Jó ütemben halad az ÉMOP beruházás Tiszanánán

Tiszanána a ÉMOP 4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése konstrukció keretén belül 431 835 027 Ft-ot nyert.

A településen 2009 ősz óta folyamatos munkavégzés folyik. Az iskolában épp ezért átmenetileg az alsó tagozat részére délutáni oktatást vezettek be a 2009/2010-es tanévre. Emellett néhány csoport részére más Önkormányzati helyiségekben oldották meg átmenetileg az iskolai csoportok elhelyezését, így pl. a könyvtár épületében is berendeztek egy osztálytermet.

A munkákat a régi alsó tagozatos iskolában illetve a sportcsarnokban kezdték el 2009 őszén. Jelenleg ezeknek az épületeknek a műszaki kivitelezése kisebb utómunkálatoktól eltekintve befejeződött. Az alsó tagozatos iskolában már az új környezetben zajlik a gyermekek oktatása. Az Óvoda külső felújítása befejeződött, azonban az új szárny kialakítása/bővítése még jelenleg is folyik.

A legjelentősebb munkák a napközikonyha és a felső tagozatos kétszintes iskolában zajlik. A beruházás várhatóan néhány hónapon belül befejeződik.

*

A Tiszáról vetélkedtek Vásárhelyi születésnapján

Másodszor rendezték meg Kiskörén a negyedik osztályos tanulóknak a megyei természetismereti verseny döntőjét, amelynek időpontja Vásárhelyi Pál születésének 215. évfordulója volt. A döntőbe jutott csapatokat Kovács Márton iskolaigazgató köszöntötte, majd Kóthay László vízügyi szakállamtitkár gratulált a természetkedvelő gyerekeknek.

A döntőt három, levelezős forduló előzte meg.

A verenyen a kérdések három téma köré csoportosultak: a Tisza folyó, a tározó tó és Vásárhelyi Pál élete, munkássága. A színvonalas megméretésben első helyezést értek el a hevesi Körzeti Általános Iskola tanulói, másodikok a házigazda kisköreiek lettek, míg a harmadik helyen is a hevesi Körzeti Általános Iskola egy csapata végzett. A résztvevőinek díjakat adott át Kóthay László, Horváth Béla, a Köti-kövizig főmérnőke, Berényi József, az erőmű vezetője és Bódi Sándor, Kisköre alpolgármestere, aki zárszóként köszönetét fejezte ki az esemény szervezőinek.

Délután a jelenlévők koszorút helyeztek el az oktatási intézmény parkjában található Vásárhelyi-emlékműnél. A Vásárhelyi Kör nevében Bak Dominika, a minisztérium képviseletében Kóthay László, az iskola koszorúját pedig Kovács Márton helyezte el.

*

Heves ZSONGÁS

Második alkalommal rendezték meg a Hevesi Körzeti Általános Tagiskolában a Tavaszköszöntő-húsvétoló szabadidős programot. A gyerekeknek az „ aranyat" érő tojást kellett megkeresniük, ami egy labdát rejtett. A délutáni programokat az első osztályosok Tavaszköszöntő című műsora nyitotta meg.

Bár csúfolódni nem szép dolog, de most ezt büntetlenül tehették a kicsik, hiszen nagyon színvonalas, lendületes, csúfolódós versikékből, tavaszköszöntő népdalokból, népi játékokból összeállított műsort adtak.

*

Informatikus kiválóságok a füzesabonyi Remenyikből

Dunaújvárosban rendezték meg az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) döntőjét két informatikai szakmacsoportban, négy versenycsoportban. A gyakorlati teendők sorát a számítógép-szerelés zárta, később szóbeli tételeket kellett megoldani.

A füzesabonyi Remenyik Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola diákjai kiválóan szerepeltek, hiszen Pataki Tamás az 1., Birincsik Gábor a 2., Kovács Dániel a 6., Rostás Benjamin a 10., Csízy László a 12., Nagy Dániel Sándor a 14. helyen végzett. A tanulók „iskolatörténelmet” írtak, hiszen az intézmény fennállása óta soha nem kerültek be egyszerre ennyien egy tanulmányi verseny döntőjébe, és sohasem állt két abonyi diák a dobogó legfelső fokain.

Pataki és Birincsik lehetőséget kapott arra, hogy az Európai Cisco olimpián képviselje hazánkat. Az OSZTV-n a háromfős füzesabonyi csapat (Birincsik Gábor, Pataki Tamás, Rostás Benjámin) a hatvan induló együttes közül harmadikként bejutott az Infomaraton 2010 országos döntőjébe is.

*

Pályázati pénzből telepítik a halakat a TISZA-TÓBA

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft, a Tisza-tó halászati joggyakorlója tíz tonna hal telepítéséről döntött. A tiszafüredi székhelyű kft. pikkelyes kétnyaras ponty- és csukaivadék beszerzésére írt ki pályázatot, melyet az Aranyponty Zrt. nyert meg, így április 15–17. közt 10 ezer kilogramm kétnyaras pontyot telepítettek a tóba.

Sarud, Tiszanána, Abádszalók, Tiszafüred, Poroszló térségében került sor a halak telepítésére. A munka teljes folyamatában részt vehettek a Tisza-tavi Horgász Egyesületek Szövetségének tagegyesületei, illetve más horgászegyesületek által írásban hivatalosan delegált horgászok.

*

Ötven millió forintott nyert Tarnaméra Önkormányzata az IKSZT pályázaton

Ezáltal az utóbbi évek fejlesztése kerülhet sor Tarnamérán. A Pozsonyi úti volt pedagógus szolgálati lakás átalakítás és bővítése révén több funkciós kultúrház kialakítását teszi lehetővé a pályázaton nyert forrás.

Az épület kialakításra kerül az évek óta hiányzó színházterem, amely alkalmas lesz közösségi és családi események megtartására, számítógépes terem, civil szervezeteknek helyet adó, közösségi találkozásoknak színteret biztosító kisebb helyiségek is helyet kapnak. Az udvaron játszóteret építenek.

A 147 négyzetméteres épület és szabadtéri közösségi tér kialakításánál gondoltak a fiatalokra is, hogy végre kultúrált találkozási helyet biztosítsanak a számukra is. A közösségi tér szakmai feladtainak ellátására új munkahely is létesül, amely három évig támogatott lesz.
A munkálatok a közbeszerzési eljárás után várhatóan már a nyáron elkezdődnek.

*

Helytörténeti vetélkedő Tarnamérán

A Hevesi Kistérség Többcélú Társulása és a Hevesi HVI Iroda szervezésében a dél-hevesi kistérség településeiről szóló helyismereti vetélkedő zajlott le 2010. április 30-án Tarnamérán, a helyi iskola tornatermében és osztálytermeiben.

A helytörténeti versenyre felső tagozatos iskoláskorú fiatalok 5-5 fős csapatai nevezhettek be. Összesen 14 csapat, 75 fő fiatal mérte össze tudását a nap folyamán helytörténeti ismeretekből.

Volt feladatlap, település bemutatás, idegenvezetés, népi mesterségekhez kötődő ismeretek, címer kirakó, stb. A szakemberekből álló zsűri pontozási ideje alatt az iskola tantermeiben- a Mesterségek Utcájában - népi mesterségek – szövő, fazekas, kosárfonó, gyékényes, stb – műhelyeiben vettek részt a fiatalok a munkában. Kipróbálhatták a szövőszéken való szövést, a szűr rátét készítést, kosárfonást, agyaghurkából edény készítést, papírhajtogatást, munkadarabjaikat emlékbe hazavihették. Ebéddel a tarnamérai önkormányzat látta vendégül a versenyzőket, a kísérő tanárokat és a meghívott vendégeket.

A Meseíró Verseny eredményeinek kihirdetésére is e napon a helyszínen került sor.

*

Stafétabot-csere a mérai nyugdíjas egyesületben

Tizennégy év után ünnepi közgyűlésen búcsúzott a Tarnamérai Nyugdíjas Egyesület vezetője, Vizi Gyuláné elnökasszony a szépkorúaktól. Közel másfél évtizede az egyesület megalakítását ő maga kezdeményezte Tarnamérán, szinte elsőként a dél-hevesi falvak közül. Fáradtságot nem kímélve, szinte megszállottként toborzott, szervezett, kopogtatott a nyugdíjasok, a támogatók és polgármesterek ajtaján.Hívó szavára közösséggé kovácsolódott a nyugdíjas csapat.

Már kezdetben egymásra találtak az általános iskolásokkal, óvodásokkal, hiszen unokáinkról, dédunokáinkról volt szó.Közös ünneplések, a gyermekeknek a régi hagyományok átadása, a múlt emlékeinek felidézése jó táptalajt jelentett az utódoknak.Víziné Marika több szomszédos településnek "keresztanyja volt", amikor is segédkezett a nyugdíjas egyesületek megalakításában.

Most megköszönte a nyugodt, bölcs és mosolygós elnök eddigi munkáját Bujdosó Sándorné, a Heves Megyei Nyugdíjasok Szervezetének elnöke és Tímár László polgármester. Viziné már évekkel ezelőtt "kinézte" utódját, Kovács Györgyné Mencikét, aki 1996 óta segítette az egyesület munkáját. Most,hogy ő is nyugdíjas lett, Marika néni átadta neki a stafétabotot.

*

Nagykökényesen és Hevesen is építenének szélerőműveket

Háromszor annyi szélerőművet építenének Magyarországon, mint amennyit az állam támogat - derült ki a Magyar Energia Hivatal tájékoztatójából. A meghirdetett 410 megawatt szélerőmű kapacitás helyett összesen 1117,75 megawatt megépítésére érkezett ajánlat 68 pályázótól.

Mindössze 40 megawattnyi az a szélerőmű-kapacitás, amelyre nem kérnek támogatást a pályázók - mondta Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke. Az első fordulóban a pályázatok érvényességéről döntenek. A második fordulóban az árajánlatot, azaz a támogatási igény nagyságát kell közölni.

A hivatal elnöke által kinevezett öttagú bizottság a legkisebb támogatási kérelmeket részesíti előnyben.A 410 megawatt kapacitásból 280 megawattot az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az ÉMÁSZ Hálózati Kft. ellátási területére együttesen hirdették meg, míg a fennmaradó 130 megawattot az ország többi részén lehet megépíteni. Heves megyében két fővárosi cég állítana föl szélerőművet.

Az Alfa Wind Nagykökényesen öt erőművet építene tíz megawatt kapacitással, a Szélkerék 2006. Kft. pedig Hevesen egy két megawattos áramtermelőt tervez megvalósítani. A jogszabályok szerint a megújuló energiaforrásból termelt áramot kötelező átvenni a villamosenergia-rendszerbe, mégpedig kilowattóránként 30 forint körüli áron. Ez mintegy kétszerese a hagyományos erőművek által termelt áram árának.

*

Szülőket is nevelnek majd a Tarnabodi Népházban

A gyermekek szocializációját és a szülők felelősségteljes szülővé válását is segítik majd a multifunkciós tarnabodi Népházban. A több éven át tartó, mintegy' 200 millió forintos beruházás első üteme, a külső felújítás elkészülte után hamarosan folytatódnak a munkálatok a belső átalakítással.

- Egy komplex szociális program valósul meg a Népházunkban, melyet 1926-ban építettek, s mostanra teljesen leamortizálódott és funkció nélkülivé vált - mondta Pető Zoltán polgármester. - Több éven át tartó munkálatokra nyertünk jelentős összeget, mely tartalmazza az épület korszerűsítését és funkcióval történő ellátását. Kialakítunk itt egy 70 négyzetméteres gyermekházat, ahol a három év alatti korosztálynak szocializációs segítséget nyújtunk, a szülőknek pedig abban segítünk, hogy felelősségteljes anyákká tudjanak válni.

Emellett megkezdi működését az információs és ifjúsági központ, mely a kamaszok foglalkoztatásáról gondoskodik, illetve kialakítunk egy helyi munkaközvetítő irodát, mely egyfajta fejvadász cégként álláslehetőségeket közvetít a térségben élőknek. A munkálatok folytatásaként az épületben teljes fűtés- és világításkorszerűsítés következik, ám a nagyterem megmarad közösségi célokra.

Forrás: Tisza-Tarna-Rima Mente LEADER Akciócsoport, Hevesi HVI, Füzesabonyi HVI

Cikk megosztása