A 2009. évi adatokból kiderült, hogy 504 rendezvényre (ebből 29 egyedi támogatás) összesen 914 millió forintot használtak fel. Egy falunap megrendezéséhez átlagosan 1.8 millió forintot fordítottak. Ebből az összegből az önkormányzatok, melyek a szervezési feladatok jelentősebb részét végezték, 800 ezer forintot kaptak. A fennmaradó nagyobb összeg, nettó 1 millió forint egy közbeszerzésen kiválasztott magáncéghez került.

A költségek elemzéséből egyértelművé vált, hogy a pályázati rendszer túl összetett, annak lebonyolítása során magas adminisztratív költségek keletkeztek. Emellett a tapasztalatok alapján a rendezvények csak mérsékelten töltötték be az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó tájékoztatási feladatokat.

Az előző kormánytól örökölt lebonyolítási és finanszírozási konstrukció alacsony szakmai hatékonyságú. A pályázatra fordítható szükséges források nincsenek arányban az elérhető szakmai eredménnyel, ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium nem hirdet győztest a „Vidéki rendezvények és falunapok 2010.” című pályázaton. Az intézkedés nem érinti a LEADER programot.

A magyar állampolgárok joggal várhatják el, hogy befizetett adójukkal ne magáncégeket gazdagítsanak előnytelen szerződéseken keresztül.

A Vidékfejlesztési Államtitkárság elkezdi a pályázati rendszer átdolgozását.
Magyarország előtt olyan kihívások állnak, amelyek miatt különösen megfontolandó, hogy a meglevő - sajnos nagyon szűkös- állami forrásokat mire használjuk.

Cikk megosztása