Virtuális Falutúra

A falutura.mnvh.eu oldalon már elérhető az ötven hazai faluról készült „Virtuális Falutúra”, amelynek előkészítésében szakértőként a FATOSZ segítséget nyújtott. A gömbpanorámás falufotó-sorozat 50 hazai település nevezettességeit mutatja be.

A gömbpanorámás virtuális falufotó-sorozat tavasszal az MNVH megbízásából készült 50 magyarországi faluról. A fejlesztés panorámafotók segítségével mutatja meg a falvak légkörét és nevezettességeit. A virtuális túrák létrehozásával a látogatók bepillanthatnak a falvak világába.

Végigjárhatják a helyi nevezettességeket és gyönyörködhetnek a táj és építészet szépségében. A túrák mellett magyar és angol nyelvű információt kaphatnak a helyiségről.

Az MNVH megbízásából, szakmai tapasztalatai alapján a FATOSZ-t kérték fel szakértőnek a virtuális túrában résztvevő falvak turisztikai kínálatának és látványosságainak összeállítására. A FATOSZ javaslatára a gömbpanorámás fotók mellé a FATOSZ szálláshelyeinek adatbázisa, valamint a FATOSZ által Országos Eseménynaptárában összegyűjtött vidéki-falusi fesztiválok is felkerültek a fotókkal együtt.

*

FATOSZ szakmai team a jogalkotási javaslatok kidolgozására

FATOSZ szakmai team alakult a napokban a jogalkotási javaslatok kidolgozására, mivel mind a nemzetgazdasági, mind pedig a vidékfejlesztési szaktárca részéről felmerült az irányú kérés, hogy a FATOSZ konkrét javaslatokkal segítse a minisztériumokat a falusi turizmus érintő jogszabályok, ÁFA- és adótörvények, a szálláshely üzemeltetéssel kapcsolatos rendeletek felülvizsgálatában, korrigálásában.

*

FATOSZ Szakmai Díj

A legtöbb régióban már döntés született a FATOSZ díjait első ízben átvehető falusi turizmusban dolgozó „Év Falusi Vendéglátója” szakemberek személyéről.

A döntés értelmében kétféle díj kerül átadásra: régiónként egy, azaz összesen hét díj az adott vidéken az Év falusi vendéglátója számára, valamint egy országos szakmai elismerés, azaz a Falusi Turizmusért díj a falusi turizmusban tevékenykedő szakember számára.

Az Év falusi vendéglátója díjazottakat a FATOSZ megyei szervezeteinek vezetősége döntötte el, eddigi falusi vendéglátói munkájuk kapcsán. A szakmai díjazott személyéről a FATOSZ elnöksége döntött.

A díjakat az Egerszalókon megrendezésre kerülő Hazajáró Falufesztiválon, szeptember 11-én vehetik át az arra érdemesek. A díjazottak az elismerő oklevél mellé népi kézműves remeket kapnak elismerésként.

*

Új védjegy, előkészítés alatt

2011. január 1-től a FATOSZ minősítési rendszerét felváltja a védjegy rendszer, aminek a tulajdonosa a Nemzetgazdálkodási Minisztérium lesz, alkalmazója pedig falusi szálláshelyek esetében a FATOSZ. A védjegyek bejegyzésével kapcsolatos hivatali eljárás után, várhatóan 2010. szeptembertől megkezdődhet a védjegy bevezetésének előkészítése. Ennek megfelelően, az év végéig minősíthető lesz a benyújtott védjegyek szerinti szálláshelyek jelentős része.

*

Idegenforgalmi és Kulturális, Vidéki-falusi Érdekképviseleti Ernyőhálózat (IKUVÉH) zárórendezvénye

2010. július 8-án ünnepélyes keretek közt zárult le az Idegenforgalmi és Kulturális Vidéki-falusi Érdekképviseleti Ernyőhálózat (IKUVÉH) konzorcium pályázatában meghatározott időre szóló együttműködése. Az ünnepségen nyitóbeszédet mondott Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára, dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Birinyi József, népzenész, népi hangszer készítő és népzene kutató valamint a Parlament Hungarikum Munkacsoportjának vezetője. A rendezvény zárásaként az összefogásban résztvevő civil szervezetek egy szándéknyilatkozatban rögzítették további együttműködési szándékukat. Eszerint az Idegenforgalmi és Kulturális, Vidéki-falusi Érdekképviseleti Ernyőhálózat konzorcium tagjai az elmúlt 18 hónapos sikeres pályázati együttműködés tapasztalataira és eredményeire tekintettel vállalják, hogy a jövőben is, egymást segítve, együtt kívánják működtetni a konzorciumot, amelyben a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség továbbra is vállalja a koordináló feladatok ellátását.

A tervek szerint folytatódik a vidéki-falusi gazdasági és kulturális szolgáltatások bővítése, a jogszabályi háttér megteremtése és előmozdítása, a specializációk kialakítása, a szolgáltatásokra vonatkozó minősítés kritériumrendszerének kiterjesztése, a Vidéki Turizmus menedzser, a Tourinformátor, valamint a német nyelvi képzés, a közös marketing tevékenység. Utóbbi részeként közös honlap létrehozása, kiállítások szervezése, közös kiadványok megjelentetése, valamint csomagajánlatok kialakítása szerepel a tervek között - folklór, nordic walking és sajt utak ajánlatainak felhasználásával.

*

Megnyitott a Sárarany Szalmaporta

Július 10-én, a XIII. Aratónap és Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok keretében megnyitotta kapuit a Sárarany Szalmaporta a Szarvashoz tartozó Ezüstszőlőkben.

A megnyitó Besenczy Zoltán, Szarvas város alpolgármesterének beszédével kezdődött, majd Glózik Klára a Békés megyei Tourinform-iroda vezetője köszöntötte a közel 300 fős vendégsereget. Ezután Tüskés Tündével, a zengővárkonyi Szalma-Kincs-Tár alapítójával közösen, ünnepélyesen átvágták a ház előtti szalagot. A mostantól kézműves házként funkcionáló tanyában a szalmafonás remekeit tekinthetik meg az érdeklődők. Láthatók a magyar koronázási ékszerek szalmából készült méretarányos másai, csipkefinomságú szalmalegyező, menyasszonyi fátyol szalmával díszítve és sok apróság. A kiállított darabok Maczkó Ferencné szalmafonó keze munkái, aki családjával álmodta meg és hozta létre a múzeumot. A szalmatárgyak mellett egyedi gyöngy ékszereket is kiállítottak, melyeket a Maczkó család leánya, Dóra készít.

További információ: www.szalmaporta.hu

Forrás: FATOSZ

Cikk megosztása