"Vár állott, most kőhalom..."
Egy európai parlamenti képviselő feladata - nézetem szerint - nem merül ki abban, hogy európai hatályú törvényeket hoz, hanem legalább ilyen fontos, hogy speciális helyzetünket kihasználva saját hazánk, szűkebb régiónk számára életképes programokat indítsunk, támogassunk, szervezzünk. Ennek érdekében állítottam fel egy brüsszeli programfejlesztő csapatot, melynek egyik termékéről szól az alábbi írás.
E programfejlesztés tartalma egy, az észak-magyarországi régióban megvalósítható fejlesztés, egy komplex végvárrendszer rekonstrukciós és szolgáltatási program, egy közmunka keretében megvalósítandó régió- és területfejlesztés három megye (Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén) területén, kulturális örökség megőrzési, oktatási, szociális és turizmusfejlesztési céllal. Az írás keretei miatt most ennek a komplex programnak csak egyetlen elemét a "vár-út" projektet ismertetném vázlatosan, azzal a nem titkolt céllal, hogy felkeltem néhány, a megvalósításban érdekelt jövőbeli partner figyelmét.
A világban járva számtalan példát – sikereset és kevésbé sikereset – láthatunk arra, hogy egy ország hogyan és milyen igénnyel mutatja be őseitől örökbe kapott műemlékeit, természeti csodáit, kulturális és gasztronómiai értékeit. A globális turizmus növekedésével, valamint a fogyasztói társadalom igényeinek hatására, a történelmi örökség bemutatásának, az ismeretterjesztésnek egy sajátos új módja alakult ki. A cél nem változott: a turistákat, diákokat, kirándulókat minél hosszabb ideig egy adott területen tartani, ott fogyasztásra, valamint a szolgáltatások igénybevételére sarkallni. Ennek érdekében a vendéglátók, szolgáltatók, 2-5 napos programok keretében komplex, egy tematika köré szervezett, de rugalmasan kombinálható élményeket kínálnak, egy „tanútra” felfűzve. Persze nincs új a nap alatt, hiszen hasonlóakat már leírtak az ókori történetírók is, így szerveződtek a szentföldi keresztény királyság idején a középkori zarándokutak, vagy Napóleon után Egyiptom újrafelfedezése is. A változás lényege a specializáció, a tematikus programok hihetetlen burjánzása. Nálunk szerencsésebb történelmű és nagyobb vendéglátási hagyományokkal rendelkező országok kínálata egészen szédítő. Létezik már „bor út” „pálinka út”, „gyümölcs út”, „sajt út”, „pezsgő út” „kastély út”, „vízesés út” és a sor végeláthatatlan. Van, amikor egyes személyek életének állomásait lehet követni (Buddha aranyútja Indiában), vagy csupán azok egy napját (Leopold Bloom egy napja Dublin utcáin J. Joyce Ulysseséből) és a sort még hosszan lehetne folytatni. A lényeg azonban, hogy a turista, az utazó egy tematikus történetet, egy összefüggő, kerek egészet kapjon, ismerhessen meg részletesen és miközben ezt felfedezi, fogyasszon, vásároljon, étkezzen, igyon, szórakozzon, azaz helyi szolgáltatásokat vegyen igénybe.
Az észak-magyarországi régió ebből a szempontból óriási, jelenleg kihasználatlan turisztikai potenciállal rendelkezik. Egyedül itt találhatóak meg az egykori Nagy-Magyarország történelmi végvárrendszerének összefüggő elemei, jelen állapotában (majdnem) teljesen kihasználatlanul. A várak nagy része életveszélyes, nem vagy alig látogatható állapotban áll, ha áll egyáltalán. Semmiféle szolgáltatás nem épült köréjük. Jelen formájukban legtöbbjük csak omladozik, enyészik, az egykori hősi múltjuk után mára kihasználatlanul, az utókor szégyenére.
Pedig az elmúlt évek jó példái, már idehaza is megmutatták, hogy ezek a várak - akár saját erőből - rentábilisan üzemeltethetők, fenntarthatók, fejleszthetők, bemutathatók, hogy csak a legismertebbet, Sümeg várának példáját említsem.
A sümegi várat üzemeltető család mára már minden igényt kielégítő szállodákat és éttermeket is üzemeltet a vár tövében, a környék egyik legnagyobb munkaadója lett és az ország messze híres turisztikai látványosságává fejlesztette az egykor romosan álló várat.
Hasonló alapon lehetne önfenntartó fejlesztést megvalósítani Észak-Magyarországon is, a végvárrendszer újraépítésével. Az M3-as autópálya közelsége turizmus-logisztikai értelemben elérhetővé teszi a térséget. Ráadásul a régió kiváló konyhával büszkélkedhet, nem is beszélve Magyarország jelenleg egyetlen nemzetközileg ismert bora, a Tokai is a régió terméke, ami különösen csalogató marketing eszköz lehet.
A várak
Észak-Magyarország három megyéjében összesen kb. 110-120 vár, várrom található. Ezek közül körülbelül 30 Hevesben, 40 Nógrádban és valamivel több, mint 50 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Jelenlegi állapotuk nagyon változó. Némelyik romos, teljes mértékben elpusztult vagy elzárt, nehezen megközelíthető, mások - köszönhetően a korábbi rekonstrukciós programoknak - részben vagy teljesen újjáépítettek, gondoljunk csak Eger, vagy Sárospatak várára. A várakat különböző állapotkategóriába kell sorolni és e szerint határozni meg további sorsukat, fejlesztési irányukat, ugyanis mindegyik kategória hasznosítható, csak másra és másra. Van kulturális, oktatási, sport tevékenységbe bevonható vártípus és van olyan, amely a turisztika (ezen belül lovas, gyalogos, autós,...) irányába fejleszthető.
Megvalósítás
A normandiai Caen városában található Hódító Vilmos vára, amit az évszázadok, majd végül a II világháború teljesen megsemmisítet. Most, a hálás (és haladó szellemű) utókor teljes egészében rekonstruálja, azaz újjáépíti évi 300.000 odalátogató örömére. Természetesen a munkálatok egységes irányítás alatt, egy tudományos, kulturális, régészeti, építészeti, kivitelezési, szobrászati, turisztikai grémium által meghatározott módon és tervek alapján történnek. Ezt így kellene szervezni Észak-Magyarország várainak újjáépítésénél, hasznosításánál is.
Magát a várrekonstrukciót nem pályáztatás útján kiválasztott kivitelezők végeznék, hanem egy központi szerv, például egy közmunka tanács irányítaná. Fontos lenne, hogy a várak a hagyományos technikákkal, a lehető legkevesebb gép és modern építőanyag, viszont annál több kétkezi munkaerő felhasználásával épüljenek. Ez, az építési fázisban jelentős helyi, képzetlen munkaerő alkalmazását tenné lehetővé, másrészt már az építés alatt is látványosságot, tanulmányozható és tanulmányozandó témát jelenthetne. Többet megtudnánk a várak építéséről, a korabeli technológiákról, a környékbeli anyagokról. A helyiek széles körű bevonása az építésbe további előnyökkel is járna, egyfelől csökkenne a munkanélküliség, különösen a betanított és a szakmunkások körében. Másfelől azzal, hogy a várakat helyiek építik, hagyományos módon, a saját kezükkel – akárcsak egykoron őseik – növekszik a saját munka gyümölcsének tisztelete, a maguk által létrehozott alkotás biztonsága, védelme, mérséklődne a későbbi rombolás, vandalizmus veszélye is. Az ott dolgozók sokat tanulnának építés közben a várról, amit később az odalátogatókkal megoszthatnak, ezzel is színesítve a látogatók élményét és a szolgáltatások színvonalát.
A régióban a várak környékén számtalan kőbánya, erdőgazdaság, mészégetőhely található. Az egyéb szükséges anyagok beszerzését és helyszínre szállítását központilag lehet irányítani, jelentősen csökkentve a költségeket. A központ szolgálná ki a helyszínen dolgozó régészt, építészt és építésvezetőt is, akik a szükséges és/vagy rendelkezésre álló munkaerőt irányítanák.
Ugyancsak a központ feladata lehetne gondoskodni arról, hogy a várak, várromok egy rendszerbe foglalva, egységes irányítás mellett, azonos koncepció alapján épüljenek újra.
A végvár-út állomásai egyfajta franchise-rendszer jelleggel épülhetnének meg, hiszen a cél az lenne, hogy később így is működjenek. Ha valaki egy, az összes vár meglátogatására jogosító jegyet vesz, akkor elvárja, hogy ugyanolyan színvonalú parkolási, étkezési, pihenési lehetőségek álljanak a rendelkezésére, az út során mindenhol. Az egyes állomások minimum követelményeit is a központnak kell megállapítania és annak megépítéséről gondoskodnia.
Ez a központi szerv vezényelné az egész komplex program kivitelezését és olyan kulcs fontosságú területeket, mint a helyi önkormányzatokkal való tökéletes együttműködés, a vállalkozók és a civil-szervezetek bevonása, legyen szó hagyományőrző egyesületről, tudományos társaságról, vagy környezet- és természetvédelmi szervezetekről, akiknek ez úton is köszönöm a programfejlesztéshez eddig adott értékes segítségüket, ötleteiket.
Költségek
Figyelembe véve, hogy a várak különböző méretűek és kialakításuk is eltérő, valamint, hogy végső kívánatos állapotuk is kategóriánként más és más, a valós költségek leírása helyett, most csak egy elemet, méghozzá a legköltségesebbet említem itt meg. A teljes mértékben felépítendő várak (12-15 vár) esetén hozzávetőleges becslésünk alapján, a fent vázolt módszert követve egy vár 5-10 év alatt 2-3 milliárd forintért megépíthető, ami évenként és váranként 300-400 millió forintot jelentene. Teljes felépítésük együttesen sem haladná meg éves viszonylatban az 5-6 milliárd forintot. Ez az összeg, jelenlegi árakon számítva nagyjából 2 km autópályának felel meg! Ráadásul a költségek jelentős része a helyi munkások munkabére, ami az építkezés hiányában, mint munkanélküli segély kerülne kifizetésre, mindenféle eredmény nélkül.
Finanszírozás
A finanszírozás a program kulcseleme. Az elképzelés szerint több uniós országban látható kastély- és várrekonstrukciós példa alapján három forrásból, állami, magán (vállalkozói) és uniós pénzekből kell, hogy álljon. A biztos és kiszámítható állami szerepvállalás alapvető, ez biztosítja a tényleges befejezést, a kalandor vállalkozások egyéb ajánlataival szembeni valós előnyt. Az állam több forrásból is meríthet, hiszen egy ilyen komplex program sok tárcánál lelhet támogatásra, gondoljunk csak a projekt munkaügyi, turisztikai, vidékfejlesztési, szociális, vállalkozásélénkítő, stb. vonatkozásaira. Cégek, vállalatok és magánszemélyek szponzorrációjára széles körben számítunk téglajegyek, részvények, gyűjtések, közadakozások és egyéb formában. Mint uniós képviselő nem hangsúlyozhatom eléggé az Európai Unió hozzájárulását sem, hiszen az Unió a tagországok történelmi-, kulturális értékeinek turisztikai-, ismeretterjesztő bemutatásra, hasznosításra többféle támogatást is kínál. Külön kiemelendő, hogy a régió műemlékei szerves kapcsolatban vannak a Felvidék (és Kárpátalja) hasonló műemlékeivel, ami megteremtheti a határon átívelő együttműködéssé való fejlesztés lehetőségét, nem mellékesen erősítve a határon túli magyarok identitását és gazdasági lehetőségeit.
Az észak-magyarországi régió kivételesen gazdag történelmünk egyik legszebb időszakát idéző emlékekben. Az egykor híres végvárrendszer jelenleg egyedül itt maradt meg összefüggő módon. Bemutatása az érdeklődő utókor számára nem csak kötelesség, de hatalmas - eddig kihasználatlan - lehetőség is egyben. Segítségével a többszörösen hátrányos helyzetű régióban rövid, közép és hosszú távon is jelentős munkahelyteremtés valósulhatna meg, különösen az alacsony képzettségűek körében, akik ma jelentős foglalkoztatási problémát jelentenek a Régióban.
Olajos Péter - Európai Parlamenti képviselő
Forrás: Ma és Holnap