Tízéves a városi cím – tíz kisebb-nagyobb fejlesztést terveznek Villányban

„Tízéves városi múlt – tíz új fejlesztés” címmel átfogó programot hozott nyilvánosságra a villányi önkormányzat.

Ezek közül két nagyobb projekt emelkedik ki, mindkettő esetében hosszabb ideje folyik az előkészítő munka.
Az egyik oktatási jellegű, a város pályázata immár a második körben van. A tervek szerint a jelenleg két épületben elhelyezett óvoda átkerülhet egy új ingatlanba, a Rákóczi utcában található korábbi napközi helyére. Ez természetesen jelentős átalakításokkal jár. Komoly munka kezdődhet a kistérségi feladatokat ellátó iskolában, itt külön is nagy figyelmet fordítanak az akadálymentesítésre, hiszen így alakítják ki a burkolatot, s liftet is terveztek.

A tanoda a felújítás után gazdaságosabban is üzemelhet, ugyanis új homlokzati hőszigetelés is szerepel a programban. Ugyancsak megújítanák a több százmilliós pályázat keretében a Csillagvölgy éttermet, amely az oktatási és a szociális ágazat étkeztetését látja el.
Villányban úgymond „kellemes” gond, hogy a rendezvények, fesztiválok egyre népszerűbbek – viszont a közönség elhelyezése egyre nehezebb. Épp ezért is tűzték ki célul egy új rendezvénytér kialakítását a volt Borászati Kombinát helyére, ahol parkolót, szabadtéri színpadot, turisztikai pontot, vinotékát is magában foglaló komplexumot alakítanának ki.

Az idei tervek között szerepel még a ravatalozó felújítása, illetve a helytörténeti múzeum kialakítása, utóbbi valószínűleg 2010 tavaszára készen lesz. Ugyancsak erre az évre várható a kistérség kezelésében működő idősek otthona létrehozása.

*

Településőrök és útfejlesztések a Sellyei kistérségben

A Sellyei kistérségben a településőr program keretében 2010 végéig megháromszorozódhat a közterület-felügyeletben részt vevők száma. A falvak településőröket állíthatnak szolgálatba, akik a bűnmegelőzésben segítik a rendőrség munkáját. A településőrök nem rendelkeznek hatósági intézkedési joggal, kényszerítő intézkedést sem alkalmazhatnak, de folyamatos jelenlétük a közterületeken hatásos lehet. A Sellye Város Önkormányzata is sikeresen pályázott, településőrönként nyolcvanezer forintnyi eszköz- és ruhavásárlásra van lehetőség. A leendő településőröket beiskolázták, hogy megszerezzék e speciális tevékenységhez szükséges ismereteket.

Az Magyarország kiemelten hátrányos helyzetű vidékei közé tartozik, és ha javulna a területen átmenő utak állapota, jobb szállítási és közlekedési feltételeknek köszönhetően új munkahelyek jöhetnek létre, befektetők, vállalkozók telepedhetnek meg. A felújítások nyomán nőhet az idegenforgalom. A halmozottan hátrányos helyzetű Ormánság számára rendkívül fontos, hogy a megközelíthetősége biztosított legyen, ezért úthálózatának fejlesztése nem kis jelentőségű. Miután a közlekedési tárca méltányolta azt az erőfeszítést, amelynek eredményeként a kistérség Fejlesztési Bizottsága a Leghátrányosabb Helyzetű Kistérségeket segítő /LHH/ Programból tavaly 689 milliót különített el útfelújításra, most úgy döntött, hogy további 370 milliót biztosít. Az így összegyűlt több mint egymilliárd forint keret alapján hamarosan közbeszerzési pályázatot írnak ki a helyi mellékúthálózatok tervezésére, majd a tervek elkészültét követően a kivitelezési munkálatokra. A kivitelezésre 2011-ben kerülhet sor.

Az LHH program DDOP forrásból további kiemelt útfejlesztéseket is tartalmaz a térségben Sellye – Királyegyháza és Bogádmindszent – Görcsöny útszakaszokon mintegy 850 millió Ft értékben.

*

Jelentős fejlesztés fejeződött be a siklósi bölcsődében

Majd tízmillió forint pályázati támogatást nyert el a siklósi Tappancs bölcsőde az Önkormányzati Minisztériumtól, amelyhez a szükséges önerőt, 2,5 millió forintot, szponzorként a Duna–Dráva Cement Kft. biztosított.
A megújult bölcsőde ünnepélyes avatását a napokban tartották.

A nyár eleje óta tartó felújítások, eszközbeszerzések eredményeként új csoportszobai bútorok kerültek a bölcsődébe, és felújították a teljes tetőszerkezetet, beleértve a tetőablakok cseréjét is. A kicsik új játékokkal is gazdagabbak lettek. A projekt keretében lehetővé vált a bölcsődei csoportbővítés is egy új csoporttal, amely harminc gyermek elhelyezésére ad lehetőséget.

*

Közmunkaprogramok Sellyén

A Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás a Helyi Vidékfejlesztési Iroda segítségével két pályázatot nyújtott be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsához közmunkaprogramok megvalósítására.

A 2010/01 téli tavaszi közmunkaprogramban átlagosan 88 hátrányos helyzetű munkanélküli kaphat január 15-től 5 hónapos álláslehetőséget. Az elvégzendő feladatok között szerepel a magatehetetlen idősek házi segítségnyújtása és a közterületek karban tartása. A 2010/02 Romák közmunkaprogramja a Szigetvári kistérséggel közösen valósul meg, átlagosan 108 fő 5 hónapos foglalkoztatása van tervben.

Kísérleti jelleggel mintegy 40 fő számítógépes adatfeldolgozást fog végezni, melynek keretében a Társadalom Biztosítás papír alapú dokumentumait digitalizálják. A többi dolgozó romák lakókörnyezeteit rehabilitálja, illetve vízügyi munkákat végez. A két program lehetőséget biztosít munkaruha, védőeszközök, valamint tárgyi eszközök beszerzésére is. Az érintett önkormányzatok sajáterejével együtt mintegy 130 millió forint összköltségű pályázatok kerültek benyújtásra.

*

Már állnak a vár- és termálfürdő falai

Ötezerkétszáz négyzetméter, ezernégyszáz négyzetméter vízfelülettel, közte egy 33 méteres kültéri uszodával – sorolta a létesítményről György Zoltán, a kivitelező, és későbbi üzemeltető Aquaplus Kft. ügyvezetője.

A várható menetrendről szólva pedig kifejtette, hogy az év végére, a jövő év elejére, kikerülhet a falak közül, alól a zsalus tartószerkezet, ami után megkezdődik a nyílászárók beszerelése. Mindezzel párhuzamosan, hamarosan nekiállnak a 2600 négyzetméteres pincehelyiségben helyet kapó gépészet szerelésének is.

Az ügyvezető megerősítette a korábbiakban elmondottakat, miszerint remélhetően tartani tudják a vállalt 2010. május végi átadási határidőt. Az Aquaplus a közbeszerzési pályázaton az Európában is egyedülállónak mondható siklósi komplexum 25 éves üzemeltetését is elnyerte a kivitelezés mellett, amelyért – a 25 éves időtartam alatt – 800 millió forintot fizet be a város kasszájába. Amint azt korábban is leírtuk, az összességében 2,4 milliárd forintos beruházást az önkormányzat kötvénykibocsátással finanszírozza.
A már említett 33 méteres kültéri medence mellett több fedett, gyermek és élménymedencék kapnak helyet a várfürdőben, de erős lesz az úgynevezett spa és wellness részleg is, a termálvizes és török fürdőkkel, szaunákkal, masszázzsal.

A beruházó reményei szerint a 2010 nyár elejére elkészülő fejlesztéssel Siklós szervesen kapcsolódhat majd a pécsi EKF programjaihoz is, csakúgy mint a villányi bor- és a harkányi gyógyturizmushoz, amelyben az addigra már átadott M6-os autópálya, és a villányi elkerülő út is segíti a város mellett az egész térséget is.

A szálló később nyit ki

A fürdő mellett, a volt malom épületéből, egy azzal közvetlen fizikai összeköttetésben álló, 44 szobás, négy csillagos szállót is építenek, 1,1 milliárd forintos beruházással. Várhatóan csak őszre adhatják át, hogy biztosan tartani tudják a fürdő májusi átadását.

*

Új könyvtár épül Siklóson 155 millió forintos támogatással

Több mint 155 millió forint pályázati támogatást nyert a DDOP-kiírásán Siklós Önkormányzata a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont kialakítására.
A jelenlegi szolgáltatóház északi épületszárnyának felújításával és bővítésével alakítják ki a térségi könyvtárat. A mai siklósi könyvtár épülete nem megfelelő a modern könyvtári feladatok és szolgáltatások ellátására, emiatt döntöttek úgy, hogy új épületbe költöztetik a bibliotékát.

A tervek szerint 2010 végére befejeződő projekt során a szolgáltatóház épületének földszintjén folyóirat-olvasót, szabadpolcos és gyermekkönyvtárat, helytörténeti gyűjtemények szobáját, akadálymentesített vizesblokkokat és rendezvénytermet is kialakítanak. Egy emeleti részt is építenek, itt rendezik be az olvasó- és a számítógépes termet, valamint gazdasági és irodahelyiségeket. Megmaradnak természetesen a hagyományos szolgáltatások is, mint a könyvkölcsönzés, de új szolgáltatásokat is beépítenek, így audiovizuális, elektronikus dokumentumokat is kínálnak majd az érdeklődőknek.

A beruházással az épületet teljes körűen akadálymentesítik, és az elnyert támogatásból a mai szolgáltatóház közvetlen környezetét is megszépítik, parkosítják.

*

Őszre megújulhat a siklósi kórház

A napokban megkezdték a siklósi kórház régóta várt felújítását, miután sikerült kiválasztaniuk a munkára a kivitelezőt . A Siklósi Kórház Nonprofit Kft. a TIOP kiírásán nyert el támogatást egy összességében 800 millió forintos fejlesztésre, amelyhez tíz százalék önrészt biztosít a pályázó.
Az európai uniós támogatással megvalósuló programban egy új épületszárnyat is emelnek a meglévők felújítása mellett. Az új szárnynak szolgáló ingatlanon jelenleg a műemléki feltárások zajlanak, merthogy műemléki környezetben áll az egészségügyi intézmény.

Előreláthatóan tartani tudják a 2010. augusztus végi átadási határidőt, így jövő szeptembertől már a megújult épületegyüttesben fogadja az intézmény a betegeket és látogatóikat.

*

2011 tavaszára lehet kész az új kerékpárút

Százhuszonnégymillió forintot nyert el a Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás a regionális operatív program pályázatán, a Villány és Nagyharsány közötti kerékpárút építésére.

A kivitelezési munkálatok 2010-ben indulhatnak meg, s várhatóan 2011 tavaszára készülhetnek el az összességében 3,6 km hosszúságú bicikliúttal. Az idegenforgalmi szempontból kiemelt, két kerékkel azonban így még feltáratlan területen hosszú évek óta tervezik a Villány és Siklós közti, tizenhárom kilométeres kerékpárút megépítését. A programot a könnyebb megvalósíthatóság érdekében több szakaszra bontották. A fejlesztés első üteme a Nagyharsányig futó szakasz lesz.

*

Harkányban négymilliárd forintos fejlesztés várható

Új bőrgyógyászati részleg kialakítására a gyógykórházban, közösségi és konferencia-központ építésére és a gyógyfürdő fejlesztésére is sor kerülhet Harkányban a régiós tanács döntése után. A mintegy négymilliárdos beruházás közel felét teszi ki a pályázati támogatás. A fejlesztés egyes elemeit többször is át kellett dolgozni, most azonban már az irányító hatósággal egyeztetett állapotában kerülhet a kormány elé.

A beruházás részeként a gyógykórházban egy korszerű, nyolcvan pszoriázisos fekvő- és négyszáz járóbeteg ellátására alkalmas külön szárnyat építenek. A projekt ezenkívül a város köztereinek rendbetételét, a betegek kísérőinek tartalmas szórakozást nyújtó közösségi és konferenciaközpont építését, illetve a fürdő fejlesztését is magában foglalja. Psoriáziscentrum elnevezéssel hozzák létre azt a központot, amelynek a betegek koordinációja, az új vendégek Harkányba csábítása lesz többek között a feladata. A beruházást az önkormányzat irányítja, mellette részt vesz benne a kórház, a gyógyfürdő és egy utazási iroda.

Szakértők komoly jövőt jósolnak a pszoriázisos betegek gyógyításának és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásoknak. Optimizmusuk indoka, hogy gyógyszerekkel ugyan bárhol a világon el lehet érni a tünetmentességet, mellékhatások nélküli, eredményes kezelést azonban csak a Holt-tenger és a harkányi víz garantál.

A megyei önkormányzat többségi tulajdonában lévő Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórházban a közelmúltban a Dél-Dunántúl egyik legjelentősebb egészségügyi fejlesztését hajtották végre. E hó elején adták át az intézmény „B”, „C” jelű épületszárnyait, amelyeket teljes egészében felújítottak.
A rekonstrukció több mint hétszázmillió forintba került. Ezt megelőzően – szintén egy sikeres pályázatnak betudhatóan – az „A” épületet is felújították, mintegy 1,35 milliárd forintból, és folyamatban van a balneoterápiás szárny rekonstrukciója is. A 280 ágyas intézményben évente közel ötezer beteg fordul meg.

Forrás: Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete

Cikk megosztása