Illatozott a félsziget

Tihany - A környék korábbi fő jelképét, az utóbbi években újra felfedezett levendulát ünnepelték a Belső-tó partján, és a teljes félszigeten. A nagyszabású rendezvény a nemzeti parkok hetének része volt, így hét folyamán e gyönyörű helyre vezettek túrákat a nemzeti park munkatársai.

A tóparti vásárban lévő sátruknál is folyamatosan ismertették a térség természeti értékeit, ezen belül kiemelten foglalkoztak a levendulával és a gyógy-, valamint fűszernövényekkel. Ezúttal a vásár résztvevői között többen is foglalkoztak ezzel a növénnyel, kínálták a palántáit, virágzó töveit, szárított virágait, illatos párnácskáit, és volt, aki a képét készítette el.

A nap horgászversennyel indult, majd egy futóverseny kezdetét jelentették be. A tóparton felállított sátorban kulturális műsorokat adtak. A levendulán kívül számos friss, vegyszermentes zöldséget, gyümölcsöt, mézet kínáltak és környezetvédő praktikákat ajánlottak. Képviseltették magukat a népi mesterségek, fazekasok, fafaragók, textilesek, sőt festményeket is kínáltak.

*

Ösztöndíj a somlójenői önkormányzattól

Somlójenő - Nyolc olyan diák kapott 10 ezer forint ösztöndíjat tanév végén az önkormányzattól, akinek év végi tanulmányi átlaga legalább négyes volt. A település önkormányzata második alkalommal hirdette meg a pályázatot. A feltételeknek megfelelt a 11. osztályt végzett Tóth Annamária és Vörösmarty Nikolett, a volt nyolcadikos Bagics Brigitta, Szente Szabina, Fekete Roland, a hatodikos Fülöp Regina, az ötödikes Morvai Kinga, valamint a negyedikes Vanka Kata.

*

Már a városé a főutca, indulhat a felújítás

Sümeg - Eredményesen zárult a Kossuth utca tulajdonbavételi eljárása, így kedvezőbb feltételekkel indulhat el a belváros milliárdos rehabilitációs programja.

Erről dr. Rédei Zsolt polgármester tájékoztatta lapunkat közvetlenül az ezzel kapcsolatos döntés után. A barokk kisváros macskaköves főútja ugyanis eddig állami tulajdonban volt, de az önkormányzat által szorgalmazott tulajdonbavételi eljárás nyomán mostantól az önkormányzaté. A kezdeményezést a milliárdos nagyságú belvárosi fejlesztési program indokolta, ugyanis a település csak mint tulajdonos részesülhet önrész-kiegészítésben. Ezt a külön támogatást az önkormányzati minisztériumtól lehet igényelni, és a teljes beruházásnál több tíz millió forintos összeget jelenhet Sümeg számára. Természetesen maga a sümegi főutca is képvisel egy jelentős értéket, ami immár a város vagyonát növeli.

A Petőfi és Deák Ferenc utcák közötti szakaszon felszedik a macskakövet és azzal fedik a Kossuth utca két oldalán kialakítandó parkolóhelyeket, míg az utca aszfaltborítást kap. Szakértők szerint a felszedett kockakövet ugyanis már nem lehet úgy visszahelyezni, hogy azon a mai elvárásoknak megfelelően lehessen közlekedni. Ezért kerülnek a kövek a két oldalra, hiszen ezáltal megmarad a barokkos hangulat, de a közlekedés is megfelel a kor elvárásainak.

Három ütemben újul meg a központ

A városközpont teljes megújítását célzó projekt egyébként három ütemből áll, és az első, mintegy 140 millió forintos lépcső indul el a nyáron. A terv az utca burkolatfelújítását, új utcabútorok, kerékpártartók, kandeláberek kihelyezését, zöldterületek kialakítását tartalmazza. Az államtól a város tulajdonába került a Kossuth utca a fejlesztés kedvezőbb feltételei miatt.

*

A Naturama Szövetség története

A Naturama Szövetség nevű együttműködés 2009-ben alakult 9 Leader csoport informális együttműködésével. A Szövetség olyan védett területekkel rendelkező magyarországi LEADER csoportok egyesülése, melyek célul tűzték ki a környezeti, kulturális és emberi értékek megőrzését és továbbfejlesztését. Mindezt a természetközeli vidéki élet bemutatásán, a környezettudatosság terjesztésén, "szelíd gazdaságfejlesztésen", hagyomány és innováció kreatív ötvözésén keresztül szeretnénk elérni. Céljuk, hogy a helyi fejlsztés kovászaként segítsenek minden jobbító szándékot és erőforrást a fejlődés és az értékmegőrzés szolgálatába állítani. Ennek érdekében szorosan együttműködnek, tapasztalatokat cserélnek egymással és más európai országok LEADER csoportjaival; összehangolt, közös projektekben és akciókban vesznek részt, és védik a vidéki közösségek és a vidékfejlesztés ügyét minden lehetséges területen és fórumon.

A Naturama történetét részletesen alább, a Csatolmányokban olvashatják.

*

Egy barátság kezdete, 400 éves szőlőtőke hajtása Tihanyban

Maribor polgármestere a világ legidősebb, 400 éves szőlőtőkéjének oltványát hozta el, elültetni Tihanyba. A szőlővessző a Falvak Kultúrájáért Alapítvány segítségével érkezett Tihanyba. A maribori delegációt Tósoki Imre polgármester rövid sétára invitálta, majd a hivatal előtti téren megkezdődött az ünnepég. A polgármester nagy megtiszteltetésnek tartotta, hogy a Guiness- rekordok könyvében is számon tartott, jeles tőke hajtását Tihany község kaphatta meg az idén.

"Ez a megtiszteltetés kötelez minket arra, hogy mindent megtegyünk a tihanyi bor hírnevének öregbítésért" – mondta Tósoki Imre polgármester. "Ez a szőlőtőke példaként állhat előttünk, hiszen a történelem viharai között, négyszáz éven át növekedett, zöldellt, virágzott. Tette a dolgát, ahogy azt a nagy Természet elrendelte. Fürtjeit az emberek leszüretelték és levét elfogyasztván bátorság és remény költözött szívükbe. A tihanyi hajtás tegye ezt a következő négyszáz évben is" – zárta beszédét.

Franz Kalgber, maribori polgármester egy barátság kezdetének nevezte a mostani eseményt. Kívánva, hogy Tihany is részese legyen a jövő kulturális fejlődésének és a szőlő gazdagon teremjen itt is. Időről időre visszajönnek és ellenőrzik a hajtás fejlődését- ígérte és egyúttal meghívta a tihanyiakat a szeptember utolsó vasárnapján tartandó szüreti mulatságra. Blaz Masle konzul a Szlovén Köztársaság magyarországi követségének képviseletében mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy a két ország között nagyon jó kapcsolatok vannak, amelyet a kisebbségek is erősítenek. A Falvak Kultúrájáért Egyesület elnöke, Nickl Ferenc a Kárpát-medencebeli népek együttműködésére tette a hangsúlyt, mondván: egyesületük mindent megtesz ennek előmozdítására. "A szőlőhöz, a borhoz olyan pozitív kifejezések kapcsolódnak, mint a munka, a szeretet és a barátság - ezeket jelképezze az elültetett szőlőhajtás is", kívánta a szlovén-magyar kapcsolatok jövőjéről szólva.

A beszédek után a polgármesterek lapátot ragadtak és gyorsan elültették a hajtást. A hangulatról a Tihanyi Asszonykórus gondoskodott, amelynek tagjai borivóknak való dalokat, vidám és tréfálkozó nótákat énekeltek. Fellépésük, mint mindig, most is sikert aratott. A vendégek fogadására felvonultak a borrendek képviselői is, akik vacsorára invitálták a szlovén vendégeket.

*

Strandkönyvtár Füreden

Balatonfüred - A felújított Kisfaludy strand átadó ünnepségén, július 16-án, pénteken kilenc órakor hivatalosan is megnyitotta kapuját a városi könyvtár strandkönyvtára.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Tudásdepó-Expressz pályázat keretében az egyik fejlesztési irány a strandkönyvtár létrehozása, amelynek célja volt a városi könyvtár szolgáltatásainak biztosítása a város és a kistérség lakóinak és a nyaraló vendégeknek a Kisfaludy strandon.

*

185. Anna-bál színvonalas kísérőprogramokkal

Balatonfüred - Négynapos rendezvénysorozat kapcsolódik az idei, immár 185. alkalommal megrendezendő Anna-bálhoz, amit a tavalyihoz hasonlóan a Duna Televízió élőben közvetít majd – hangzott el a rangos július 24-ei esemény sajtótájékoztatóján.

Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere elmondta, hogy a bál fővédnöke dr. Martonyi János külügyminiszter lesz, akik személyesen is részt vesz a bálon.

Megemlítette, hogy Balatonfüred gyümölcsöző kulturális kapcsolatokat épített ki más városokkal, példaként Debrecent emelte ki. Ezt a hagyományt tovább folytatva a bál vendége idén Európa kulturális fővárosa, azaz Pécs lesz; színvonalas művészeti programokat adnak elő, a Pécsi Balett erre az alkalomra külön műsorral készül.

Az Anna-bál mára négynapos fesztivál lett, rangos kísérőrendezvények előzik meg és követik a szombati báli eseményt. Bóka István szólt arról, hogy a bál élő közvetítése hihetetlen módon tette ismertté a határokon kívül is a várost. A bálon adják át a Kiss Ernő-díjat, amit olyan személy vehet át, aki sokat tett a városért.

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke elmondta, hogy a bál tavalyi közvetítése nézőcsúcsot hozott, kereskedelmi adókat is megvertek a nézettségi versenyben. Az idei évben a korábbi tapasztalatokból tanulva készülnek a közvetítésre a közszolgálati adónál, sőt kisfilmeken mutatják be a város gyöngyszemeit, látványosságait és értékeit a világ magyarságának. A bál szépét ismét a nézők szavazhatják meg abból a tizenöt fiatal hölgyből, akiket egy háromtagú zsűri előzetesen kiválasztott.

A bál királynője Viktória-, első udvarhölgye Rothschild-, a második pedig Apponyi-mintás herendi porcelánt vehet majd át - közölte dr. Kőrös Endre, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt marketingigazgatója.

Farkas Viktória, a tavaly Anna-bál szépe az első három helyezettnek járó díjakkal

Farkas Viktória, a tavaly Anna-bál szépe elmondta, hogy rengeteg helyen szerepelt, fantasztikus egyiptomi nyaraláson vett részt a Duna Tv jóvoltából, de ami talán legfontosabb, hogy sikeresen leérettségizett.

Elhangzott, idén is telt ház lesz, az összes jegy elkelt. A legolcsóbb egyébként 45 ezer, a legdrágább 60 ezer forintba kerül. A rendezvényre az összes a 18. életévét idén betöltött füredi hölgyet meghívták, közülük 15-en fogadták el az invitálást.

*

Kincskeresés az olaszrizling csopaki éjszakáján

Kincseket kerestek szombaton a pincékben az olaszrizling csopaki éjszakáján. Ezúttal a pincéknél nem csupán tüzet gyújtottak, hogy könnyebb legyen őket megtalálni, hanem fémeket is elrejtettek, melyeket a geocaching, azaz egyfajta tájékozódási sport művelőinek kellett megtalálniuk.

Az olaszrizling sokak által a legjobbnak tartott magyarországi termőhelyén hét pince tartott nyitva Szent Iván éjszakáján: a Balaton Borkúria, a Jásdi Pince, Papaborozója, a Söptei Pince, a Szent Donát Borház, a Tamás Pince és a Tóth Pince.

"Minden ilyen éjszakai csopaki borozásra eljöttem" - állítja a veszprémi Kovács Csaba. "Többször elhatároztam, hogy mindegyik nyitva tartó pincébe benézek, de ez még soha nem sikerült, hiszen mindenhol nagy szeretettel, finom falatokkal, remek borokkal várják a vendégeket és ha mindenütt hosszabb ideig tartózkodnánk, az megviselné a szervezetünket".

"Talán még soha ennyien nem fordultak meg nálam, mint ezen az éjszakán" - összegzi a tapasztalatokat Tóth Gyula. "Voltak köztük régi vendégeim és olyanok is, akik először jártak nálam, illetve az olaszrizling éjszakáján. A visszatérő vendégek hiányolták a feleségem fimon lecsóját, melyet erre az éjszakára szokott elkészíteni, ám ezúttal marhalábszárból főzött csülkös pörköltet. Na, ez után is megnyalta mindenki a száját és csúszott rá a bor is".

A vendégek meggyőződhettek arról, hogy nem csak az olaszrizling finom Csopakon, de az az a bor, amelyik egyre inkább kezdi visszanyerni a rangját országszerte, itt meg aztán különösen. Ez az a szőlőfajta, amelyikből fröccsnek való borokat is lehet készíteni, meg desszertbort is és a kettő között számos minőség kap helyet. A szőlőtermesztők szerint ez a fajta a legjobban Csopakon belül is a Beregháti dűlőben érezte magát, de ezen a területen már alig van szőlő, inkább üdülőket építettek, amelyekből kétségtelenül szép panoráma nyílik a Balatonra. A település sokat tesz azért, hogy mind szélesebb körben megismerjék a lakosait, a vállalkozóit és a boraikat. A kertbarát körrel együttműködve feltérképezték a szőlőültetvényeket és jutalmazzák azokat, akik példásan gondozzák a birtokaikat. Évente többször szerveznek olyan ünnepségeket, amelyeken a boroké a főszerep, hiszen ez a növény sokaknak ad megélhetést vagy jövedelem-kiegészítést a településen. Örvendetes, hogy már szinte minden egyes rendezvényükre jönnek visszatérő vendégek, akik folyamatosan szebb, kulturáltabb, gondozottabb környezetet találnak. Csopak egyre inkább hasonlít a mediterrán nyaralóhelyekhez és ez, meg a helyi specialitásokat kínáló pincék, vendéglátók sokat tesznek azért, hogy ilyen, viszonylag rossz időben is, sőt, az év bármely szakán érdemes legyen a Balaton partjára látogatni, ott eltölteni pár órát, egy napot, egy hétvégét, vagy akár a nyári szabadság egy részét.

*

Csopak is összefogott az árvízkárosultakért

Csopak - A polgármester felhívására a csopakiak gyűjtésbe kezdtek. Múlt héten több teherautónyi adományt vittek Felső-Zsolcára és Szendrőre a csopakiak.

A csopakiak átérezve az árvízkárosultak sorsát, június közepétől tárgyi adományokkal és anyagi felajánlásokkal támogatták a katasztrófa sújtotta területek lakóit.

Június végére több teherautónyi adomány gyűlt össze. A csopaki lakosok zsákszámra hoztak ruhákat, tisztítószereket, ágyneműket, cipőket, de akadt olyan adakozó, aki színes televízióval járult hozzá a nehéz helyzetben lévő emberek megsegítéséhez.

Ambrus Tibor polgármester és dr. Szántód Anita jegyző június 23-án személyesen adhatta át a szendrői polgármesternek az adományokat, valamint tolmácsolhatta a képviselő-testület határozatait, amelyek szerint Csopak több éven keresztül támogatja a szendrői iskolások nyaraltatását, illetve költségvetéséből támogatja az újjáépítést. A testület tagjai tiszteletdíjukból 500 ezer forintot ajánlottak fel e célra.

Id. Tislér Géza nyugalmazott lelkész a Csopak-Paloznak Református Egyházközség gyűjtését adta át a felsőzsolcai református egyháznak.

Az önkormányzat szervezésében a szendrői iskolások egy hetet tölthetnek el teljes ellátással Csopakon. A gyerekek számára színes programokkal is készülnek, a támogatóknak köszönhetően többek között megnézik az állatkertet, és hajókiránduláson is részt vesznek. A balatoni élmények talán egy kicsit feledtetik a katasztrófa miatti nehéz körülményeket.

Forrás: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, Sümegi HVI, Balatonfüredi HVI, naplo-online.hu

Cikk megosztása