Országos Népzenei Verseny Nádudvaron

A VIII. Vass Lajos Népzenei Verseny első országos középdöntőjét április 24-én rendezték meg az Ady Endre Általános Művelődési Központ színháztermében.

Az egész napos megmérettetés során mintegy negyven színvonalas produkció örvendeztette a zsűrit és a nézőközönséget. Megnyitójában a házigazda művelődési központ igazgatója, Baranyai Etelka kiemelte, hogy nyolc éve már adtak helyet hasonló összejövetelnek. Jó alaphangot adott a helyi Kéknefelejcs citerazenekar versenyen kívüli nyitó produkciója is a napnak. Örömteli jelenség, hogy a magyar népzenét művelők között ugyanúgy megtalálhatóak az általános iskolás gyermekek, mint a nyugdíjas éveikben járó hagyományápolók. A produkciók mindegyike arany minősítésben részesült, s a legjobbak kerültek a novemberi 90 előadást felvonultató középdöntőbe, ahol 25 határon túli előadó is képviselteti magát. A main kívül még három országos középdöntőt rendeznek: egyet Mezőkövesden, kettőt pedig Sümegen.

forrás: haon.hu

*

Járhatóak lesznek az utak Balmazújvároson

Szinte pillanatok alatt új arcot kapott Balmazújvároson a Bercsényi utca. Az önkormányzati tulajdonban lévő útra pár nap alatt került vadonatúj aszfalt, szebbé és városiasabbá téve ezzel az utcát. Az aszfaltozás előtt egyébként az egyik legrosszabb út volt a városban. Emődi Sándor az önkormányzat beruházási osztályvezetője elmondta, hogy ezzel az út még nincs teljesen kész, hisz az aszfaltcsík mindkét oldala fél-fél méteres mészkő padkát kap még a napokban.

Sőt ezzel a beruházásnak sincs még vége, mert hasonlóan a Bercsényi utcához, a szomszédjában lévő Kiskútújsor is megújul. Viszont itt a talajviszonyok miatt útalapokat kell készíteni, majd a kőzúzalék lerakása után került új aszfalt az útra, négy méter szélességben. A munkálatok várhatóan április végéig, illetve május elejéig tartanak.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

*

Szépül Balmazújváros parkja

A tavasz beköszöntével elkezdődtek a parkosítási munkálatok Balmazújváros központi parkjában. Az önkormányzat közhasznú munkásai révén napról napra szebb és varázslatosabb lesz az amúgy is gyönyörű park.

Füvesítés, virág ültetés, gyomlálás és hasonló kertészeti munkálatok teszik közkedvelt hellyé a parkot, ami ilyenkor a délutáni és az esti órákban nyüzsög a fiataloktól és a pihenni, sétálni vágyóktól. Az esős időjárás kissé megnehezítette a folyamatos munkát, de a ragyogó napsütés pillanatok alatt feledtet minden nehézséget, elhárítva ezzel az akadályokat a park szépítéséről, rendbetételéről.

Forrás: haon.hu

*

Akadálymentesítették az általános iskolát

Ünnepélyes szalagvágás keretében került sor Balmazújvároson a Központ és Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó Dózsa György úti épületének akadálymentesítés utáni átadására.

Az átalakítás során a kistérségi iskola alkalmassá vált sérült, illetve fogyatékkal élő gyermekek fogadására. Ennek érdekében került sor lift, akadálymentes parkolók, mosdók, öltözők kialakítására. A tervezők gondoltak a látássérült tanulókra is, akik számára Braille-írással és felfestett lépcsőkkel segítik a tájékozódást az iskola falain belül. A hallássérült gyerekeknek az úgynevezett indukciós hurok jelent segítséget, mely tulajdonképpen egy speciális hangerősítő tisztábban és érthetőbben tudják érzékelni.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

*

Ház a szenvedélybetegeknek

Hatvanegymillió forintból alakították ki a 30 beteg befogadására képes intézményt Balmazújvároson. Balmazújváros önkormányzata egy olyan nappali intézmény kialakítására pályázott, ahol képesek kezelni a szenvedélybetegeket. Sikerrel jártak, aminek eredményeképpen teljesen felújíthatták a Debreceni utca 12. szám alatti önkormányzati ingatlant. Az önkormányzat 6 milliós önerő mellé 55 millió forintot nyert a 30 beteg befogadására alkalmas hely kialakítására, ahol két gondozó és egy gondnoktakarító dolgozik majd.

A minden szempontból akadálymentesített épületben többek között gyógyfoglalkoztató szobát, pszichiátriai kezelőt, orvosi szobát, fürdőhelyiséget alakítottak ki. Mindezek birtokában lehetővé válik a saját otthonukban élő - de nem akut veszélyeztetett - szenvedélybetegek nappali szakellátása. Az intézmény célul tűzte ki, hogy ellátottaknak felvilágosító, tanácsadó, tájékoztató és képzési, sőt családi programokat is tart. A működtetést a Balmazújváros Kistérség Humán Szolgáltató Központ fogja végezni.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

*

Szolgáltató kisegyház Balmazújvároson

A múlt évi adóbevallás során csaknem 817 ezer adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója egy százalékát valamelyik egyháznak, így 169 egyház kapott összesen 5 milliárd 107 millió forintot.

A Balmazújvárosban 2008-ban bejegyzett Gondviselés Közösség Egyházának 193 594 forintot juttatott 44 adózó polgár. Juhászné Kányássy Katalin elnök a többi közt arról számolt be, hogy a keresztény közösségüknek 176 tagja van, többségük egyeki és újvárosi. Három kistérségi szolgálatuk a fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek személyi segítésétől a sírgondozásig számos módon próbál támogatást nyújtani.

A házi segítségnyújtó szolgálat mintegy száznegyven idős embert lát el Polgár, Balmazújváros és Debrecen környékén. Gyermekjóléti ellátást is vállalnak, az újvárosi családi átmeneti otthonban negyvenen, a debreceniben huszonketten vannak elszállásolva.

Forrás: Hajdú-Bihari Hét

*

Több helyre közlekednek a buszok Balmazújvároson

A fejlesztés elengedhetetlen volt, hiszen több mint két évtizede épült buszmegállók állapota leromlott. Helyi autóbusz közlekedésének fejlesztésére nyert 37 millió forint vissza nem térítendő támogatást Balmazújváros önkormányzata tavaly ősszel az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Alföldi Operatív Programján belül, ehhez 5 millió forint saját erőt kellett hozzátenni.

A pályázat célja volt négy új megállóhely kialakítása, 11 buszöböl műszaki állapotának javítása és hét utasváró létesítése. A buszöblök megsüllyedtek, a peron járdával való csatlakozása nem volt akadálymentesítve, valamint a helyi autóbusz-közlekedés nem érinti jelenleg a város egész területét. A projekt megvalósulásával hosszú távon javul a helyi tömegközlekedés elérhetősége, gyorsabbá válik a helyi közintézmények, óvodák, iskolák, egészségház, idősek otthon, köztemető elérhetősége. A munkálatok május végétől várhatóan augusztus elejéig tartanak.

*

Csatornázásra készülnek Nádudvaron

A város szennyvízelvezető rendszerének és szennyvíztisztító telepének fejlesztésére érdekében Vízközmű társulat létrehozását kezdik meg áprilisban Nádudvaron. Ahhoz, hogy a KEOP programra benyújtott pályázatuk sikeresen túljusson a második fordulón, az érintett háztartások kétharmadának kell belépnie a társulatba.

Anyagi hozzájárulásuk összege 125 ezer forint lesz, ennek csökkentése érdekében állami támogatást vehetnek igénybe.
Jelenleg a város 65 százaléka rendelkezik szennyvízgyűjtő és elvezető rendszerrel. Amennyiben jól pályáznak, 1,5 milliárdos beruházás kezdődhet 2011-ben, s eredményeként 95 százalékos lesz a csatornázottság.

*

Népszerű a megújult színház Balmazújvároson

Hosszú idő után ismét előadásokra csalogatják a kultúraszerető közönséget. Még zajlik a 2009-2010-es színházi évad a balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központ tavaly felújított színháztermében, de már látható, érezhetőa mintegy 100 millió forintos beruházás sikere.

Az átadás után a terem beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a térség legkorszerűbb hang- és fénytechnikájával rendelkezik és az öltözők, valamint a kiszolgáló helyiségek is teljesen megújultak. Elismerően szóltak az itt tapasztalt körülményekről azok a már fellépett társulatok, művészek, akiket nagy gonddal válogattak össze az intézmény munkatársai. Nem volt ez egyszerű feladat, hiszen a nézőket több évtized után kellett becsalogatni és szórakoztatni a megszépült színházba.

Hajdú-Bihari Napló

*

Közel lesz a szakrendelő

Nyolc társult önkormányzat összefogásával épül járóbetegszakellátó központ Polgáron. Összefogással, két év előkészítést követő sikeres pályázat eredményeként az alapkő letételével április 7-én megkezdődött Polgáron a kistérségi járóbeteg-szakellátó központ kivitelezése.

Az ünnepségen Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára fogalmazta meg a beruházás célját: ne a beteg utazzon, a szakellátást kell közel hozni az alapellátáshoz.

Az Új Magyaroszág Fejlesztési Terv, Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlszetése pályázaton Polgár Város Önkormányzata 978 millió 570 ezer forintot nyert. A saját erővel együtt 1,1 milliárd forintos beruházás megvalósítására és üzemeltetésére a nyolc társult önkormányzat (Folyás, Görbeháza, Polgár, Tiszacsege, Tiszadob, Tiszagyulaháza, Üjszentmargita, Újtikos) által létrehozott Pétegisz Nonprofit Zrt., mint kedvezményezett, heti 200 szakorvosi és 120 nem szakorvosi órával működő szakrendelőt épít Polgár központjában.

*

Pásztorok és kemencebarátok

Hatodik alkalommal rendezték meg a Nádudvari Pásztornapot április 9-10-én. Péntek délután az Örökségünk című konferenciával és kiállítással kezdődött a program, szombaton a sportpályán bemutatókkal, versenyekkel, kirakodóvásárral folytatódott, a gyerekek pedig kipróbálhatták a régi magyar népi játékokat is.

Először hirdettek birkanyíróversenyt, bár a rossz idő miatt inkább bemutatóra sikeredett: géppek és ollóval "vetkőztették" a jószágokat, meglehetős gyorsasággal. Idén Tiszacsege és Hortobágy volt a rendezvény vendége, így a pásztorok munkájának, mindennapjainak bemutatása mellett a halászattal, horgászattal is megismerkedhettek az érdeklődők.

A kirakodóvásáron meghívott népművészek árulták portékáikat, s civil szervezetek, baráti társaságok főztek sátraikban hagyományos pásztorételeket. Az immár hagyománnyá vált programot ezúttal egy új kezdeményezés, a kemencebarátok első országos találkozója egészítette ki.

Hajdú-Bihari Napló

Forrás: Hortobágyi Leader Nonprofit Kft., Polgári HVI, Balmazújvárosi HVI

Cikk megosztása