Pályázati kilátások 2010-ben

Az idei év még nem teljesen átlátható a mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatok tekintetében. Kormányváltás történt, amely tény garantálja, hogy a személyi garnitúra cseréje miatt az egyébként sem túl gyors folyamatok még lassúbbá válnak.

Érthető tehát, hogy abban az átmeneti időszakban vagyunk, amelyben nincsenek döntéshozók, felelősség vállalók annak ellenére, hogy az új kabinet hozzáértői már elkezdték az állapotok felmérését, beindult az új szakembergárda működése, stratégia alkotása. Egyre-másra hallhatunk várományos szakminiszterek és államtitkárok általi nyilatkozatokat fejlesztési irányvonalakról, de az új kormány felállásáig még konkrét intézkedéseket nem tudnak hozni.

A lemondó államtitkár, Gőgös Zoltán is többször járt térségünkben az elmúlt évben, s számos információt osztott meg a helyi mezőgazdászokkal, és több fejlesztési tervet közölt. Például jó hírekkel bíztatta a baromfi ágazatban tevékenykedőket, a magyar fajták fenntartását szorgalmazta, s úgy nézett ki, hogy támogatások segédkezét ígérte idén tavaszra az ezzel foglalkozóknak. Ez a program egyelőre pihenő fázisban van, de elmondható ez több pályázati kiírásról is. Ami nagy valószínűséggel a közeljövőben kiírásra kerül, az az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. tengelyének ültetvénytelepítési lehetősége. Ez jellemzően gyümölcsösöket érint. Nagy várakozással vannak az ősz folyamán, az úgy nevezett „fiatal gazda” pályázatot benyújtók. Folyamatosan érkeznek a határozatok, aki eddig nem kapta meg az elutasító határozatát, az bizakodhat, hogy nevére szóló nyertes határozattal fog találkozni.

Sokan érdeklődnek nálunk, a Maros-völgyi LEADER Egyesület munkaszervezeti irodájában is a kezelésünk alá tartozó vidékfejlesztési pályázatok után. Első körben, januárban az volt kommunikálva, hogy április-májusban újra megnyitásra kerül a III. és a IV. tengely, de a mi véleményünk is az volt, hogy látva az elbírálás tempóját, az nem lenne szerencsés, hiszen az előző kör sincs lezárva. Így dr. Forgács Barnabás jelenlegi szakállamtitkár iránymutatása szerint a vidékfejlesztést érintő kérelmeket az ősz folyamán lehet majd ismét benyújtani. Ehhez az irodánknak annyi kommentárja van, hogy ezt a lehetőséget reálisnak tartjuk, addigra lezárulnak az előző pályázatok bírálatai, s látni fogjuk, hogy mennyi pénz marad az alapban, s hogyan tudjuk majd allokálni azt.

Ezen felül még egy mezőgazdaságot érintő kiírás várható szeptemberre, méghozzá „Növénytermesztés korszerűsítése” céllal. Ez jelen esetben a terményszárítókat és tisztítókat fogja érinteni, így ha valaki ebben gondolkodik, már érdemes a tervezésbe és az előkészítésbe belefogni. A jelenlegi körvonalak szerint egyéb pályázatok 2011. évben várhatók.

Némi türelemre van szükség, de mi is abban bizakodunk, ahogy feláll az új vezetés a folyamatok a régi kerékvágásba érnek majd.

Forrás: Maros-völgyi LEADER Futár

*

Erősödő kapcsolatok

Örömmel számolunk be a kedves olvasóknak arról, hogy a Maros-völgyi LEADER Egyesület külföldi kapcsolatainak alakulása kedvező pályára állt. Bízunk abban, hogy belátható időn belül pályázatokon is tudunk indulni ezekkel a szervezetekkel karöltve, ezáltal plusz forrásokat vonzva majd a térségünkbe. Ez fontos azért, mert a mi fenntartásunk meghatározott időre Uniós és hazai támogatásokból biztosított, de minél több, nagyobb lehetőséghez szeretnénk juttatni a helyben élőket legyen az akár továbbképzés, tréning, vagy bármilyen más, vidékfejlesztéssel kapcsolatos program.

Leszögezhetjük, hogy partneri kapcsolatba kerültünk a Vajdasági Fejlesztési Hálóval, amely hasonló feladatokat lát el a határ túloldalán, mint a mi egyesületünk, baráti viszonyt ápolunk törökországi városvezetőkkel, vállalkozókkal, és megismerkedtünk romániai és bolgár vidékfejlesztési szervezetekkel.

A felsorolt országok többségéből az általunk május 14-re szervezett nemzetközi vidékfejlesztési konferenciára érkeznek majd delegációk, amelyek részt vesznek a IX. Makó Expón is. Minden helybélit arra bíztatunk, fogadják szeretettel Makó utcáin, terein a külföldi ajkú embereket, hogy elvihessék térségünk jó hírét határon túlra is.

Szerkesztette a Maros-völgyi LEADER Iroda

*

Makói Városnap

Makó város napja egybeesik a hagyma virágzásával, ahogy a természet tavasszal, úgy kapott új lehetőséget a város a török kor végén. A virágzás mellett már csak a jó idő fontos, hogy mindenki számára kikapcsolódás, pihenés, ünnep legyen a Városnap – mondta el dr. Buzás Péter a sajtótájékoztatón.

A képviselő-testület a városnapon a hagyományoknak megfelelően ünnepi testületi üléssel készül, amelyen Tóth Ferenc Makói képzőművészek – Képzőművészek Makón című kötetének bemutatója lesz. Emellett partnertelepülési megállapodást köt a testület nevében a polgármester Igazfalvával (Románia) és Kisorosszal (Szerbia), majd az állami és szakmai kitüntetettjeink köszöntése következik.

Még péntek délután 12 diákcsapat méri össze tudását a diákpárbaj döntőjén a Hagymaházban. Itt történik meg az újraválasztott diák önkormányzati képviselők mandátumának átadása, és Papp Zsanett diákpolgármesteri beiktatása.

Szombaton kora délutáni beszélgetés lesz a Koronában arról, hogy mit jelent a szülőváros – a Makóról elszármazottak találkozóján. Lapunkban és a megyei napilapban megjelent felhívásunkra, illetve a meglévő listánk alapján közel 100 fő jelezte, hogy részt vesz a reményeink szerint az osztálytalálkozók hangulatát idéző beszélgetésen. A Bába és Társa Kiadó makói témájú köteteit ajánlja a makóiak és vendégeik figyelmébe.

Vasárnap délután a szépkorúak vetélkedője témája a Ki tud többet a biztonságról? lesz, így a zsűri elnöke a polgármester mellett Palicz András, rendőrkapitány.

Szombaton a Hagymaházban jelképes belépti díjas koncertet adnak a Makói Szimfonikusok, amelyen többek között fellép Busa Tamás, Makóról elszármazott operaénekes is. A makói zenészpalánták és zenészek ebben az évben Mozart munkásságát mutatják be, és azt, hogy a komolyzene is lehet könnyed, szórakoztató.

Ugyancsak szép és sikeres hagyomány a városnapi nagykoncert, idén Keresztes Ildikó tartja vasárnap a Hagymaház Szabadtéri Színpadán – felidézve énekeskarrierjének legszebb, jelentős pillanatait.

Szintén nagysikerű a vasárnapi Városnapi Sportgála hagyománya is Makón, az Erdei János Városi Sportcsarnokban. Itt adja át a polgármester az év sportolója díjakat.

*

IX. Makó Expo

Jól sikerült rendezvénysorozatot tudhatunk magunk mögött a 2010. évi IX. Makó Expo lezárásával. A pénteki Nemzetközi Vidékfejlesztési Konferenciát követően, amely kiemelten kezelte a LEADER program és a helyi fejlesztés kérdéseit, szombat délelőtt 11 órakor Mágori Józsefné, országgyűlési képviselő, Dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere, Németh Zoltán, a Csongrád Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara titkára és Tóth István, a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének elnöke nyitotta meg a két napos rendezvénysorozatot. Ez alkalommal külön díj átadása valamint köszönetnyilvánítás is történt, amely sorrendben Bálint Mártát és Rozsnyai Évát illetett.

Az időjárás sajnos nem kedvezett a szabadtéri programoknak, de a gondos szervezés azonnali megoldásában az Erdei János Sportcsarnok épületében – ahol egyébként a kiállítók is voltak – azonnal helyet kaptak a tánc-, az ének- és egyéb produkciók, így gond nélkül bonyolódott le minden program. Számos külföldi delegáció és kiállító is megtisztelte a Konferenciát és az Expót. Diplomáciai találkozó is volt vasárnap, egy asztalhoz ült Hanuk Alici, Nazili város polgármesterének vezetésével a török országból érkező delegáció és Dr. Buzás Péter polgármester. Ezzel a gesztussal is folytatódik a jó külföldi kapcsolatok rendszerének felépítése.

A programokat számos látogató tekintette meg, majd a Sózott lóbőr nevű zenekar produkciójával ért véget a rendezvény, amely minden reményünk szerint ismét célt talált, és sikerült a helyi gazdaság, kultúra egyébként sem eseménytelen életét még jobban felpezsdíteni.

*

Ügyességi pálya épül a Maros fölött és megújul a strand

Megújul a Maros-parti strand és környéke – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján dr. Buzás Péter polgármester. A büfé és az öltözők felújítása mellett igazi turistacsalogató látványosságok is épülnek. Canopy - vagyis egy kötelekből, dróthuzalokból kialakított ügyességi- pálya is készül a Maros fölött.

A munkahelyteremtés egyik ága egy új iparág, a turizmus megteremtése Makón. Ennek a törekvésnek zászlóshajója a Makói Gyógy- és Termálfürdő fejlesztéséhez kapcsolódó uniós projektünk, amely költségvetése 3,6 milliárd forintos. De ugyanígy számítunk a Maros-part gyönyörű, eddig még nem eléggé felfedezett csodájára is mint turisztikai értékre. Makó egyik legértékesebb természeti adottsága ugyanis a Maros hullámtere. A folyó szép környezete, a homokos part mindig a város kiránduló és strandoló helye volt.

A ’70-es években, a jó természeti adottságokra alapozva üdülőtelep alakult ki a területen. A hullámtéren belül spontán épültek meg a létesítmények. A területnek nincs központja, a köz- és magánterület határa nem mindig követhető. A város 2006-ban már közel 60 millió forint értékben nyert pályázatot projekttervek kidolgozására.

Most közel 90 millió forintot nyert az önkormányzat a Maros-parti strand rehabilitációjára.Az 50%-os önerőt feltételező "Aktív turisztikai fejlesztések Makón" című pályázatunk összköltsége csaknem 178 millió forint.
Május 19-i sajtótájékoztatóján dr. Buzás Péter polgármester elmondta; a projekt keretében a strand területén a porta és büféépület, öltözők, röplabda pályák, raktár és tusolók kialakítása, kalandpálya kiépítése,úszóműves csónakkikötő, sólyapálya és ahhoz bekötőút építése,és a Makó és Kiszombor közötti szakaszon a Maros fölött átívelő Canopy-pálya kialakítása történik meg. A strand szomszédos területein 21 (közülük 3 akadálymentesített) parkolót alakítanak ki. Jó hír a strandot kedvelőknek, hogy a felújítás után sem kell belépőt fizetni majd. Az egyes szolgáltatások (csónakbérlés, canopy-pálya használata) azonban bérkötelesek lesznek.

A Maros-parton megvalósuló fejlesztések üzemeltetője a Makói Kommunális Nonprofit Kft. lesz.Nagy Nándor a kft igazgatója elmondta,a munkálatok két ütemben zajlanak majd. Az első a kalandpálya, canopy-pálya, csónakkikötő, sólyapálya, bekötőút és parkolók létesítését, a második a strandporta, büfé, öltözők, raktár, tusolók, pályák, csatornázás kivitelezési munkálatait tartalmazza.
A beruházás, amely a tervek szerint ez év szeptember 1-jén startol, két ütemben valósul meg, az első ütem 2011 április 30-ra, a második 2011. november 30-ra készül el.

*

Bölcsődei felújítás, állagmegóvás – hazai pályázati forrásból

Az Egyesített Népjóléti Intézmény Kálvin téri bölcsődeépületében május 27-én, az intézmény nyílt napján tartott sajtótájékoztatót dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere és Rózsa Istvánné, az ENI vezetője. Az apropót az adta, hogy a műszaki átadás-átvétel szakaszába ért a bölcsőde nyílászáróinak pályázati támogatásból megvalósított felújítása. A párhuzamosan tartott nyílt napon számos szülő tekintette meg a bölcsődét.

Dr. Buzás Péter elmondta, uniós források karbantartásra, állagmegóvásra nem állnak rendelkezésre és az állami keret sem bőkezű e téren, de a kiírt pályázati összeget a városvezetés igyekszik Makó felé irányítani.A Kálvin téri bölcsőde felújítására az Önkormányzati Minisztériumhoz benyújtott pályázatból az Egyesített Népjóléti Intézmény Kálvin téri bölcsődeépületének részleges felújítása valósulhatott meg (homlokzati nyílászáró csere, tetőfelújítás).

Emellett még 100 új fektetőt is vásárolhatott az intézmény. A támogatás intenzitása: 80%-os (11 millió), 20%-os önerő mellett(2 millió.A fektetők beszerzését az Alex Bébibútorok Kft . (Zsámbék) nyerte el meghívásos pályázaton, ezek értéke 1,1 millió forint.
A homlokzati nyílászárók cseréjét a makói Hovefa Nyílászáró Szaküzlet nyerte el bruttó 11 millió értékben – a polgármester kiemelte, mennyire fontos,hogy ez a pénz Makón maradhatott.

A kivitelezés a bölcsőde vezetése által jóváhagyott ütemezéssel történt, hogy minél kisebb fennakadást okozzon a napi bölcsődei munkában. A nyílászárók magas minőségben, a jelenleg érvényes hőszigetelési szabvány szerint készültek el – tette hozzá a Hovefa képviselője.
Rózsa Istvánné a sajtótájékoztatón elmondta, 30 éve nem történt komolyabb felújítás az épületen, ezért a nyílászárók már komoly gondot okoztak: a rossz szigetelés miatt nehéz volt olyan klímát teremteni, amelyben a kicsik nem fáztak meg. A következő pályázati siker is elkelne már – tette hozzá –, hiszen a vizesblokkra is ráférne harminc év után a felújítás a bölcsődében.

*

Makói LEADER hírek

A Maros-völgyi LEADER Egyesület munkaszervezetének konzulensei helyszíni szemléket tartanak egész héten a kistérségi pályázóknál, akik az ÚMVP III. tengelyének jogcímeire küldtek be második körben kérelmet, és projektjükben található építési tevékenység. A pályázók jó hírként értékelik a szemlézést, mert ez azt jelenti, hogy az ügymenet ismét beindult, egy lépéssel közelebb kerülnek a végleges határozatok kézhezvételéhez.

Munkaszervezetünk három tagja, Rozsnyai Éva, munkaszervezet vezető, Madarász Gábor, pályázati referens és Szekeres Krisztián, pályázati referens 2010. június 16-án, szerdán Budapestre látogatott a Magyar LEADER Szövetség szervezésében megrendezésre kerülő fórumra, amelynek fő témái a megalakítandó Klaszterekkel kapcsolatos ügyek intézése, a tagok „toborzásának” körülményei, szervezési és vezetési kérdések. Előadó Mészáros István volt, a Magyar LEADER Szövetség alelnöke, aki a klaszterek alakításával kapcsolatos program irányítója. Fő gondolatként a termékház életre hívását emelte ki, amelyekben a hazánkban megtermelt árukat kell értékesíteni.

Ügyintézéseink egy része a szegedi MVH központ leterheltsége miatt a Békés megyei központba, Békéscsabára került, így új kapcsolattartókkal ismerkedtünk meg, akikkel napi szintű kapcsolattartás folyik. A LEADER vagyis a IV. tengelyes pályázatoknál beindulni látszik a gépezet, néhány héten belül a helyi pályázatoknál célterületenként rangsor várható.

*

Szlovák delegáció a Makó térségben

A térségünkből elszármazott magyar ajkú emberekből állt az a szlovák delegáció, amelyik 2010. május 26-án látogatott Pitvarosra. Dénes László, a Maros-völgyi LEADER Egyesület alelnöke, Pitvaros polgármestere fogadta a látogatókat, akik szintén erős kötődéssel bírnak a LEADER programhoz.

Két szlovákiai akciócsoport polgármesterei és vidékfejlesztési szakemberei voltak jelen, s az egyeztetésen a térségek aktuális problémái merültek fel. A kérdésfelvetések azért voltak érdekesek, mert a vidékfejlesztés dilemmái hasonlatosak a két országban, természetesen eltérő természeti adottságok mellett.

A LEADER program a másik országban is ugyan arra az elvcsoportra és gondolatrendszerre épül, mint hazánkban, egy kicsit időben vannak lemaradva, náluk később indult be a program néhány hónappal. Fő gond ott is, hogy az önkormányzati pályázatoknál az áfát fel kell vállalni saját erőként a helyi vezetési szintnek, mert csak a nettó 100%-ot lehet elszámolni, függetlenül attól, hogy az esetek nagyobb részében a törzsvagyonhoz tartozó, nem forgalomképes ingatlanok felújításáról van szó, amelyek áfa vonzatával az önkormányzatok nem tudnak visszaigénylési jogot érvényesíteni.

A házigazda a megbeszélés után meghitt hangulatú ebédre látta vendégül a helyi plébánián a delegációt, amely a pitvarosi látogatást megelőzően Tótkomlóson tette tiszteletét, majd Csanádalbertin folytatta látogatását.

Megítélésünk szerint nagy szereppel bírnak az ilyen típusú egyeztetések, hiszen a jó és a rossz tapasztalatok egyaránt így tudnak kicserélődni, ezek képezik alapját a továbblépésnek. A román, a szerb, a török kapcsolatok ápolása mellett a szlovákiai partnerek is további együttműködést ajánlottak, amelyet szívesen fogadtunk.

Forrás: Maros-völgyi LEADER Egyesület

Cikk megosztása