Tavaszi Kamaszbál a BÜKIKA szervezésében

2010. április 17-én Hangony adott otthont a térségi fiatalok szervezésében megtartásra kerülő bálnak.

A Sajó kiöntése miatt Sajógalgócról, Hangony községbe helyezték át a fiatalok a bált, de a gyors döntés miatti változások sem zavarták meg az ünnepséget.

A bál egyik különlegessége, hogy annak fővédnöke Józsa Judit művésznő volt. Józsa Judit kerámiaszobrász felkarolta az ózdi kistérséget, aktív résztvevője a térség kulturális, arculati fejlesztésében. Azon kedves vendégek, akik jelenlétükkel megtisztelték a bált, boldog tulajdonosai lehettek a művésznő néhány művének. A művésznő 2010. április 22-én Ózdon nyitja meg Nagyasszonyok című kerámiáiból álló kiállítását, mely 2010. május 9-e után a térségben, vándorkiállítás jelleggel jelenik meg a településeken.

A fiatalok által alapított alapítvány által megrendezett bálon színes, színvonalas program állt össze. A helyi tehetséges fiatalok bemutatkozása mellett a hangonyi Napraforgó Táncegyüttes lépett fel. Láthattuk a MAGMA Team UV fényes bemutatóját, Szente Csaba és társa tartott musical részletekből előadást, a Laurum Blokflőte együttese érdekes hangzásaival szórakoztatta a jelenlévőket, valamint további móka és mulatság várta a rendezvény résztvevőit.

A fiataloknak sikerült megmozgatniuk az egész térséget, olyan színvonalas programot állítottak össze, mely bármely szinten megállja a helyét.

*

Kerékpárút építés uniós segítséggel

Kazincbarcika önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak- Magyarországi Operatív Program pályázatán járt sikerrel, ahol több mint 110 millió forintot nyert a kerékpárút kiépítésére. A beruházás önereje 30 millió forint.

Minden pályázati siker öröm a Kazincbarcikán élők és a városvezetés számára, hiszen ezáltal gyarapodik, fejlődik a település. A kerékpárút beruházásának elnyerése azonban kiemelkedik ezek közül. Nem a beruházás nagyságrendje miatt, hanem azért mert többszöri „nekifutás”, sok-sok munka hozta csak meg az eredményt.

A kialakításra kerülő szakaszok a következők: a BorsodChem főbejáratától, az Irinyi János úton és a Jószerencsét úton egészen az Egressy úti körforgalomig 3,3 méter szélességű szakasz, 1 km és 746 méter hosszon. A Mátyás király úton, a Jószerencsét úttól a Herbolyai úti becsatlakozásig 3,75 méter szélességgel, 1 km és 57 méter hosszon. a Herbolyai úton, a Mátyás úti csatlakozástól a Tárna útig, 3,3 méter szélességgel, 1 km és 464 méter hosszon.

A kivitelezés várhatóan május közepén indul majd. A beruházás befejezése október végére várható. A városvezetés szerint ezzel nem fejeződik be Kazincbarcikán a kerékpárutak építése, 2012 és 2014. között tovább folytatódik majd a bővítés pályázati források segítségével.

*

Útjára indult a Józsa Judit vándorkiállítás

2010. május 16-án megnyílt a Józsa Judit kerámiaszobrász „Magyar Nagyasszonyok” vándorkiállításának első állomása Gömörszőlősön.

Az eredeti tervek szerint párhuzamosan indult volna el két önálló kiállítás, melynek másik kezdő állomása Sajónémeti lett volna. Sajnos a napok óta tartó folyamatos esőzés rendkívüli helyzetet teremtett Borsodban. A Sajó vízszintjének kritikus szintre való emelkedése miatt a sajónémeti kiállítás elmaradt, így mind a harminchat kerámiaszobor a gömörszőlősi Kisgalériába került bemutatásra.

A megnyitón É. Kovács Judit, a galéria vezetője köszöntötte a művésznőt és Farkas Évát, a HACS munkaszervezet vezetőjét illetve a megjelenteket, majd két helyi fiatal – Kovács Szilvia Gömörszőlősről és Pászkáné Baksa Julianna Kelemérről mesélt a települések látnivalóiról, érdekességeiről. Józsa Judit előadásában szólt arról, hogy szívet melengető és lélekemelő, az egyébként elmaradott, hátrányos helyzetű térségként elkönyvelt településeken mennyi értékes történelmi, néprajzi, természeti szépséget talált, és lenyűgözőnek tartja, hogy a helyi fiatalok mennyire ragaszkodnak és meg kívánják őrizni szülőföldjük hagyományait, természeti és kulturális örökségét.

A múlt értékeinek ápolásához hozzátartozik a magyar történelem és kiemelkedő személyiségeinek – ebben az esetben nagyasszonyaink – megismerése, mely célt nagyszerűen szolgálja a jelen kiállítás. A tárlat május 20-ig lesz megtekinthető Gömörszőlősön.

A következő állomások Borsodbóta és Kissikátor lesznek, megnyitót pedig május 21-én tartanak.

*

Putnok Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül támogatást kapott intézményei felújítására

A Soldos Emília Óvoda épületén februárban kezdték meg a munkálatokat. Kicserélik a nyílászárókat, és kifestik a helyiségeket. A tetőszerkezetet is felújítják, kicserélik az ereszcsatornát. A tervek szerint a munkálatokat 2010. május 30-ig fejezik be.

A támogatás összege 20. 000 000 forint.
A Városi Sportcsarnok felújítása a homlokzatot, a vizesblokkokat, a bejárati ajtókat és a lelátórendszert érinti. A támogatás összege 18. 000 000 forint.
Putnok város aktív résztvevője a helyi vidékfejlesztési folyamatoknak. A gasztronómiájáról, helyi kézműves hagyományokkal rendelkező településen számos programot valósítottak már meg ezen témákban, valamint a LEADER Program keretében is aktív pályázók. Ezen felül az INTERREG Programon belül számos nemzetközi kapcsolatot ápol a város, amely mindenképpen fontos a térség felemelkedését illetően.

Jelen fejlesztés is azt mutatja, hogy érdemes kihasználni a lehetőségeket, hogy egy élhetőbb jövőt teremtsünk a jövő nemzedéke számára.

Forrás: Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület

Cikk megosztása