Javul a vízbázis, csökken az allergén növények területe

Etyek – Elkezdődtek az Ödönmajori út mellett lévő volt sittlerakó rekultivációs munkálatai. Az uniós forrást nem Etyek önkormányzata, hanem a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás nyerte.

A társulásban részt vevő önkormányzatok több éve együttműködnek a hulladékgazdálkodási feladatok megoldásában. Összesen 7,7 milliárd forintból 83 kommunális szilárdhulladék-lerakó rekultivációját tudjuk elvégezni. Mindez azért nagyon fontos, mert a bezárt vagy felhagyott hulladéklerakók helyreállításával javul a vízbázis biztonsága, csökken az allergiát kiváltó gyomfajok termőterülete, és megszűnik a hulladéklerakók tájképromboló hatása is” – tájékoztatott Fischer Mariann, a társulási tanács elnöke.

Gonda Mihályné az etyeki önkormányzat részéről elmondta, várhatóan magasabb lesz a helyreállított földterület, mint a környezete. Köré övárok épül, hogy a területről lefolyó vizet összegyűjtse. Az etyeki hulladéklerakó esetében együtemű helyreállítás zajlik, amely az előkészítés után hulladékáthalmozást és tereprendezést foglal magában. Ezután következik a végleges rétegrend szerinti lefedés, az ellenőrző rendszer kiépítése, a füvesítés, valamint a tájba illesztés.

A kivitelezés várhatóan 2010 őszén fejeződik be, s közel 200 millió forintba kerül majd.

*

Világító csodák a parkban

Alcsútdoboz - Ha már nincs részünk nyárban, viszont a langyos esti sétáról nem akarunk lemondani, induljunk az arborétumba.

Fél 9-kor indul a séta minden este az alcsúti arborétumban, egészen addig, amíg az aprón fénylő szentjánosbogarak nyári rajzásában gyönyörködhetnek a látogatók. Már évek óta nagy sikere van ennek a csodás természeti jelenségnek, s nem véletlenül: a mécsbogár, az est beálltával, mint megannyi apró, fénylő tündér, szállingózik az egyébként is gyönyörű park fái, bokrai között. A felnőttek és a gyerekek egyaránt ámulattal járják végig ezeket a sétákat.
Akkor is megyünk, ha esik az eső. A napokban is így mentünk végig a területen, de senki nem bánta, a szentjánosbogarak ugyanis fittyet hánynak az esőre” – mesélte Halász Ferenc, az arborétum vezetője. Aki elárulta azt is, hogy a vihar ugyan megtépázta az arborétum növényzetét, néhány fa is kidőlt, de komoly káruk szerencsére nem keletkezett.

*

Zsigmond legjobbja

Lovasberény - Az országban elsőként nyerte el Zsigmond király legjobb íjászának jutalmát nemrégiben a berényi Farkas Tibor, aki négy éve foglalkozik tradicionális íjászattal.

A történet szinte meseszerű. Egy tehetséges lovasberényi díszfegyverkészítő, Fazekas Balázs elkészíti a Cseszneki nyár első rendezvényére, egy hagyományőrző íjászversenyre a megmérettetés vándordíját, egy XV. századi díszkard fegyvermásolatát. Ezért 2005 óta minden évben április 30., Zsigmond nap körül a hagyományőrző versennyel indul a település nyári programévada: a Zsigmond király uralkodása alatt fénykorát élő várban az ország legjobb tradicionális íjászai, korhű viseletben mérik össze tudásukat, öt kategóriában. Aki kétszer megnyeri a versenyt, egy esztendeig magánál tudhatja a díszkardot és a megtisztelő címet: Zsigmond király legjobb íjásza. A sors kegyes fintora, hogy a kard ez évben visszakerült Lovasberénybe!

Díszes ruhába öltözött, jó kiállású férfiak, viadal, erőfitogtatás, merészség, bajtársiasság - ezek, az íjászélethez ma is hozzátartozó fogalmak még a kívülálló szívét is bízvást megdobogtatják. A versenyeken a mintegy két és félezres honi íjásztársadalom nem csak mérkőzik, de ezek a találkozók remek alkalmak a mindannyiukban amúgy is erősen élő magyarságtudat kifejezésére és terjesztésére, a barátkozásra, kapcsolattartásra. Az életkor ebben a körben tulajdonképpen nem számmottevő: hatévestől a nyolcvanévesig sokan és szívesen ragadnak ma íjat. A mostani hét végén Ópusztaszeren 1100 íjász készül egyszerre, egy közös nyílkilövésre.

Farkas Tibor nomád pusztai íjat használ. Sikerült szűkebb környezetét is bevonnia, helyben a tíz aktív tagot és több szimpatizánst számláló Hegyi Farkas Íjász Egyesület megalapítója. (Ennek tagjai egyébként mind Szimeisztertől tanultak íjászkodni, aki 15 év alatt számos magyar bajnokságot és nemzetközi versenyt nyert már meg, a versenyéletét követően pedig az országot járva előadásokon adja át tapasztalatait.)

Farkas Tibor jövőre nem ülhet meg a babérjain: ha meg akarja tartani megtisztelő címét, ismét fel kell ajzania íját Cseszneken.

Farkas Tibor 2006-ban kezdett íjászkodni. Az ősmagyar hagyományok mindig is vonzották, szerinte az íjászkodás amúgy is kódolva van a magyarban - talán ez is magyarázza, hogy miután íjának készítőjétől, a Zala megyei Szimeiszter Istvántól eltanulta az alapfortélyokat, s elkezdett versenyezni, az idénre sok szép sikert tudhat maga mögött. Sőt, elmondhatja magáról, hogy az ország legjobb tradicionális íjászai között van. Minden hét végén versenyez valahol, a legutóbbiak között volt az évenkénti, barátságos osztrák-magyar mérkőzés, amelynek első fordulóját megnyerte, de a másodikon is dobogós, harmadik helyezett lett.

*

Szeretettel látja a világot, amitől bárki bátran töltekezhet

Örömmel adunk hírt a bicskei fiatal tehetség, Pálfi Balázs Eklektikus portfolió című szentendrei fotókiállításáról. A megnyitóra június 24-én került sor Szentendrén, a Bogdányi út 5. szám alatt található Fotópasszázsban.

Pálfi Balázs kiállítása június 25-től július 12-ig látható kedd és szerda kivételével minden nap 10-18 óra között.

*

Visszavonulót fújt a Duna

Dunaújváros - Újra békés mederben folyik a Duna. Ercsitől Adonyon és Dunaújvároson át egészen Kisapostagig folyamatosan apad a folyó.

"A legtöbb helyen még kint vannak a védekezésnél használt homokzsákok. Az árhullám levonultával a mi feladatunk véget ért" - fogalmazott Lóki Richárd, a katasztrófavédelem helyi kirendeltségének vezetője. Hétfőn az illetékes áramszolgáltató szakemberei ellenőriztek a Szalki-szigeten. A DVG Zrt. munkatársai ma kezdik elhordani a homokzsákokat, és megtisztítani a környéket. Az ÁNTSZ munkatársai pedig a fertőtlenítésben segítenek majd. A múlt héten kedden tetőző dunai árhullám Dunaújvárosnál nem okozott komolyabb fennakadást.

*

Tovább épül a bicikliút

Meghaladja a 166,5 millió forintot annak az építkezésnek az összköltsége, mellyel biztonságos kerékpárúton lehet majd eljutni Iszkaszentgyörgytől Székesfehérvárig, illetve csatlakozni lehet a város és a környék kerékpárúthálózatába.

A közös beruházáshoz most újabb pályázatot nyert Székesfehérvár és Iszkaszentgyörgy,közel 141 és félmilliós forintos európai uniós támogatással. Az érintett települések vezetői napokban írták alá. Az Iszkaszentgyörgy központjától a Szentgyörgyi keresztig tartó több mint három kilométeres első szakaszt tavaly a falunapon vehették birtokukba a biciklisek. A következő szakasz megépülésével a két település kerékpárútja már teljesen összekapcsolódik. A munka ősszel kezdődik.

*

Számítógép ÁLOM 2010

Idén is ingyen számítógépet kapnak a jól tanuló, rászoruló fiatalok! A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány adományozói programja révén száz rászoruló családban élő, 12-16 éves életkorú fiatal számára komplett (használt, de még használható) számítógépet juttat. A támogatói programra jelentkezési határidő: 2010. július 10.

A támogatói programra jelentkezhet minden olyan 12-16 év közötti fiatal, akinek 3 vagy ennél több testvére van, tanulmányi átlaga a 4,5-et eléri, életterében számítógép nincsen, egy főre jutó jövedelmük a létminimum alatt van.

A jelentkezés feltétele egy fogalmazás beadása, melyben a jelentkező maximum két, kézzel írott A4-es oldalon leírja, hogy miért nincs még számítógépe, bemutatja a családját / életközösségét, és azt, hogy ha lenne számítógépe, azt milyen célokra (játékra, tanulásra) szeretné használni. A fogalmazás végén a gondviselő aláírásának, a jelentkező fiatal pontos nevének, pontos lakhelyének feltüntetése szükséges!

A támogatásban részesített fiatal gondviselőjének vállalnia kell, hogy a komplett számítógépet az alapítvány székhelyén kipróbált állapotban veszi át.

A támogatói program kiírása, a támogatottak névsora 2010 július 20-tól a jelentősebb sajtóorgánumokban, illetve a www.palyazat.zug.hu internetes oldalon kerül közzétételre.

A jelentkezést a következő címre kell postai levélben elküldeni:

MÁTRIX Közhasznú Alapítvány
6701 Szeged, PF: 929.
www.matrix.zug.hu

Forrás: Ercsi Portál

*

Megkezdődtek a nyári színházi előadások Tabajdon

Csütörtökön este kezdődött meg Tabajdon a nyári színházi előadások sorozata. Első este zsúfolásig megtelt a tabajdi kultúrház, ahol Cseh Tamás dalokkal szerepeltek a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatói.

Az elmúlt évi előadássorozat szép sikere után bővült a program. Péntek délután gyermekek, fiatalok tekintették meg Madách Imre: Az ember tragédiája című művének összefoglaló színeit ún. beavató színház keretében. Az előadás alatt szaktanárok (Kovács Gábor Dénes, Varga Gábor) magyarázták a művet, így a fiatalok számára közérthetőbbé tették ezt a komoly darabot. A délutáni előadásra elsősorban fiatalokat vártak a rendezők, de örömmel láttunk a nézőtéren helyet foglaló 80 év feletti idős embereket, akik lelkesen tapsoltak a színvonalas előadás végén.

A Tabajdi nyári színházi napok vasárnap estig várják a látogatókat. Jó idő esetén a Mezítlábas park színpadán, rossz idő esetén a kultúrházban. A belépés díjtalan.

*

A színház beköltözött a Mezítlábas park amfiteátrumába

Színházi élmény falun, bemutatkozási lehetőség a fiatal színésznövendékeknek, mindez szeretettel és vendégbarátsággal karöltve - így foglalható össze a tabajdi commedia dell’ arte, azaz a Tabajdi nyár 2010 címmel napokig tartó programsorozat.

Az idei a második alkalom, s noha fájdalmasan hiányzott mindenünnen a tavaly óta elhunyt ötletgazda Iglódi István, az általa elkezdett Mezítlábas parkbéli szabadtéri színházi esték hangulata fergetegesre sikeredett!

A szakadó esők buja, zöld lombsátorral karolták körbe a tabajdi mezítlábas park mentén kialakított amfiteátrumot, amely formáját tekintve csakugyan hasonlít az ókori színterekre. A tabajdiak rendesen partaljának nevezik ezt a részt, amelynek az alján áll a várnak, hajónak használt romantikus faépítmény, a magasabban fekvő tisztáson pedig az alkalmi színpad. Egészen különleges és bőséges színházi élményben részesülhettek négy napon át, akik dacolva felhőkkel, szúnyogokkal, eljöttek az előadásokra. A Pesti Magyar Színház társulata, növendékei Temesszentandrási György tabajdi polgármester hívására, s a helybéliek szíveslátására kötöttek szövetséget egymással, amely úgy tűnik, maradandó barátsággá forrott össze.
Sajnos, Iglódi István örökre eltávozott, de tanítványai, barátai, szakmabéli követői folytatják az általa megkezdetteket. A Pesti Magyar Színház rendező asszisztense, Trimmel Ákos persze legalább olyan erővel vetette bele magát ebbe a folytatásba, kétszeres elkötelezettséggel. Egyrészt művészivel, másrészt immáron hetedik esztendeje tabajdi lakosként! Felesége, Trimmel Mária volt a motorja a mezítlábas park megvalósításának, s egyébként is lelkesedéssel vállal feladatokat a tabajdi közéletben.

"Iglódi István víziója volt, hogy a Váli-völgy lehetne a Művészpalánták völgye, s mi sem tettünk le erről a vágyunkról" – erősíti meg Trimmel Ákos az egyik előadás szünetében. "A gyerekek nagyon jól érzik magukat Tabajdon, itt alszanak, nem utaznak haza, hanem hálás szívvel fogadják a helybéliek szeretetét, a finom ételeket, s a süteményeket, amikkel bekopogtatnak hozzájuk" – mosolyog a színházi szakember, aki tabajdi minőségében roppant büszke lakóhelye jó hírére.

A június 3-án kezdődött előadássorozat első darabja Bereményi Géza és Cseh Tamás dalainak előadása volt a Pesti Magyar Színiakadémia Művészeti Szakközépiskola harmadéves növendékeinek előadásában. Műanyag székeken, órási szalmabálákon foglalt helyet a nagyérdemű, az alig leháncstalanított póznákon reflektorok világítanak, a színészeken mikroport, profi hangosító berendezés, igazi díszletek az ácsolt színpadon. És friss levegő, madárcsicsergés, varázsos esték, éjszakák.

Pénteken Az ember tragédiája beavató színi előadása volt a másodévesekkel, este kilenctől pedig az igen pikáns (enyhe kifejezés) Paravarietét nyújtották át az először meghökkent, aztán gyorsan kapcsoló közönségnek, Tasnádi Istvántól. Ezt a harmadévesek prezentálták, csakúgy mint szombaton az örökzöld Goldoni-darabot, a Chioggiai csetepatét. Ez este még egy előadás volt, a mondjuk úgy: teltházas nézőtéren. Joe Dipietro és Jimmy Roberts művét, a Te édes, de jó vagy, légy más! Című darabot a másodévesek mutatták be. Vasárnap este fél kilenctől Harmadik figyelmeztetés címmel bulikoncerttel zárták a „Művészpalánták völgye” bemutatóit.

Forrás: VölgyVidék Vidékfejlesztési Kh. Egyesület, Bicskei HVI, Ercsi HVI

Cikk megosztása