Tevékeny fiatalok

Zalakaros - Egy sikeres pályázat eredményeként szabadtéri ifjúsági pavilon nyílt a fürdővárosi közösségi ház udvarán. A létesítmény számos programnak ad majd otthont az illetékesek tervei szerint.

A zalakarosi Közösségi Ház nemrég sikeres pályázatot nyújtott be az ESZA Nonprofit Kft. gyermek és ifjúsági alapprogramjához, az ifjúságot érintő terveihez szükséges anyagi források biztosítására. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz tartozó szervezettől 350 ezer forintos támogatást nyertek a fürdővárosiak.

"Az önerővel kiegészített pénzből 3 napos honismereti kirándulás lebonyolítását, ifjúsági pavilon felépítését, önkéntes fiatalok napja megszervezését és ifjúsági találkozó megrendezését vállaltuk" - magyarázta Novák Ferenc, a közösségi ház igazgatója.

A zalakarosi intézmény az ifjúsággal kapcsolatos terveit nyugodtan alapozhatja a 2 évvel ezelőtt megalakult Karosi Ifjak Körére, mely a helybéli Vlasics Vivien vezetésével számos feladatot teljesített már. A most átadott pavilont is elsősorban ők használják - a megnyitón például piknikre. A városi ifjúsági cselekvési terv keretében épült.

*

Felújítási szezon: a meleg idő kedvez az utak rendbetételének

A meleg kedvez az útépítőknek, ennek eredményeként számos dél-zalai településen zajlottak le, vagy vannak most is folyamatban járda- és útfelújítási munkálatok.

Nagykanizsán a MAORT-telepen dolgoznak az útfelújítók, akik a városi önkormányzat megbízásából a MAORT utcát és a Papp Simon sétányt hozzák rendbe. A műszakilag alaposan leromlott állapotú útra rá is fért a felújítás: a burkolata erősen töredezett, már az autókat veszélyeztette.

Galambokon pályázati pénzből tudták felújítani a helyi általános iskolától a falun átvezető patakig tartó járda 268 méter hosszú, átlagosan 1,2 méter széles szakaszát. Az összesen mintegy 11,4 millió forint költségű beruházást a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 7,987 millió forinttal támogatta.
"Óriási szükség volt erre a fejlesztésre, hiszen a Petőfi-, a Szabadság és a Somogyi Béla utcákat összekötő gyalogjárda már nagyon rossz állapotban volt, mi több, a vízelvezetése sem volt tökéletesen megoldva" - magyarázta Kiss-Tóth László polgármester. "A beruházás keretében egyrészt egy zalaegerszegi céggel esztétikusan felújíttattuk a szóban forgó járdaszakaszt, másrészt az érintett terület nagyjából 50 százalékán kiépíttettük az esővízelvezető-rendszert. Ugyanakkor az általános iskola előtt hét új, az út felületétől emelt szintű szegéllyel elválasztott parkolóhelyet is kialakítottunk, hogy a gyerekeikért érkező szülők kulturált körülmények között állíthassák le járműveiket".

Murakeresztúron pedig jelenleg is dolgoznak a kivitelezéssel megbízott szakcég munkatársai a Magyar utca korszerűsítésén. Mint azt Pávlicz Lajos polgármestertől megtudtuk, korábban egy belvízrendezési projekt keretében rendbe hozták az utca vízelvezető árkait - most pedig az eddig murvás út aszfaltburkolatot kap.

"A mészkőalap leterítésével és tömörítésével már végeztek a szakemberek, az aszfaltozás van hátra" - mondta el a falu első embere. "A mintegy 1200 négyzetmétert érintő beruházás 7,5 millió forintos kiadást jelent".

"A közútkezelőkre vár a határvároska
Az idén nem tervezi saját tulajdonú út- vagy járda felújítását a letenyei önkormányzat
" – ismertette Halmi Béla polgármestertől. A város arra számít, hogy a Magyar Közút Zrt. központi forrást tud szerezni a letenyei Petőfi, Eötvös és Rákóczi utcák burkolatának rendbetételére. Mint Halmi Béla hangsúlyozta, a felújításra minden szükséges engedélyt kiadtak már a hatóságok, tudomása szerint csak a kérelmet kell benyújtani.

*

A gasztronómiai program turisztikailag is fontos

Zalaszabar - Negyedik alkalommal rendezte meg az önkormányzat a kis-balatoni halászléfesztivált, amely ezúttal is sok érdeklődőt vonzott, a hazánkban nyaraló külföldiek közül is.

Miként a főzőverseny zsűri elnöke, a szegedi nemzetközi tiszai halfesztivált 14 éve szervező Nacsa József fogalmazott: a szabariak programját jobb marketinggel kellene felruházni, mert akkor igazi turisztikai vonzerőt jelenthetne a községnek. "Keszthelyről és Zalakarosról nagyon sok osztrák és német turista jön évről évre erre a rendezvényre, mely sajnos éppen a magyarok között nem ismert" - mondta a Magyar Turisztikai Egyesület alelnöke, Nacsa József, hozzátéve: ez elsősorban a rendezők hibája. "Amikor négy éve először kóstoltam itt halászlét, nem voltam lenyűgözve, de ez mára megváltozott. Csodálatos ételekkel találkoztam, egy-két olyannal is, mely a szegedi fesztiválon is dobogós lenne". A helyiek Matula csapata igazi ősi ízekkel főzött, megmutatva mi kell a jó halászléhez. Ezt pedig az öt ujjunkon meg tudtuk számlálni: hal, hagyma, paprika, só és víz. Ebből olyan íz harmóniát teremtettek, hogy csak na! "Negyedik alkalommal főzünk itt a kanizsai tűzoltókkal, saját magunknak, s persze a vendégeket is örömmel kínálva" - mondta Kovács János főtörzsőrmester, elárulva: a szegedi halfesztiválon is megmutatják tudásukat. A 25 csapatos főzőversenyt halászlé kategóriában a Póczak Zsolt vezette zalaszabari Matula Kunyhó nyerte, második a Zalakarosi Mentők, harmadik a Zalakomári Spontán Főzők együttese lett. Az egyéb halételeknél a Kis-Balaton menti Vadászok füstölt pontya vitte el a pálmát, második vegyes haltállal a zalakomári polgármesteri hivatal, harmadik Molnár László szabari csapata, a Hal-álom kapros-vargányás hala. A hatcsapatos Puskás Ferenc kispályás labdarúgótornát a kanizsai Chanel 2000 nyerte, s a fociban a Parlament Válogatott is legyőzte a zalaszabariakat a színvonalas kulturális műsorral is kísért rendezvényen, melyen a hangulatra igazán nem lehetett semmi panasz.

*

Őrzőangyalok harangoznak

Június 14-én és 19-én délben a zalaújlaki Szent Őrzőangyalok római katolikus templom 130 kilogrammos nagyharangja szólt az MR1 Kossuth Rádióban. Ez egyfajta születésnapi ajándéknak is tekinthető, hisz idén 270 éves az Isten háza.

"A családom, illetve egy nagy hatású atya révén kerültem közel az egyházhoz, s az Isten házához" - bocsátotta előre a templomgondnoki feladatokat is ellátó Antal Zsolt. A fiatalember idén fejezte be középfokú tanulmányait a nagykanizsai Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthonban. "A nyarakat 6 hónapos korom óta Gelsén, a nagymamámnál töltöttem, s ott ismertem meg Fliszár Károlyt, aki akkor plébánosként szolgált a községben, ma pedig a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia főesperese. Másrészt rendszeresen a családom takarítja, illetve díszíti fel különböző jeles alkalmakkor a templomot, s őrizzük kulcsát. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hisz falunk egyik legfontosabb látványossága. Barokk stílusban épült úgy 1740 körül. Előtte is állt a helyén valami, de hogy mi, azt pontosan ma sem tudjuk. A históriás könyvekbe csupán azt jegyezték fel, hogy a falun átvonuló török seregek mindent elpusztítottak, felégettek maguk mögött, csak az 1700-as évek második felétől kezdett visszaszivárogni a népesség. A lerombolt templom vagy kápolna helyett újat építettek, ezt, ami ma is áll". 1948 után az egyszerű lakóházhoz hasonlító templom palatetőt kapott és 22 méter magas, háromemeletes torony is épült elé, melyben két harang szolgálta a híveket. Eredetileg három harang lakott a toronyban, ám az első világháborúban kettőt elvittek közülük, s beolvasztottak. Helyettük 1926-ban öntetett újakat Láber Miklós plébános. A harmadik, a legkisebb, 1726-ban készült harang pedig megrepedt, oly mértékben, hogy azt már meg sem javíttatták. Ugyanis a harang minden újraöntéssel kisebb lesz - és már így is elég kicsi. Ezért inkább relikviaként őrizzük. A legenda szerint ugyanis akkor sérülhetett meg, amikor Zalaújlak lakói elrejtették a közeli Malom-völgyben a katonák elől, hogy azok ne tudják azt is elvinni.

A folytatást ide kattintva, a Zalai Hírlap weboldalán olvashatják.

*

Házipatikát létesítettek a falu orvosi rendelője közelében

Galambok - Régóta várták a falu lakosai, hogy helyben is lehetőségük legyen gyógyszereik kiváltására.

Régi lakossági igényt teljesített a galamboki önkormányzat: dr. Szabó Szilárd javaslatára patika céljára használható helyiséget alakítottak ki a rendelő közelében. "Eddig Zalakarosra vagy Nagykanizsára kellett menni, ha valaki ki akarta váltani a gyógyszereit. Ezt oldottuk meg most." - magyarázta Kiss-Tóth László polgármester.

A galamboki önkormányzat egy nagykanizsai céget bízott meg a szükséges munkálatok elvégzésével. A patikaként használható helyiség június elején elkészült, azóta bizonyos gyógyszerekhez már az orvosi rendelőből távozás után, azonnal hozzájuthatnak a betegek.

*

Árvízkárosult gyerekek érkeztek Zalakarosra

Kilencórás utazást követően, kissé fáradtan érkeztek meg az ónodi gyerekek kedden Zalakarosra. Az árvíz sújtotta községből 80 fős csoportot látnak vendégül egy hétig a karosiak.
Az árvízkárosult gyerekek táboroztatása igazi közügy lett a fürdővárosban.

A felhívásra a helyi szállodák, vállalkozások és magánszemélyek is jelentkeztek, ki szállást, ki ellátást, ki programot, illetve szolgáltatást ajánlott fel annak érdekében, hogy az ónodi diákok jól érezzék magukat az egy hét során.

"Az önkormányzat korábban már felajánlott egymillió forintot az árvízkárosultak megsegítésére, ám úgy gondoltuk: nem csak pénzzel, hanem tevőlegesen is tudunk segíteni" - mondta Czirákiné Pakulár Judit alpolgármester. "A táboroztatás tűnt a legkézenfekvőbb ötletnek, igaz, abban mi magunk sem reménykedtünk, hogy ennyi önzetlen felajánlás érkezik. Az egész település megmozdult, több szálloda és apartmanház-tulajdonos ajánlott fel szálláslehetőséget, az éttermek és a cukrászda pedig a gyermekek ellátását vállalták. A szabadidős programokat is így sikerült összeszervezni, a fürdő mindennap fogadja a diákokat, illetve mozizás és kirándulás is szerepel az egyhetes programban".

Az ónodiak - 69 diák, illetve 11 kísérő tanár - kis késéssel érkeztek meg Zalakarosra, ahol elsőként Horváth Vencel, a Gránit Gyógyfürdő igazgatója köszöntötte őket. Mint azt az igazgató elmondta: ha enyhíteni nem is tudják az árvízi károkat, ahhoz azért szeretnének hozzájárulni, hogy a gyerekek, ha rövid időre is, de elfelejtsék az otthoni körülményeket.

"Roppant hálásak vagyunk a zalakarosiaknak, hogy vendégül látják a gyerekeket, jóllehet az elmúlt napokban annyi hasonló felajánlást kaptunk az ország minden részéről, hogy némelyiket kénytelenek voltunk elhárítani" - mondta Gálné Tatár Mária, az ónodi iskola igazgatója, akitől megtudtuk, hogy a Sajó és a Hernád összefolyásánál található közel 2500 fős településen hatalmas károkat okozott az árvíz. "Több mint 30 családot ki kellett telepíteni, a víz ugyanis olyan területeket is elöntött, melyek emberemlékezet óta biztonságosak voltak".

"A mi házunkat is elöntötte az áradás, az utcán nem tudtam közlekedni, mert ellepett volna a víz" - emlékezett vissza a 12 éves Funák Fruzsina, aki elmondta: nagy károk keletkeztek otthonukban, a falakon több centiméter vastag repedések keletkeztek.

Hasonlókról számolt be a 9 éves Gulyás Boglárka is, ő és szülei a nagymamánál vészelték át az árvizet, házuk felújításra szorul.

*

Pályázati pénz a vízelvezetők rendbetételére

Liszó - Közel 46 millió forintos támogatást nyert a dél-zalai kistelepülés a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciójához.

Mint azt Novák Csaba polgármester elmondta: a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében elnyert összegből a település nagy részén új átereszeket alakítanak ki, s az eddigi vízelvezető árkokat is beton lapokkal rakják ki. A polgármester jelezte: a munkaterület átadása a napokban megtörtént, a kivitelező még e hónap közepén nekilát a feladatnak, hiszen az átadás időpontja szeptember 15-e. Novák Csaba hozzátette: az 54 milliós beruházáshoz közel 8 milliós önerőt biztosított az önkormányzat, igaz, ehhez hitelt is fel kellett venni.

Forrás: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, zalaihirlap.hu

Cikk megosztása