Településfejlesztés Tar községben

Az ÉMOP 3.1.3./A-09 pályázat által belterületi útak fejlesztésére, korszerűsítésére 50.748.659 Ft támogatást nyert el 2010 márciusában Tar Község Önkormányzata, kisléptékű településfejlesztés, vidékfejlesztési program kiegészítésére.

Az önkormányzat 5%-os önrésszel, bruttó 52.397.175 Ft összegből 7 db. belterületi út felújítását fogja megvalósítani a közbeszerzési eljárást követően.

*

Kistérségi Közkincs Kerekasztal

A Kistérségi Közkincs Kerekasztal kihelyezett ülésére került sor Palotáson 2010. március 31-én 13.00 órakor, a Művelődési Ház tanácstermében.

A szívélyes vendéglátást és a település részletes bemutatását biztosító házigazdák közreműködésével, a község polgármesterének aktív jelenléte mellett megtartott Közkincs Kerekasztal tanácskozása tartalmasnak bizonyult a meghívott vendégek számára. A kistérségi vidékfejlesztési és kulturális jellegű pályázati eredményekről és célokról, sok hasznos információt nyújtottak az előterjesztők a jelenlévők számára.

*

A Novohrad-Nógrád Geopark a 4. Globális Geopark Konferencián

2010. április 1-én a malajziai Langkawi Geoparkban kerül megrendezésre a 4. Globális Geopark Konferencia, ahol a Novohrad-Nógrád Geopark képviselői átvehették a globális tagságot igazoló dokumentumot.

A március 27-i Luberonban megszületett döntés értelmében a magyar-szlovák geopark első határon átnyúló tagként az európai és a globális hálózatnak is része lett. A sokéves munka eredményeként elnyert cím nagy lehetőségeket rejt magában, négyévente felülvizsgálják a szigorú követelmények teljesítését. A cím iránt jelenleg nagy az érdeklődés, 21 ország 66 geoparkja kíván tagsághoz jutni. A földtani-fölrajzi adottságokra épülően hagyományőrzést, érdekképviseletet és térségfejlesztést célzó, geoturizmust népszerűsítő geoparki kezdeményezés nemzetközi szinten kiemelkedő hálózatba kapcsolja be térségünket. A Novohrad-Nógrád Geopark Nemzetközi Irányító Testülete képviseletében Dr. Tardy János, Ivona Cimermanová és Szavas Imre vett részt a konferencián.

*

Palotás község megújult honlapja

Az elmúlt időszakban fontossá vált, hogy a települések a világhálón is jelen legyenek. Palotás Község a 2010 áprilisában újjáalakított weblapját használja fel a bemutatkozásra.

Az önkormányzat vezetése igényt tart rá, hogy megmutathassák azt amit mások szívesen megtudnának a település múltjáról és jelenéről. A honlapon számot adnak a képviselő-testület munkájáról, a helyi rendezvényekről, a tervezett programokról, bemutatkozhatnak és számot adhatnak tevékenységükről a civil szervezetek és az intézmények is.

*

A pásztói muzslai út 2. szakaszának felújítása

A Muzslára felvezető út második szakaszának a felújítására került sor 2010. április végére. Az átadott 600 fm-es szakasz megépítése, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács Területi Kiegyenlítő Kerete 2009. évi pályázati támogatásából és a város önrészének a biztosításából valósult meg.

*

Almavirág Fesztivállal köszöntötték a tavaszt Kozárdon

Május elsején több mint 20 millió almavirág köszöntötte a cserhátalji Kozárdra látogató vendégeket. A Fesztivált megelőző napon a kozárdi Faluházban Rédei Magda grafikus „az Almavirág Köszöntése” című kiállításának megnyitójával kezdődtek meg a programok.

A szombati napon délelőtt 10 órától kulturális programok, a palóc gasztronómia remekei, térségi és észak-magyarországi helyi termelők, kézművesek termékei várták az érdeklődőket a festői Almavölgyben.

A színpadon fellépett többek között a Rózsafa Néptáncegyüttes, a Kenderike Néptánccsoport, a gyöngyösoroszi és dorogházi asszonykórus, Baby Gabi és a Kormorán Memory Band.

A Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. is megjelent kiadványaival az eseményen, valamint a baráti vidéki közösségek közül vendégük volt a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület és a szlovákiai Gömör Fejlesztéséért Ügynökség. Az újonnan tagságot nyert Novohrad-Nógrád Geopark is képviseltette magát sátrával, ahol látványos kőzeteket nézhettek meg az érdeklődők. A gyerekeket egész nap játszóház várta, az Almaligetben sétakocsikázást tehettek a vendégek.

*

Városrehabilitáció Pásztón

Hosszú előkészítő munka eredményeként 2010. április 14-én Pásztó Város Önkormányzata kézhez kapta a városrehabilitációra beadott pályázat eredményéről tájékoztató levelet. Az első fordulóban sikeresen szereplő pályázat a második fordulóban is megállta helyét, így 705 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jut a város.

A konzorciumi szerződés aláírásával egyidőben Sisák Imre polgármester tájékoztatta a nyilvánosságot az eredményről. Elmondta, hogy 2006 óta folyik az előkészítés, köszönetét fejezte ki a munkában résztvevők felé. A 32 projektelem megvalósításához szükséges közel 200 millió forintnyi önrészt a konzorciumi partnerek vállalták fel. A támogatási összeg 40%-át még ebben az évben, a maradék 60%-ot 2011-ben fel kell használniuk. Felújításra kerül a piac, több épület, a zöldfelületeket rendezik, térfigyelő kamerarendszert telepítenek, új utcabútorokat helyeznek ki.

*

Múltidéző Zsigmond Nap Pásztón

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a várossá nyilvánítás ünnepét a pásztói Romkertben 2010. április 25-én, vasárnap. A kuruc kor jegyében megtartott rendezvény szentmisével és hangversennyel kezdődött, majd a jelmezes felvonulás után megkezdődött a lakoma, 1200 adag korhű porció került terítékre. A színpadi programok gyerekműsorokkal kezdődtek, a Ládafia Műhely vásári bábjátéka szórakoztatta a vendégeket.

A „Kis Kuruc” rajzpályázat és a „Hazáért és szabadságért” mondamesélő versenyek díjazottjai is kihirdetésre kerültek. A hollókői Szent László Vitézei Egyesület látványos bemutatóval szórakoztatta a közönséget. További fellépők voltak többek között a Premier Ifjúsági Színpad, az Esztam Zenekar, az Apraja Néptánccsoport, a Muzsla és az Ágasvár Néptáncegyüttes, helyi népdalkörök. A program trombita és orgonahangversennyel zárult. Egész nap kézművesek kirakodóvására, játszóház, ősmagyar körhinta, vendéglátósok várták a szórakozni vágyókat.

*

A pásztói Hunyadi út gyűjtőúttá építése

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Fejlesztési Program keretében valósul meg a beruházás. Pásztó Város Önkormányzata a 99 millió Ft-os beruházáshoz 89,1 millió Ft támogatást nyert. A munkálatok még 2009-ben megkezdődtek, a befejezés határideje 2010. május 25. A felújítandó út mellett kialakításra kerül még 73 db. parkoló is.

*

Tűzoltó nap Pásztón

Szent Flórián védőszentjükre emlékezve rendezték meg 2010. május 2-án a Tűzoltó napot Pásztón. A reggeli Istentisztelet után szoborkoszorúzással kezdődtek meg a programok.

Az ünnepi felvonulás a Központi Tűzoltó Zenekar előadásának kíséretében, a régmúlt és a mai kor tűzoltótechnikai eszközeinek bemutatásával a Művelődési Központhoz tartott, ahol Sisák Imre polgármester köszöntője után Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.

A Zeneiskola tanárinak műsora után díjakkal, elismerésekkel és előléptetésekkel jutalmaztak több 100 tűzoltót, köztük Sisák Imrét, az Önkéntes Tűzoltók Országos Szövetségének alelnökét. A nap folyamán a Romkertben játékos programok, bemutatók, kulturális és szórakoztató programok várták az érdeklődőket. Műsort adott a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Központi Tűzoltózenekara, felléptek a Rajeczky Benjamin Zeneiskola növendékei, a Muzsla néptáncegyüttes, színpadra lépett Szekeres Adrienn, és esti koncertet adott a Flórián Band.

*

Vízközmű társulás szerveződik Szirák térségében

Közös testületi ülés keretében döntött Szirák, Palotás, Egyházasdengeleg, Héhalom, Bér és Kisbágyon képviselőtestülete a közös szennyvízberuházáshoz kapcsolódó lakossági szervezés megkezdéséről. A hálózat teljes kiépítésére pályázati forrást kíván bevonni a Szirák és Térsége Szennyvízcsatorna Beruházási és Üzemeltetési Önkormányzati Társulás. Lakossági fórumokat tartottak az érintett településeken.

A nettó 2,5 milliárd forint összköltségű beruházásnak 2164 érintettje van. Az első fordulóban támogatást kaptak a tervek elkészítésére, engedélyek beszerzésére, a második fordulóban pedig lehetőség nyílik a kivitelezésre. A lakossági önerő biztosítása is megoldást találtak, részletfizetési lehetőség biztosításával lakástakarék-pénztár igénybevételével. A projekt eredményeként több ezer család életminősége és a környezet állapota is javul.

Forrás: Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft., Pásztói HVI

Cikk megosztása