Fesztiválok Éve: LEADER támogatással rendezvények a Tó körül

LEADER térségen belüli együttműködések és Helyi Rendezvények megvalósítására 15 pályázó nyert 1,4 millió és 2,4 millió forint támogatást a 48 nyertes pályázó közül.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program és a LEADER pályázatok nyertesei által megvalósított fejlesztések és új beruházások körbe ölelik a tavat, kiegészítik egymást, szervesen kapcsolódnak ahhoz a stratégiai célokhoz, amelyet a kilenc település képvisel, hogy a térségben megvalósulhasson a Négy Évszakos turizmus, a szálláshelyek, szolgáltatások korszerűsödésével, az attrakciók bővülésével rekreációs minőségi modell értékű turisztikai desztináció jöjjön létre.

A HVS (Helyi Vidékfejlesztési Stratégia) stratégiában elsősorban azok a fejlesztési elképzelések kaptak lehetőséget, amelyek a legrövidebb időszak alatt biztosíthatják a települések identitásának növelését, idegenforgalmi bekapcsolódását a turizmusba, a szolgáltatások, hatással vannak a helyi vállalkozások megerősítésére, a helyi táj, vonzerő egyediségét, kihasználva erősítik az együttműködéseket. Kapcsolódnak a nagyobb beruházásokhoz (Velence Resort&Spa, Nautis Hotel, Velencei-tó Környéki Kerékpár út, Pákozd Tematikus Történelmi út, Velencei-tó kapuja, Dinnyési hagyományőrző Központ, stb.), meghatározzák a Tó arculatát, és a térség ismertségét növelik.

Figyelembe véve a kilenc település adottságait, természeti táj, a tó, az épített környezet, az egyedi madárvilág, és a környezetben rejlő lehetőségeket egyértelmű, hogy a fejlődés a kistérségen is túl mutat mind foglalkoztatottságot, mind a jövedelemtermelő képességet tekintve. Az elmúlt években jelentősen visszaesett az idegenforgalomból származó bevétel, jelentősen csökkent a vendégéjszakák száma, ami a legfontosabb megélhetési forrás a kistérségben. A turizmusnak a foglalkoztatásban betöltött szerepe jelentős, térségünkben közel 1000 vállalkozás és ennek nagy része kisvállalkozás a turizmusból él.
A szolgáltatások, látnivalók, programok minőségi kínálata elősegíti, hogy térségünk valóban kiemelt turisztikai vonzerővé váljon.

Sorozatunkban először a rendezvények és a térségen belüli együttműködések nyertes pályázatait mutatjuk be.

További részletes és fontos információk a Csatolmányokban.

*

Emlékplakettet kapott az önkormányzat és a tanárnő is

Velence - Eötvös József-emlékplakettet adományozott a Pedagógusok Szakszervezete a velencei önkormányzatnak. A fő ok az iskola építése volt. Szávai Jánosné pedig Arany Katedra-emlékplakettet kapott.

Huszonegyedik századi színvonalú oktatási intézménnyel büszkélkedhet a velencei önkormányzat: a Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolának nemcsak az épülete új, hanem a benne lévő eszközök, bútorok is azok. A félmilliárdos önköltségű (s ugyanennyi pályázati forrást is magába foglaló) beruházásnak a település pedagógus testülete épp úgy örül, ahogy a szülők és a gyerekek. Ezt a nagy munkát akarta megköszönni az iskola nevelői munkaközössége az önkormányzatnak, ezért nagy titokban javaslatot tettek a Pedagógus Szakszervezetnek, hogy a hivatal munkáját Eötvös József-emlékplakett adományozásával köszönje meg. A szervezet évente három önkormányzatot tüntet ki ezzel a címmel olyan településeket, amelyek lehetőségeikhez képest a legtöbbet tették nevelési-oktatási intézményeik színvonalas fenntartásáért, eredményes működéséért, ahol a szakmai és munkavállalói érdekeket egyaránt figyelembe veszik, s a pedagógusok, közalkalmazottak élet- és munkakörülményeit helyi többletforrásokkal is javítják - áll a kitüntetésen, melyet pénteken vett át Oláhné Surányi Ágnes polgármester.

"Amíg a beruházás zajlott, a négyszáz gyereknek ki kellett költöznie egy külső helyszínre. Ezt mindenki, a szülők, a gyerekek és a pedagógusok is békésen fogadták" - árulta el a polgármester, aki egyébként Arany Katedra-emlékplakett kitüntetésre terjesztette fel Szávai Jánosné Karsai Edit pedagógust, aki az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól meg is kapta az elismerést. A tanárnő épp táboroztat, ezért nem értük el, de a felterjesztésből kiderül: a pedagógus 1982-ben az általános iskola igazgató helyettese, 1987-ben pedig igazgatója lett. Később is nagy szerepet játszott a helyi oktatásügyben, s ma is azt mondják róla, hogy szakmai tudása kimagasló, van tekintélye a diákok előtt. Nyugdíjba vonulásának évében kapta az elismerést, amely tanári pályájának méltó elismerése is egyben.

*

Két keréken és gyalog!

Kerékpáron, segédmotoron és gyalog. A nyári turisztikai szezonban a tókörnyékén fokozódik a rendőri jelenlét. A gárdonyi rendőrkapitányság vezetője sajtótájékoztatón mondta el a rendőrség fontosabb feladatait. A polgármesteri hivatal nagytermében Dr. Sági János rendőr alezredes, gárdonyi rendőrkapitány tájékoztatást adott. Elmondta, hogy a turisztikai szezon fokozott megterhelést jelent a rendőrkapitányságnak, mert az itt élő 34 ezer fős lakosság létszáma jelentősen, akár 100 ezer főre is duzzadhat. Tavasszal Gárdonyban 14 rendőr-szakközépiskolát végzett új munkatárs állt szolgálatba és további 12 fővel bővül az állomány létszáma.

*

Gyümölcsünnep Dinnyésen

Dinnyés - A gárdonyi önkormányzat, a könyvtár, a kulturális központ és a helyi TDM szervezet közösen szervezi a programot.

Bár az érdekes gyümölcsnap csak július 31-én lesz a dinnyési Hagyományőrző Központban, mégis érdemes róla szólni. A szervezők közösen a civil szervezetekkel egész napos rendezvényt képzelnek el, amelynek minden mozzanata a gyümölcsök köré szerveződik. Elképzeléseik szerint lesz kedvezményes gyümölcsvásár, közös lekvárfőzés, szörpkészítés, receptek cseréje, ismeretterjesztő előadás a hazai hagyományos gyümölcsfajtákról, a házi feldolgozás, a tartósítás módszereiről.

A nap során a gyerekek játszóháza is a gyümölcsökre épül, kiválasztják a legszebb kompozíciót. Az érkező családok, baráti társaságok akár megfőzhetik ebédjüket, bérelhetnek főzőhelyet. A színpadon dinnyési és környékbeli hagyományőrző csoportok fellépése színesíti a napot, az este pedig egy fergeteges Los Andinos koncerttel zárul.

A részletes programról az érdeklődők Gárdony város honlapján és a Tourinform irodában is találnak információkat.

*

Dinnyés nagy dobása: felavatták a Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központot

Dinnyés - Dinnyés, illetve Gárdony városának is legnagyobb léptékű turisztikai komplexumát avatta fel szombat délután Tóth István, Gárdony polgármestere, s áldotta meg Karl Melinda református lelkész.

Hagyományőrző Napoknak adhatott otthont első ízben a dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ, Tóth István polgármester reményei szerint több hasonló esemény követi majd e programot. Úgy fogalmazott, Dinnyés Székesfehérvár közvetlen közelében, a Velencei-tó partján, Gárdony ölelésében a Sármellék kapujában a hagyományok őrzője. "Egy bátor település, mely megálmodta a komplexumot, s meggyőzte a gárdonyiakat is arról, hogy arra itt van szükség" - mondta ünnepi beszédében Tóth István, utalva arra a sokszor hallott kérdésre, miért éppen Dinnyésen valósulhatott meg a több mint 300 millió forintos beruházás.

"Nagyon nagy nap, nagy hétvége ez a dinnyésiek számára, hiszen ekkora beruházás még nem volt a településen. S nagy hétvége, mert holnap reggeltől - hosszú évek után először - ismét megáll a település szívében a vonat, új állomást kaptak az itt élők, nem kell többé több kilométert gyalogolniuk, ha vonattal utaznának".

Sebestyén Márta, a Magyar Kultúra Hivatalos Követe elmondta, a nyelv, az ének és a tánc tart össze bennünket, magyarokat. Hozzáfűzte, jó látni a sok fiatal néptáncost, akik őrizve a hagyományokat éltetik a települést. Azt kívánta, ez az „apanázs” ne fogyjon ki soha. Majd Tóth Istvánnal közösen vágták át a szalagot, s adták át a színpadot a néptáncegyütteseknek.

*

Legyen kiemelt térség a Velencei-tó-Vértes!

Székesfehérvár - A Velencei-tó-Vértes Baráti Kör Egyesület hétvégi ülésén történtekről tartott tájékoztatót Balsay István, az egyesület elnöke, valamint Müller Sándor, a Velencei-tavi Sportiskola (VVSI) megbízott igazgatója.

Az egyesület törekvése, hogy a tókörnyék és annak háttere ismét önálló soron kapjon helyet és pénzt az ország költségvetésében. Az egyesület szándéka: jelen lenni az egyes településeken, amikor a rendezési tervek szóba kerülnek. A Velencei-tavi Vízi Sportiskola jövője is szóba került az ülésen. A jövőben táborozási lehetőséget teremtenének az északi parton, az idén árvízkárosult családok gyermekeinek táborozását vállalja az intézmény.

*

Az ország egyik legjobb tanító nénije Sukorón nevel

Az ország egyik legjobb tanító nénije a Sukorón napközis Bakos Krisztina. Az idei Apáczai versenyen jeleskedett.

Ül a padon az alsósok közt, mintha diák lenne. Hosszú haját lobogtatja a szél, a gyerekek körülzsongják, beszélgetnek, hiába a sorakozó, kicsit rátartanak, csak akkor mozdul a csapat, amikor Krisztina tanító néni kedvesen rájuk szól, sorakozó van. Nem mondom, hogy alsósok serege, de egy csapat gyerek indul a Jó ide járni! feliratú iskolába. Valószínűleg így van ez másutt is, a szünetben jó a játék, hisz az órákon figyelni kell, de mikor eljön a kötelesség ideje, a többség teljesít. Ki jobban, ki rosszabbul, ki megköszöni majd a tanárnak, a tanítónak a bölcs szavakat, a matekfeladat megoldásának segítését, ki pedig csak egyszerűen becsukja maga után a suliajtót és hazamegy. Vasárnap pedagógusnap, egy csokor virág helyett átnyújtunk egy csokornyi történetet, róluk.

Krisztina első munkahelye a sukorói, nem tervezi, hogy mást választ.

"Érdekes volt az elhelyezkedésem. A Hírlapban olvastam, hogy pályakezdő napközistanítót keresnek, beadtam a pályázatom. Ez június vége, július eleje volt, majd egész nyáron csönd, augusztus végéig nem történt semmi. Teljesen feladtam, úgy éreztem, nem lesz munkahelyem. Augusztus 28-án telefonáltak, hogy másnap mutatkozzak be. Negyven jelentkezőből választottak, 30-án megtudtam, hogy felvettek. Szeretek itt tanítani".

A Bakos Krisztinával készült interjú folytatását elolvashatják a Fejér Megyei Hírlap internetes kiadásában, ide kattintva.

Forrás: Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület, Gárdonyi HVI, fmh.hu

Cikk megosztása