Klímaerdőkkel az ökológiai rehabilitációért

Csopak - Klímaerdők telepítésébe fogtak a nemzeti parkok minisztériumi forrásokból. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság húsz hektáron telepít klímaerdőt.

A belföldi klímaerdő-telepítés környezetvédelmi szempontból kiemelkedően hasznos, több szinten kapcsolódik a Nemzeti környezetvédelmi programhoz, a Nemzeti éghajlat-változási stratégiához.

A klímaerdők részben az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentési egységeinek forgalmazásából finanszírozott, természetközeli, őshonos fafajokból álló elegyes erdő.

A klímaerdők az üvegházhatású gázok csökkentésével globálisan hatnak az éghajlatváltozás ellen, míg ökoszisztéma szolgáltatásain (pl. talajképzés és talajfejlődés, mikroklíma-reguláció, vízretenció, természetes kártevőkontroll, biológiai sokféleség megőrzése) keresztül az éghajlatváltozási adaptációt segítik elő, tudtuk meg Nagy Attilától, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság erdészeti felügyelőjétől.

Az ökológiai rehabilitáció során a munkahelyteremtés, az életminőség javulása, illetve az ökoturizmus tartós bevételei a leghátrányosabb régiókban jelentkeznek, így a program hatása szociális, éghajlatvédelmi, természetvédelmi értelemben is jelentkezik.

Területileg összefüggő probléma megszüntetésére irányul, a nemzeti parkok területébe ékelt leromlott területek teljes ökológiai rehabilitációjával valósítja meg.

Az elérhető legjobb technológiát használja, ezáltal megteremti egy új ökológiai ipar alapját, mely továbbfejleszthető a kibocsátás-kereskedelem későbbi forrásaiból.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a Környezetvédelmi Visszaforgó Hitelalap összegének környezetvédelmi célú támogatásokra való felhasználásáról készített előterjesztésben célterületként a nemzeti parki területeket jelenítette meg. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Zalakomár községben vállalt mintegy 20 hektáron klímaerdő telepítést.

*

Büszkék lehetnek a tornacsarnokra

Balatonalmádi - Átadták a felújított Györgyi Dénes iskolát, valamint az újonnan épített tornacsarnokot, ezzel teljesen megújult a hatvan évvel ezelőtt épített alapfokú oktatási intézmény.

Az épület, valamint a berendezések korszerűsítése, illetve a modern tornacsarnok építésének költsége meghaladta a 309 millió forintot, ebből a város pályázaton a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól (KDRFT) 250 millió forintot nyert el, míg a fennmaradó részt az önkormányzat biztosította. Az 508 négyzetméter alapterületű tornacsarnokban egy 18-szor 28 méter méretű kosárlabdapálya található, a galéria lelátóként is funkcionál és van egy külső szertár is. Az iskola főépülete kívül és belül is megújult, a nyílászárók mellett a fűtésrendszert, a teljes elektromos hálózatot, valamint a víz- és csatornarendszert is modernizálták. A tantermeket új bútorokkal szerelték fel, különálló nyelvi labort és informatikai termet alakítottak ki.

Bemutatóedzést tartottak az ötödikesek és a hatodikosok a fantasztikus új sportcsarnokban (Fotó: Stiger Ádám)

Az átadó ünnepségen a régi és jelenlegi képviselők mellett egykori diákok is, valamint a posztumusz Ybl-díjjal kitüntetett Györgyi Dénes, az iskola tervezőjének, névadójának rokonai is részt vettek.

Pál Béla, a KDRFT elnöke arról beszélt, hogy a város polgárai minden fejlesztés közül talán erre lehetnek a legbüszkébbek, ennek lehet a legjobban örülni. Megemlítette, hogy Balatonalmádi egy nehéz pályázaton nyert, amelyen nagyon sokan indultak, hiszen a régió 238 település közül 38-an nyert pénzt a fejlesztéseihez. Dr. Bóka István, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a beruházással a város alapfokú oktatási intézményei (a vörösberényi és a Györgyi Dénes iskola) XXI. századi színvonalúakká váltak. Reményének adott hangot, hogy a város gyarapodik, hiszen akkor nem kell attól tartani, hogy iskolapadok üresek lesznek. Keszey János polgármester ünnepi beszédében felidézte az iskola elmúlt évtizedeinek legszebb, legjelentősebb eseményeit, feledhetetlen pillanatait. Beszélt arról, is, hogy az elmúlt hat évtizedben a mindenkori város- és iskolavezetésnek egyik legfontosabb célkitűzése a tornaterem megépítése volt, ez mára vált valósággá.

A köszöntők után az iskola diákjai színvonalas műsort adtak elő, majd a tanulók és a pedagógusok közös emlékplakettel díjazták a felújítás, illetve a tornaterem megvalósításában jelentős munkát végző Fábián László igazgatót.

*

Emlékezés és kitüntetés Várpalotán

Várpalota - Egy perces néma főhajtással tisztelgett a település képviselő-testülete a közelmúltban 74 éves korában elhunyt dr. Szabó Gyula emléke előtt, a városi kórház-rendelőintézet egykori igazgatója 16 éven át volt önkormányzati képviselő Palotán.

A testületi ülés megkezdése előtt Tóthné dr. Bakonyi Csilla képviselő méltatta dr. Szabó Gyula munkásságát, a "mindenki által megbecsült, munkáját lelkiismeretesen végző" orvos 1971 óta élt és dolgozott Várpalotán. Szakmai munkája mellett a rendszerváltást megelőzően a Városi Tanács tagja volt, majd 1990 és 2006 között önkormányzati képviselőként szolgálta a települést.

A napirend ismertetését és elfogadását követően Németh Árpád polgármester átadta az "Év rendőre" kitüntetést Rigó Tibornak, a várpalotai kapitányság bűnügyi osztályvezetőjének. A rendőr alezredes 1994-ben kezdte hivatásos pályafutását Palotán, 2003 óta dolgozik a bűnügyi osztály élén. Rigó Tibor meglepőnek, s egyben megtisztelőnek nevezte a díjat, ami ugyanakkor komoly felelősséggel is jár.

*

Megújulhat az ápolóotthon Várpalotán

Várpalota - Hatvanmillió forintos pályázati forrásból újulhat meg a 30 embert ellátó ápolóotthon, az önkormányzat biztosítja a maximum 3,6 millió forintos önrészt.

Egyhangúan, 14 igen szavazattal döntött erről a képviselő-testület. Nagy Erika, az önkormányzat szociális, egészségügyi és szegényügyi referense elmondta, a TIOP 3.4.2-es, a bentlakásos intézmények korszerűsítését célzó pályázat jó lehetőség a városnak az ápolóotthon rossz infrastruktúrájának javítására és az ott élő 30 gondozott életminőségének javítására.

A tervek szerint a felújítás része lenne a nyílászárók cseréje, a tető javítása, vizesblokk kialakítása, a konyha felszerelése, az elektromos hálózat felülvizsgálata, nővérhívó rendszer kiépítése, valamint teljes akadálymentesítés. A pályázat benyújtására augusztus végéig van lehetőség, nyertes pályázat idején az intézmény kötelező fenntartási ideje további öt év.

Nagy Erika megjegyezte, az ápoló otthon körülményeinek vizsgálatára és a szükséges beruházások felmérésére a Várpalotai Közüzemi Kft.-t kérték fel, akik az egész projekt további tervezési részét és menedzselését bruttó 2,6 millió forintért vállalnák el. A költségtakarékosság jegyében ezért a képviselő-testület az elfogadott határozatban felhatalmazta Németh Árpád polgármestert, hogy vegye fel a kapcsolatot olyan pályázatíró szervezetekkel, akik sikerdíj fejében is elkészítenék a teljes anyagot.

*

Elismerés Veszeli Lajosnak

Balatonalmádi – A Balatoni Szövetség keszthelyi közgyűlésén munkássága elismeréséül Balaton-díjat adományozott Veszeli Lajos festőművész számára – tájékoztatott az önkormányzat.

A festőművész méltatásában elhangzott: a Balaton festőjeként tisztelt művész alkotásai a legrangosabb hazai és nemzetközi kiállításokon szerepelnek, megteremtője a kétévente rendezett Balaton Tárlatnak.

Veszeli Lajos Almádiban él és dolgozik. Háza, műterme a tó felett, a domboldalon szinte "zarándokhely", a Balatonért, a kultúráért tenni akaró művészek, politikusok, köznapi emberek találkozóhelye. Közösségszervező munkája országosan és nemzetközileg is közismert. Nevéhez kötődik a Balaton képzőművészetét népszerűsítő kiállítások sora. Nemzetközi cserekiállítások (olasz, német, szlovák, erdélyi, osztrák), amelyeken a Balaton-környék művészetét, képzőművészetét népszerűsítette. Tagja a Magyar Alkotóművészek Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának, a Veszprém Megyei Művész Céhnek. Munkásságát több díjjal ismerték el, Veszprém Megyéért Érdeméremmel, Váth János-, valamint Bojtor Károly-díjas festőművész.

*

Levegőhöz jut a Föld

A világ számos országában sokféle akcióval ünnepelték április 22-ét, a Föld napját. A megmozdulásból megyénk is kivette a részét.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hatodik alkalommal szervezte meg országos szemétgyűjtési akcióját az általa üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózat megtisztítására. Az akcióhoz Veszprém megyében 2737 külsős csatlakozott, akik 60 saját munkatársukkal kiegészülve a megye több pontján takarítottak az utak mentén, tájékoztatta a Naplót Vas Józsefné megyei koordinátor.

A szeméttel gyorsan megtelt zsákokat a nap során folyamatosan szállították a közútkezelő járműveivel, ennek ellenére nem értek a munka végére. A koordinátor elmondta, a tavalyi akcióban megyénkben 532 köbméter szemetet gyűjtöttek, a résztvevők aktivitásának köszönhetően idén hasonló mennyiségre számítanak. Sümegről közel hatszázan, Tapolcáról legalább százan, a térségből összesen ezerötszázan vettek részt az immár hagyományos Föld-napi szemétszedő akcióban. Tapolca és Sümeg között, nagyjából félúton találkozott a két város küldöttsége tegnap délelőtt. A mindvégig erdős szakaszon jelentős mennyiségű járműből kidobált hulladék képződött az elmúlt egy esztendőben, így minden bizonnyal felsóhajtott kissé a növényzet a nap végére.

A találkozási pontnál Végh László sümegi alpolgármester és Czigler László, a Magyar Közút Zrt. tapolcai üzemmérnökségének vezetője köszöntötte a főként diákokból álló, védőkesztyűvel, zsákokkal felszerelt ideiglenes környezetvédelmi aktivistákat. Elhangzott, hogy Sümegen a közel 600 résztvevő között a diákokon kívül több intézmény és civil szervezet is csatlakozott az akcióhoz. Kellett is a sok szorgalmas kéz, hiszen gyakorlatilag a teljes sümegi kistérséget megszabadították a felelőtlen emberek által elszórt szeméttől. Czigler László viszont arról beszélt, egyszer majd szeretné látni, hogy a Föld-napi akció azért marad el, mert nem lesz hulladék az utak mentén. Az üzemmérnökség vezetője azt is elmondta, hogy területükön (nagyjából Tapolca és Sümeg kistérsége) mintegy 1500-an jelentkeztek a szemétgyűjtésre, ami mindenképpen elismerésre méltó, hiszen egész Veszprém megyében összesen valamivel több mint két és fél ezer személy vett részt a munkálatokban.

A Magyar Közút Zrt. országosan meghirdetett akciójához egyébként 42 ezren csatlakoztak, megyénk ezzel a részvételi aránnyal valamivel az átlag felett helyezkedik el. Czigler Lászlótól azt is megtudtuk, hogy a Remondis Kft. kedvezményesen szállítja majd el a tapolcai telepre az összegyűjtött és az utak szélére kihelyezett hulladékot.

A veszprémi Hársfa óvodában tegnap faültetéssel ünnepelték a Föld napját. A gyerekek először a bolygóval kapcsolatos vetélkedőn mérték össze tudásukat. Kirakóversenyt rendeztek, találós kérdéseket tettek fel nekik az óvónők a Földről, majd a glóbuszról szóló, korábban hallott mesére kellett visszaemlékezniük. Futóverseny is volt. Ezután ültettek el egy mandulafát az intézmény előtt, tujákat pedig a hátsó udvarban. Lakatos Antalné tagóvoda-vezető elmondta: a Hársfa óvoda nevelési programjának alapja az egészséges életmód és a környezettudatos szemlélet. A kicsik sokat kirándulnak, mozognak a friss levegőn, hetente gyümölcsnapot tartanak. A veszprémi intézmény egyébként úgynevezett zöldóvoda.

A várpalotai kistérség polgármesterei a Föld napja alkalmából csütörtökön kora délután körbejárták a tavaly Bakony Kapuja névre keresztelt társulás önkormányzatait (Várpalota, Tés, Jásd, Öskü, Pétfürdő, Berhida, Ősi). Mindenhol elültettek egy-egy fát, illetve emléktáblát helyeztek el. Dr. Döbörhegyi Csilla Edittől, a társulás munkaszervezet-vezetőjétől megtudtuk, a faültetési program egy kistérségi összefogást elősegítő projekt részeként valósult meg.

A fákat a Várpalotai Közüzemi Kft. ajánlotta fel, a hét települést érintő túrát a kistérségi társulás kisbuszával tették meg a polgármesterek.

A Föld Napján készült fotókat alább, a Galériában tekinthetik meg.

*

Bodza ünnepe Jásdon

Május elsején családi majálist rendezett Jásdon a Jövőnk a Falu Jásd Egyesület. A programokat Zenés ébresztő indította 6 óra 30 perctől. 10 órától vette kezdetét a Családi Főzőverseny, melyre számos család nevezett be, a bográcsok körül sürgött-forgott a település apraja-nagyja. A nap során "Ételed az életed" gasztronómiai bemutatón vehettek részt az érdeklődők. A Vöröskereszt Jásdi Szervezete Egészségsátort állított fel, ahol egész napos programok zajlottak az egészségvédelemről, az egészséges életmódról. A Kézműves sátorban ólomöntő, fafaragó, arcfestő várta a vendégeket. Délután csocsóverseny és kulturális rendezvények zajlottak, fellépett a Jásdi Szlovák Pávakör, a Zirci Kötélugrók, a Free Dance tánccsoport szápári csoportja, valamint hastáncosok. A Majális jó hangulatú utcabállal zárult.

Forrás: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület, naplo-online.hu

Cikk megosztása