Sikeres IKSZT pályázatok a Szentlőrinci kistérségben

A Szentlőrinci kistérség a kisebbek közé tartozik országos viszonylatban. A földrajzilag behatárolt területen mindössze húsz település alkotja a társulást, melynek tagjai igen aktívan veszik ki részüket a pályázati lehetőségekből.

Több település rendelkezik saját pályázati referenssel, akik írják a kis falvak pályázatait, ahol nincs erre lehetőség, ott idegen segítséget vesznek erre igénybe. A legutóbbi siker az IKSZT-hez tartozik. Az első körben a húsz településből tizenhatan nyújtották be pályázatukat a címbirtokosi elismerésre. Valamennyi pályázat nyertes lett, ami 100 százalékos eredménynek számít.

A második fordulóban hárman visszaléptek, így tizenhárom település adta be pályázati anyagát a beruházásra és működtetésre. Az eddigi információk szerint közülük heten már megkapták a támogató határozatot, néhányan még várnak erre.

Akik már biztosan nekivághatnak a beruházásnak, illetve fejlesztésnek: Bicsérd, Boda, Bükkösd, Cserdi, Hetvehely, Szabadszentkirály és Szentkatalin. Jó esélye van még Zóknak, Királyegyházának, Gyöngyfának és Kacsótának.jelenleg ők a hiánypótlásokat végzik,amennyiben ez eredményes lesz , ők is elkezdhetik a fejlesztéseket,amire már nagyon várnak. Az eddigi nyertesek a kistérségben összesen mintegy 250 milliós értékben végezhetnek építőipari munkákat, valamint szerezhetnek be eszközöket, de marad még a forrásból működésre is.

*

Munkahelyek Királyegyházán

A 230 millió eurós beruházás eredményeként a tervek szerint 2010 második felére elkészül Európa legmodernebb cementgyára. Akkorra, várhatóan szeptember környékére időzítik a kemence indulását is.

A cég közvetlenül több mint száz ember számára biztosít majd munkát,de az igényelt szolgáltatások ennél lényegesen több munkalehetőséget teremtenek majd a Szentlőrinci kistérségben.

A beruházáson dolgozó szakembereket folyamatosan foglalkoztatják és az építéssel párhuzamos munkaerő-toborzás eredményeképpen folyamatosan töltik fel a gyárat működtető személyi állományt. Az elmúlt időszakban diszpécsereket kerestek a központi vezérlőbe, míg fizikai munkakörökbe műszerészeket, villanyszerelőket és géplakatosokat, gépkezelőket keresnek a cementgyárba és a bányába.

Mint Merkl István a fejlesztést irányító Nostra Cement Kft. műszaki igazgatója elmondta, az alapanyag, a fűtőanyag és adalékanyagok zöme kizárólag vasúton érkezik majd a gyárba-az ehhez szükséges iparvágányszakaszokat már ki is építették- míg a cement kiszállítása vasúton és közúton egyaránt zajlik majd. A cég tervei szerint egy budapesti depó bevonásával a királyegyházai cement az északkelet-magyarországi régiókba is eljuthat majd, de az új gyár fontos piaci célterülete lesz majd Horvátország, Szlovénia és Ausztria is.

A gyár maximum féléves próbaüzem során készül fel a tényleges termelésre. Ami a végtermék kiszállítását illeti, fele-fele arányban távozna a cement vasúton,illetve közúton. Utóbbi tekintetében a cég akkor is keres megoldást arra, hogy Szentlőrincet elkerülje a forgalom, ha az eredeti tervekkel ellentétben az M60-as autópálya mégsem épül meg Kacsótáig, majd a barcsi határig.A műszaki igazgató elmondta, hogy korábban tett vállalásaikat minden esetben betartják, így az igért száz fő foglalkoztatása is megtörténik,ami lényegesen javítja a kistérség jelenlegi nagyon rossz foglalkoztatási mutatóját.

*

Hiány helyett pénzmaradvánnyal zárták az évet

A tavaly tervezett 32 millió forintos hiánnyal szemben 18,3 millió forintos pénzmaradvánnyal zárta az évet a nagydorogi képviselőtestület. A gazdálkodást megfelelőnek ítélték legutóbbi ülésükön.

Döntött az önkormányzat arról is, hogy a Nagydorog Nagyközség Bora címet idén Benkő Ádám chardonay és Dévényi János kékfrankosa viselheti. Harminc-harminc üvegnyit palackoznak, és ezt használják majd reprezentációs célokra idén.

Az elismerésre pályázni kell, feltétele, hogy a községi borversenyen arany minősítést érjen el a nedű. Idén huszonhét ilyen volt, amelyek közül kilencet neveztek az immáron harmadik, az előzőeknél szigorúbb megméretésre.

A képviselő-testület döntése nyomán idén Gerzsei József Nagydorog Szolgálatáért kitüntetést kap, mert hosszú ideje példaértékű munkát végez a településért.

*

Bölcskei fehér és madocsai vörös lett a legjobb DUNAFÖLDVÁRON

Egy bölcskei fehér és egy madocsai vörösbor nyerte el a fődíjat a Duna menti települések borversenyén, amit másodízben hirdetett meg a dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend.

A versenyre 350 mintát neveztek, a legtöbbet újvörös kategóriában. A borászok és borok 32 településről érkeztek, a bírálók az ország neves borvidékeiről. A 350 borból 53 arany-, 99 ezüst-, 100 bronzérmet, 56 pedig oklevelet kapott. Az értékelhetetlen minták aránya alig haladta meg a tíz százalékot, így Vorák József, a borlovagrend nagymestere elégedett volt az eredménnyel.

A legjobb vörösbornak a madocsai Bacs Sándor cabernet sauvignon-ját, a legjobb fehérnek a bölcskei Tomolik János chardonnay-ját választották. A paksi Fehér József merlot-jának köszönhetően Tolna megyei siker született óvörös kategóriában is. A borversenyt a vár ispánházában rendezték, az eredményt a Duna-parti majálison tették közzé.

*

Ősztől geotermikus fűtés Szentlőrincen

Megépült a geotermikus fűtőmű és a visszasajtoló kút közötti út és hamarosan újabb fúrások kezdődnek Szentlőrincen a kistérség központi településén. Novembertől rácsatlakoznak a helyi rendszerre, s akkorra már óriási melegházak is állhatnak a kisvárosban. Elmondható tehát, hogy jó ütemben haladnak a szentlőrinci geotermikus fűtőmű dolgai.

Jelen állás szerint teljesen biztosan kijelenthető,hogy novembertől már a geotermikus fűtőmű dolgozik és látja el energiával a kisvárost és a programhoz csatlakozó vállalkozókat. A közelmúltban megépült a geotermikus fűtőmű és a leendő visszasajtoló kút közötti út és hamarosan, két héten belül újabb fúrópajzs érkezik a baranyai kisvárosba. Ettől számítva egy hónap elteltével, azaz június végéig fel is állítják magát a visszasajtoló kutat.

Dr. Győrvári Márk a kisváros polgármester arról is beszámolt,hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy komoly tőkeerővel bíró külföldi befektetőcsoporttal,akik melegházakat emelnének Szentlőrincen,az itteni jó adottságokra és főként a geotermikus fűtőműre építve. Hogy mivel foglalkozik a cég azt egyelőre nem kívánta elárulni,csupán annyit mondott,hogy hasonló profillal már bizonyítottak Európában,s hogy meglátása szerint akár heteken belül megegyeznek. A beruházást bonyolító cég üzletfejlesztési igazgatója is megerősítette a novemberi kezdést és azt, hogy már folynak a szentlőrinci erőmű átalakításához és a geotermikus fűtőmű csatlakoztatásához szükséges beszerzések. Így a fúrásokkal,illetve a visszasajtoló kút üzembe állításával párhuzamosan a fűtőmű és az erőmű közötti vezetékrendszer kiépítését is megkezdhetik.

*

Beszámoló az Agro Arcaról a Szinergia Egyesülettől

Egyesületünk nemzetközi kapcsolatai révén, a slatinai partnerével való sikeres együttműködésének köszönhetően a május 7-9.-e között Slatinán megrendezésre kerülő
Agro Arca 3. nemzetközi vásáron képviselte és népszerűsítette a kistérség helyi termékeit, kézműves alkotásait. A kistérségben jellegzetes, és Magyarország híres termékeivel a számos termelő, kézműves képviseltette, képviselte magát, a Szinergia Egyesület segítségével.

A kistérség borvidékének jellegzetes borai közül az érdeklődők a Lisicza Borház , és a Novák pince ízletes borain kívül az Ebner pincészet által újdonságként készített finom almalevet, és természetesen a finom Ebner borokat kóstolhatták meg.

A térségben országosan is ritkaság számba fennmaradt kézművességek közül a csuhéból készült figurák, és használati eszközök Reich Józsefné, boldogasszonyfai, valamint
Horváth Antónia szentlászlói mesterek révén hirdették településeink hagyományos népi mesterségek iránti elkötelezettségét.

A térségre jellemző ételek közül ezúttal a méz és a sajt kapott fő szerepet a kistérség standján. Magda Zoltán helyi termelő sokszínű mézkínálatát, virágporait valamint az ormánsági sajttermelő Németh István és a Gyűrűfű – Ökofalut is képviselő Erdei Sándor sajtkülönlegességeit ismerhették meg a világ több országából érkező vendégek, és a helyi emberek.

A szentlőrinci térség egyik, eddig kevésbé ismert terméke a tökmagolaj Berki József, valamint az alapanyagául szolgáló tökmag a Bicsérdi Bio Kft. révén juthattak el a nemzetközi rendezvényre.

A rendezvénynek főbb céljai között szerepelt a Magyarországon néhány éve sikeresen működő európai uniós támogatási rendszer, és ezen belül méltán népszerű LEADER program bemutatása is.
A program eddigi tapasztalatait az egyesület Elnöke Neiczerné Jaksa Szilvia, munkaszervezet vezetője Rajczi Román, valamint Völgyi Tamás titkár és a munkaszervezet kistérségi munkatársai Ignácz Mária és Horváth Bernadett osztották meg helyi támogatási rendszert előkészítő szakemberekkel, képviselőkkel. Emellett több országból érkeztek hasonló módon helyi specialitásokat, egyénileg, családias, illetve kisüzemi jelleggel előállító termelők, kézművesek, akik egymás technikáiról, tapasztalati tudásukról cseréltek sok hasznos információt.

Minden bizonnyal a térségbeli termékek nagyobb népszerűségre, termelőik, gazdáik pedig egyre több, portájukra látogató vendégre, vásárlóra tettek szert a májusi hétvégén.

*

ÚMVP támogatási kérelmek feldolgozottsága a Szinergia Egyesületnél

Az eddigi ütemezés szerint egyesületünknél, június 25-re a pályázatok többsége esetében befejeződhet az A1-es ügyintézés. Több kérelem esetében már megkezdődött a pályázatok értékelése, pontozása. A hiánypótlások folyamatosan érkeznek egyesületünkhöz.

Az elutasításunk tekintetében eddigi ügykezelés során a 100 kérelemből 8db nem felelt meg az alapvető követelményeknek.

Rendezvény-megjelenések

A májusi rendezvényeket kihasználva egyesületünk több helyen képviseltette magát, és növelte a pályázati lehetőségek népszerűségét. A remekre szabott hagyományos rendezvények közül kiemelten fontos volt a Somogyhárságyon megrendezésre kerülő parasztolimpia, valamint a térségbeli kézműveseket összefogó lukafai Kaptár Egyesület éves közgyűlése, ahol Horváth Bernadett és Ignácz Mária képviselték a munkaszervezetet.

Az érdeklődők főként az őszi pályázati lehetőségekről, forrásokról érdeklődtek.

A júniusi rendezvényeket kihasználva egyesületünk több helyen képviseli magát, és ily módon növeli a pályázati lehetőségek népszerűségét. A remekre szabott hagyományos rendezvények közül kiemelten fontos a Bicsérden megrendezésre kerülő X. jubileumi Burgonyafesztivál, valamint a térségbeli kézműveseket összefogó elsőként Botykapeterden megrendezésre kerülő Káposztás Nap, ahol Horváth Bernadett és Ignácz Mária képviselik a munkaszervezetet. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Forrás: Szinergia Egyesület

Cikk megosztása