Izsák város kistérségi szerepének és vonzerejének erősítése a városközpont felújításával

Izsák Város Önkormányzata 2009. októberében pályázatot nyújtott be a Dél-Alföldi Operatív Program keretében a városközpont felújításának folytatására. A végleges költségekkel elfogadott támogató döntés 2010. március 2.-én született meg.

A hátrányos helyzetű kistérség északi pólusát jelentő kisváros, Izsák önkormányzati tulajdonú városközpontjának 2 főterét (Szabadság tér, Dózsa György tér), 4193m2-nyi összterületen kívánja felújítani pályázati forrás felhasználásával az önkormányzat.

A városközpont felújításának I. üteme 2002-ben valósult meg, azóta a főtér felújításának folytatására nem volt lehetőség. A projekt keretében a város üzleti és kulturális életének helyszínéül szolgáló városközpont komplex fejlesztése valósul meg, mely a hivatali ügyintézések csomópontja is. A fejlesztés által biztonságosabb és esztétikusabb városközpont jön létre, mely a megújuló akadálymentes parkolóval, az új kerékpártárolókkal, a balesetmentes kerékpáros és gyalogos közlekedést biztosító térburkolatok révén, az újonnan elhelyezendő utcabútorok, a közbiztonságot növelő térfigyelő kamerák által, illetve a Gazdakör épületét is érintő gazdaságélénkítő felújítással növeli a térség népességmegtartó képességét és a lakosság megelégedettségét.

A városközpont jelentős részén a burkolatok már elöregedtek, kopottak, a kapcsolati ívek nem megfelelő sugarúak, esztétikailag és közlekedésbiztonságilag is problémásak. A projekt azon túl, hogy javítja a központ minőségét, megkönnyíti számos közintézmény megközelítését, erősíti a vállalkozások gazdasági funkcióit, javítja a közlekedésbiztonságot és a városképet, melyek együttesen hozzájárulnak a település gazdaságának és idegenforgalmának a fellendüléséhez.

A fejlesztésre megítélt támogatás összege 73 539 972,-Ft, mely az igényeltnél mintegy kétmillió forinttal kevesebb. Remélhetőleg a 2010. évi Izsáki Sárfehér Napokra elkészül a városközpont felújításának jelen, második üteme.

*

Bárány Gasztronómiai Napok

A Felső-Kiskunság és Dunamellék régiója Magyarország egyik legnagyobb juh-tartó területének számít. Az e területen található, flórájában egyedülálló természetvédelmi gyepterületek és a hagyományosan, ősi módszerekkel külterjes formában tartott állatállomány tudja biztosítani az itt előállított juh-, és bárányhús-részek különlegesen előnyös táplálóértékét, ásványi anyag és vitamintartalmát, valamint csodálatos íz és zamatanyagait, kulináris élvezeti értékeit.

Nem véletlen tehát, hogy évszázadok óta és ma is, az itt élő és gazdálkodó emberek ünnepnapjainak étkezési szokásaiban fontos helyet foglalnak el a juh- és bárányhúsból készült ételek. E tények apropóján a húsvéti és a pünkösdi ünnepek alatt az Öko-Juh Kft. és a Kisbojtár Vendéglő Kunszentmiklóson Bárány Gasztronómiai Napokat tartott.

*

Májusban indul a rekonstrukció a Kertvárosi Tagiskolában

Több mint félmilliárd forintot nyert a kalocsai önkormányzat a Kertvárosi Tagiskola bővítésére, rekonstrukciójára. A munkálatok a tervek szerint május közepén kezdődnek, így a tanév is akkor ér véget a Kertvárosban. Hogy a tananyaggal is végezzenek addigra, szombatonként folyik az oktatás a tagiskolában.

Nem csak nyílászáró cseréről, szigetelésről, fűtéskorszerűsítésről van szó, hanem kis hajlásszögű tetőt is kap az épület, amelyhez hozzáépítenek egy lifttel rendelkező lépcsőházat, így egy újabb bejáraton keresztül is meg lehet közelíteni az épületet. A tornaterem nagyon kicsi jelenleg, tulajdonképpen tornaszoba méretű, ezért a mostani kazánház helyén fog felépülni az új, olyan, ami az Európai Uniós szabványoknak is megfelel, és amilyennek lenni kell az általános iskolákban.

Emellett belső nyílászáró cserék is lesznek és vizesblokk felújítás, hiszen az épület ebben az évben tölti be a negyvenedik életévét és azok a vizesblokkok, amiket manapság használnak, még az eredetiek. Terveznek még udvarrendezést és egy fedett átjáró is készül, ami összeköti majd a jelenlegi épületet az újjal azért, hogy amikor az iskola be van zárva, akkor is be lehessen menni a sportterembe. Az épület mellett parkolókat, biciklitárolókat fognak kialakítani, tehát nagyon sok átalakítási munkálat vár ebben az évben erre az épületre.

*

Roadshow 2010-Tudatos környezeti magatartásra nevelés

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv égisze alatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezeti és Energia Operatív Programja (KEOP) és az Európa Szolgáltató Közhasznú Non-profit Kft. szervezésében országos roadshow indult 2009. szeptember 15-én.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezeti és Energia Operatív Programja (KEOP) keretein belül, a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) teremtik meg a lehetőséget az ország kistérségeit lefedő, tájékoztató roadshow megvalósításához, melynek során az Európa Szolgáltató Közhasznú Non-profit Kft környezetnevelésben és kommunikációban jártas szakemberekkel járja a térségeket, hogy friss tudással lássa el a helyi társadalmi és politikai érdekek képviselőit, a gazdaság felelős szereplőit, és a felnövekvő nemzedék nevelésében kiemelkedő szerepet vállaló pedagógusokat.

A program a „Környezettudatosság – tudatos környezeti magatartásra nevelés” címet viseli, és negyven magyar városban kerül megrendezésre. A road-show legutóbbi állomása Kalocsán 2010. február 18-án volt. A program keretében elhangzó előadások helyi, térségi szinten próbálnak segítséget nyújtani a környezetvédelem és fenntarthatóság gyakorlatban történő alkalmazásához. A program célja, hogy az előadások révén a résztvevők képessé váljanak a fenntarthatóság elméletének biztonságos megfogalmazására, képviseletére, módszertanának alkalmazására és továbbadására.

*

Hagyományőrzés jegyében telt a Magyar Kultúra Napja Szabadszálláson

A József Attila Közösségi Ház nagyterme zsúfolásig megtelt 2010. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján fellépő szabadszállási Egress Kiss Lajos Néptáncegyüttes előadásán. A talpalávalót a kecskeméti Hírös zenekar három tagja húzta.

Szekeres Mihály, az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, elmondta, hogy immár ötödik éve a magyar tánccal ünneplik e jeles napot Szabadszálláson. Az Egress Kiss Lajos Néptáncegyüttes jelenleg 50 fővel működik, s egyre nő a gyermekek száma, sőt egy éve alakult a felnőtt csoport, akik most először lépnek színpadra.

Az est szóvivője Fazekas Józsefné volt, aki köszöntötte a megjelenteket az alábbi szavakkal:
Lehet e szebben ünnepelni ezt a napot, mint a magyar néptánccal? Azzal a tánccal, amelyet lelkes tanítók s lelkes tanítványok, s természetesen lelkes szülők tartanak életben. Azzal a tánccal, amelyet már a környékbeli településeken is alig-alig tudnak megtartani, hisz nem olyan sok helyen működik néptánc csoport. Azzal a tánccal, ami egyenes derékkal „járható”, mert büszke, mert tartást feltételez… Ezek a lépések nemzedékről nemzedékre öröklődtek, s így maradtak fenn a mai napig is. Mint édestestvér, aki a lépéseket kíséri, és mindig jelen van: a magyar népzene, a magyar népdal. Így együtt e hármas körben maradt meg múltunk, ami nélkül jövőnk sincsen.
A műsorban egymást követték a települések néptánc csoportjai, akik minden produkció végén hatalmas tapsot kaptak.

Az est a Zöld Ász Vendéglőben folytatódott, ahol az együttest támogatók jótékonysági vacsorán vettek részt. A finom vacsora után stílusosan: táncház következett.

Forrás: Szabadszállási Hírmondó

*

Letették a foktői bőgőshajó alapdeszkáját

2010. március 18-án Foktőn ünnepélyes keretek közt is letették annak a bőgőshajónak az alapdeszkáját, amely már évszázadokkal ezelőtt a magyar gazdák számára a biztos piacot, a családok számára pedig a biztos megélhetést szimbolizálta.

Az ünnepségen a helyi iskolások műsora után Bukor Lajosné alpolgármester asszony köszöntötte a megjelenteket. Beszédében elmondta, hogy személyes kötődése van a hajóhoz, hiszen édesapja is hajós volt és ősei még látták azt a bőgőshajót, amelyet annak idején Jókai Aranyember című regényében Szent Borbála néven vált ismertté. „Önkormányzatunk a gazdasági sikerek mellett úgy döntött, hogy szeretné felidézni egy méltatlanul elfeledett részét a magyar történelemnek. A világot járva, ha látunk egy pulikutyát, egy szürkemarhát, egy üveg tokaji bort, hazánk Magyarország jut az eszünkbe. Nekünk Duna-parti magyaroknak legalább ilyen kedves emlék a Foktő címerében is szereplő bőgőshajó.” – tolmácsolta Jakab Ferenc szavait az alpolgármester asszony.

Az újonnan megépülő bőgőshajó makett 6 méter hosszú lesz és a hagyományokhoz híven helyi asztalosok és ácsok építik majd. A hajó legjellemzőbb része, a nagybőgőalakú orra és a jellemzően hatalmas kormánylapátja már elkészült, amelynek kormányrúdját jelképesen átadták Semjén Zsolt országgyűlési képviselő jelöltünknek, a KDNP elnökének. Semjén Zsolt köszöntőjében elmondta, hogy az egészséges lokálpatriotizmus megnyilvánulása az, hogy a foktőiek felépítik ezt a hajót, amely megadja az itteni emberek identitását, az átutazóknak pedig megmutatják a Duna világának különleges örökségét.

*

II. Európai Leader Expo

A II. Európai Leader Expo, a tavalyi nagy sikerre való tekintettel 2010. március 4-7. között ismét megrendezésre került Budapesten a HUNGEXPO "C" Pavilonjában, egy időben az Utazás 2010 - 33. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítással.
Mintegy 50 akciócsoport több mint 200 helyi terméket kínálva mutatkozott be. Itt jelentették be, hogy útjára indul a „Magyar termék, magyar boltból” program, amely a hazai termelők piacra jutását segíti.

A Helyi Akciócsoportok saját tevékenységük bemutatásán túl elhozták vidéki turisztikai kínálatukat, helyi termékeiket, gasztronómiai ajánlataikat, iparművészeti és kézműves remekeiket, kulturális hagyományaikat. A látogatók megkóstolhatták a finomabbnál finomabb helyi ételkülönlegességeket, italokat, és közben megtekinthették az ország minden részéről érkező művészeti csoportok produkcióit.

A pavilon melletti területen naponta két disznóvágásnak lehettek szemtanúi az odalátogatók.
A Leader Expo szlogenje: „FALU A VÁROSBAN”, aminek az is az üzenete, hogy a vidék, a tanya, a falu, a kisváros közössége- gazdasága- kultúrája nélkülözhetetlen nagy érték egész Európa számára.

A Leader Expo alapkoncepciója az volt, hogy az Európai Unió tagországaiban működő helyi vidékfejlesztési és Leader közösségek bemutathassák a vidéki közösség értékeit, régiójuk, lakóhelyük sikereit, sajátos termékeit, kulturális örökségüket és hagyományaikat, művészetüket egymásnak és a nagyközönség, a városban élő emberek számára. Kicseréljék tapasztalataikat, együttműködési formákat hozzanak létre az élet minél több területén.
Az Expo során több mint 400 fellépésen mutatták be a magyar és az európai vidékek dalait, táncait, népviseleteit. Naponta gasztronómiai csemegék csalogatták a vendégeket: volt forralt bor, vecsési káposzta, magyar pálinka és vidéki rétesek; helyi termékek, mézek, lekvárok, mangalica termékek Kozárdról, a Szatmári vidékről és Dunántúlról. A magyar LEADER közösségek mellett európai csoportok is fellépnek a kulturális bemutatókon.

Panagiotis Patras, az ELARD elnöke (Európai LEADER Vidékfejlesztési Szövetség) előadásában a nemzetközi LEADER hálózatok céljáról, működéséről, felépítéséről beszélt.

A Bács-Kiskun Megye területén működő akciócsoportok mindegyike részt vett az Expon, mindenki külön pavilont bérelt, és rendezett be. A Dunamellék Leader Egyesület területéről kiállításra kerültek a Bösztöri Kecskefarm Kft. ízletes kecskesajtjai; a Haladás Mg. Zrt. által termelt burgonyák, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. termékei, Romsics László fonott kosarai.A látogatók gyönyörködhettek Pesti Gábor és Pestiné Deák Mária fazekasok munkáiban; Gergely Károly csontfaragó mester és a Tarkabarka "Rongyszőnyeg" Manufaktúra termékeiben.

A Hajósi Pincefalu hangulatát igyekeztek felidézni az Öreghegy Szőlőbirtok és a Hepp Borház tájborai. Nagy örömünkre szolgált, hogy Dallos Zsolt és felesége, Edit a helyszínen bemutatták a mézeskalács-díszítés rejtelmeit, valamint Schneider Péterné elhozta festett bútorait. Köszönjük Romsics Lászlóné aktív részvételét, aki népviseletben tojást pingált és kézimunkáit is árusította. Szintén nagy érdeklődést keltett a Kalocsai Porcelánfestő Kft. bemutatója, amelyen Tóthné Terike kalocsai népviseletbe öltözve mutatta be, hogyan is készülnek kézzel festett termékeik.

*

Félidejénél tart a civil menedzser képzés Kunadacson

Félidejéhez érkezett a Bács-Kiskun Megyei Civil Központ által megvalósított projekt, amely civil szervezetek fejlesztését tűzte ki célul. A TÁMOP 5.5.3 pályázat keretében 40 egyesületet, illetve alapítvány képviselőjét iskolázták be egy 264 órán tanfolyamra.
A képzés során civil menedzsereket oktatnak öt témakörben. A civil menedzsment alapjai mellett pályázatírást, projekttervezést, számítástechnikát, valamint marketing ismereteket tanulnak, illetve a partnerség, a szociális gazdaság és a stratégiai tervezés alapjait sajátítják el.

Forrás: Kistérségi Hangadó (FELGA és FKKME kiadványa 2010. III. szám)

*

Felújították a dunapataji iskolát

Nagy nap volt a pénteki a dunapatajiak életében: átadták a 80 éve épített, az elmúlt évben pedig felújított Általános és Művészeti Iskolát.

A megjelenteket Dusnoki Csaba, a település polgármestere köszöntötte, aki amellett, hogy ától-zéig ismertette a felújítás menetét, azt is elmondta, hogy reményeik szerint a beruházásnak köszönhetően az oktatási feladatok ellátásában is jelentős színvonal-emelkedésnek lehetnek tanúi az intézménybe járó gyerekek és a következő generációkat beiskolázó felnőttek.

- Az oktatásba fektetni annyi, mint a település jövőjébe fektetni. Az átalakításoknak, a bővítésnek és a korszerűsítésnek köszönhetően most már nyugodt, kulturált, szép környezetben tanulhatnak a diákok, és a biciklik sem a falnak dőlve árválkodnak majd a jövőben, hisz egy fedett kerékpártárolóval is gazdagodott az iskola – avatta be a majd 200 millió forint elköltésének részleteibe a vendégeket a polgármester.

Dr. Balogh László is szót kapott az alkalmi katedrán. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy a nemrég megalapított régiós nívódíjat a fejlődő település kategóriában két helység nyerte el: Békéscsaba és Dunapataj.
A tornateremből az utcára vonuló jelenlévők az iskolaszentelést követően megnézhették a frissen mázolt tantermeket és a kerékpártárolót is.

*

Újra megkapták az év beszállítója címet

Idén is a Pata József Gépipari Kft. nyerte el a Suzuki "Év beszállítója" díját. Mint régebbi cikkekből emlékezhet az olvasó, a Magyar Suzuki Zrt. számára járműalkatrészeket gyártó fajszi vállalkozás már több "Év beszállítója" díjat is kapott.

A japán világcég az 1995-ös, a 2006-os, illetve a 2008-as évi kiemelkedő eredményeket is e díjjal jutalmazta. Mivel a díjakat következő év tavaszán osztják ki a legjobbaknak, így a 2009-es évért járó díjat március 18-án, Esztergomban ismét Pata József vehette át Noriyushi Machino igazgatótól.

A tulajdonos, Pata József igazgató úr elmondta, hogy az idén 27-28 millió karosszériadarabot gyártanak a japán cégnek. Tavaly új csarnokot építettek, illetve 620 millió forintot költöttek új munkagépek beszerzésére. A vállalkozás árbevétele tavaly közel 400 millió forinttal csökkent, mert az autógyár is visszavonta a termelését. Ugyanakkor a Pata Kft. nyeresége hasonlóan alakult az előző éveihez, mert a technológiai fejlesztésekkel csökkentették a kiadásaikat.

Forrás: Dunamellék LEADER Egyesület

Cikk megosztása