A Velencei-tó sikere Pécsett

A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület 2010. szeptember 10-12-én, Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában, a „Teret a vidéknek!” elnevezésű fesztiválon népszerűsítette a Velencei-tó térségét. A rossz idő ellenére sokan kilátogattak a pécsi Kossuth térre. A teret egy hétvégére elfoglalták a kézművesek, fellépő csoportok, a vidék ízeit kínálók és a régiós faházak.

A faházakban a régióhoz tartozó Helyi Akciócsoportok népszerűsítették saját vidéküket. A Közép-Dunántúli Régiónak nagy sikere volt a látogatók körében. Rengetegen érdeklődtek a Velencei-tó szolgáltatásai, látnivalói iránt.

A fiatalok a sportolási és szórakozási lehetőségekről, az idősebbek a kiránduló helyekről és rekreációs szolgáltatásokról tájékozódtak. A települések közül Vereb volt a legnépszerűbb az érdeklődők körében. Nagy sikere volt a Verebi füzeteknek és képeslapoknak. A Velencei-tó népszerűségét jól mutatja, hogy az elvitt szórólapokból, kiadványokból, ajándéktárgyakból szinte mind elfogyott. A Pécsen látható számos kiállításnak és programnak köszönhetően külföldi vendégek is szép számban voltak a rendezvényen, akik szintén elidőztek régiónk faházánál.

A Fekete Borászat és az Agárdi Pálinkafőzde termékeik bemutatásával, kóstoltatásával és értékesítésével járultak hozzá a Velencei-tó népszerűsítéséhez. A bor-és pálinkafogyasztás területén egyre inkább a minőségi termékeket keresik az emberek, ezért is lehetett nagy sikerük Pécsett. Sokan kóstolták a többféle pálinkát és a különlegességnek számító feketeribiszke bort.

Nagy Andor
Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület

*

A legkedveltebb üdülőhelyünk - Sukorón átvették az elismerést

Az osztályzatok összesítésében a Velencei-tó északi partján fekvő, gyönyörű panorámával rendelkező település lett az első lapunk versenyében. Szerdán a polgármester átvette a márványtáblát.

A legkedveltebb üdülőhely az idén Sukoró lett, a közönség díját Gárdony és Rácalmás kapta a versenyben, amelyet lapunk kezdeményezett. A második évben is nyolc települést jártunk végig: Etyek, Fehérvárcsurgó, Gárdony, Pákozd, Rácalmás, Rétimajor, Sukoró és Velence volt a kiválasztott turisztikai desztináció. Közülük Sukoró került ki győztesen az üdülők szavazatai alapján. Ahol jó nyaralni, ott valószínűleg élni is jó, hangzott el az ünnepélyes díjátadáson

*

„Helyi védettségű fasor”

Ezzel a felirattal állítottak táblákat több helyen is Gárdony városban.

Agárdon hat, míg Dinnyésen és Gárdonyban 1-1 fasort nyilvánított védetté Gárdony város képviselőtestülete.

A fákat az 1900-as évek elején ültették, azóta több fa megbetegedett, amelyeket kivágtak, helyükbe újakat ültettek. Ezúttal hársfa, gesztenye, platán- és nyárfasorokat nyilvánítottak védetté.
Elsőként Gárdonyban a Posta utcai hársfa sor mellett helyeztek el táblákat, „Helyi védettségű fasor” felirattal. Egyet a sor elején és egyet a végén. A feliratok elhelyezésénél kisiskolások is részt vettek, pedagógusaik ezzel is ösztönözték őket arra, hogy nagy jelentőséget tulajdonítsanak a fák védelmére.

A fák állapotát fokozottan figyelik majd, erről a képviselőtestület rendeletben határozott.

*

Átadták a két csoportszobát

Velence - A városban 230 kisgyermeket tud fogadni a Meseliget óvoda, amelynek újtelepi részén csütörtökön átadták a két új csoportszobát.

A bővítést már korábban elhatározta az önkormányzat, de ha sürgősen nem épült volna meg a két szoba, akkor hatvan kisgyermek elhelyezése lett volna kérdéses. Az önkormányzat saját erőből finanszírozta a bruttó 89 milliós beruházást, de pályáztak is a siker reményében. A 478 négyzetméteres bővítés az óvoda beruházás első üteme, amelyben a két foglalkoztató mellett orvosi szoba, mosókonyha és más, a gyerekek ellátását kiszolgáló létesítmények is megvalósultak.

*

Megkezdődött a Velencei-tó Kapuja építése a tóparton

A szakemberek fejlődést, egész éves idegenforgalmat várnak megépültétől.
A munkák 1,5 milliárd forint európai uniós támogatással, 2,2 milliárd forintból valósulnak meg. A kivitelezők eddig a velencei kikötő környékén dolgoztak, most pedig az Ifi strand előtti munkálatokhoz láttak hozzá.

"Ennek során több fát is ki kell vágni, de pótlásukról gondoskodnak" – mondta Oláhné Surányi Ágnes, Velence város polgármestere. Velence polgármesterének tájékoztatása szerint a tervezés időszakában a jövendő beruházás területén egyenként vizsgálták át az ott élő 265 fát. Közülük 146-ra kapott kivágási engedélyt a kivitelező, de végül sikerült olyan megoldást találni, amely lehetővé tette, hogy 98 kerüljön fűrész alá. A meghagyott 119 fát pedig kalodával megvédik a sérülésektől. A tervek szerint a kivágottaknál jóval több, 230 fát telepítenek 1700 cserjét, s több száz évelő növényt ültetnek el - mondta a polgármester. A projekt keretében egyebek között – a sportpályákkal együtt – tízezer négyzetméteren homokos, lídós szabad strandot alakítanak ki, fejlesztik a közműveket, új kikötő, gyalogoshíd, kerékpárút épül. Lesz fedett korzó, játszótér, és rendezvénytér is. A projektet 2011. szeptember végére kell befejezni.

A terveket a sukorói kaszinó-beruházáshoz hasonló nagy viták és a civil szervezetek ellenkezései kísérik. A projekttől az önkormányzat azt reméli, hogy egész éves lehet a településen a turizmus, és ezzel a helyi gazdaság is megerősödhet. A beruházás ellen korábban indított lakossági aláírásgyűjtés 4-500 aláírás után elhalt. Az egyik civilszervezet Indexnek adott nyilatkozata szerint az önkormányzati választás eredménye egyértelművé tette, hogy a velenceiek többsége a polgármestert és vele együtt a beruházást támogatta.

*

Pálinkafőzés, magántanulóknak

Jogszabályi változás teszi lehetővé a közelmúlttól, hogy bejelentési kötelezettség, jövedéki adófizetés nélkül bárki készíthessen otthon 50 liter 83 fokos párlatot, ami 100 liter 43 fokos italnak felel meg.

A méltán Európa, sőt világhírű Agárdi Pálinkafőzde most egészen újszerű vállalkozásba kezd. Januártól tanfolyamon tanítják a főzés helyes módját mindazoknak, akik úgy vélik, még tanulhatnak valamit a cég világbajnok főzőmesterétől.

Ahogy Vértes Tibor főzőmester a Vétónak elmondta, nem tartanak attól, hogy riválisokat nevelnének, hiszen az agárdi pálinka olyan prémiumkategóriába tartozik, amit nehéz otthoni körülmények között előállítani, ráadásul a törvény a főzési könnyítést amúgy is csak az otthoni fogyasztásra korlátozta. Céljuk sokkal inkább az, hogy a tudásuk átadásával csökkentsék a magyar pálinka hitelét rontó párlatok mennyiségét és megóvják a magyar pálinka kiváló szaktudással, odafigyeléssel kivívott nagyszerű hírnevét.

*

Fűt, aztán visszatér a földbe

A hévíz környezetbarát, megújuló és viszonylag olcsó energia. Gárdonyban, több intézményben és társasházban termálvíz melegíti a helyiségeket.

Geotermikus energia szállítását és a hévíz hasznosítását szolgáló rendszert építettek ki Agárdon és Gárdonyban. A programban az Agárdi Termál- és Gyógyfürdő, az agárdi iskola, az Aranyhíd Idősek Otthona, a Wellness Lakópark, a Gárdonyi Polgármesteri Hivatal, a gárdonyi iskola, valamint a Szabadság út melletti emeletes házak vesznek részt.
Szeptember közepén volt a próbafűtés, de azt le kellett állítani, mert időközben a Wellness Lakóparkban még rákötöttek néhány ingatlant a rendszerre. A gázhoz képest a fogyasztók a termálvizes fűtést 10%-al olcsóbban kapják a rendszert létrehozó, üzemeltető önkormányzattól. Az újszerű fűtési rendszerhez lehet még csatlakozni, de ezt csak olyan társasházak, intézmények tehetik meg, amelyek már központi fűtéssel rendelkeznek.

Októberben még tart a próbaüzem, ennek során a szakemberek azt vizsgálják, hogy megfelel-e a rendszer a környezetvédelmi előírásoknak, valamint a kitermelt víz megfelelő mértékben visszajut-e a termál kutakba. A város polgármestere, Tóth István szerint a termálfűtés rendszerének kiépítése nem csak környezetbarát, de jó befektetés, mert tíz év alatt megtérül és utána már nyereséget is termel a városnak.

Forrás: Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület, fmh.hu

Cikk megosztása