Elkészült az új gimnázium Karcagon

A karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium új tanügyi épületét hétfőn adták át. A több mint ötszáz milliós beruházással kilenc tantermes, kétszintes modern iskolaépülettel gyarapodott az iskola és a város.

- Az elmúlt száz évben nem volt ilyen jelentős oktatási beruházás Karcagon - kezdte beszédét dr. Fazekas Sándor polgármester. Egy 2007-es kormányhatározat alapján a Madarasi út 1. szám alatti ingatlanért, amely a református egyház tulajdonába került, önkormányzatunk 550 millió forint kártalanítást kapott. Ezt új gimnázium építésére kívántuk fordítani a Szentannai Sámuel Szakközépiskola területén.

A nyáron kezdődött beruházás a végéhez ért, ma egy modern 21. századi épületet adunk át kilenc tanteremmel - mondta a városvezető, aki jó munkát kívánt a diákoknak, tanároknak. Varga Mihály országgyűlési képviselő is elismeréssel szólt a beruházásról, mely azt is bizonyítja, hogy Karcag még inkább iskolaváros szeretne lenni.
A meglévő képzések mellé újabbakkal várja ide a helyi és környékbeli diákokat. Az építtetők nevében Tóth Imre, az egri IMOLA Építő Kft. ügyvezetője köszönte meg a bizalmat, melyet a várostól az építkezéshez kaptak, s a Szentannaisoknak azt kívánta, minél hamarabb lakják be az új épületet. A városnak és a kivitelezőknek is megköszönte a pontos munkát Gyökeres Sándor iskolaigazgató, aki megígérte jó gazdái lesznek az épületnek, s először bútorokkal, majd tartalommal töltik meg.

kép és szöveg: szoljon.hu

*

Megfogadta, segíteni fogja az embereket!

Nyugdíjasként sem unatkozik a 77 éves karcagi Béres Sándor, aki aktívan részt vesz a város közéletében.
Elnöke egy országos nyugdíjas egyesület karcagi szervezetének, ahol közel kétszáz tagtársának segít ügyeik intézésében, valamint kirándulásokat, programokat szervez számukra.

- A karcagi laktanyában voltam először tiszt, majd úgy alakult, hogy később kereskedő lettem. Mindig emberek között voltam, így nyugdíjasként sem tudnék tétlenül otthon ülni - mondja. Boltosként azt is láttam, hogy a nyugdíjasok számolgatták a pénztár előtt az aprópénzüket, hogy mire futja. Megfogadtam, ha lesz rá lehetőségem, segíteni fogom ezeket az embereket.
Az egyesületen belül erre van lehetőségem, hiszen évente osztunk ruha és élelmiszersegélyt - folytatta Béres Sándor, aki Karcag mellett még hat településen tevékenykedik a régióban.

Mindenhol meghallgatja a szépkorúak véleményét és továbbítja azt az idősügyi tanács felé, de nem felejti el a jeles ünnepeket sem. Legutóbbi nőnapi rendezvényén részt vett a kazah nagykövetség delegációja, valamint Varga Mihály országgyűlési képviselő és dr. Fazekas Sándor polgármester is. A következő program a strandolás megszervezése a karcagi fürdőbe, a bérlethez az önkormányzattól kapnak támogatást. A nyári kirándulásaik közül legtöbben a fonyódit várják, mert van olyan tagja, aki még nem látta a Balatont. Az egyesületi munka sok szervezéssel, utazással jár, ezt elfogadta felesége is, mert tudja mennyire fontos számára, hogy segíthessen másokon.

*

Új szennyvíztisztító telep létesülhet Túrkevén

Első fordulójának végéhez közelít Túrkeve Város új szennyvíztisztító telepének projektje. A kedvezményezett, Túrkeve Város Önkormányzata azért is fordít különösen nagy hangsúlyt az előkészítő szakaszra, mert ennek sikeressége előfeltételét képezi, hogy a pályázat a megvalósítás szakaszába léphessen.

Az önkormányzat még 2008-ban nyújtotta be szennyvízpályázatát, melynek első fordulója az elbírálást követően 2009.06.26-án kezdődött. A pályázó szerint számos tényező indokolja, hogy új szennyvíztisztító telepet létesítsenek Túrkevén. A környezetvédelmi szempontok ezek közül is kiemelkednek, ugyanis az új szennyvíztisztító megépülésével lényegesen csökkenteni lehetne a Holt-Berettyó és a Hortobágy-Berettyó szennyezettségét.

Egy új, korszerű és nagyobb kapacitású szennyvíztelep megépítésére szükség van azért is, mert a jelenlegi telep túlterhelt. Az önkormányzat szeretné elérni, hogy az eddig kimaradt háztartások is rácsatlakozzanak a szennyvízhálózatra, hiszen ezzel a belvízveszély is csökkenthető volna. Ezzel viszont tovább nőne a jelenlegi telep terhelése, tehát mindenképpen szükséges az új szennyvíztisztító megépítése. A telep a lakóházaktól távolabb épülne meg, ezzel pedig a kellemetlen szaghatások is elkerülhetőek volnának. Az új telep a környezettudatosság szempontját figyelembe véve, a magyar és az európai uniós szennyvíz-elhelyezési szabványoknak megfelelően létesülne, ezzel pedig garantáltan hosszú távú megoldást nyújtana számos problémára. A projekt előkészítő szakasza várhatóan 2010.06.20-án zárul.

Túrkeve Város új szennyvíztisztító telepének projektje európai uniós támogatással valósul meg. Az első forduló 32.200.000 forintos összköltségeiből 85% az Európai Unió és a Magyar Állam támogatása, ami 27.370.000 forintot jelent. Az összköltségek fennmaradó 15%-át a kedvezményezett, Túrkeve Város Önkormányzata biztosítja önerő formájában. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

*

Kisújszállásra és Szolnokra is jut huszárszobor

Szolnok és Kisújszállás is kap egy életnagyságú huszárszobrot. A március 15-i központi ünnepi programsorozat részeként bemutatott huszárszobor-kiállítást több százezren tekintették meg Budapesten.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Miniszterelnöki Hivatal felhívást tett közzé a huszárszobrok végleges elhelyezésére a települések történelmi és a huszárhagyományokhoz való kötődése alapján.

A felhívásra 21 hazai és határon túli település jelentkezett. Ez alapján Szolnok és a kisújszállási Nagykun Nádor Huszár Bandérium is lehetőséget kapott egy-egy huszárszobor tartós kiállítására.

*

Szemétszedés, takarítás az utak mellett

A kisújszállási vadászok, horgászok és városvédők április 17-én hetedik alkalommal rendezik meg a HO-VA-VÁR elnevezésű akciójukat, melynek főszervezője idén a Petőfi Vadásztársaság.

Posztós János elnöktől megtudtuk, a vadászok reggel 7 órakor a Vadászházban, a horgászok 7.30 órakor a horgásztanyán, a városvédők 7.45 órakor a villanyháznál gyülekeznek. Innen indul a környezetrendezés, mellyel a városszéli területeket tisztítják meg: a 4-es főút belterületről kifelé menő szakaszát Karcag illetve Kenderes felé, a régi 4-es szakaszát is érintve, a Túrkeve felé vezető úton, a Csorbai és Ecsegfalvi úton is összegyűjtik a szemetet.

A szervezők a tagjaikon kívül minden lakos segítségét szívesen fogadják, hiszen a fenti területeken van mit eltakarítani. Azt kérik mindenkitől, az időjárásnak megfelelően öltözzön, vízmentes lábbeliben menjen segíteni. Aki tud vigyen magával kesztyűt, sárga mellényt, zsákot, gereblyét is. Igény esetén a munkához szükséges eszközöket a helyszínen is biztosítják a szervezők.
Az önkéntes takarító akció csak akkor marad el, ha szombat reggel esik is az eső, egyébként megtartják. A jól végzett munkát követően a vadászok a felnőtteket és diákokat 13.30 órától finom ebéddel várják a vadászházban.

*

Az épület jelenleg nem felel meg az akadálymentesség követelményeinek

Mezőtúr egyik legrégebben épült iskolája a Kossuth Lajosról elnevezett intézmény. Már évekkel korábban időszerűvé vált a teljes körű felújítása és bővítése. A jelenlegi főépületben több alapvető funkcionális egység hiányzik, ami egy korszerű iskolában elengedhetetlen. Nincs olyan zárt közösségi tér, amit rendezvények lebonyolításához illetve rossz időjárási körülmények esetén használni lehetne. Hiányoznak a csoportszobák, nincs étkező. A 3 épületszárny között nincs funkcionális kapcsolat, azok csak az udvarról érhetők el külön-külön. Az épület jelenlegi formájában nem felel meg az akadálymentesség alapvető követelményeinek sem.

Az önkormányzat közel 240 millió forint pályázati támogatással, több mint 266 milliós összköltségvetéssel újíttatja fel a közeljövőben az iskolát. A projekt megvalósulása után az iskola diákjai korszerű, akadálymentes, biztonságos környezetben tanulhatnak.

*

„Aki nem kézimunkázik, nem is tudja, hogy miről marad le”

Egy Matyó-baba készítésével kezdődött minden, majd lassan az összes viselet megjelent a kézzel készített remekműveken.összes viselet megjelent a kézzel készített remekműveken.
— Tíz éve öltöztetek népviseletbe babákat — árulta el a törökszentmiklósi Hajnalné Magdika néni, aki büszkén mutatta a helyi könyvtárban kiállított remekműveit, melyeket azóta, mint megtudtuk, már Mezőtúrra szállítottak.

— Népművészeti iskolába jártam, ismerem a tájegységek népviseletét. Elsőként egy Matyó-babát készítettem, azt követően kaptam kedvet a többihez is. Gyönyörűen mutat a sárközi, székely és mezőségi viselet a babákon. A kalocsai menyasszonyt különösen nagy odafigyeléssel és gondossággal készítettem. Megvan mindnek az alsóruhája is.

Magdika néni nem csak babákat öltöztet, hanem különféle kézimunkákat is készít.

— Fontosnak tartom a hagyományőrzést, az Apáról Fiúra Alapítvány tagja vagyok — jegyezte meg. — Iskolákba járok, hogy tanítgassam az érdeklődő gyerekeket: gyöngyöt fűzni, hímezni és drukkolni. Utóbbi nem ""szurkolás""-t jelent, mint ahogy ma a legtöbben gondolnák, hanem azt a technikát, amikor festékkel és kiszúrt sablonnal rávisszük az anyagra a mintát. Vannak gyerekek, akik nagyon fogékonyak és lelkesek, mások kevésbé. Mi régen mindezt az iskolai tananyag keretében sajátítottuk el és később, munka mellett, jól lehetett vele keresni is — folytatta.

— Aki nem kézimunkázik, nem is tudja, hogy miről marad le. Csodálatos békességet és nyugalmat tud adni, amikor elkészül egy darab. Mintha egy nyugalmas erdőn mennék a fonál után és a szívemmel hímezném az anyagot. Mostmár leginkább csak ajándékba szoktam készíteni kézimunkát, közben arra gondolok, akinek adni fogom. Így minden öltéssel közelebb kerülök az ajándékozotthoz is.

*

Közöd-nap, hogy legyen hozzá közöd

Mezőhék/ Magyarországon 2002-ben indult útjára a Közöd! program, elsősorban fiatalok számára, hogy kezdeményezéseivel is erősítse a korosztály kötődését a közvetlen lakhelyéhez. lakhelyéhez.

Az idei Közöd! napot április 24-én pénteken szervezték a csatlakozó településeken. Mezőhék idén már negyedik alkalommal kapcsolódott a programhoz saját, települési rendezvényeivel.

A helyiek mellett, ebben az évben a szüleik gondoskodását nélkülözni kényszerülő, állami gondozott gyerekek kis csoportját fogadták a községben: a tiszakürti lakóotthonok lakóit, 11 gyereket és felnőtt kísérőjüket. Nekik a helyi kortársak aktív részvételével, játékosan mutatták be a falut: a fiatalok két csapatra oszolva járták be a községet, és több ponton, a nevezetesebb épületeknél, közös feladatokat oldottak meg. Többek között például virágot ültettek, szépítve így is a lakóhelyet.

A programba, a fiatalok mellett, a település minden más korosztálya is bekapcsolódott valamilyen módon. A nyugdíjas klub tagjai például saját készítésű süteménnyel kedveskedtek a fiataloknak. A legfontosabb azonban maga az „üzenet” volt: hogy közöd van van hozzá, közöd van a környezetedhez, közöd a lakóközösségedhez!

*

Játszótereket kaptak ajándékba a várostól

Évtizedes vágya teljesült a kisújszállási gyereknek, három játszóteret kaptak az önkormányzattól.
A város 45 millió forintból a régi, kopott és balesetveszélyes játékokat újakra cseréltette és padokat is kihelyeztek, hogy a szülők leülhessenek. Pénteken délelőtt az Ifjúság úti játszótéren a Pitypang óvodások műsora után Kecze István polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Baliga Milán és Kelemen Zsófi segítségével felavatta a játszóteret, amit aztán a kicsik birtokba vettek.

Az Iskola utcai játszótérnél pedig a Bittnerfaluban az Arany iskola diákjai adtak műsort, szombaton a Szabadság téri lakótelep játszóterét avatják, ahol a Kossuth iskolások lépnek fel. Hamarosan térfigyelő kamera kerül a játszóterekre, hogy minél tovább épek maradjanak a hinták, csúszdák. A városházi játszótér is hamarosan megújul pályázati forrásból.

Forrás: Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft., Karcagi HVI, Mezőtúri HVI, szoljon.hu

Cikk megosztása