Pannonhalma: új létesítmény a Kosaras-dombon 880 millióból

Ismét gyarapodott a Pannonhalmi Bencés Főapátság. Pénteken adták át a látogatókat fogadó új létesítményt a Kosaras-dombon, melyben étterem, borbár és konferenciaterem kapott helyet.

A beruházás 880 millió forintba került.

"Az elmúlt húsz év fejlesztéseivel a pannonhalmi monostor elfoglalta szerény helyét az európai bencés monostorok láncolatában" – mondta szerényen Várszegi Asztrik főapát a pénteki átadáson. Hozzátette, az 1996-ban kulturális világörökségi rangot kapott főapátság ezer esztendeje ugyanazt szolgálja. Mindezt korszerű módon, modern infrastruktúra segítségével kívánják bemutatni a látogatóknak, a turistáknak, a zarándokoknak. Ezt a célt szolgálják legújabb fejlesztéseik, melyek összesen 1 milliárd 560 millió forintba kerülnek. Mindebből 1 milliárd 250 millió forint az uniós támogatás, s 310 millió forint a saját forrás (ennek fele hitel, fele önrész). A fogadóépület, étterem és konferencia-központ mellett egy hónap múlva kész lesz a Szent Jakab-vendégház, augusztusra megújul az arborétum, majd átadják a gyógynövénykertet.

Az új létesítmény a Viator nevet kapta. Ennek hátteréről is szót ejtett Várszegi Asztrik. A latin kifejezés jelentése utas, utazó, vándor. A szó gyakran szerepelt a történelem során feliratok kezdetén: ˝Stop viator!˝, azaz ˝Állj meg, vándor!˝. Ezt az intelmet közvetíti az elnevezés: állj meg, nézz körül, pihenj meg, mélyedj el!

A holland–magyar tervező cég képviselője, Dick Sikkes arról beszélt, mekkora kihívás volt a műemléki környezetben egy modern épület megalkotása. Egy olyan épületé, ami nem kiemelkedik, hanem sokkal inkább beleolvad a tájba. Úgy érzi, ezt sikerült megoldani.

A kivitelező cég vezetője, Knáb János azt emelte ki, hogy esetükben megvalósult az, ami minden beruházás sikerének kulcsa: a megrendelő, a tervező és a kivitelező harmonikus együttműködése.

Radványi Roland, a ház gasztronómiai koncepciójának megtervezője elmondta, az éttermi rész mellett kialakítottak egy olyan teret, ahová ˝bárki˝ betérhet, érkezzen busszal, autóval vagy éppen kerékpárral. Ott önkiszolgáló büféasztallal várják a vendégeket. Az étterem természetesen kínálja majd az apátság borait, az ételek alapanyagául pedig környékbeli gazdákra is számítanak, akik szürke marhát, mangalica sertést vagy birkát tenyésztenek. A látogatóközpont húsz embernek ad munkát.

*

Közel ötvenmillióból bővítik az enesei óvodát

A napokban megkezdődött az enesei óvoda kétszázötven négyzetméteres szárnyának építése.

Az önkormányzat harmincmillió forintos költséggel számolt, ám az intézménybővítés negyvenhétmillióba kerül.

A minap megkezdődött az enesei Tündérkastély Óvoda új épületszárnyának építése. A negyvenhétmillió forintos árból húszmilliót pályázaton nyert a község.

"Tavaly tavasszal adtunk be pályázatot az óvoda bővítésére, melyen a szakminisztériumtól 19,5 millió forintot nyertünk" – mondta Mesterházy József. Az enesei polgármester hozzátette, ekkor határoztak arról, hogy az intézményt kétszáz négyzetméterrel bővítik, ami az előzetes becslések szerint mintegy harmincmillió forintba került volna.

Hangsúlyozta azonban, a különféle hatóságokkal történt tárgyalások után az épületrész már kétszázötven négyzetméterre bővült, ezáltal a költségek is megugrottak, így lett a beruházás végösszege 47 millió forint.

"A testület megszavazta a magasabb összeget, a beruházáshoz hitelt nem kell felvennünk" – jelentette ki a polgármester. A közbeszerzést kiírták, melyre öt cég jelentkezett, végül három beadott pályázatból választották ki a legkedvezőbbet.

"A bővítéssel régi gondjaink oldódnak meg, hiszen a jelenlegi óvoda (a település legrégebbi épülete) már kicsi a gyermekeknek, így szükségszerű a bővítés" – tette hozzá Enese polgármestere. Az óvodába három csoportba nyolcvankét gyermek jár.

A Tündérkastély Óvoda vezetője elmondta, a bővítés nemcsak a létszámnövekedés miatt szükséges, az új szabályzók már nagyobb területet írnak elő egy-egy gyermekre, így kényelmesebbek lesznek az új csoportszobák. A bővítésbe több mint egymillióval ˝beszáll˝ a Közalapítvány az Enesei Óvodásokért is.

A jelenlegi épületen belül kisebb átalakítások várhatók, két csoportszoba megszűnik, az egyik helyén közösségi teret alakítanak ki, amely az elképzelések szerint tornaszoba is lenne. A szülői igények szerint a másik csoportszobában családi napközit alakítanának ki, ha a szakhatóságok engedélyezik és a helyi testület megszavazza. Ahogy Szabóné Horváth Judit fogalmazott, erre már az ősszel sor kerülhet. A hátsó traktus felé kétszázötven négyzetméternyi új épületrészt építenek két, hatvan négyzetméteres csoportszobával, egy vizesblokkal, elkülönítővel, logopédiai szobával és irodákkal.

*

Buszt kapott Bakonyszentlászló

Húsz személy és egy tolókocsi befogadására alkalmas Iveco busszal gazdagodott Bakonyszentlászló nemrégiben.

Sebestyén Vince polgármester portálunknak elmondta: a 18 millió forintos járműre a Pannonhalmi Többcélú Kistérségi Társulás nyert 70 százalékos támogatást az Önkormányzati Minisztériumtól, a maradék 30 százalékot pedig a község önkormányzata tette hozzá.

A busz részben afféle iskolabuszként funkcionál, és a bakonyszentlászlói iskolába bejáró fenyőfői, bakonygyiróti, romándi és bakonypéterdi gyerekeknek jelent kényelmet, könnyebbséget. Az intézmény több mint kétszáz diákja közül minden ötödik bejáró. Emellett az iskolások és az óvodások egyaránt használhatják, hogy úszásoktatáson, kiránduláson, színházlátogatáson vegyenek részt. Bakonyszentlászló tizenhét civil szervezete szintén igénybe veheti a járművet.

*

Egészségügyi fejlesztések Sokorópátkán, Tápszentmiklóson, Csapodon és Röjtökmuzsajban

Fejlesztik az egészségügyi alapellátást uniós támogatással négy Győr-Moson-Sopron megyei községben: Tápszentmiklós, Sokorópátka, Csapod és Röjtökmuzsaj több mint 81 millió forint támogatást nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán.

"Az 1000 lakosú Tápszentmiklóson egészségcentrumot létesítenek mintegy 40 millió forintos költségből, az összeg 90 százalékát fedezi a támogatás" - mondta Kovács József polgármester az MTI-nek.

A kihasználatlan faluházban alakítják ki a háziorvosi rendelőt, továbbá a védőnői és a családsegítő szolgálatot. "A centrumban úgynevezett kézi gyógyszertárat is nyitnak, amelynek külön személyzete nem lesz, a legfontosabb gyógyszerekhez a betegek az egészségügyi szakemberek közreműködésével juthatnak majd hozzá" - mondta a polgármester, hozzátéve: a centrumot a tervek szerint az év végén átadják, az önkormányzati tulajdonban lévő korszerűtlen orvosi rendelőben pedig bérlakásokat alakítanak ki fiatalok számára.

Sokorópátkán a közel húsz éve épült orvosi rendelőt korszerűsítik. "Az átalakítás során megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a beteg négy szem között is találkozhasson az orvossal" - közölte Mecséri Lajos polgármester. Ezen túl a mai követelményeknek megfelelően akadálymentesítik, hőszigetelik az épületet és a föld hőjének felhasználásával alternatív energiaellátást alkalmaznak a létesítményben. A munkálatokhoz a költségek 90 százalékát, közel 13,5 millió forintot nyertek, a fennmaradó 10 százalék az önrész.

Röjtökmuzsaj és Csapod közösen pályázott és nyert 36,3 millió forintot - közölte Kiss József , a 450 lakosú Röjtökmuzsaj polgármestere. Csapod felújítást, Röjtömuzsaj új egészségház építését tervezi. Könnyűszerkezetes, akadálymentes épületet szándékoznak tető alá hozni, abban kap majd helyet egyebek között az orvosi rendelő, a védőnői szolgálat és a fiók gyógyszertár. A kivitelezést ősszel szeretnék megkezdeni. A beruházásra azért van szükség, mert az alapellátásnak helyet adó épület nem felel meg a hatályos jogszabályi feltételeknek, márpedig felújítása gazdaságtalan. Elkészülte után a jelenlegi egészségházat közösségi térré alakítják.

*

Pannonhalmi borvidék - A borturisták igényeihez igazodnak

Pénteken szakemberek bírálták, szombaton a környék termelői mind megkóstolhatják a borvidék versenyére benevezett nedűket.

Meglepően sok köztük a vörös. A kék szőlő leve több évtizedes szünet után újra a környék büszkeségévé vált.

Megnőtt az előző évekhez képest a borvidéki versenyre benevezett nedűk száma, idén 49 gazda 120 mintát küldött. A hegyközség elnöke szerint ez annak köszönhető, hogy a 2009-es szép évjárat volt, a 2000-eshez hasonlítható, ami az elmúlt tíz esztendő legjobbjának számít. A tavaly szüretelt szőlő egészséges, jó alapanyagot, így jó esélyeket biztosított a borászoknak, akik úgy érezték, olyan borok készültek, amiket érdemes megmérettetni. Dr. Vaszari László örül, hogy a versenyzők a szakmai visszajelzésekből tanulhatnak. Ezért teremtenek alkalmat arra, hogy a verseny szombat délutáni eredményhirdetésén a borvidék mintegy száz termelője megkóstolhassa szinte az összes benevezett bort. Összehasonlíthatja a szomszéd dűlőben termeltet a sajátjával.

A szőlészeknek-borászoknak van mit ünnepelniük: idén az előző évek gyakorlatától eltérően nagyobb területen telepítettek szőlőt, mint amennyin kivágtak. A győriek közül is egyre többen újra felfedezik, hogy érdemes a közeli Pannonhalmi borvidék pincéibe ellátogatniuk. Az elnök azonban úgy véli: követni kell a külföldön tapasztalható gyakorlatot és még inkább a turistafogadásra kell koncentrálniuk a borászatoknak a fejlesztéskor. ˝Már nagyobb az igényük annál a turistáknak, hogy egy öreg pince falának dőlve igyanak˝ – jegyezte meg.

"Több igazán figyelemre méltó bort is kóstolhattam, de hogy könnyen eladhatók-e, az árukon is múlik" – szögezte Takács Zoltán borkereskedő, aki immár ötödször a bírálóbizottság tagja. Állítja: évről évre jelentős a minőség javulása, érződik az ízleléskor, hogy a borászok technológiája fejlődött. Szerinte a borvidék fehérboraiban visszaköszön a környékre jellemző sajátos sós ízvilág a talaj adottságaiból adódóan. Úgy véli, a borvidék előnye, hogy ilyen egyedi jeggyel rendelkezik. Lengyel István, aki szintén a zsűri tagja volt, a fehérborok teltségét dicsérte.

*

Harmincmilliót nyertek fejlesztésre Rábapatonán

Közösségi és szolgáltató térré alakítják át a művelődési ház épületét, felújítják az óvodát a településen. A két beruházás megvalósításához több mint 30 millió forintot nyert az önkormányzat.

Két éve pályázták, tavaly megkapta a rábapatonai művelődési ház az ˝Integrált közösségi és szolgáltató tér˝ (IKSZT) címet. Az épület felújításához és műszaki korszerűsítéséhez az önkormányzat idén áprilisban nyert több mint 27 millió forint támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) pályázatán.

Jutasi Kálmán polgármester érdeklődésünkre elmondta: ebből az összegből – többek között – kicserélik az összes belső nyílászárót, mozgáskorlátozott-vécét építenek, akadálymentesítik az egész épületet, kicserélik az összes elektromos vezetéket és kapcsolót, hőszigetelést kap a padlásfödém, mozgáskorlátozott-parkolót, babakocsi- és kerékpártárolót alakítanak ki és kicserélik a kazánt is. Emellett fejlesztik az épület berendezését is: különféle számítástechnikai eszközöket, asztalokat, szekrényeket, könyvállványokat és székeket vásárolnak.

A felújított-korszerűsített épület 2011-től – sok más mellett –ügyfélszolgálati, ifjúsági, lakossági és vállalkozási információs pontként, közösségi és közművelődési programok helyszíneként, könyvtárként is működik majd.

Augusztusban még egy fejlesztő beruházás kezdődik Rábapatonán, az óvoda felújítása, amelyhez 3,8 millió forintot nyert az önkormányzat. Az épületben nevelői szobát és öltözőt, akadálymentes vizesblokkot, élelmezésvezetői szobát alakítanak ki, csúszásmentes burkolatot kapnak az óvoda folyosói, felújítják az intézmény hátsó vizesblokkját, valamint kicserélik a két bejárati nyílászárót is.

*

Napkollektorok a téti kistérségbe

A csallóközi Tőkési-ág kistérséggel közösen nyújtott be pályázatot a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program kiírására a Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása.

Energetikai korszerűsítésre 80 millió forint támogatást kért. A projekt keretében 8 településen, 12 helyszínen történhet meg a középületek – iskolák, sportöltözők, konyhák, polgármesteri hivatalok – fűtésrásegítése és melegvíz-ellátása napkollektorok segítségével. A bírálók a pályázatot támogatásra érdemesnek ítélték, a közeljövőben várható a támogatási szerződés megkötése.

Forrás: Pannónia Kincse LEADER Egyesület, Téti HVI

Cikk megosztása