer működésébe. Ezen kívül fontos kutatási eredményekkel ismerkedhettünk meg, amelyek a helyi demokrácia fejlesztését célozzák. A kutatás eredményeként a következő alapelveket fektették le a norvég kollégák: Akkor beszélhetünk a helyi demokrácia megszületéséről, ha

a) az állampolgárok bíznak a helyi politikusokban;
b) a választott képviselők meghatározzák az irányokat, ellenőrzik a források felhasználását, és ombudsmanok is egyidejűleg;
c) ha betartják ígéreteiket.

Az állampolgári bizalom abból látható, ha aktívak a helyi lakosok, magas a választási részvétel, ha jól informáltak az állampolgárok.

A választott képviselők akkor töltik be megfelelően szerepüket, ha jók a kapcsolatok a testületen belül, ha az etika és az aktív tulajdonlás a meghatározó a testületi munkában.

A helyi választott képviselők akkor tartják be az ígéreteiket, ha azzal kapcsolatos eredményeket tudnak felmutatni, jó szolgáltatásokat nyújt az önkormányzat, ha fejleszti a helyi társadalmat a lehetőségek kihasználásával.

Per. R. Berger, Hole város polgármestere szerint az önkormányzatot ugyanúgy kell vezetni, mint egy farmot: "Csak korlátozott időre kapod meg, és a következő generációnak legalább olyan, vagy még tökéletesebb állapotban kell továbbadnod, mint amilyenben kaptad az előző generációtól."

Tóbel János azt is elmondta, hogy a jövőben tervezi, hogy kollégái és a település aktív és erre nyitott társadalmi szereplőinek is szervez olyan fórumokat, ahol a hatékony település-menedzselési elméleti információk kiegészítéseként példákkal fűszerezett gyakorlati ismeretátadásra is sor kerül.

*

Élményekben gazdag ismeretanyag - A Hansággal ismerkedtek az erdei iskolában

Halimba - Immár nyolcadik alkalommal szervezett ötnapos bentlakásos erdei iskolát Szilágyi Tibor pedagógus koordinálásával a halimbai Dr. Szalai Miklós Általános Iskola 4-8. osztályos tanulói számára.

A helyszínek megválasztásában vezérlőelvük volt, hogy tanulóik megismerjék hazánk jellegzetes tájegységeit, legjelentősebb természeti, történelmi, irodalmi értékeit. Lehetőség szerint eljussanak valamennyi nemzeti parkunkba. Ennek megfelelõen a helyszínek négyéves ciklusban forgószínpadszerűen váltják egymást.
"Mecsek, Északi-középhegység, Alföld, Fertő-vidék. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy azok a tanulók, akik minden évben elmennek erdei iskolába, szinte az egész ország területéről tapasztalatokban, élményekben gazdag ismeretanyaggal fejezik be általános iskolai tanulmányaikat" – mondta el tudósítónknak Pálosiné Nagy Katalin tagintézmény-vezető.

Az idei évben a Fertő-Hanság Nemzeti Park felfedezése volt cél. Bár egy helyen, Kapuváron volt a szállás, azonban mindennap másfele kirándultak. Így az öt nap során megismerkedhettek a térség történelmi, kulturális és természeti értékeivel. Az első napon, Ikerváron megtekintették azt a vízerőművet, amely Magyarország első közcélú vízerőműve volt.

Innen Szombathelyre utaztak, ahol ellátogattak az ELTE csillagvizsgálójába. Itt számos különlegességgel találkoztak: mesterséges villámot előállító készülék, morse-készülék. Természetesen az ország 2. legnagyobb távcsövét is jól szemügyre vették.

A második nap úti célja Fertőrákos és Nagycenk volt. A kőfejtő és az 1989-es páneurópai piknik helyszínének felkeresése után, a nagycenki Széchenyi-kastélyt vették - ha csak néhány órára is - birtokba.

A 3. napon Sopronban az Erdészeti Múzeum munkatársainak irányításával fedezték fel a város nevezetességeit és az egyetem Botanikus kertjének ritkaságait. Ezt követően a Lővérekben a természeti és erdei környezettel kapcsolatosan szereztek ismereteket. Megismerkedtek a hegység néhány védett növényével, madaraival. A pihenők során beszélgettek a fellelt érdekességekről (elpusztult erdei egérről, harmatcseppekről a pókhálón, környezetszennyezésről, turistajelekről stb.) Rábukkantak az erdei állatok lábnyomaira is a porban. Megmászták a magasleseket, s gyönyörködtek a távoli Alpok lenyűgöző látványában

A 4. napon Sarodon a Fertő-Hanság Nemzeti Park központjában kaptak érdekes és hasznos információkat a térség természeti és állatvilágáról.

Az utolsó nap Kőszeg látnivalói közül szemezgettek. Végigsétálták a történelmi belvárost és megnézték a Patikamúzeumot. Az egész heti kirándulások sora egy velemi sétával zárult.

A programok során sok érdekes feladatot is adtak a pedagógusok a gyerekek számára: Emblémakészítés, térképismereti, tájékozódási feladatok, tanösvény végigjárása, vetélkedők, akadályverseny, képeslapkészítés. Lelkesen gyűjtötték az erdő "kincseit", például zuzmót, gubacsokat, makkokat, kupacsot stb. Ötletes és szép képeslapokat rajzoltak élményeikről.

Az igazgatónő véleménye szerint fontos lehetőséget és segítséget nyújtani a gyerekek számára, hogy megismerhessék és megszerethessék Magyarország természeti és történelmi kincseit. Ezek az alkalmak kiváló lehetőséget biztosítanak, egy újfajta hozzáállás kialakítására is, melynek az elemei: a megértés, a szeretet, a felelősségérzet magunk, természeti és társadalmi környezetünk iránt.

Hiszi, hogy az együtt szerzett felejthetetlen pillanatok, felnőttkorban is elkísérik majd a gyermekeket. Üres kézzel nem lehetett innen hazatérni. Egy virág, csigaház, érdekes kavics, vagy egy-egy szép naplemente mindenképpen a valós vagy a jelképes hátizsákjukba került.

*

Sziget 2010

A 2010-es Sziget Fesztivál keretein belül megrendezett Hungarikum falu rendezvényen a Közép-Dunántúli Régió is képviseltette magát a LEADER Utcában.

A bemutatott helyi termékek között szerepeltek palackozott borok, ruhaipari termékek (rongyszőnyeg, díszpárna), chips, savanyúság, fafaragások; emellett a régióba tartozó LEADER Helyi Akciócsoportok (lásd alább, a felsorolásban), szolgáltatásokat és termékeket népszerűsítő prospektusokkal, valamint 100%-os gyümölcslével, szörppel és borral jelentek meg, melyeket a nagyérdemű közönség meg is vásárolhatott.
A LEADER Utcában lehetőség volt megismerkedni az országban található helyi termékek egy részével, valamint az ide kilátogatók lekvárokat, tejtermékeket, gyümölcsöket, borokat, hústermékeket, stb. kóstolhattak.

A Hungarikum falu központjában pedig a búza felhasználásával, ismerkedtek meg a résztvevők az aratáson, őrlésen és kenyérsütésen keresztül, valamint a szalma sokrétű felhasználási módjával.
Reméljük, hogy a magas látogatottság és érdeklődés segítette a Hazai termékek népszerűsítését.

A Közép Dunántúli Régió faházában képviselt LEADER Akciócsoportok:
* „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület
* Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület
* Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület
* „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület
* Éltető Balaton-felvidékért Egyesület
* Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület
* MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület
* Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület
* Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület

*

Teret a Vidéknek!

Egyesületünk is részt vett a 2010. szeptember 10.-én Pécsen megrendezésre kerülő „Teret a Vidéknek! „ című rendezvényen. Az egyesületet Szabadi János munkaszervezet vezető képviselte, aki részt vett a „Teret a Vidéknek!„nemzetközi műhelykonferencián is.
Az egyesület a Közép-Dunántúli régió HACS-okkal együtt kiállított a HACS-oknak rendelkezésre álló faházban. Elsősorban helyi termékek kerültek bemutatásra, így többek között a Tornai, Bogdán, Somogyi Pincészet, valamint az Erdélyi és Társa Bt. borai, termékei kerültek bemutatásra, valamint Kozma György fafaragásai. Ezen a kiállításon került bemutatásra a Közép-Dunántúli Regionális HACS-ok által elkészített molinó és roll-up is.

*

Rendkívüli elnökségi ülés, fórum

A Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület rendkívüli elnökségi ülést tartott 2010. szeptember 28-án a Devecseri Kastélykönyvtárban.

Napirendi pontként került megtárgyalásra az ÚMVP IV. tengelyére benyújtott 5 célterületre vonatkozó pályázatok minimum pontszámának meghatározása. A döntéshozó testület az alábbi célterületek vonatkozásában állapította meg a minimum ponthatárokat.

• Hagyományos települési rendezvények támogatása
• Helyi média fejlesztése
• Sportlétesítmények felújítása
• Térségi arculat kialakítása
• Több település együttműködésén alapuló rendezvények
Az ülést követően fórumra került sor az egyesület szervezésében.

Szabadi János munkaszervezet vezető tájékoztatta a fórum résztvevőit, hogy az ÚMVP III. tengely 2. körére 33 pályázat érkezett be.
A pályázatok érkeztetését, iktatását, rögzítését követően megkezdődött a pályázatok feldolgozása, majd az ezzel kapcsolatos helyszíni szemlék.

Tájékoztatja arról a jelenlévőket, hogy szeptember 24-én a Magyar Vidék Napján V. Németh Zsolt államtitkár elmondta, hogy az elkövetkezendő időszakban nem kerülnek megnyitásra újabb pályázati lehetőségek, valószínűleg a legközelebbi pályázati időszak 2011 májusában várható.

Forrás: Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása