Örökségvédelmi fórum Pátyodon

Kincskeresési céllal járták körbe a szatmári térséget a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület tagjai április 27-én.

A pátyodi polgármesteri hivatal nagytermében összegyűlt sokaság gondolatban, szakemberek irányításával térképezte fel a vidék természeti-, néprajzi- és épített értékeit, majd ezek megóvásához kaptak tanácsot.
A jelenlévőket Izsó Gabriella, a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület munkaszervezetének vezetője köszöntötte, aki az együttműködés jelentőségét hangsúlyozva, a szóban forgó témák összehangolásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

A térség építészeti értékeit – a műemlék templomokat, kastélyokat és a többi, egyedülálló értéket képviselő építményt – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodavezetője, Szatmári István képekkel illusztrált előadása jelenítette meg, amelynek zárásaként elhangzott: az épített örökség megőrzése ugyan fontos a nemzet jövője szempontjából, de még ennél is fontosabb a mögötte álló, és annak érdekében cselekvő ember.

– A néprajzi érték és a turisztika összekapcsolódik, hiszen a kulturális kincseink hasznosítása csak egymásra fűzve, turisztikai csomagba építve képzelhető el – emelte ki dr. Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója a Szatmári táj, szatmári ember – kultúra és turizmus című, humoros történetekkel átszőtt, élvezetes előadásmódú prezentációjában.

A természeti értékek között: az érintetlennek tűnő mocsarakban, réteken, kanyargós folyóinkon, s a hozzájuk kapcsolódó védett növény és állatfajok világában Habarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője kalauzolta a hallhatóságot, aki az érdekfeszítő bemutató vezérgondolataként kiemelte: – A természet és a környezet védelme olyan feladat, amely az ember hosszú távú fennmaradását, létét biztosítja.

Ezt és a korábban elhangzottakat támasztotta alá a Szatmár-Beregi Natúrparkot bemutató tartalmas tájékoztató, a szervezet szakmai koordinátora, Juhász Júlia előadásában, majd Veres Ágnes, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség KKH koordinátora a pályázati lehetőségeket ismertetve adott útmutatást a Szatmár Leader-tagoknak.

A rendezvény folytatását a célul kitűzöttek megvalósítása jelenti, amelynek lépései a közeljövőben indulnak.

*

Jubileumi Találkozó és Megyei Borverseny Nagyecseden

2010. március 27-én Nagyecseden rendezték meg a Megyei Borversenyt. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Városi Művelődési Ház és Könyvtár adott helyet.

A versenyre a megye kertbarát klubjai hozták el a házi borversenyen legjobbnak minősített borokat. A megmérettetésre 86 borminta érkezett be, melyet két zsűri bírált el. A borverseny eredményhirdetése után került sor a Nagyecsedi Kertbarát Klub 35. éves Jubileumi Ünnepségére.

A rendezvényt Nagyecsed város polgármestere, Kovács Lajos nyitotta meg. Ezt követően Nyíri Sándor, a Nagyecsedi Kertbarát Klub vezetője mondta el ünnepi gondolatait. Az ünnepségen részt vett a Nyíregyházi Vasutas Központi Kertbarát Klub, a Kabai Kertbarát Kör, a Nyírmeggyesi Kertbarát Kör, a Nagy Sándor Kertbarát Klub Tuzsérról, a fényeslitkei Kertészek és Kertbarátok Egyesülete, a hajdúdorogi Görög Demeter Kertbarát Kör, a Nyírmadai Gazdálkodók és Kertbarátok Egyesülete és a Mathiász János Kertbarát Klub Debrecenből. Az ünnepi műsor előtt Újj Imre, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének alelnöke oklevéllel jutalmazta a Nagyecsedi Kertbarát Klub tagjait.

*

Járdafelújítások Csengerben

Több, mint másfél kilométernyi járdaszakaszt újít fel a csengeri önkormányzat pályázati forrás segítségével. A Béke utcán a posta előtt, az Ady utcán a temetővel szemben, a Melith Pál, a Tisza és a Nagykárolyi utakon. A járdafelújítás mellett a város belterületén a mederlapos árkokat is felúítják. A munkálatokat a Városüzemeltetési Nonprofit Kft. szakmai irányításával közcélú munkások végzik.

A felújítások összköltsége 18 millió forint, s a munkák május 30-áig befejeződnek.

*

Kiépül a csatornahálózat Csengerben

Most már biztos, hogy lesz szennyvízcsatorna-rendszer Csenger városában, ugyanis az önkormányzat által a Környezet és Energia Operatív Programhoz (KEOP) benyújtott szennyvízelvezetési és tisztítási projekt pozitív elbírálásban részesült.

A hivatalos értesítésben, amelyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága Apáti György polgármester részére elküldött, az olvasható, hogy az irányító hatóság vezetője támogatásra érdemesnek ítélte a pályázatot.

A döntés értelmében a projekt megvalósításához nettó 1 milliárd 599 millió 785 ezer forintot a Kohéziós Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja az önkormányzat számára.

– A továbbiakban csak az a feladatunk, hogy aláírjuk a támogatási szerződést, és elkezdődhet a közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Jómagam és az önkormányzat vezetése is azon leszünk, hogy a beruházás mihamarabb megvalósulhasson, hiszen a lakosságnak és a városnak is egyaránt nagy szüksége van erre a fejlesztésre. A 21. században elengedhetetlen, hogy a városnak legyen egy modern szennyvíztisztító-telepe és az ahhoz kapcsolódó rendszer, mindemellett a környezet védelme is fontos szempont a számunkra – mondta el Apáti György polgármester.

*

Csengeri siker a vidék megújításában

A mintaértékű agrár-vidékfejlesztési projektek és gyakorlatok bemutatására hirdetett pályázatot „A megújuló vidékért” elnevezéssel 2010 év elején a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.

A „jó gyakorlat” kifejezést az Európai Unióban az a projekt érdemli ki, amely sikeres, innovatív, máshol is alkalmazható, valamint a fenntartható fejlődést szolgálja. Mivel az MNVH egyik kiemelt feladata a hazai követendő példák felkutatása és elterjesztése, ezért a pályázat a legjobbakat tartalmazó adatbázis felállításának első lépcsőfoka.

A már megvalósított fejlesztések eredményeinek megismertetésével, a mások által is hasznosítható megoldások erejével bátorítani kívánják a vállalkozásokat, gazdálkodókat, vidéki közösségeket saját elképzeléseik valóra váltására, vagy a másutt működő modellek átültetésére – adta tájékoztatásul Varga Valentin, a csengeri Helyi Vidékfejlesztési Iroda irodavezetője.

A pályázaton az Európai Unió társfinanszírozásával létrejött, az MNVH által kiemelten támogatott tizenegy szakterületbe illeszkedő projektekkel lehetett részt venni. A bírálók a legnagyobb hangsúlyt – a szakmai színvonal mellett – az innovációs értékre fektették, különös tekintettel arra, hogy a projekt milyen mértékben alkalmaz új megközelítést, vagy technológiát.

A beérkezett pályamunka közül „élelmiszer feldolgozás” szakterületen 1. díjban részesült a 100%-os gyümölcsleveket és - szárítmányokat gyártó, csengeri székhelyűSzatmári Ízek Kft. A helyiek által „Szatmár aranyának” is nevezett alma feldolgozásával foglalkozó cégünk uniós forrásokból újította fel gyümölcsfeldolgozó üzemcsarnokát; a korszerűbb, megnövelt kapacitású üzem biztos felvevő piacává vált a térségben élő gazdálkodóknak.

Hazánkban az egyedi eljárással készített dobozos gyümölcsleveink kiszerelésében a légmentesen záródó, úgynevezett „bag-in-box” technológiátalkalmazzuk, amelynek segítségével az ital pontos adagolása, és felbontás utáni frissen tartása is megoldható – magyarázta Gulácsi Mihály, a Szatmári Ízek Kft. ügyvezető igazgatója, egyben a díj boldog tulajdonosa, melyet ünnepélyes keretek között, dr. Szórádi Sándor, a Szatmár Leader Egyesület elnöke adott át.

*

Megújul a jánkmajtisi iskola

95%-os álami támogatással folyik a jánkmajtisi általános iskola felújítása,korszerűsítése,ami lehetővé fogja tenni a költséghatékony működtetést,és esélyegyenlőséget fog biztosítani valamennyi itt tanuló diák részére.A

271 millió forintos beruházás 2009. február 20-án indult,és várhatóan 2010. október 30-án fejeződik be.

*

Oktatásfejlesztés a Szatmár-Beregi TISZK

Modern oktatási módszerek és pályázatírási ismeretek elsajátítása, valamint alapkompetenciák fejlesztése. Egyebek mellett ilyen jellegű képzéseken vesznek részt azok a pedagógusok, akik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakképzés-szervezési Önkormányzati Társuláshoz tartozó 12 oktatási intézményben dolgoznak.

A TISZK az ún. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében elnyert mintegy 350 millió forint segítségével szervezi a tanfolyamokat, a támogatás pályaorientációs szolgáltatás kidolgozására és szervezetfejlesztésre is lehetőséget ad.

A TÁMOP 2.2.3 számú pályázatának keretében összesen 20 képzésen vehetnek részt a pedagógusok, ezek többnyire a kompetencia alapú oktatásra épülnek. Ilyen alapkompetenciák pl. a szövegértés, matematikai ismeretek, életvitel és önismeret, amelyek a gyerekek hatékony tanításához elengedhetetlenül fontosak. A továbbképzéseken a pedagógusok olyan ismereteket is szereznek, amelyek segítséget nyújthatnak a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában.

Pócsik Zoltán, a Szatmár-Beregi Térségi Integrált Szakképző Központ intézményvezetőjének információi szerint összesen 730 pedagógus dolgozik a 12 tagintézményben, és 1500 tanúsítványt kapnak majd a program végeztével.
A program elsődleges célja a TISZK-ben működő intézmények pedagógiai programjának teljes átvilágítása, egységesítése, illetve egy közös program kidolgozása, amely az oktatás fejlesztését szolgálja.

Dr. Bugya László, a Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójának elmondása alapján intézményükben 200 pedagógus jár továbbképzésekre. Ez azt jelenti, hogy majdnem 100%-os a részvétel a tanfolyamokon. A pedagógusok többek között alapkompetenciákkal, kooperatív tanulási technikákkal, illetve differenciált oktatással kapcsolatos továbbképzésen vesznek részt.

A TÁMOP program keretében elnyert mintegy 350 millió forintot többnyire képzésekre fordítja a Szatmár-Beregi TISZK, a pályázat azonban lehetőséget ad pályaorientációs szolgáltatás létrehozására, és szervezetfejlesztésre is. A pályázat hosszú távú célja a szakképzés térségi, illetve regionális szinten történő összehangolása, valamint a munkaerő-piaci igényeknek leginkább megfelelő szakképzés biztosítása a tanulóknak.

*

Kincset talál a Szatmárba látogató

Kincskeresési céllal járták körbe a szatmári térséget a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület tagjai 2010. április 27-én. A pátyodi polgármesteri hivatal nagytermében összegyűlt sokaság gondolatban, szakemberek irányításával térképezte fel a vidék természeti-, néprajzi- és épített értékeit, majd ezek megóvásához kaptak tanácsot.

A térség építészeti értékeit – a műemlék templomokat, kastélyokat és a többi, egyedülálló értéket képviselő építményt – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodavezetője, Szatmári István képekkel illusztrált előadása jelenítette meg, amelynek zárásaként elhangzott: az épített örökség megőrzése ugyan fontos a nemzet jövője szempontjából, de még ennél is fontosabb a mögötte álló, és annak érdekében cselekvő ember.

A néprajzi érték és a turisztika összekapcsolódik, hiszen a kulturális kincseink hasznosítása csak egymásra fűzve, turisztikai csomagba építve képzelhető el - dr. Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója a Szatmári táj, szatmári ember – kultúra és turizmus című, humoros történetekkel átszőtt, élvezetes előadásmódú prezentációjában elhangzottak szerint.

A természeti értékek között: az érintetlennek tűnő mocsarakban, réteken, kanyargós folyóinkon, s a hozzájuk kapcsolódó védett növény és állatfajok világában Habarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője kalauzolta a hallhatóságot, aki az érdekfeszítő bemutató vezérgondolata, hogy a természet és a környezet védelme olyan feladat, amely az ember hosszú távú fennmaradását, létét biztosítja.

Ezt és a korábban elhangzottakat támasztotta alá a Szatmár-Beregi Natúrparkot bemutató tartalmas tájékoztató, a szervezet szakmai koordinátora, Juhász Júlia előadásában, majd Veres Ágnes, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség KKH koordinátora a pályázati lehetőségeket ismertetve adott útmutatást a Szatmár Leader-tagoknak.

A rendezvény folytatását a célul kitűzöttek megvalósítása jelenti, amelynek lépései a közeljövőben indulnak.

*

Pálinka a szalmabálák között

Felfüggesztették a szatmári térség településeit a pátyodi majálison: a városokat és falvakat bemutató, falevél formájú prospektusok és a közéjük vegyített orgonavirágok a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület és a Csengeri Helyi Vidékfejlesztési Iroda bemutatkozó sátrára tűzve adtak képet a vidék értékeiről, látnivalóiról.

A külső dekorációt a belső tér szalmabálákból épített bútorzata, s a térségben készült kézműves termékek (rongybabák, szőttesek), valamint a szatmári pálinkák, lekvárok, aszalványok kiállítása tette teljessé. Az egyesület munkaszervezetének népi és modern elemekkel ötvözött, egyedi öltözékbe bújt tagjai szatmári vendégszeretettel kínálták bográcsban készült hagyományos ételüket a népes vendégseregnek, s amíg a felnőttek a pályázati lehetőségekről tájékozódtak, a gyerekeknek arcfestés és kézműves tevékenység kínált szórakozási lehetőséget.

*

Majális Pátyodon

Felfüggesztették a szatmári térség településeit a pátyodi majálison: a városokat és falvakat bemutató, falevél formájú prospektusok és a közéjük vegyített orgonavirágok a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület és a Csengeri Helyi Vidékfejlesztési Iroda bemutatkozó sátrára tűzve adtak képet a vidék értékeiről, látnivalóiról.

A külső dekorációt a belső tér szalmabálákból épített bútorzata, s a térségben készült kézműves termékek (rongybabák, szőttesek), valamint a szatmári pálinkák, lekvárok, aszalványok kiállítása tette teljessé. Az egyesület munkaszervezetének népi és modern elemekkel ötvözött, egyedi öltözékbe bújt tagjai szatmári vendégszeretettel kínálták bográcsban készült hagyományos ételüket a népes vendégseregnek, s amíg a felnőttek a pályázati lehetőségekről tájékozódtak, a gyerekeknek arcfestés és kézműves tevékenység kínált szórakozási lehetőséget.

Forrás: Szatmár LEADER Egyesület, Fehérgyarmati HVI, Csengeri HVI, Mátészalkai HVI

Cikk megosztása