A Kistérségi Egészségügyi Központ hírei

A hat település összefogásával fémjelzett Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ építési munkái a téli hideg időjárás ellenére is megfelelő ütemben haladnak.

A tavalyi év utolsó hónapjainak enyhe időjárása nem gátolta meg, hogy a tervek szerint haladjanak a Modinvest Kft. dolgozói.

Az épület a hideg időjárás beköszönte előtt tető alá került, azóta belső építési munkálatok folynak. Czeller Zoltán polgármester úr egyeztetett a Modinvest Kft. ügyvezetője, és azok között a jánoshalmi vállalkozók között, akik alvállalkozóként kívánnak részt venni az építkezésben, és ezt a polgármester felé jelezték. A kft. ügyvezetője, Németh Miklós, a megállapodás szerint ajánlatokat kér be a vállalkozóktól. Amennyiben az ajánlatok versenyképesnek bizonyulnak, alvállalkozóként munkalehetőséghez juthatnak jánoshalmi vállalkozások is. A közelmúltban megkezdődtek az egyeztetések az épület működtetésével kapcsolatos kérdésekben.

Az új központ létrejöttével a jelenleg két telephelyen, az Arany János utcában és a Rákóczi úton működő egészségügyi ellátó rendszer minden eleme helyet kaphat a modern berendezésekkel ellátott háromszintes épületben. Dr. Horváth Endre a Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, és munkatársa dr. Horváth Zsolt, a háziorvosokkal folytatott egyeztetést a legalapvetőbb kérdésekben. A pályázatban a szakrendelésekhez kapcsolódó berendezések, orvosi eszközök, gépek, műszerek megvásárlására van mód, de nincs lehetőség az alapellátáshoz tartozó háziorvosi eszközök beszerzésére...

A kft. ügyvezető igazgatója rendszeres egyeztetést folytat a működtetést illetően Jánoshalma polgármesterével. Nemrégiben felmerült egy megyei szintű egyeztetés kérdése. A Jánoshalmán szervezett találkozón jelen volt a Bács-Kiskun Megyei közgyűlés elnöke Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője, és Terbe Zoltán, Kiskunmajsa Város polgármestere is. A jelenlévők leszögezték, hogy a jánoshalmi szakrendelő működtetése szempontjából nem elhanyagolható a Kiskunmajsán újonnan létrejövő szakrendelő, a Bácsalmáson felújításra kerülő szakrendelő intézmény, a Kiskunhalasi Kórház, a Bajai kórház, és a Megyei Kórház szerepe sem. Megfogalmazódott, hogy a betegutak megszervezésére és az egyes intézményekben szakrendeléseket végző orvosok munkájának összehangolására jelentős figyelmet kell fordítani. A közeljövőben a tárgyalások folytatódnak és kibővülnek a témában érintettek bevonásával.

*

390 millió az Újvárosi ÁMK felújítására

Társulási szerződést írtak alá a szennyvízcsatornázás érdekében Baja, Sükösd, Érsekcsanád és Vaskút polgármesterei ma a városházán. A tét egy 5 milliárd forint értékű európai uniós pályázat elnyerése, amire nagyon számítanak a települések. A beruházás révén a három faluban lesz szennyvízelvezetés, ami még eddig nem volt.

Az egyeztetéseket követően pecsét és aláírás került a társulási szerződésekre. Mindez egy fontos lépés volt annak érdekében, hogy az önkormányzatok sikerrel szerepelhessenek a szennyvíz-csatornázási pályázaton. Baján 1200 ingatlant kötnének rá az új rendszerre egyebek mellett a belvárosban, a Józsefvárosban, és Bajaszentistvánon. A csatornahálózat nincs kiépítve még Érsekcsanádon, Vaskúton és Sükösdön sem. Ez utóbbi településen 1962 óta van ivóvízhálózat, ami már napjainkban megköveteli a szennyvíz elvezetését.

Érsekcsanád többször is pályázott már Sükösddel közösen hasonló beruházásra, de mindegyik alkalommal forrás hiány miatt elutasították őket. Vaskúton a tervezett csatornázástól a szennyvízelvezetés mellett a belvízproblémák megoldását is várják. Amennyiben sikerül a pályázatot elnyerni, úgy az 5 milliárd forint értékű beruházás jövő tavasszal elkezdődhet és legalább 15 ezer ember hétköznapjait könnyíti meg.

*

Sószoba a kunbajai óvodában

Kunbaján hagyománynak számít, hogy a megrendezett bálak bevételéből valami maradandót alkotnak. Tavaly egy játszóteret építettek, idén pedig az óvodai-bölcsődei intézményben egy sószobát rendeztek be, ami nyolcvan gyermek egészségét hivatott szolgálni.

Az intézményben több gyermeknél is tapasztalták , és a szülők is jelezték az allergiás, asztmás tüneteket. Ugyanakkor a köhögéssel és orrfolyással járó betegség is gyakran előfordul a közösségekben. Ezért jött az ötlet, hogy megvalósítsák a Természetes út a gyermekek egészségéért programot. Ennek része a speciális kristály-só terem, ahol a gyermekek játszva gyógyulhatnak, és közben erősödik immunrendszerük.

A terem kialakítását a szülők adományai mellett Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke is támogatta, így jött össze a közel 350 ezer Forint.

*

Gáz van a környékén

Horvátország és Magyarország között épülő gázvezeték elérte Baja térségét is. Csávoly, Baja, és Bátmonostor határában már elhalad az épülő gázvezeték.

Környékünkön a a siófoki székhelyű Kőolajvezetéképítő ZRT. munkatársai dolgoznak a vezeték építésén. Sajnos újságunk többszöri megkeresésére sem tudtunk időpontot egyeztetni, hogy testközelből tudjuk bemutatni a cég által végzett munkálatokat. Így cikkünk egyoldalú, megállapításokat tartalmazhat. A jövőben viszont szívesen vesszük a Kőolajvezetéképítő ZRT. megkeresését, egy tartalmilag bővebb cikk elkészítéséhez. Az év végére elkészülhet a Magyarországot Horvátországgal összekötő gázvezeték, tudta meg újságunk.

Az épülő gázvezeték elsősorban az energiabiztonság miatt fontos, de fontos mérföldkő a két ország energiafüggésének leküzdésében is. A vezetéken kezdetben csak a Horvátország irányába lehet majd a gázt szállítani, de miután elkészül majd a Krk-szigeten épülő cseppfolyós-gázt fogadó kikötő, kétirányúvá válik a rendszer.

Az építését a két ország közötti államközi szerződés tette lehetővé.

A megépülő gázvezeték technikai jellemzői: a vezeték 800 mm-es átmérőjű acélcső, 75 bar maximális nyomást képes elviselni. Magyarországi szakasza 208 km, a horvátországi pedig 88 km lesz. Éves tervezési kapacitása 6,5 Mrd m3. A kiépítés költsége országunknak részére közel 80 milliárd forintot tesz ki. A vezeték magyarországi végpontja a Kecskemét melletti Városföldön lesz itt ezen a ponton fog kapcsolódni a megépülő vezeték a honi gázhálózathoz. A Duna alatt a vezeték Bátmonostornál fog áthaladni Báta irányába és Drávaszerdahely térségében lépi át a horvát-magyar határt.

A terepen dolgozó munkásoktól megtudtuk, hogy tíz napot dolgoznak, amit négy nap pihenő követ. Szállásuk állandó, mindig az munkavégzéshez legközelebb eső komfortos és jól felszerelt szállodákban, vendégházakban laknak. Elmondták azt is, hogy az acélcsövek vasúton közúti közvetítéssel jutnak el a beépítés helyére.

*

Munkahelyet is jelentenek

Átadták Nagybaracskán majd Bácsalmáson az Őszi Napfény Integrált Szociális Intézmény megújult, korszerűsített telephelyeit.

Az uniós és állami támogatásként elnyert 82 millió forint mellett az önkormányzat ötmilliót vállalt magára a projektben, továbbá hasonló összeget áldozott járulékos, ám a pályázatban nem támogatott fejlesztésekre.
Petrich István – az intézmény igazgatója – elmondta, két éve tervezgették a korszerűsítést .

A következő öt évre biztosított a felújított helyek jövője, hiszen további működtetésük vállalása a pályázat feltétele volt. Nagybaracskán 20, Bácsalmáson pedig 46 lakó élvezheti a jobb feltételeket, huszonnyolc munkahely jövője biztosított a két helyen.

*

Szélesebb és jobb

Folytatja belterületi gyűjtőútjainak fejlesztését Baja önkormányzata. Az elmúlt évben megkezdett beruházás következő lépéseként most három utcát aszfaltoznak és szélesítenek. A költségek kétharmadát az Európai Unió, a maradékot a város állja.

Szélesítik a Tél utcát a szakemberek. A beruházás révén teljes hosszúságában megújul a korábban egysávos, betonlapokkal kirakott utca. Az elmúlt évben megkezdett és befejezett építkezésekkel együtt összesen több mint 16 ezer négyzetméternyi szilárd burkolattal látják el a belterületi gyűjtőutakat. A beruházás összértéke meghaladja a 400 millió forintot. A pénz nagy részét pályázati úton nyerte a város, amihez saját erőt is biztosít.A szélesítés mellett zártrendszerű csapadékvíz elvezetést is kialakítanak a Tél utca egy szakaszán, de a Honvéd utcában teljes egészében megcsinálják azt. A felújítási munkálatok várhatóan április végére fejeződnek.

*

Terepszemle a szennyvíztisztítónál

Mindenféle szempontból jó kezekben lesz a bajai tisztítóműre csatlakozó települések szennyvize. Az 5 milliárd forintos szennyvíz beruházásra pályázó Sükösd, Érsekcsanád, Vaskút és Baja vezetése a telep működéséről kapott tájékoztatót. A csatlakozó települések szennyvizével együtt sem lesz teljes a kihasználtság.

A korábbi beruházásoknak köszönhetően a legújabb módszerekkel, több lépcsőben tisztítják a bejövő szennyvizet, amit aztán nyugodt szívvel vissza lehet engedni a természet körforgásába. Sükösd, Érsekcsanád és Vaskút polgármestereit ugyan nem kellett már a csatlakozás fontosságáról meggyőzni, de mint mondták megnyugtató volt látni, hogy elsődleges szempont környezetünk védelme. A telepen folyamatosan fejleszt a cég és az önkormányzat. Jelenleg a derítők befedésén dolgoznak.

A szakemberek szerint nemsokára alig lehet majd valamit érezni az itt folyó munkából. A 40 millió forint értékű átépítés nagy részét az egyik bajai élelmiszer-feldolgozó cég vállalta magára.

*

Felső-Bácska a 2010 II. Európai LEADER Expón

Az Utazás 2010 Kiállítás keretében, a Hungexpo területén, 2010. március 4-7.között megszervezésre került a II. Európai LEADER Expo. Ezen a „Vidék Fesztiválján” az ország egész területéről mintegy 50 akciócsoport közöttük a mi akciócsoportunk, azaz a Felső-Bácska Akciócsoport is részt vett. A több mint 200 helyi terméket – ételek, italok, népi iparművész, kézműves - felvonultató kiállításon meg lehetett kóstolni az ételeket, italokat. Fafaragók, kosárfonók, zöldség-gyümölcs ételszobrászok, tojás-díszítő művészek stb. mutatták be a termékkészítés technikáját.

Ezen túlmenően egész napos kulturális és gasztronómiai bemutatók színesítették a programot, szórakoztatták a látogató közönséget. Sor került a hazai és külföldi LEADER Akciócsoportok találkozóira, továbbá díjátadásokra, mint például: a „ Legjobb Vidéki Gyakorlat” pályázati díj. Kiemelt rendezvénye volt a szervezésnek a „Kézfogás a Vidékért Nemzetközi Fórum”, amelyen több külföldi delegáció mellett részt vett az Európai LEADER Szervezetek Szövetségének (ELARD) görög elnöke, továbbá az Európai Vidéki Hálózatok Központjának képviselője is.

A Fórumon került bejelentésre, hogy a Magyar LEADER Szövetség útjára indítja a „Magyar termék, magyar boltból” programot. Mindazok tehát, akik akár szervezőként, akár kiállítóként vagy akárcsak egy-egy napi vendégként vettek részt az Expon a Felső-Bácska Akciócsoport képviseletében gazdag élménnyel és információkkal térhettek haza. Köszönet és megtiszteltetés illeti mindazokat, akik bemutató anyagaikkal vagy akár személyes jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a Felső- Bácska Bemutató-pavilonja színes, gazdag és élő legyen. Külön Köszönet a Mélykúti Polgármesteri Hivatalnak, hogy a kiállítás anyagainak szállításához a Járművet kedvezményesen biztosította rendelkezésünkre.

Részt vettek és bemutatkoztak a Jánoshalmi Kistérséget illetően: Iván István Kovácsoltvas dekorációk Gulyás András Trifender mezőgazdasági termék Kapca Magdolna Kosárfonás Szűcs Máténé Hímzett terítők Mikó Lászlóné festett porcelán és tojás Ágoston Endréné Tojáskarcolás Mergl Györgyné, csipke és hímzett terítők Taskovics Tiborné szóró anyag Kristóf Ágnes Festmények Bleszákné Győző Edit Fazekas termékek Koch-Vin Kft. Borok Nagy Istvánné Folt varrás Tubánszki István Gyékény termékek Kiss Csepregi Ákos Házi állat trófeák Tokodi Gyuláné Pachwork és csipke termékek Pro Team Kht Gyertyák, Pálosi Mihály fafaragó munkái (Mélykúti István felajánlása) Horváth Csabáné Hímzések Veizer Mihály sütőipari termékek (nápolyi) Lajter Pál Kádár munkák a Szervezők nevében: Vargáné Szőke Krisztina Jánoshalmai HVI Irodavezető

Forrás: Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.

(a kép illusztráció, forrása: melykut.hu)

Cikk megosztása