Versenyképes a KUKA Robotics Hungária

Folyamatosan bővül a foglalkoztatottak száma a Füzesgyarmaton már tíz éves múltra visszatekintő KUKA Robotics Hungária gyáregységben. Az üzem ma már két 8 ezer m2-es csarnokban folytatja működését.

Az új 8 ezer négyzetméteres alapterületű ipari csarnok megvalósítására a Károlyi és Társa Kft, illetve az Önkormányzat tulajdonában levő Füzesgyarmati Ipari Park Kft. a Dél-alföldi Operatív Program keretében nyert 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást, a hiányzó 650 millió forintot a beruházó finanszírozta.
Vezérlőszekrények és vezérlések gyártása terén 19 év tapasztalata álla az említett cég mögött.

A konstrukcióktól a termelésen át, a lemeztől a tesztelt rendszerig természetesen a dokumentációt is hozzáértő kezekben tudhatja. A cég magyarországi székhelye Taksony, amely nemcsak az összes adminisztratív terület székhelye, hanem a következő termelési területek is itt találhatók, úgymint a KRC2 szekrények, egyedi szekrénykábelezés, valamint a SCARA robotok összeszerelése és tesztelése. Itt folyik a mechanikai gyártmányok, kábelek és tesztelt komponensek egésszé való integrálása. A magyarországi gyártás központjaként több mint 550 munkatársat, ebből 350 dolgozót foglalkoztat a KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. Füzesgyarmaton. Itt gyártják a kapcsolószekrényeket és az azokhoz szükséges lemezalkatrészeket, melyhez átfogó és modern géppark áll rendelkezésükre. Ezen a telephelyen készülnek a vezérlőszekrény korpuszai, valamint itt gyártják a vezérlésbe beépülő kábelkötegeket és opciókat is. A vezérlőszekrények kábelezése szintén a Békés megyei telephelyen történik.

Forrás: Körös-Sárréti Hírlap, Szeghalmi HVI

*

Országos iskolai irodalmi pályázat Tildy Zoltán emlékére

A szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat immáron harmadik alkalommal hirdette meg a néhai miniszterelnök, majd köztársasági elnök nevét viselő országos irodalmi pályázatát.

Pákozdi Gáborné, a rendezvény ötletgazdája elmondta, hogy idén három témában, kategóriában küldhették el jeligés alkotásaikat az ország bármely szögletéből a kiírásra pályaművel jelentkező felső tagozatos tanulók. Tildy Zoltán: az ember, a lelkész, a politikus témában, a Lakóhelyem híres szülötte, illetve kötetlen témában és szabadon választott műfajban várták a pályamunkákat.

Tildy Zoltán a felvidéki Losoncon, 1889. november 18-án látta meg a napvilágot. A későbbi köztársasági elnök 1932-46. között lelkészként szolgált Szeghalmon. A közelmúltban megrendezett ünnepélyes eredményhirdetésen Tildy Zoltán dédunokája is részt vett. Tildy Erzsébet és a népbíróság által koncepciós eljárás keretében, hazaárulás és kémkedés koholt vádjával 1948. december 6-án kötél általi halálra ítélt, másnap kivégzett Csornoky Viktor unokája, Carrie Boyd-Tildy magyarul üdvözölte az ünnepélyes eredményhirdetés résztvevőit.

Tildy Zoltán: az ember, a lelkész, a politikus témában, mese kategóriában első helyen Kohut Ákos (Szeghalom) műve végzett. Egyéb műfajban Simon Nóra révén szintén szeghalmi siker született. A Lakóhelyem híres szülötte témában, mese kategóriában ugyancsak helyi diák alkotása végzett az első helyen. Patai József Szisz Ferenc alakját elevenítette fel. Egyéb műfajban Soczó Tamás (Gyomaendrőd) aratta le az első helyezettnek járó babérokat. A harmadik kategóriában (szabadon választott téma és műfaj – a szerk.) a legszínvonalasabb mesét Vida Kamilla (Pécs) tette postára. Ugyanitt a bírálóbizottság Erdei Rebeka (Szeghalom) versét találta a legkiválóbbnak. Monda műfajban Horváth Tamara (Kőszeg), riport-napló műfajban Gál Fanni (Szolnok) diadalmaskodott.
Elbeszélésben Váradi Katalin (Debrecen) bizonyult verhetetlennek.

Dr. Rácz Tamás, a Tildy Zoltán Alapítvány titkára az alapítvány díját adta át a szeghalmi Turbucz Kristófnak, Simon
Nórának és Badeeb Leillának.

Forrás: Békés Megyei Hírlap, Szeghalmi HVI

*

Jubileumi pályázat: tíz éve város Dévaványa

Várossá nyilvánításának tizedik évfordulóját ünnepli Dévaványa. Szintén tíz évvel ezelőtt nyitották meg a Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjteményt, s ekkor alakult a Dévaványai Múzeumbarátok Köre is.

A hármas jubileum alkalmából fotó-, rajz-, és festménypályázatot hirdettek a sárréti városban. Maketteket és kisplasztikákat is várnak. A feladat az, hogy az alkotók megörökítsék a város legszebbnek tartott emlékhelyeit, nevezetes épületeit, utcáit, lakóházait, a jellegzetes ványai tájakat, határrészeket.

Mindazokat az eseményeket és helyszíneket lencsevégre kaphatják, illetve lerajzolhatják, melyek valamiért kedvesek a dévaványaiaknak. A rajzok, festmények és fotók mellé rövid leírást is várnak arról, miért éppen az adott helyszínt választották az alkotás témájául.

Forrás: Békés Megyei Hírlap, Szeghalmi HVI

*

Hőszivattyúval fűtenek majd a ladányi óvodában

Kiválasztotta az új körösladányi óvoda építésének kivitelezőjét a helyi képviselő-testület. A szerződést már megkötötték az érintett céggel, s a munkaterületet is átadták, így nincs akadálya, hogy a beruházás elkezdődjön. A fejlesztéshez kapcsolódóan egy másik közbeszerzési kérdésben is határozat született.

Az új oktatási intézmény fűtését ugyanis hőszivattyúval oldják majd meg. A kettős beruházás összértéke megközelíti a 260 millió forintot.

Forrás: Békés Megyei Hírlap, Szeghalmi HVI

*

Megszületett a Jövő iskolája Kötegyánban

Bruttó 210 millió 234 ezer 622 forint felhasználásával, szabvány méretű kézilabdapályát is magában foglaló, 540 négyzetméter alapterületű tornacsarnokot építettek, egy új épületszárny született s a meglévő oktatási intézmény komplex akadálymentesítését is elvégezték Kötegyánban.

Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult beruházás keretében ezen túlmenően zsibongóudvart alakítottak ki s parkolókat, új játszóteret létesítettek. Nagyné Felföldi Ilona polgármester, Beregszászi Balázs, a diákönkormányzat elnöke és az óvodás Tyukodi Lacika vágta át a nemzetiszínű szalagot pénteken a Jövő iskolája projekt keretében megvalósított kötegyáni beruházás ünnepélyes átadásán.

A község vezetése a Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) keretében 199 millió 722 ezer 891 forintot nyert, s ehhez saját forrásként mindösszesen 5 millió 255 ezer 865 forintot kellett társítaniuk. Ugyanennyit ugyanis az EU Önerő Alapból nyert a település - mondta el lapunknak Nagyné Felföldi Ilona. S aligha tévedett a határ menti zsáktelepülés polgármester asszonya, amikor ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: nem csak a mának, a jövőnek építettek!

- Ezt az álmot jómagam 12 éve dédelgettem, hiszen annyit beszéltünk az esélyegyenlőségről, az egyenlő jogokról, a vidék felzárkóztatásáról, hogy hittem abban: egyszer a mi gyermekeink is egy, a huszonegyedik század követelményeinek megfelelő, tornateremmel felszerelt iskolában tanulhatnak - hangsúlyozta ünnepi beszédében. Szabó János, az iskola egykori tanulójaként és az új létesítmény tervezőjeként emlékezett vissza egykori iskolájára.

Forrás: http://www.bmhirlap.hu

*

Egészségügyi fejlesztésekre nyert Okány

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek (LHH) korszerűsítésére rendelkezésre álló forrásból az egészségügyi alapellátási intézmények fejlesztésére nyert vissza nem térítendő támogatást Okány. Fekete Zoltán polgármestertől megtudtuk: az LHH-s pályázat keretében 46 millió 600 ezer forintot szereztek, s ehhez saját erőként 2 millió 300 ezer forintot társítottak. Így bruttó 48 millió 900 ezer forintból valósítják meg a fogorvosi és háziorvosi rendelőknek, illetve a védőnői szolgálatnak is otthont adó alapellátási intézmény felújítását. A fűtéskorszerűsítést, a nyílászárók cseréjét is elvégeztetik.

Forrás: http://www.bmhirlap.hu

*

Szeghalmi diákok utazása Székelyföldre

A szeghalmi Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola diákjai, egy pályázati lehetőségnek köszönhetően, tanulmányi kirándulás során jutnak el Székelyföldre.

A kirándulás megvalósításához közel 800 ezer Ft-ot sikeresen pályázott az intézmény, amely "HATÁRTALANUL!" program keretében az Apáczai Alapítvány támogatásával valósul meg. A kiránduláson az iskola 28 szakképzős diákja vehet részt, Kardos József tanár úr irányításával. A négy napos kirándulás sok látnivalót, szakmai és kulturális programot egyaránt tartogat az odautazóknak.

Ellátogatnak többek között a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumba, valamint az alsócsernátoni Haszmann Pál Néprajzi Múzeumba, gyalogtúrával szeretnék megközelíteni a festői környezetben fekvő Szent Anna tavat, és a bálványosi várromot. Nyergestetőn a székely hősök emlékének fognak tisztelegni, de ezen kívül Tusnádfürdő, Korond, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy meglátogatása is szerepel a gazdag programban. A kirándulás június 23-26. között valósul meg.

Forrás: Körös-Sárréti Hírlap, Szeghalmi HVI

*

Szennyvíz-beruházásra nyert támogatást Füzesgyarmat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Környezet és Energia Operatív Programban Füzesgyarmat 102 millió 660 ezer forint támogatást nyert a szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztisztító telep terveinek elkészíttetésére.

A város ezzel megtette az első lépést a 2,6 milliárd forint összértékű, a település egészét érintő szennyvízberuházás megvalósítása felé. A város benyújtotta és a második körre befogadták a pályázatot. Kedvező elbírálás esetén a település teljes területén kiépítik a szennyvízcsatorna-hálózatot s a szennyvíztisztító telep bővítését is megvalósítják. A beruházás keretében mintegy 40 kilométer hosszúságú új szennyvízcsatorna és hét átemelő épül. A szennyvízberuházással csökkenhet a városban a belvízveszélyes területek nagysága s a belvizes időszakok hossza. Az infrastrukturális fejlesztés a település népességmegtartó erejére is kedvező hatással lehet.

Forrás: www.beol.hu, Szeghalmi HVI

*

Jól kezdődött az év a Henkel cégcsoport számára

Jól kezdődött az év a körösladányi gyáregységgel is rendelkező Henkel számára, amelyhez a cég valamennyi üzletága hozzájárult. A nehéz gazdasági környezet ellenére a mosó- és háztartási tisztítószer-, valamint a kozmetikaágazatuk egyaránt folytatta a korábbi negyedévek növekedését.

A több országban jelenlévő társaság árbevétele 7,8 százalékkal 3 512 000 000 euróra nőtt, 8,8 százalékos szerves árbevétel-növekedést eredményezett. A Henkel vezetői úgy vélekedtek, hogy mindez a jó teljesítmény mellett a szerkezet-átalakítási és költségcsökkentési erőfeszítéseknek is köszönhető. Várakozásaik szerint a teljes pénzügyi év eredményei jelentős mértékben, több mint 15 százalékkal javulnak majd a 2009-es évhez képest.

Forrás: Szeghalmi HVI, Békés Megyei Hírlap

*

Összekötő gyűjtőút épül, javarészt pályázati pénzből

Füzesgyarmat a Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) keretében 176 millió 817 ezer 92 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert a Baross— Klapka utca közötti összekötő gyűjtőút építésére.

A város csökkentett összegű támogatásban részesült, eredetileg ugyanis 222 millió 480 ezer forintot igényeltek. Így el kell hagyniuk a tervezett körforgalom megvalósítását, csak sima útkereszteződésben gondolkodhatnak. Minden bizonnyal a kerékpárutat és járdát is csak saját erőből építtethetik meg.

Forrás: Szeghalmi HVI, Békés Megyei Hírlap

Forrás: Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület, Szeghalmi HVI

Cikk megosztása