Az unió 2013-ig meg kívánja reformálni közös agrárpolitikáját (KAP). Az Európai Bizottság szakpolitikai dokumentumot tesz közzé a különböző szakpolitikai lehetőségekről, s ezzel egy időben nyilvános konzultációt, vitát indított a 2013 utáni közös agrárpolitikáról.

„Magyarország számára rendkívül fontos ez a vita, mert alkalmat kínál a közös agrárpolitika megismertetésére, a KAP és így a hazai mezőgazdaság jövőjének végiggondolására, egy széles társadalmi bázisú nemzeti stratégia kialakítására” – mondta Pásztohy András, az MNVH főtitkára a szakterületek budapesti összejövetelén. Emlékeztetett arra, hogy a hálózat jelenleg több mint hétezer regisztrált taggal rendelkezik, s a magyar gazdákon túl a vidéken élőknek is elemi érdekük, hogy hallassák a hangjukat.

Közös cél, hogy a következő hétéves időszakban is legalább ennyi, vagy több EU-forrás jusson a vidéknek – a kérdés, hogy mire több és mire kevesebb. Ennek eldöntéséhez vár válaszokat az Európai Bizottság arra, hogy miért van szükség a KAP-ra, milyen funkciókat töltsön be a jövőben, és hogyan reformálnák meg annak rendszerét? Pásztohy András egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy 2014-től jelentős változások várhatók a közös agrárpolitikában, ezek kialakításában saját érdekei érvényesítésével Magyarországnak is részt kell vállalni – főleg annak tükrében, hogy a szakmai vita fontos időszakában, 2011 első felében hazánk lesz az EU soros elnöke.

A MNVH főtitkára szerint a tét óriási, hiszen a magyar gazdálkodók jövedelmének számottevő része a közös agrárpolitika kasszájából származik. Ez a számok nyelvére lefordítva egyrészt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) 2007 és 2013 között összesen 1300 milliárd forint összegű támogatását jelenti, mely a mezőgazdasági termelők versenyképességét és a vidéki életminőséget javítja. Ehhez társulnak a magyar gazdálkodóknak kifizetett, nem kevésbé jelentős közvetlen támogatások, amelyek éves összege a jelenlegi rendszerben 2013-ra 350 milliárd forintra emelkedik!

„Jobb későn, mint soha” – jegyezte meg Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) elnöke. Szerinte az elmúlt két esztendőben már lett volna alkalom a téma megvitatására, most azonban mindenképpen élni kell a lehetőséggel, s fontos, hogy Magyarország a vita eredményeként egységes álláspontot képviseljen. Szükség van a közép-európai térség társszervezeteivel való együttműködésre, a közös fellépésre – e téren már jól alakul a párbeszéd például a lengyel és román gazdákkal.

Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója a KAP 1. pillérénél fontosnak ítélte, hogy a közvetlen támogatások átlagát minden gazda megkapja a jövőben is, a fennmaradó részt pedig differenciáltan osszák el. A 2. pillérnél szerinte továbbra is a vidékfejlesztési intézkedésekre és a foglalkoztatás ösztönzésére, növelésére kell helyezni a hangsúlyt.

2010. június 3-ig az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Állandó Titkársága összegezte a társadalmi vitára bocsátott témára beérkezett véleményeket.

Eljuttatták az Európai Vidéki Hálózat Koordinációs Bizottsága részére a magyar lakosság lehető legszélesebb körének véleményének összegzését, melyet az „Összefoglaló A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tevékenységeiről a Közös Agrárpolitika társadalmi vitájával kapcsolatban” című dokumentumban foglaltak össze.

2010. július 19-20-án, az EU Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa által szervezett nemzetközi konferencián a tagországok delegációi, szakértők, és civil szervezetek vitatják meg a társadalmi vita eredményeit és tesznek javaslatot a folytatásra. A konferencián Magyarország is képviselteti magát.

A társadalmi vitáról szóló részletes összefoglalót angol és magyar nyelven a következő linkekre kattintva töltheti le (vagy a csatolt anyagok közül):

- Összefoglaló a KAP társadalmi vitájáról Magyarországon (magyar, pdf)

- Report on the public debate on the CAP in Hungary (angol, pdf)

A témában az umvp.eu is szavazást indított az internetező látogatók között, ennek eredményét itt láthatják:

- Milyen célt szolgáljon a Közös Agrárpolitika 2014-től?

A KAP számokban (2007-2013)
(Forrás: MNVH)

- Évente 53-58 milliárd euró, az EU költségvetésének mintegy 40 százalékával egyenértékű támogatás
- A magyar gazdák 2004. évi 90 Mrd Ft összegű közvetlen támogatása 2013-ra évi 350 Mrd Ft-ra növekszik
- Minden egyes EU-polgár heti 2 euróval járul hozzá a KAP-hoz
- A keret 80 százaléka termelőknek juttatott közvetlen támogatását és a piacszabályozást szolgálja (1. pillér)
- A keret 20 százalékával a vidékfejlesztést támogatják (versenyképesség javítása, környezetbarát gazdálkodás és tájfenntartás, vidéki gazdaság fejlesztése, vidéki örökség megőrzése, vidéki közösségek segítése)

Minden egyéb háttérinformációt megtalálnak az umvp.eu Dokumentumtárának Szakmai anyagai között, itt!

Cikk megosztása