Sebestyén Róbertet nevezte ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szeptembertől a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnökének - jelentették be sajtótájékoztató keretében a minisztériumban augusztus 30-án. A parlament mezőgazdasági bizottsága szeptember 2-i ülésén megválasztja a birtokpolitikai bizottság tagjait is.

Az 55 éves szakember korábban, 2002-ben már dolgozott a szervezet jogelődjének számító Nemzeti Földalapkezelő Kht.-nál. Sebestyén Róbert később is tevékenykedett e területen 2007-ig. Időközben pénzintézeteknél is megfordult - derült ki a tájékoztatón.

A Nemzeti Földalapba jelenleg mintegy 1,7-1,8 millió hektár földterület tartozik, amely az ország területének 18-19 százaléka - közölte a tárcavezető. Újságírói kérdésére válaszolva elmondták, az állami földtulajdon jelenlegi értéke mintegy 600 milliárd forintra tehető.

A tulajdonosi jogokat eddig gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek hatvan napja van arra, hogy az állami földek kezelői jogát átadja az nfa-nak, amely mostantól a vidékfejlesztési tárcához tartozik. Az új intézmény földleltárt készít majd, vagyis felméri a meglévő állami területeket, rendbe teszi a nyilvántartásokat és áttekinti a korábban kötött haszonbérleti szerződéseket. A novemberi 1-ig tartó átadás-átvétel időszakában a jelenlegi vagyonkezelővel együttműködésben zajlik a szervezeti struktúraváltás és a munkaerő-áttekintés, a létszám csökkentése.

A kormány célja a régi-új rendszer visszaállításával az, hogy naprakész földvagyon-nyilvántartással rendelkezzen a minisztérium, hatékony és hosszú távú birtokpolitikát és vagyonkezelést folytathasson.

A birtokpolitikai célokról szólva Fazekas Sándor aláhúzta: azok a korábban meghirdetett elveken nyugszanak, azaz szeretnék segíteni a családi gazdálkodást, továbbá a fiatal gazdálkodókat, valamint azt, hogy a magyar állam aktív résztvevője lehessen a belföldi földpiacnak. A Nemzeti Földalap pedig e birtokpolitikai elvek érvényesülését hivatott szolgálni a jövőben.

A miniszter kitért arra, hogy törvényi felhatalmazás alapján a magyar államot mindenkor elővásárlási jog illeti meg a földügyletek kapcsán. Ez Fazekas Sándor szerint ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az állam minden földet meg kíván vásárolni, ám szeretné megakadályozni, hogy a magyar föld spekulációs ügyletek tárgyává váljon. Állami földvásárlásra évente mintegy 8-10 milliárd forint áll rendelkezésre, ennyi folyik be jelenleg az állam számára a haszonbérleti díjakból. Újságírói kérdésre a miniszter közölte: az állami földekhez minden esetben nyilvános pályázat útján lehet majd hozzájutni.

Fazekas Sándor szólt arról is, hogy kidolgozás alatt van egy úgynevezett demográfiai földprogram, amelynek alapján azok a fiatalok kaphatnak majd hosszabb időre - akár 50 évre is - megművelhető földterületet, akik vállalják, hogy vidéken ebből szeretnének megélni. Lehetőség lesz a jövőben földcserére is, továbbá az aktuális, nemzeti földalapról szóló törvényi feltételek mellett részesülhetnek az állattenyésztők és az erdőgazdálkodók is a jelenleg használaton kívüli földterületből.

Újságírói kérdésre válaszolva kiderült az is, hogy akik a Földet Életjáradékért Program keretében járadékot kapnak az államtól, amíg a szerződésük fennáll, járadékukat továbbra is megkapják.

Forrás: umvp.eu

(a kép forrása: agroinform.hu)

Cikk megosztása