Nárcisz futófesztivál

A Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programjának keretében 2010. április 8-án, az Emberszeretet Világnapján immár második alkalommal rendezte meg Debrecenben a Nárcisz futófesztivált.

A beteg és elesett embertársaikkal való együttérzésüket és támogatásukat fejezték ki a Nárcisz futófesztivál résztvevői. A Magyar Hospice Alapítvány a cívisvárosban 2009-ben indította útjára hagyományteremtő szándékkal a rendezvényt, melyen idén több mint ezren tették meg a két kilométeres távot.

A nárcisz színére utaló sárga pólóban jórész általános iskolások futották le a Kossuth tértől a Nagyerdőig vezető távot, de nagyon sok felnőtt is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A rendezvény megnyitóján, a Kossuth téren Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva:

„Akik itt megjelentek, azzal, hogy itt vannak, hogy felöltötték magukra a sárga mezt, annak az emberi méltóságnak a megbecsülői, amely méltóság valamennyiünké, kicsiké és nagyoké egyaránt.” Porkoláb Gyöngyi, a Méltóság mezeje program debreceni koordinátora az esemény megnyitóján kiemelte: „A Nárcisz futófesztiválnak olyan nagy sikere volt tavaly, amikor első ízben rendeztük meg itt, Debrecenben, hogy az alapítvány idén Budapesten is megrendezi április 23-án a Margitszigeten.” A megnyitón Szekeres Adrienn előadása után a Méltóság mezeje debreceni programjához csatlakozott nyolc általános iskola diákjai egy kosárba helyezték azokat a kinyílt nárciszokat, melyeket még tavaly ősszel ültettek a Déri téren.

A Méltóság mezeje program 2008 őszén indult útjára Debrecenben azzal a céllal, hogy a nárcisz szimbólumhoz kapcsolódó eseményekkel felhívják a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás szükségességére, és arra, hogy az emberi méltóság életünk végén is megőrizhető és meg is kell őrizni azt.

Forrás: www.debrecen.hu

*

Népművészeti kiállítóterem nyílik Létavértesen

Az Új Magyarország Fejlesztési tervhez kapcsolódva a Vértesi Református Egyházközség lehetőséget kapott arra, hogy az (ÉARFÜ) – Észak Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. – közreműködő szervezet bonyolításában a -Versenyképes turisztikai termék és attrakciófejlesztés - keretein belül megvalósítsa a „Néprajzi gyűjtemények bemutatására alkalmas kiállítóterem és vendégfogadó tér
kialakítása „ - című projektjét.

A projekt megvalósítása befejezéséhez közeledik, és új színfolttal gazdagítja Létavértes Város és a Magyarországi Református Egyház, illetve a magyar nemzet Létavértesen is láthatóvá váló néprajzi kincseit.
A projekt összköltsége 71.578.815 Ft- melynek 85 % -a pályázati támogatás 15 %-a saját erő.

A projekt alapvető célja a magyarországi (csákvári, gömöri, sárospataki, mezőcsáti, mezőtúri, tiszafüredi, hódmezővásárhelyi, bajai, stb.) illetve az Erdélyből származó (tordai, zilahi, székelyföldi, szász, nagybányai, mezőtelegdi, vámfalusi, bánffihunyadi, stb.) kerámiák és néprajzi gyűjtemények közkinccsé tétele állandó kiállítás formájában, melyet Dr. Rozsnyai István gyógyszerész úr bocsájt a város és a református egyház rendelkezésére.
További cél: időszaki és alkalmi kiállítások rendezése, hagyományőrző szabadtéri kulturális programok szervezése...

Az előre láthatólag május végén nyíló néprajzi- népművészeti kiállítóterem nemcsak Létavértes város, nemcsak a református egyház kincse, hanem az egyetemes magyarság közkincse is, hiszen az itt kiállított anyagok jó része, már nem lelhető fel...

Rozsnyai István lelkipásztor
Forrás: Létavértesi Hírek XIX. évf. 3. (143.) szám 2010. március

*

Turizmus minőségi díjas a Hotel Lycium****

A Hotel Lycium**** 2009-ben megkapta a Magyar Turizmus Minőségi Díjat, amely szakmai bírálóbizottság által minősített szempontok alapján került odaítélésre.

A díj garanciát ad arra, hogy az adott szolgáltató valóban megfelel a kategóriáján belül elvárható követelményeknek. Elnyerése elősegíti a szolgáltató piaci pozíciójának megtartását, kiszélesítését és komoly szakmai presztízst jelent. A díjat Balázs Csaba szállodaigazgató a budapesti Utazás kiállításon vette át. A díj a kiemelkedő minőségre utal, 3 évig érvényes, bármikor ellenőrizhető, és a szolgáltatások minőségi romlása esetén visszavonható.

Forrás: Debreceni HVI

*

7 pecsétes Fesztiválkártya

Érdemes a fesztiválok évében Észak-Alföldön minél több rendezvényre ellátogatni. A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának ötletes kezdeményezése is ezt bizonyítja. Áprilistól ugyanis pecsétgyűjtő nyereményjátékot indítanak azok közt, akik szeptemberig felkeresik a térség 7 ingyenesen látogatható fesztiválját.

7 pecsétes fesztiválok:

Szent György-napi Kihajtási Ünnep, Hortobágy – április 24., Csángó Fesztivál, Kisebbségek Folklórfesztiválja, Jászberény – augusztus 3-8., Debreceni Virágkarnevál, Debrecen – augusztus 20. , Szatmári Fesztivál, szatmári települések – július 31-augusztus 22., VIDOR Fesztivál, Nyíregyháza – augusztus 27-szeptember 4., Szolnoki Gulyásfesztivál, Szolnok – szeptember 10-12., Bioétel- és Borfesztivál, Hajdúszoboszló – szeptember 10-12. Szintén a témaévhez kapcsolódik a Fesztiválok utcája kampány.

A játékban résztvevők könnyen „megpecsételhetik” nyaralásukat is, hiszen a főnyeremény egy 2 fő részére szóló 2 éjszakás voucher a hajdúszoboszlói négycsillagos Hunguest Hotel Aqua-Sol-ba félpanziós ellátással.

Akinek nem sikerül mind a hét fesztivált meglátogatnia, annak is megéri a kártyát beszereznie, hiszen már egy pecsét ellenében is számíthat engedményekre, két pecsétért pedig 10, illetve 20 %-os kedvezményt kaphat a régió számos szálláshelyén. A 7 pecsétes Fesztiválkártya tartalmazza a pecsétgyűjtő lapot a játékos adataival, a 7 pecsétes fesztiválok listáját és a kedvezményeket nyújtó szolgáltatókat az engedmény mértékével együtt. A kártya igényelhető az MT Zrt. Észak-alföldi RMI-től e-mailen ([email protected]), a régió Tourinform-irodáiban, a 7 pecsétes fesztiválokon és az akcióhoz csatlakozott szálláshelyeken.

További információ: www.eszakalfoldi.hu

Forrás: www.iranydebrecen.hu

*

Egy óra kivilágítás nélkül

A globális felmelegedés ellen létrejött civil kezdeményezéshez csatlakozott Debrecen önkormányzata és a Debreceni Egyetem is.

Debrecen önkormányzata – 2009-hez hasonlóan – idén is csatlakozott a WWF nemzetközi természetvédő szervezet A Föld órája elnevezésű akciójához, melynek célja a globális felmelegedés elleni összefogás szükségességének hangsúlyozása. Az akció jegyében 2010. március 27-én – szombaton – 20.30 és 21.30 óra között Debrecenben lekapcsolták a Nagytemplom díszkivilágítását.
A Debreceni Egyetem is csatlakozott a mozgalomhoz. Azokon a helyeken – épületekben, közterületeken, kollégiumokban –, ahol az áramkimaradás nem akadályozta az alapfunkciók ellátását, szombaton este egy órán át a villanyvilágítás szüneteltetésével vettek részt az Ausztráliából indult takarékossági akcióban.

Forrás: Debreceni HVI

*

Modern technológia - piacképes tudás

Négy intézmény összefogásával világszínvonalú elektronikai ismeretek elsajátítására alkalmas oktatólaboratóriumot hoztak létre az egyetemen.

Az erről szóló megállapodást március 31-én írták a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, a National Instruments, a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola valamint a Gazdaságvezérelt Képzési és Fejlesztési Klaszter képviselői.

Az 5 millió forintos szakképzési támogatásból kialakított oktatólabor célja, hogy használatával a piac igényeihez illeszkedő, kellő gyakorlati tudással rendelkező elektronikai, mechatronikai szakemberek végezzenek az oktatási intézményekben.

- A felsőoktatási intézmények versenyében a kedvező pozíció eléréséhez szükséges, hogy a hallgatók valós szaktudással, versenyképes diplomát szerezzenek – mondta Fábián István. A Tudományegyetemi Karok elnöke szerint a Brassai iskolával való együttműködés a hallgatói utánpótlás szempontjából is eredményes lehet.
Az oktatólabor kialakításához az NI Hungary Kft segítségével NI ELVIS munkaállomásokkal szerelték föl, amely a cég - kifejezetten a fizika és a műszaki tárgyak gyakorlati oktatására tervezett - saját fejlesztésű terméke. Az NI a berendezéseken túl oktatási segédanyagokkal is támogatja a programot.
Az új labor szeptembertől várja a diákokat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán...

Forrás: www.unideb.hu

*

Milliók tananyagfejlesztésre

Több mint 60 millió forintból elektronikus, Bologna konform tananyagok készülnek – munkaerő-piaci szereplők bevonásával – magyar és angol nyelven a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. 

A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében elnyert pályázatnak köszönhetően a hallgatók gyorsan, nagy mennyiségű tudásanyagot érhetnek majd el.
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara több mint 50 millió forintot nyert az OKM Támogatáskezelő közreműködésével az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretén belül meghirdetett „Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre” című pályázaton.

A „Magyar és angol nyelvű tananyagfejlesztés a munkaerő-piaci szereplők bevonásával és az angol nyelvű képzés fejlesztése a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán” című projekt megvalósulásához az egyetem további csaknem 13 millió forint önrészt biztosít...

Forrás: www.debrecen.hu"

*

Város napja-Debrecen

1693. április 11-én I. Lipót szabad királyi városi rangot adományozott Debrecennek. A kiváltságlevél átadására emlékezve ezen a napon ünnepeljük A város napját ünnepi közgyűléssel és kulturális rendezvényekkel.

Az ünnepi közgyűlésen adták át a Debrecen Város Díszpolgára, a Pro Urbe, Debrecen Város Mecénása, Debrecen Város Sajtódíja kitüntető díjakat és a Kölcsey Ferenc ösztöndíjat. Emellett számos – minden eddiginél több és változatosabb – kulturális programot is kínált a város április 10-én és 11-én: volt többek között térzene, zászlófelvonás, több gyermek-szavalóverseny, költészeti délután, fiataloknak szóló várostörténeti vetélkedő, ünnepi hangverseny is.

Az érdeklődők ingyenesen kereshették fel a vidámparkot, a Tímárházat, a Modem Galéria két kiállítását, valamint a nap estéjén a Jégcsarnokot. A korszerű kommunikáció jegyében az interneten is találhatók voltak A város napjához fűződő tartalmak: a Debreceni Városi könyvtár jóvoltából a gyerekek kifestőt tölthettek le, játékos vetélkedőn vehettek részt, virtuális kiállítás mutatta be a város történetének egyes pillanatait megörökítő fotókat, s az érdeklődők a könyvtár műemléki épületekben működő egységeit is megismerhették.

*

Alapkőletétel Tégláson

A Bárczay Anna Városi óvoda új épületének alapkő-letételére április 8-án csütörtökön délután került sor. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel a város vezetői, Dr. Juhászné Lévai Katalin országgyűlési képviselő-asszony, a projekt kivitelőzi, meghívott vendégek, szülők, az óvoda dolgozói és természetesen a gyerekek, akiknek készül majd az új épület.

Szabó Mónika intézményvezető köszöntő szavai után, az óvoda néptánccsoportja és a Százszorszép Csoport csemetéi, nagyon színvonalas és kedves műsorral készültek a vendégeknek. A táncos és prózai produkciók nagy sikert arattak ezen a szép tavaszi délutánon.

Dr. Juhászné Lévai Katalin országgyűlési képviselő-asszony beszédében felelevenítette az óvoda történetét, elismeréssel szólt az óvodapedagógusok szakmai tevékenységéről, és sok sikert kívánt a további munkához.

Czibere Béla polgármester úr, köszöntőjében új örömhírrel is szolgált a vendégeknek. Az építkezés mellett újabb 14,5 millió forint összegű támogatást nyert el az óvoda, hogy a már meglévő épületrész is felújításra kerüljön.

53 év után újra építkezés veszi kezdetét az óvoda udvarán. Egy a huszonegyedik század igényeinek minden tekintetben megfelelő 150 fő befogadására alkalmas új szárnyat építenek a meglévő épület mellé 234 millió forintból. A felújításhoz szükséges összeget az Észak-Alföldi Regonális Fejlesztési Tanácshoz benyújtott, és támogatásra érdemesnek talált, nyertes pályázatából, és saját forrásból finanszírozzák. Az alapkő-letételével pedig egy új korszak kezdődhet az óvoda életében.

*

Debrecen lehet hazánk egyik központja az egészségügyi turizmusban?

Debrecen lehet az ország egyik egészségügyi turizmusának központja, a városban megtalálható nemzetközileg is elismert orvos szakmai háttérnek, a magas színvonalú 4-5 csillagos szállodai kapacitásnak és a gazdag kulturális és szabadidős lehetőségeknek köszönhetően – hangzott el Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma gyógyturizmus témakörben rendezett workshop-ján.

A Debreceni Egyetem AGTC Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kara a Turizmus – Vendéglátásmenedzsment Tanszék szervezésében második alkalommal rendezte meg 2010. április 7-én a Turizmus Tudás Tér Innovációs Platform workshop-ját ""A gyógy- (orvosi) turizmus – nemzetközi trendek, lehetőségek Debrecenben"" címmel.

A workshopon részt vevő szakemberek szerint az utóbbi években 8-10%-kal kevesebb turista érkezett hazánkba és a közép-kelet európai régióba a gazdasági válság miatt. A legnagyobb visszaesés a konferencia- és rendezvény turizmus piacán figyelhető meg, míg a gyógy- és wellness szállodák kapacitáskihasználtsága a legjobb a kereskedelmi szálláshelyek tekintetében.

A nemzetközi trendek az orvosi turizmus erőteljes fejlődését mutatják, így például a fogászati turizmus tekintetében hazánk a második legnépszerűbb célpont: a főleg német, angol, osztrák vendégek naponta átlag 500 eurót költenek 3-5 napos tartózkodásuk során.

Dr. Könyves Erika, a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Turizmus – Vendéglátásmenedzsment Tanszék tanszékvezető egyetemi docense a fórumon kiemelte: Debrecen, mint az ország második legnagyobb városa, nemzetközileg elismert orvos szakmai háttérrel, repülőtérrel, magas színvonalú 4-5 csillagos szállodai kapacitással, gazdag kulturális és szabadidős lehetőségekkel, erősödő határon túli kapcsolatrendszerrel Magyarország egyik orvosi turizmusának központja lehet.

Forrás: Debreceni HVI

*

Turisztika határon innen és túl

Közös turisztikai programcsomagok innovatív megvalósítása Hajdú-Bihar és Bihor megyékben a turizmus fejlesztése érdekében – ezzel a címmel indít közös projektet a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Bihor Megyei Vállalkozók Szövetsége.

A rendelkezésükre álló mintegy 25 millió forintból olyan turisztikai fejlesztéseket valósítanak meg, amelyek révén nőhet az ágazatból származó jövedelem mindkét megyében - hangzott el a március 26-ai projektnyitó rendezvényen.

A program célja a határmenti térség gazdasági versenyképességének erősítése a turisztikai fejlesztések révén, a turizmusból származó jövedelem növelése a két megyében, az aktívabb propaganda, a magyar és román látványosságok összehangolt népszerűsítése.

A két megye turisztikai termék kínálatának bemutatásához a hatékony marketing eszközök kidolgozása céljából egy tanulmány és marketing terv fog készülni, melynek keretén belül kiadásra kerül egy turisztikai kiadvány román és magyar nyelven, illetve egy magyar, román és angol nyelvű Tourist guide.

Forrás: www.hbkik.hu

*

Korszerűbb ellátás

Félmilliárd forintból fejlesztik a Kenézy kórház sürgősségi osztályát, így egy év alatt jelentősen javulhat a betegellátás az intézményben.

A beruházás nyomán 2011 májusára szinte teljesen megújul a kórház sürgősségi osztálya, ehhez a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Kenézy kórház európai uniós támogatást is szerzett. Az erről szóló szerződést 2010. április 8-án írta alá Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Kővári Attila, a Strukturális Alapok Programiroda igazgatója.

Az 521 millió forint összköltségű projekthez az Európai Unió 457 millió forinttal járult hozzá, a fennmaradó 12 százalékos önrészt pedig a megye és a kórház adja. A félmilliárd forintból 130 millió forintot költenek korszerű orvosi eszközökre, 310 millióból pedig mintegy 250 négyzetméterrel bővítik az osztályt. Utóbbi esetében több helyen elbontják a válaszfalakat, így sokkal tágasabb lesz a belső tér és új helyiségeket is megnyithatnak. A korábbi öthöz képest megduplázódik a sürgősségi őrzőben használt ágyak száma, valamint felújítják a folyosókat és a központi betegfürdetőt is. A jelenleg egy szinten működő osztály a beruházás végén egy újabb emelettel bővül, így minden beteget korszerű és rendezett körülmények között tudnak ellátni. Ezen kívül lefedik majd a mentőbeállót és bővítik a betegfelvételi helyiséget is.

A fejlesztések eredményeként egykapus rendszerben működhet majd az összevont traumatológiai és a sürgősségi osztály, ami azt jelenti, hogy a betegeknek jóval kevesebbet kell várniuk és rövidebb utat kell bejárniuk addig, míg orvosi segítséget kapnak. Az is előrelépést jelent, hogy a betegeket nem érkezési sorrendben, hanem sérülésük súlyossága alapján osztályozzák és látják el. Ez a kezdeményezés egyedülálló az országban, ugyanis a kilenc traumatológiai központ közül először Debrecenben működik ilyen összevont traumatológiai és sürgősségi betegellátó rendszer. A hatékonyság érdekében úgynevezett sürgősségi mentőorvosi csapat is munkába áll majd: ők azonnali segítséget nyújtanak a kórház területén.

Forrás: www.debrecen.hu

Forrás: Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft., Debreceni HVI, Derecske-Létavértesi HVI, Hajdúhadházi HVI

Cikk megosztása