Szárnyvonalak: továbbra is piros a szemafor Békésben

Július 4-én öt vasúti mellékvonalon indul újra a személyforgalom hazánkban. A szaktárca döntése alapján első körben összesen mintegy 210 kilométeren közlekedhetnek ismét vonatok.

A változás 53 állomást vagy megállóhelyet érint közvetlenül, s 32 település mintegy 350 ezer lakosa választhatja ismét a vasutat úti célja eléréséhez.

Békésben viszont egyelőre biztosan nem lesz forgalom a három érintett szárnyvonal egyikén sem.

forrás: beol.hu

*

Európai védettséget kapott a gyulai és a csabai kolbász

Mindkettő két néven is (Csabai kolbász és Csabai vastagkolbász, illetve Gyulai kolbász és Gyulai pároskolbász) felkerült a szűk körű (az európai uniós országokban összesen mintegy 900 helyi tradíciójú terméket tartalmazó) listára.
Az eredetvédelem révén a termék nevét vagy földrajzi megjelölését más nem használhatja.

*

Polgármesterektől vár segítséget Simonka

Simonka Györgyöt, a mezőkovácsházi körzet egyéni országgyűlési képviselőjét kedden fogadta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A képviselő tájékoztatta a Dél-Békés három települését, Mezőhegyest, Battonyát, Dombegyházt sújtó természeti csapásról.

A miniszter úr együttérzését fejezte ki a károsultakkal. Elmondta, hogy az árvíz- és belvíz elleni védekezésre eddig több mint 100 milliárd forintot költött az ország. Keresik a forrásokat, hogy a Békés megyei károsultaknak is segítsenek.

forrás: beol.hu

*

Egyetemisták kopogatnak be a vállakozásokhoz

Hétfőn kezdődik meg az a program, melyben a Békés megyei önkormányzat egyetemisták és főiskolások bevonásával méri fel a vállalkozók aktuális igényeit, problémáit, s emellett juttat el hozzájuk számos, hasznos információt.

A gazdasági válságra adott válaszként kidolgozott Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Program részeként indítjuk útjára ezt az egészen új kezdeményezést, melynek célja, hogy a megyében dolgozó vállalkozásokkal hosszú távú partnerkapcsolatot építsenek ki.

*

Mezőkovácsháza pénzzé tenné több ingatlanát

Ingatlanjainak egy részét értékesítené, néhányat pedig bérbe adna a mezőkovácsházi önkormányzat. A város nehéz anyagi helyzetben van. Részben ezért is döntött úgy a képviselő-testület legutóbb, hogy a település vagyonának egy részétől — melyek az elmúlt időkben feleslegessé váltak — megválna.

Összesen tizenkét ingatlant jelöltek ki értékesítésre.

*

Ősszel költözhetnek a bérlők a békési inkubátorházba

Már zajlik az inkubátorház műszaki átadása Békésen. A 360 millió forintból elkészült beruházás műszaki átadás-átvételét az előzetes terveknek megfelelően július 16-án megkezdték a szakemberek, s a tervek szerint július 27-éig befejeződik a kisebb hiányosságok pótlása.

Ezután következik a használatba vételi engedély megszerzése, így a tervek szerint 1—2 hónapon belül beköltözhetnek az intézménybe azok a vállalkozók, akik már jelezték, hogy helyiséget bérelnének az épületben.

*

Egymásra mutogatás helyett megállapodás

Megállapodásra készülnek Dévaványán a helyi gazdák és a földjeiken illetékes vízügyi szervezetek képviselői, ugyanis hosszú idő óta gondot jelent a külterületi csatornahálózat állapota és a földutak karbantartása.Az utak és a csatornák az önkormányzat tulajdonában vannak, a földek viszont nem. A gazdálkodók gyakran illetik kritikával a városvezetést a gazzal benőtt csatornák és a járhatatlan utak miatt.

*

Sikeres volt az ecsegfalvi kapunyitogató

Nem régiben Ecsegfalvára érkezett a Békés Megyei Ibsen Nonprofit Kft. Kulturális Irodája által szervezett Kapunyitogató programsorozat. A község művelődési házába mintegy hetvenen jöttek el, főként gyerekek. Óriási sikert aratott a Napsugár Bábszínház művészeinek előadása, melybe a nézők közül is sokan bekapcsolódtak.

A gyomaendrődi Körösmenti Táncegyüttes bemutatója után a közönség is ropta a táncot. Bálint Józsefné, Ecsegfalva polgármestere elmondta: máskor is szívesen megnyitnák a művelődési ház kapuit, de a község lakói sajnos csak szerény érdeklődést mutatnak a kulturális programok iránt.

Forrás: Szeghalmi HVI, Békés Megyei Hírlap

*

Családi Nap Támogatást nyert a Biharugrai Településfejlesztő Egyesület

A Sarkadi Rendőrkapitányság és a Biharugrai Határrendészeti Kirendeltség munkatársainak fegyverzettechnikai bemutatója érdekelte leginkább az apróságokat a Biharugrai Településfejlesztő Egyesület által hét végén szervezett családi napon.

A Bölöny-kastély, a régi iskola udvarán megrendezett családi napon akadt olyan kisgyerek, aki harmadszorra is visszakanyarodott a rendőrségi asztalhoz s nagymamájával majdhogynem közelharcot vívott, amiért nem vihette magával a kiszemelt bilincset. A gyöngyfűzés, agyagozás, fafaragás kulisszatitkaiból is ízelítőt kaphattak az apróságok.

— A családi nap megrendezésére a megyei önkormányzattól 200 ezer forint támogatást nyertünk. Ehhez 30 ezer forint saját erőt kellett biztosítanunk — mondta el Vígh Ilona polgármester köszöntőjét követően Bertalanné Bujdosó Tünde, a házigazda egyesület elnöke.

S bár az időjárás ijesztgette a rendezvény szervezőit és a kilátogatókat, azért az ebédre főzött paprikás krumpli sem maradt gazda nélkül. Délután pedig a Leg a láb Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Biharugrai Hagyományőrző Egyesület óvodás és iskolás néptáncosainak évzáró vizsgaműsorán is tapsolhatott a nagyérdemű.

Forrás: http://www.bmhirlap.hu

*

A Gallicoop betört a kínai piacra

Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. vezérigazgatója a közelmúltban tért haza Kínából, ahol a szarvasi pulykatermékeket mutatta be a világkiállításon.
Standunkat mintegy harminc érdeklődő kereste fel, több komoly partnerrel is tárgyaltunk , mondta a vezérigazgató.

Az első szállítmányt 2-3 héten belül indítjuk útnak. Ebben még csupán néhány tonnányi pulykaszárny, szárnyvég és alsócomb lesz, kínai partnereink ebből rendeltek. Egyelőre tehát a vöröshúsok iránt mutatkozott érdeklődés, de bízom abban, hogy később a pulykamell is szerepel majd a megrendelések között. Kínának 1,3 milliárd ember élelmezéséről kell gondoskodnia, éppen ezért nagy lehetőséget látok ebben az óriási piacban, s azt remélem, hogy időben érkeztünk és megfelelő partnereket találtunk.

*

Június végéig befejeződik a dévaványai iskola felújítása

Június 25-ig befejeződik a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskola Vörösmarty úti központi épületének felújítása. A csaknem 300 millió forint összköltségű beruházás - melyhez 95 százalékos támogatást nyert a város - tavaly szeptemberben kezdődött.

A munkálatokat úgy kellett végezni, hogy közben az oktatást is fennakadás nélkül folytatni tudják, ugyanis a 366 diák oktatásához más épület nem állt rendelkezésre. Időközben lezajlott az iskola új bútorainak beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás is. A nyertes egy szegedi lett, melytől 9 millió 220 ezer Forint értékben vásárol bútorokat az önkormányzat. Az építési munkák befejezése után, a nyár folyamán az új bútorokkal berendezik az iskolát, így a szeptemberi tanévnyitón kívül-belül megújult alma mater várja majd a diákokat.

Forrás: Szeghalmi HVI, Békés Megyei Hírlap

*

Új porta épül a dévaványai strandfürdőben

Hamarosan új portával és szociális épülettel gazdagodik a dévaványai strandfürdő. A több mint 260 millió forint értékű beruházás kivitelezési jogát egy szeghalmi cég nyerte el. A pályázati támogatást élvező fejlesztés eredeti tervein azonban változtatni szeretne az önkormányzat. Időközben ugyanis a Varázskapu program keretében pályázatot nyújtottak be egy többfunkciós komplexum építésére a gimnázium udvarán. Ha ez a fejlesztés is megvalósul, akkor célszerűbb lenne a fürdő portáját és a felépítendő kiszolgáló helyiségeket a benzinkút melletti területre áthelyezni, ezért kezdeményezték a tervek módosítását.

Forrás: Szeghalmi HVI, Békés Megyei Hírlap

*

Közösségi térre nyert több milliót Körösújfalu

Körösújfalu önkormányzata az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) 27 millió 683 ezer 895 Forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert az integrált közösségi szolgáltató tér (IKSZT) kialakítására.

Az elnyert támogatáson felüli önerőt a település saját költségvetéséből biztosítja. A forrás felhasználásával a közösségi házat újítják fel a faluban. A külső és belső átalakítások mellett új bútorokat szereznek be, s a szükséges eszközöket is megveszik.

Forrás: Szeghalmi HVI, Békés Megyei Hírlap

*

A bruttó hazai össztermék két százalékát adja Békés megye

Békés megye „hozta” a harmadik legkevesebb bruttó hazai terméket (GDP) 2008-ban. A Viharsarokban a szolgáltatások adják hozzá a legtöbbet a gazdasághoz, az építőipar a legkevesebbet.

A bruttó hazai termék 26 543 milliárd forint volt folyó beszerzési áron a 2008-as, előzetes adatok szerint — derül ki a Központi Statisztikai Hivatal napokban kiadott adataiból. Ennek 48 százalékát Közép-Magyarországon, 26 százalékát a Dunántúlon és ugyanennyit az Alföldön és Észak nagyrégióban állítottak elő.

Ha régiók szerint nézzük a számokat, kiderül, hogy Közép-Magyarország részesedése az átlagot meghaladó ütemben egy százalékponttal nőtt és ugyancsak javuló tendenciát mutat a Dél-Alföld 0,1 százalékkal, de Békés megye a bruttó hazai terméknek mindössze 2,2 százalékát adta. A Közép-Dunántúlon 0,5, Észak-Magyarországon 0,3, az Észak-Alföldön 0,1 százalékponttal csökkent a GDP-termelés Az egy lakosra jutó bruttó hazai termék 2008-ban 2 millió 644 ezer forint volt, az egy évvel korábbi értéket 117 ezer forinttal haladta meg. Az, hogy a fejlődés a korábbi több mint hét százalékról 4,6-ra esett vissza, azzal magyarázható, hogy a gazdasági válság hazánkat is utolérte.

Az egy főre jutó GDP-ben Békés megye nem jeleskedett 1 millió 357 ezer forinttal. Ezzel az eredménnyel csak Szabolcs-Szatmár Bereget előztük meg, ahol 1 millió 249 ezer, és Nógrádot, ahol 1 millió 163 ezer forint volt ez a mutató.
A Viharsarokban a szolgáltatások tettek hozzá legtöbbet a nemzetgazdasághoz, ez az ágazat egymagában 294 milliárd 177 millió forintot teljesített, míg az ipar 102 milliárd 472 milliót, a mezőgazdaság 79 milliárdot, az építőipar 21 milliárdot. A szomszédos megyékben valamelyest másképpen alakulnak a számok: Bács-Kiskunban és Csongrádban szintén a szolgáltatások voltak a legerősebbek (474 milliárd és 441 milliárd forint), az ipar 198 és 167 milliárdot, a mezőgazdaság 91 és 70 milliárdot jelentett.

Két éve az egy főre jutó bruttó hazai termék a nemzetközi összehasonlításban használt vásárlóerő-egység paritáson 15 742 PPS volt, 1,1 százalékkal emelkedett az előző évihez viszonyítva. Mindennek ellenére azonban összességében 37 százalékkal maradunk el az uniós átlagtól. A központi régió fejlettségi szintje 2008-ban — a főváros kimagasló 139 százaléknak köszönhetően — az uniós tagországok átlagának 104 százalékát érte el, míg a Dél-Alföldé csupán a 42 százalékát.

A többi megye sem büszkélkedhet, hiszen Észak-Magyarország és Észak-Alföld PPS-e az uniós átlag 39, a két legfejlettebb dunántúli régió 61—56, a Dél-Dunántúl 43 százalékát mutatta fel. Mivel a vásárlóerőegységben a román és a bolgár értékeket is figyelembe veszik, így még inkább látható hazánk lemaradása a fejlett Nyugat-Európához képest.

Forrás: http://www.beol.hu/

Forrás: Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület, Szeghalmi HVI

Cikk megosztása