A Sásd mikrotérségi iskola alapkőletétele

2010. június 4-én pénteken ünnepélyes keretek között letették a Sásdi mikrotérségi Integrált Közösségi- és Művelődési Intézmény alapkövét. A beruházás a DDOP-3.1.2 pályázat keretén belül valósul meg.

10 órától ünnepi köszöntőt mondott (többek között) Csáktornyai Gyula- a kivitelező GRUPIUS Zrt. Elnök-vezérigazgatója és Székely Szilárd – Sásd Város polgármestere. Majd a megjelentek sásdi zeneiskola növendékeit Szabó Réka Judit és Ribly Péter hegedű duettjét hallgathatták meg.

Majd szintén a Sásdi Általános Művelődési Központ növendékei Szabó Réka Judit szavaltak és énekeltek.
Az esős időjárás miatt az ünnepség a Sásdi Általános Iskolában zajlott le, de az eső elállt az ünnepség végér ezért az alapkövet elhelyezésre került.
Az ünnepélyes alapkőletétel után a Sajtótájékoztatót tartottak a kivitelezők és a beruházók képviselői.

(A projekttel kapcsolatos részletes sajtóanyag és közlemény csatolva a cikkek alatt)

*

IV. Autós Ügyességi Szlalomverseny Mágocson

Hatalmas sikert aratott idén is az Autós Ügyességi Szlalomverseny, mely 2010.05.24.-én pünkösd hétfőn került megrendezésre Mágocs Város Fő utcáján, Márkus Tamás szervezésében.

64 versenyző próbálta meg, mit tud a kiépített pályán.A legfiatalabb egy 7 éves kisfiú volt Kaposvárról gokarttal, akit különdíjban részesítettek a szervezők. A díjakat Rally kedvelő révén Dr Szakács László adta át a versenyzőknek.

*

Árvíz a Sásdi Kistérségben

2010. május 16-án vasárnap több száz sásdi lakos kezdte el pakolni a homokzsákokat Sásd Baranya csatornához legközelebb eső házainál. Sajnos mit utóbb kiderült hiába. 17-én hétfőm sajnos több házat elöntött a kiáradt víz. Sajnos nem csak a néhány házat érintett az elöntés, több gazdasági épület nagy kiterjedésű szántóterület került víz alá. A 66 számú főutat le kellet zárni, mert a vízátfolyás már az autókat veszélyeztette. A sásdi vízbázis és szennyvíztelep is veszélybe került, ezért több napra vízkorlátozást kelet bevezetni.

A Baranya-csatornán lejjebb lévő településeken is hasonló volt a helyzet. Gyakorlatilag ideiglenesen elzárta a víz Vázsnokot és Tarróst. Vásárósdobón is erősíteni kellet gátakat és itt is lezártak lezárták a Kisvaszarra vezető utat. Mágocs - Dombóvár közötti útszakasz is rövid ideig járhatatlan volt.
Aktív résztvevőjeként a védekezési munkálatoknak sajnos el kell, hogy mondjam az önkormányzatok, a tűzoltóság és a helyiek mindent megtettek a sikeres védekezés érdekében. De sajnos a helyi vízügyi szakemberek nem álltak a folyamat élére, ezért sokszor nem a hatékonyság jellemezte a védekezést. Nagyon sajnálom, hogy egyetlen vízügyi szakembert sem láttam a helyszínen egész hétfői napon.

Sásd Város Önkormányzata az árvíz-károsultak megsegítésére számlát nyitott, melyre adományaikat várjuk. Számlaszám: 11731111-15331933-10250000 (OTP NYRT., Sásdi Fiók) Segítségüket előre is köszönjük!

*

V. Falusi Ízek Fesztivál Magyaregregyen

Immáron 5. alkalommal rendezték meg Magyaregregyen 2010 05.15.-én a Falusi Ízek Fesztivált, mint Magas színvonalú kulturális rendezvényt. A kedvezőtlen időjárás ellenére az érdeklődők sokan voltak és olyan kulináris és gasztronómiai élményben lehetett részük amit nem fognak elfelejteni. A főzés mellett, számos fellépő műsorát nézhették meg a rendezvényre ellátogatók.

*

Bikal Vágta 2010

Egy mágocsi induló is részt vesz a Bikal Vágta 2010 rendezvényen. A város civil szervezeti összefogtak, és előteremtették a nevezési díj árát, azért, hogy Mágocs színeiben is tudjon indulni egy tehetséges fiatal, akinek legnagyobb vágya, hogy bekerülhessen a Nemzeti Vágtára. Mágocs megadta rá az esélyt, a város már csak szurkolhat neki, és bízhat abban, hogy ő képviseli majd Mágocs Várost a Nemzeti Vágtán.

Sajnos az időre való tekintettel a 05.29.-ére meghirdetetett Bikal Vágta elmaradt. A szervezők nem tudták olyan állapotra javítani a pályát, hogy a versenynek megfelelő legyen, 50 cm-es víz állt rajta és hiába töltötték fel homokkal, mivel esett az eső nem értek el vele eredményt. A Vágta előreláthatólag szeptemberben megrendezésre kerül.

További információkat a www.elmenybirtok.hu-n kaphatnak.

*

Gyűjtés az árvízkárosultak javára

Mágocson a Művelődési Házban a Vöröskereszttel karöltve gyűjtést szerveztek az árvízkárosultaknak. A helyi és környékbeli lakosok, rengeteget ruhát, cipőt, ágyneműt gyűjtöttek össze, emellett pedig szekrénysorokat, tűzhelyeket és hűtőket is találhatnak a rászorulók az összegyűjtött adományok között.

Legfontosabb dolog, hogy segítsünk másokon, így érezhetjük, magunkat is sokkal jobban. Az adományok mind Sásdra kerülnek.

*

Tréning a Sásdi Kistérségben az egészségterv kidolgozása érdekében

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet az ÁNTSZ egészségfejlesztő szakember hálózatának bevonásával az ország hat olyan kistérségében, amelyben a lakosság általános egészségi állapota jelentősen rosszabb az országos átlagnál, a kistérségi és helyi humánkapacitás fejlesztése és képzése, az egészségterv gyakorlatának elterjesztése érdekében programot indított.

A program keretében volt már egészségfórum és az egészségterv létrehozásához szükséges állampolgári szükségletfelmérés módszer ismertetése. Az egészség-koalíció célja az EU források elérésére felkészült operatív munkacsoportok létrehozása.

2010. június 7-8-án A Sásdi Városháza dísztermében kétnapos tréningre került sor egy partnerségi csoport (egészség-koalíció) kialakítása érdekében.
A Sásdi Kistérség szinte mindenrészéből érkeztek önkormányzat, civil szervezetek, egyéb szervezetek képviselői és magánemberek, hogy részt vegyenek a tréningen. A tréninget Solymosy József Bonifác az Országos Egészségfejlesztési Intézet munkatársa nagy sikerrel vezette le.

A résztvevők a tréning végére alkalmassá váltak a helyi egészség-koalíció létrehozására, ami a közösségi tervezés módszerével létrehozandó egészségterv elkészítésének alapját képezi a Sásdi Kistérségben.

Forrás: Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület

Cikk megosztása