Felújítják a csongrádi városközpontot

A művelődési központnál kezdődött, és a Szent Rókus-templomnál fejeződik be a csongrádi városközpont rehabilitációja. A több mint egymilliárdos beruházás tavasszal vesz lendületet.

Még nincs nagy felfordulás Csongrád központjában, de hamarosan lesz. A város szívében több mint egymilliárd forint értékű beruházást hajtanak végre egy nyertes uniós pályázatnak köszönhetően. Az 1 milliárd 158 millió forintos összköltséghez 923 milliós támogatással járult hozzá az Európai Unió. A művelődési központnál és a mozinál már megkezdődtek a felújítási munkák, és a református templom renoválásába is belefogtak. A Nagyboldogasszony-templom, a múzeum és az Apponyi utcai szociális intézmény homlokzatának felújítására kiválasztották a kivitelezőt.

A városháza és a Justh Gyula utcai szolgáltatóház külső megújítása szintén hamarosan elindulhat. Az erőltetett menetre azért van szükség, mert májusban már munkaterületté nyilvánítanák az átszabásra váró Kossuth teret és a Szentháromság téri parkot, amelyet a tervek szerint augusztus végén, szeptember elején adnak át. A belváros útburkolatának cseréje is gyors lesz: áprilisban kezdenék, hogy június derekára kész legyen, mert július elején ez a történelmi városrész ad otthont a művészeti hétnek. Addigra a már korszerűsített töltésen felszerelik a gátvilágítást is. A sort a Szent Rókus-templom zárja majd, de lehet, hogy csak ősszel, a felújítást ugyanis régészeti feltárásnak kell megelőznie.

*

Száz férőhelyes lesz a szentesi bölcsőde

Hetvenről 100 férőhelyesre bővül a szentesi bölcsőde, miután 178 millió forint uniós támogatást ítéltek meg az önkormányzatnak. A zsúfoltság évek óta problémát jelentett az intézményben, jelenleg 100 apróságra felügyelnek, vagyis több mint 140 százalékos kihasználtsággal működik a bölcsőde. Az elnyert támogatás a beruházás 90 százalékát fedezi, a kivitelezés nyár elején kezdődhet el a bölcsődével szomszédos üres telken.

Négy csoportszobát és hozzájuk játszóudvarokat építenek, a régi épülettömb tetejét felújítják, korszerűsítik a fűtési rendszert, lecserélik a burkolatokat, illetve az akadálymentesítést is megoldják a pénzből. Mindemellett a tárgyi feltételeket is javítják a szentesi bölcsődében: az uniós szabványoknak megfelelő játszóeszközöket vásárolnak, és sószobát is kialakítanak az új szárnyban. A tervek szerint 6 gondozóval és 2 technikai munkatárssal bővül majd a dolgozói létszám. Az átadás jövő év első felére várható.

*

Arculatváltás előtt Szentes központja

A szentesi városközpont több mint félszáz épülete, köztere kap új arculatot 2014-ig. Az önkormányzat elfogadott tervéből a jövő már kiolvasható. A jövőbe tekinthet, aki belelapoz a szentesi önkormányzat nemrég elfogadott akcióterületi tervébe, amely a városközpont középtávú fejlesztéseit gyűjtötte csokorba.

A vaskos, közel 300 oldalas dokumentum megalkotására a belváros-rehabilitációs pályázat beadása miatt volt szükség. A 20 elemet tartalmazó fejlesztési programot még decemberben fogadta el a képviselő-testület: a milliárdos beruházási lista olyan célokat fogalmaz meg, mint a Kossuth térbe torkolló Ady Endre és Petőfi Sándor utca átépítése, vagy a Fehér Ház földszinti és első emeleti homlokzatának felújítása, környezetének rendezése.

A köz- és a magánszféra együttműködésén alapuló modernizáció nem ér véget ezzel, további elképzelések illeszkednek a pályázatban szereplő elemekhez. Az anyag kidolgozása közben megkérdezték a terület lakóit, valamint a középiskolásokat, ők mit tartanának a legfontosabb újításnak. Az egyik legtámogatottabb terv az 1894-ben épült Kurca-híd bővítése volt, amely egy másik sikeres pályázat eredményeként már tavasszal megkezdődik, és 2011-ben fejeződik be. A fiatalok több zöldfelületet, illetve éjszakai szórakozóhelyet szeretnének a városközpontba. Ezeken felül még számos, összesen 46 fejlesztést foglal magába az akcióterületi terv, ebből 35-öt a közszféra valósítana meg, 11-et pedig a magánszféra. Az anyag szerint még idén megkezdődik az 1836-ban emelt református lelkészlak felújítása.

Az ő igényeiket elégítheti ki a tiszti klub udvara és a közgazdasági szakközépiskola kertjének összenyitása és felújítása, ami már jövőre megvalósulna, vagy a gimnázium előkertjének megnyitása, amit 2013-ra terveznek. Akkorra állítanák vissza eredeti állapotába a katolikus plébánia és a bíróság között húzódó promenádot is, amelyen keresztül le lehet majd látni és sétálni a Kurcához. A Fehér Ház tetőteraszára kilátót és vendéglátóhelyet álmodtak, oda lift vinné fel az embereket – 2014-től.

*

Megújult a csongrádi Széchenyi Iskola

Az elkövetkező évtizedben biztosan nem zárják be a most felújított Gróf Széchenyi-tagiskolát Csongrádon. A gyereklétszám csökkenése miatt az intézmény jövője évekig kérdőjeles volt az önkormányzatnál.

A feszült helyzetet egy, az Összefogás Csongrádért Egyesület által benyújtott javaslat oldotta fel: ők kezdeményezték, hogy a piroskavárosi és a Kossuth-iskola mellett ennek a felújítására is nyújtson be pályázatot a város. A képviselő-testület elfogadta az indítványt, és végül 118 milliós támogatást nyertek az épület korszerűsítésére. A munkákkal a napokban végeztek: tegnap Bedő Tamás polgármester és Kozma József, a regionális fejlesztési tanács elnöke ünnepélyes keretek között adta át a felújított iskolát. Elmondták, hogy a program folytatódik, a régióban 9 milliárd forintot fordítottak erre a célra.

*

A hét mesterlövész Szentesen

Rendhagyó akciót hirdetett hét szentesi vállalkozás. A „hét mesterlövész” hathetes programot indít, amelynek lényege, hogy a szövetkező vállalkozások egymást ajánlják a hozzájuk betérő vásárlóknak. Céljuk: fellendítsék a helyi gazdaságot. Minden héten egy partnert mutatnak be a vevőknek, akiknek a hét közül 3 „mesterlövészt" kell felkeresniük ahhoz, hogy részt vehessenek a nyereményjátékban. Azok között sorsolják ki a 100 ezer forintos főnyereményt április 30-án, akik legalább ezer forintot elköltöttek egy „mesterlövésznél".

*

Szentesi frekvenciára vált a Csongrádió

Kilenc éven keresztül a Gong rádió 87,6-os rövidhullámú frekvenciáján sugározták a helyi stúdió 4 órás műsorát. A váltást egy gazdasági döntés kényszerítette ki. Mint arról már beszámoltunk, a kecskeméti adó egy hónapja közleményben tudatta, hogy egységesítik műsorrendjüket, ami azt jelenti, hogy napi 24 órában a Gong rádió műsora fog szólni, a hat helyi stúdió saját műsorai pedig megszűnnek.

A folytatásért komoly árat kért a Gong. Információink szerint első körben közel 20 millió, utóbb 12 millió forint szerepelt az ajánlatukban. Tavaly ugyanezért a műsoridőért 4,8 milliót fizetett a város, ami az éves frekvenciadíjat sem fedezi.

*

Vízi rendészeti őrs lehet Csongrádon

Az önkormányzat 10 számítógépet ajándékoz idén a helyi kapitányságnak, illetve amint pályázati lehetőség nyílik rá, bővíteni fogják Csongrád térfigyelő kamerarendszerét. A vízi rendészet munkája kapcsán elhangzott, egy friss szakmai program szerint őrsöt kellene létrehozni Csongrádon, a jelenlegi létszámot pedig 16 főre kellene bővíteni, hogy rendszeresebben ellenőrizhessék a Tiszán és a Körösön közlekedőket.

*

Hotel épül a szentesi családsegítő helyén

Hamarosan megkezdődik a szentesi családsegítő központ új telephelyének kialakítása az Ady Endre utcában. A pályázat szerint ráérnének jövőre költözködni, de lehet, hogy sietni kell: az úttörőházat hotellé építené át a Szeviép-csoport egyik tulajdonosa.

92 millió forint támogatást nyert Szentes arra, hogy új telephelyet alakítson ki a családsegítő központnak. Eddig az intézmény a Széchenyi ligetnél, az egykor gázfürdőnek épült, később úttörőházként használt ingatlanban működött. Utóbbi épület idegenforgalmi hasznosításáról többször tárgyalt a képviselő-testület, ezért kapóra jött az az uniós pályázat, amely lehetőséget biztosított a költözködésre. Tavaly decemberben született meg a támogatói döntés, de szerződést még nem kötöttek a felek, a közbeszerzés viszont folyamatban van. Az Ady Endre utcai – korábban általános iskolai kollégiumként működő – épület korszerűsítésére a Norvég-alapból is nyert némi forrást Szentes, így összesen közel 130 millió forint használható fel.

A felújítás során kicserélik a nyílászárókat, modernizálják a fűtési rendszert, hőszigetelést kap a homlokzat, átépítik az udvart és a belső tereket, bebútorozzák az intézményt, és informatikai gépparkját is bővítik. Ha minden zökkenőmentes lesz, május derekán elkezdődhet a kivitelezés. A pályázat szerint a családsegítők ráérnek 2011 derekán elköltözni a volt úttörőházból, de lehet, hogy egy másik beruházás miatt átmeneti helyre kényszerülnek, amíg el nem készül új otthonuk.

*

Vadaspark épül Derekegyházon

Vadaspark és csónakázótó épül Derekegyházán magánberuházásból. A 20 hektáros bekerített erdőben a hazánkban őshonos vadfajokat lehet majd megtekinteni ősztől.

A Dalerd Zrt. négy éve működő horgásztavai mellett újabb turisztikai attrakció körvonalazódik Derekegyházán: a Derekerdő Kft. vadasparkot és csónakázótavat épít a falu határában. Az összesen 34 milliós beruházáshoz 25 milliós támogatást nyert a LEADER Programban a vállalkozás.

A munkálatok már megkezdődtek, a 20 hektáros erdőt teljesen körbekerítik, benne sétautakat alakítanak ki. A tervek szerint a hazánkban őshonos vadfajok 40–50 egyede lesz látható ősztől, többek között gím- és dámszarvas, muflon, őz, vaddisznó, róka és borz. Lesz állatsimogató, és egy olyan vízzel elöntött terület, ahová vízi madarakat fognak telepíteni.

A társaság jó kapcsolatot ápol a Szegedi Vadasparkkal, onnan kérnek majd szakmai segítséget, hogy a látogatók minél közelebbről vehessék szemügyre az állatokat. Október második felében nyitna a park, és jövő tavaszra költözne be az összes lakó. Nem messze onnan, a horgásztavak túloldalán egy 2,8 hektáros csónakázótó, mellé pedig egy íjászpálya épül. Ezeket nyáron már kipróbálhatják az érdeklődők. A Derekerdő Kft. képviseletében Szabó András elmondta, olyan programkínálatot dolgoztak ki, amely egy család idősebb és fiatalabb tagjainak igényeit egyaránt kielégíti, ráadásul nem zavarják egymást, a természet csöndjét minden látogató élvezheti majd.

– Abból indultunk ki, hogy a térségben élő gyerekeknek ne kelljen 100 kilométert utaz- niuk, hogy vadat láthassanak természetes környezetben – tette hozzá Szabó András, aki szerint az már nyereséggel érne fel, ha önfenntartóan tudna üzemelni az ökoturisztikai létesítmény. Különcködés helyett együtt kínálnak turisztikai és szabadidős szolgáltatásokat derekegyházi vállalkozások és az önkormányzat.

Az Ökatlonra keresztelt program lényege, hogy a községben megforduló turisták mindegyike megtalálja a számára legkedvesebb kikapcsolódási lehetőséget. Horgászat, vadászat, tereplovaglás, korong- és futóvad-lövészet, íjászat, vízi- és gyalogtúra, valamint kastélylátogatás szerepel a kínálatban, amely év végétől kiegészül a vadasparkkal és a csónakázótóval is.

*

Napközi otthon nyílik fogyatékosoknak

25 család mindennapjait könnyítheti meg az a napközi otthon, amely értelmi fogyatékosok számára nyílik Csongrádon. A Tisza-parti városban az elmúlt években nem volt megoldott a rászorulók napközbeni ellátása, a szülők kénytelenek voltak otthon maradni, vagy más városokban ellátást keresni fogyatékos gyermeküknek.

Bár az utóbbi időben a legkisebbeket – állapotuktól és a szabad férőhelyektől függően – beírathatták a helyi óvodákba, ez csak keveseknek sikerült. A problémára megoldást az a több tízmilliós fejlesztés hozhat, amely már a végéhez közeledik. A Síp utcai iskola melléképületének bővítése a befejezésnél tart, a tervek szerint júniusig megkezdi szolgáltatását a 220 négyzetméteren – 3 foglalkoztatóteremmel, közösségi térrel és pihenőszobával – működő intézmény.

A 24 férőhelyes otthonban – kor és állapot szerint – 3 csoport fog működni, csoportonként 1-1 gondozó ügyel majd a fogyatékosokra, és lesz mellettük egy konduktor is, aki a terápiás feladatokat látja el. Hétköznapokon 8 és 16 óra között fogadják majd a rászorulókat, akiket a Támogató Szolgálat gépkocsija szállít majd a Síp utcába, és onnan haza.

Forrás:delmagyar.hu

Forrás: Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület

Cikk megosztása