Falunapi vigalom

Nagyrécse - A hét végén huszadik alkalommal tartottak falunapot a dél-zalai településen. A jubileum jól sikerült, szombaton s vasárnap is több százan gyűltek össze a programokon.

Nagyrécsén nem aprózzák el az ünneplést, a kistelepülésről köztudott, hogy a falunapi programok felölelik az egész hét végét. Szombaton ezúttal is a sporté és a kulináris élvezeteké volt a főszerep, míg vasárnap kulturális programok várták a vendégeket. Az idén egyébként a település vezetője, Hegedűs György is jubilál, aki 20 esztendeje látja el a polgármesteri feladatokat.

"Nagyrécsén az elmúlt 20 évben tudatos és folyamatos fejlesztés zajlott, mely az önkormányzat anyagi lehetőségeihez igazodott" - szögezte le Hegedűs György polgármester. "A nehéz gazdasági körülmények ellenére az idén is sikerült kisebb beruházásokat lebonyolítani, így például 21 millió forintból új aszfaltfelületet kapott a Petőfi utca, illetve napokon belül elkezdődik az iskola nyílászáróinak cseréje is, melyre 12 millió forintunk van".
A nagyrécseieket szombaton persze nem a közelmúlt fejlesztései, inkább a főzőverseny kötötte le, a sportpálya melletti területen 33 kondérban készültek az ízletes ételek. A hangulatot és a jókedvet tűzoltó-bemutató fokozta, majd este a vállalkozó kedvűek igazi kalandtúrán vehettek részt.

Vasárnap nemcsak Nagyrécsén folytatódtak a falunapi programok, hanem Szepetneken is. Utóbbi településen egy napba sűrítették a programokat, a kulturális műsorok mellett, íjászat, hastáncbemutató színesítette a programot.

*

Lázas munka Zalaszentbalázson

Célegyenesben az iskola felújítási program. Sokan állnak meg manapság Zalaszentbalázs főutcáján, hogy elnézegessék az iskola felújítási munkákat.

A közel 200 millió Ft-s Európai Uniós támogatással megvalósuló fejlesztés (NYDOP-5.3.1/2/2F-2f program) keretében olyan közoktatási intézményt alakítanak ki (iskola és óvoda egyben), amely biztosítja az oktatási esélyegyenlőség kiteljesedését, biztosítja a minőségi oktató-nevelő munka megteremtését Zalaszentbalázson.

A fehér alapon sárga-zöld színekkel díszített létesítmény hívogatóan néz le a mellette elhaladó 74-es útra.

Ha a kivitelezők jól haladnak ez év szeptemberében már minden zalaszentbalázsi és környéki (6 kistelepülés) kisgyermek itt kezdheti meg a nevelési-oktatási évet. Az építkezés mellett új bútorok és tanítási eszközök várják majd a diákokat.
Molnár Mihály polgármester azon dolgozik, hogy további pályázat segítségével (TIOP) a legmodernebb oktatási eszköz, a digitális tábla is segíthesse az oktatás minőségének javítását.

A Polgármesteri Hivatal külső megújulását is ÚMVP-forrásból fedezik

A nyár ellenére nincsenek vakáción. A közoktatási fejlesztés mellett a polgármesteri hivatal külső felújítását is szeretnék megkezdeni, amihez az ÚMVP Falumegújítás jogcímének keretében szereztek támogatást.

Kovácsné Kocsi Zsuzsanna
munkaszervezet vezető, Újudvar

*

Megkezdődött az őszi árpa aratása Zalában

Elkezdődött az őszi árpa aratása, a Fűzvölgyi Agrár Zrt. mintegy 170 hektáron végzi a betakarítást. A cég szakemberei szerint az árakat most sem a kereslet, hanem inkább a forint és az euró árfolyama alakítja.

Fűzvölgy határában már napok óta dolgoznak a kombájnok, az őszi árpa betakarítását megkezdte a Fűzvölgyi Agrár Zrt. A merzőgazdasági cég - amely állattartással is foglalkozik - nem eladásra szánja az árpát, a takarmányt szinte száz százalékban az általuk nevelt tehenek és a disznók etetésére használják fel. "Csütörtökig várhatóan learatjuk az őszi árpát, hektáronként 5 tonnás átlaggal számolunk" - mondta Horváth Tibor, a cég növénytermesztési ágazatvezetője. "Szerencsére az árpa nedvességtartalmával sincs különösebb probléma - 14 százalékos - jelentősebb energiaráfordítás nélkül használható. Az árpa betakarítása után, július közepétől a búzát is elkezdjük aratni. Reményeink szerint jó minőségű kenyérbúza terem majd a földeken, ám mégsem ezt, hanem a gyengébb minőségű takarmánybúzát keresik a kereskedők".

Mint megtudtuk: a fűzvölgyi cég úgy döntött: tonnánkénti 35 ezer forint alatt nem adják el a búzát. "A repcét mely 363 hektáron terem a jövő héten kezdjük aratni, ezt a mennyiséget teljes egészében értékesíteni szeretnénk" - így Horváth Tibor. " Hektáronként 3,5 tonnás átlaggal, tonnánként 75-80 ezer forinttal számolunk. A tavaszi vetésű kukorica és a napraforgó betakarítása kapcsán már most tudható, hogy 10-15 százalékos kárunk keletkezett a belvíz miatt, hiszen ezeket a növényeket mélyfekvésű területeken termeljük".

Az ágazatvezető egyúttal azt is jelezte, hogy az elmúlt hetek esőzései nagy károkat okoztak a terményben, hiszen június végéig közel annyi csapadék esett, mint máskor egy egész esztendőben.

"Ez önmagában még nem is lenne probléma, ám ezeket az esőzéseket heves viharok kísérték, ráadásul a csapadék jelentős része pár óra alatt hullott a földekre" - hangsúlyozta Horváth Tibor. Esőre továbbra is szükség lenne, de lehetőleg a szélsőséges időjárási jelenségek mellőzésével.

A fűzvölgyi cég szerint az ország keleti részén tapasztalható, soha nem látott árvíz különösebben nem befolyásolja majd a gabonaárakat, önmagában ettől a természeti katasztrófától még nem ugranak az egekbe a felvásárlási árak. "Sajnos, a magyar piac olyan kicsi, hogy nincs meghatározó szerepe a terményárak alakulásában" - magyarázta a szakember. "Az ármozgást sokkal inkább a forint-euró viszonya határozza meg, ha gyengül a forint, akkor emelkednek a felvásárlási árak".

Szóval kezdetét vette az aratás, mely bőven ad munkát a mezőgazdaságban dolgozóknak. Fűzvölgyön például közel 100 embert foglalkoztatnak, hiszen a nyári betakarítás melyben kombájnok, traktorok és pótkocsis teherjárművek is részt vesznek mellett, a raktározás terén is akad feladat.

*

Bővítik az ovit Galambokon

Galambok - Az utóbbi időben örvendetesen alakul a gyereklétszám a dél-zalai faluban. Ez már az óvoda bővítését is szükségessé tette.

Mint azt Kiss-Tóth László polgármestertől megtudtuk, a falu önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Önkormányzati Minisztériumhoz, s a tárcától 11,92 millió forintos támogatást nyert. A további 1,324 millió forint önrésszel kiegészített összeget a helyi óvoda bővítésére, fejlesztésére fordíthatják.

"A munkálatok kivitelezési jogát egy nagykanizsai cég nyerte el" - magyarázta Kiss-Tóth László. "Feladatul kapták, hogy a meglévő óvodaépületet 50 négyzetméteres új résszel bővítsék. Emellett a régi nyílászárókat korszerűre cserélik, az energiatakarékosságot is szolgálva ezzel".

A polgármester hangsúlyozta: ezzel a beruházással a településen lévők régi vágya teljesül, melyre szükség is volt, hiszen a galamboki gyerekek létszáma örvendetesen nő az utóbbi időben.

*

Megújult Zalakaros honlapja

Alaposan megújult a közelmúltban Zalakaros hivatalos honlapja. A rengeteg információt hordozó weblap nagyon széles körnek készült, ezt bizonyítja, hogy a feltöltött tartalmak kilenc nyelven - angolul, franciául, németül, csehül, szlovénül, magyarul, lengyelül, horvátul és olaszul - hozzáférhetők a felhasználók számára. A sokféle tájékoztató anyag közül talán a legkeresettebbnek az on-line rendezvénynaptár bizonyult.

"A technológia fejlődését nem lehet és nem is akarjuk megállítani, s örömmel vesszük észre, hogy az internet egyre inkább teret hódít az életben, így a turizmus területén is" - magyarázta Czirákiné Pakulár Judit, a Zalakaros Turisztikai Egyesület alelnöke. "Tapasztalataink szerint nagy az érdeklődés Zalakaros hivatalos honlapja iránt, népszerű az oldal. A statisztikák szerint a rákattintók közül rengetegen veszik igénybe az on-line rendezvénynaptár szolgáltatásait is". A php-alapon kialakított honlappal szemben alapvető elvárás volt, hogy a létrehozásával megbízott szakcég gyors, megbízható és látványos weblapot készítsen. Ezeknek a kívánságoknak maximálisan sikerült eleget tenni - ám ez csak az alapokat biztosította, az adatoknak az olvasók számára igazán vonzó frissességéről mindennap gondoskodni kell.
"Régi igénynek tettünk eleget az on-line rendezvénynaptár bevezetésével, melyet természetesen folyamatosan frissítünk, minden tudomásunkra jutó eseményt azonnal felvezetünk rá, és persze az esetleges változásokat is rögtön érvényesítjük" - jelezte Szécsényi Szabolcs, a zalakarosi Tourinform-iroda vezetője.

"Nagy örömünkre az emberek szeretik a rendezvényeinket, és ha részt vesznek azokon, akkor visszavágynak rájuk. A honlapon található információkkal előre próbáljuk tájékoztatni tehát őket, hogy mikor milyen esemény várható Zalakaroson. Büszkén mondhatom, hogy főleg főszezonban szinte minden másnap történik valami, mely természetesen előzetesen helyet kap az on-line rendezvénynaptárban is".

Szécsényi Szabolcs hozzátette: irodájuk folyamatosan várja mindazok jelentkezését, akik a fürdővárosban vagy térségében bármilyen nyilvános rendezvényt szerveznek - a hozzájuk eljutó információkat természetesen a leggyorsabban az on-line naptárt böngészők rendelkezésére bocsátják. Czirákiné Pakulár Judit pedig arra mutatott rá, hogy máris tervbe vették a honlap további fejlesztését, ám az elképzelésekről egyelőre konkrétumokat nem kívánt elárulni.

*

Kitakarítottuk a Kányavári szigetet!

Azt hinné az ember, aki olyan szépséges helyre jár kirándulni, mint a kis-balatoni Kányavári-sziget, az szereti és óvja a természetet. A többség bizonyára így is van vele. Aki meg nem, az szemetel.
Kiábrándító kissé, de ez a valóság: a sziget (ékszerdoboz a megye keleti határán) rendszeresen rászorul arra, hogy gondos kezek átfésüljék és megszabadítsák a kommunális tehertől; az erre járók ugyanis gyakran hagyják itt névjegyüket sörösdobozok, cigi csikkek, flakonok, zacskók formájában. A balatonmagyaródi önkormányzat hetente kétszer összegyűjti a hulladékot, ennek ellenére akadt dolga a Zalai Hírlap és a Zalai Falvakért Egyesület önkéntesekkel megerősített takarítóbrigádjának szombaton.

Azt vállaltuk, hogy végigjárjuk és megtisztítjuk a szigetet, így május közepén startolt Életünk a víz környezetvédelmi akciónkkal összhangban tettekkel is hozzájárulunk a zalai tavak, folyók védelméhez. Összesen tizennégyen húztunk kesztyűt és ragadtunk zsákot, majd két csapatba szerveződve elindultunk a partok mentén.
"Évente 20-30 ezer látogató fordul meg a 14 hektáros Kányavári-szigeten. Sajnos sokan nem tartják tiszteletben a természetvédelmi területet, és itt felejtik szemetüket. Ezért rendszeresen takarítjuk a szigetet" - mondja Németh Zoltán balatonmagyaródi polgármester, hozzátéve, bár nem akar gyanúsítgatni, az azért feltűnő, hogy a horgászhelyek környékén a legtöbb a hulladék.

S hogy mitől olyan érdekes hely a Kányavári-sziget? Élővilága páratlan, a látogató körbejárva a tanösvényt biztosan találkozik olyan vízi madarakkal, amiket (lévén a Kis-Balaton nagy része zárt terület) másutt csak nagy szerencsével pillanthatna meg. Kirándulásra, sétára, feltöltődésre ennél ideálisabb helyet nehéz találni. "Kétszáznál is több madárfaj élő- és táplálkozóhelye a Kis-Balaton. Jellegzetes lakói a gémfélék, a nyári ludak, a réti sasok, a csérfélék és az énekes madarak. Ősszel északi vendégek jönnek telelni, a kormoránok, sirályok pedig állandóan itt élnek. Az egykor veszélyeztetett nagy kócsag megmaradása és elterjedése egy korábbi sikertörténet, nemrég pedig (országos kuriózumként) tojó kucsmás poszátát találtunk" - jelzi Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület zalai titkára.

Mindeközben a sziget másik részén is zajlik a szemétgyűjtés, a pár fős különítményt a Zalai Falvakért Egyesület titkára, Szeder-Kummer Mária vezeti. "Uniós projektünk egészen szeptemberig tart, addig még jó pár hasonló akciót szeretnénk lebonyolítani" - mondja a titkár. "Alapvető cél, hogy az emberekben tudatosítsuk az önkéntesség fogalmát, legyen szó szemétszedésről, parlagfűirtásról, adományok gyűjtéséről vagy bármi egyébről. Az eddigi tapasztalataink egyébként nem rosszak, az emberek zöme végez önkéntes munkát, csak nem fogalmazódik meg benne, hogy amit tesz, az gyakran egy tágabb közösség érdekeit is szolgálja. Aki például egy társasház előtt ápolja a kiskertet, vagy aki egy faluban gyógyszert hoz az időseknek, ugyanúgy közösségi munkát végez, mint aki csapatostul felszámol egy illegális hulladéklerakót, esetleg gyűjtést szervez a rászorulóknak". Mindebből az is következik, hogy az önzetlenség nem veszett ki az emberekből, ugyanakkor érzékeljük: minél tágabb egy közösségi cél, annál nehezebb a mozgósítás.

A cikk folytatását ide kattintva, a Zalai Hírlap weboldalán olvashatják.

*

Aranyos lett a kórus

Német nyelven, németek közt szereztek arany fokozatot az országos minősítő hangversenyen a dalosok.

A Kollonay Krisztina karnagy által vezetett szepetneki Királyi Kórus tagjai mondhatják el magukról a fentieket. Az országos minősítőt a Landesrat, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa rendezte meg a közelmúltban a tolnai Bezerédj Pál Szabadidőközpontban, 15 német nemzetiségi kórus részvételével. A háromévente megrendezésre kerülő országos megmérettetésen első alkalommal vett részt a szepetneki Királyi Kórus, melyet arany minősítésben részesített a neves szakemberekből álló zsűri.
Kollonay Krisztina karnagytól hallhattuk: mivel kórusuk 2006 óta együttműködik az Unger Ilona vezette Szepetneki Német Kisebbségi Önkormányzattal, komolyzenei repertoárjuk kibővült német zeneszerzők műveivel. A német művekkel már sikerrel mutatkoztak be a jánossomorjai Német Egyházi Fesztiválon, így titkon reménykedtek a legfényesebb minősítésben. S mivel palettájukon nem csak a német nemzetiségi zeneirodalom gyöngyszemei szerepelnek, ez alkalommal a német klasszikus zeneművészet legnehezebb remekműveiből merített a kórus, így nem is maradhatott el a siker. A klasszikus német zeneirodalomból válogattak műveket.

*

„Megújuló Falu”
Folyamatos fejlesztések Murakeresztúron

A horvát határ menti településen jelentős beruházások zajlanak az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében.

"A település életéhez elengedhetetlen beruházások valósulnak meg" – mondta Pavlicz Lajos Murakeresztúr polgármestere. A csapadékvíz elvezetési program, amely a kollátszegi településrész problémáit oldotta meg, már befejeződött. Véghajrájában van a 21. század iskolafejlesztési programjához tartózó NYDOP- 5.3.1./2F-2f programunk, amelynek keretében az iskola, az óvoda és a faluház újul meg. Végre elkészül a régóta sóvárgott tornaterem is. Ezzel teljessé válik Murakeresztúron az alapfokú oktatási infrastruktúra és biztosítani tudjuk az intézményt használó gyermekeknek és szüleiknek a legkorszerűbb oktatási-nevelési körülményeket.

Ősztől az orvosi rendelő és a védőnői tanácsadó is megújul szintén pályázati források bevonásával.

Mind az önkormányzat, mind a római katolikus egyházközség bátran pályázott az ÚMVP forrásaira. A plébánia közösségi házat alakít ki és működtet majd az IKSZT támogatásnak köszönhetően, az önkormányzat a régi elhasználódott és az EU-s normáknak nem megfelelő játszóteret cseréli le.

Ötletekből nem fogytak ki. Fontosnak tartják a helyi védett templom felújítását (pályázatot már beadták) és a templom belő megújítását, az orgona felújítását is. Úgy tartják minden forrást meg kell ragadni és bátran lehet támaszkodni az itt élők felajánlásaira is, hisz azzal saját településüket gyarapítják. Lépésenként haladnak, amelynek végcélja a korszerű, minden igényt kielégítő, de természet-közeli életforma megtartása/megszerettetése.

Kovácsné Kocsi Zsuzsanna
munkaszervezet vezető, Újudvar

Forrás: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, zalaihirlap.hu

Cikk megosztása