Kiadvány a Rinya-Dráva Szövetségről

Átfogó, a Rinya-Dráva Szövetség Leader Közösségről szóló kiadvány elkészítéséről szóló határozatot fogadtak el az Akciócsoport vezetőségi ülésén.

A promóciós céllal készülő tájékoztató füzet, -a Szövetség természeti szépségei mellet-, bemutatja az eddig elvégzett munkát, ismerteti a már megvalósult, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program által biztosított forrásokból finanszírozott fejlesztéseket a kiadvány iránt érdeklődőkkel.

*

Lezárult a második ÚMVP III. tengelyes pályázati időszak

(a teljes dokumentum csatolva)

*

Kaszói üdülőparadicsom

A Somogyi dombság területén fekvő kaszói erdőben a jövőben üdülőparadicsom várja a háborítatlan nyugalomra vágyó turistákat. Annak érdekében, hogy e kivételes adottságokat a szélesebb közönség is megismerje, a részvénytársaság alapítványa az ÚMVP III. tengely keretében– a Rinya–Dráva Szövetség közreműködésével – pályázatot nyújtott be multifunkcionális ökoturisztikai látogatócentrum kialakítására.

Az új létesítmény a kaszói erdőre jellemző élőhelyeket mutatja majd be a környék kultúrtörténeti emlékeivel és népszokásaival egyetemben. Mindez csak az első lépcsője egy hosszú távú fejlesztésnek, a következő két évben egyebek között erdei kerékpár-és tornapálya, állatsimogató, haditechnikai tanösvény kiépítését is tervezik.

A jelenleg is működő szálloda parkjából hangulatos, békebeli időket idéző gőzössel juthatunk el a közeli– fokozottan védett – Baláta tavat övező lápvidékre. A túrázás és kerékpározás szerelmesei jól karban tartott útvonalakon fedezhetik fel a környező erdők szépségeit, lenyűgöző állatvilágát. Nyáron lovas kocsival vagy vasúti hajtánnyal, télen pedig hangulatos lovas szánnal is bebarangolhatjuk az ezerarcú kaszói erdőt.

*

Kereszteződésből körforgalom

Körforgalommá alakult Nagyatád egyik kereszteződése. A 68-as főút Berzence-Somogyszob elágazásánál alakítottak ki körforgalmat EU-s forrásból.

A DDOP 5.1.3/C - A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintő átkelési szakaszain elnevezésű pályázat alapján Nagyatád Város Önkormányzata a tavalyi évben közel 110 millió forintot pályázati forrást nyert körforgalmi csomópont kialakítására. A műszaki átadás október 5-én megtörtént, a közlekedők már használatba vették az új körforgalmi csomópontot, csak a parkosítás van hátra.

A nagy forgalmú, nehezen áttekinthető kereszteződés átalakításával sokkal biztonságosabbá vált a közlekedés.

*

Befejeződött a Civil Ügyintézői Képzés a Barcsi Kistérségben

Befejeződött a Szekszárdi Ifjúsági Unió, és a Barcsi Kistérség Helyi Vidékfejlesztési Irodája által szervezett "Civil Ügyintézői Képzés" a Barcsi Kistérségben. A Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával megvalósuló négy napos, több modulból álló képzésen, a civil szervezetek működését jogi szabályozását, adózási, ügyviteli, pályázat elkészítési ismereteket szerezhettek a résztvevők.

A képzés zárásaként megismerkedtek a PIQASSA minőségirányítási rendszerrel is. A képzésen a barcsi kistérségben élők mellett részt vettek nagybajomi, csurgói, kaposvári, és pécsi hallgatók is. A képzés zárásaként a hallgatók önkéntes szerződést kötöttek az Ifjúsági Unióval, amely keretében az IFU szakmai koordinálása, és támogatása mellett saját szervezetük fejlődést tűzték ki célul.

Forrás: Barcsi HVI

*

Irodalmi Kalandház

A Nagyatádi Városi Könyvtár gyermekrészlegében Irodalmi Kalandház néven új programsorozat indult.
Az összejövetel célja, hogy a hagyományos tanóráktól eltérő módon ismertesse meg a gyerekeket a mesékkel és az irodalommal; emellett közösségépítő szerepe is fontos.

A foglalkozás az Új Magyarország Fejlesztési Terv A könyvtár hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében-című pályázatának keretében jött létre, amelyhez számos más rendezvény is kapcsolódik.

Pasuka Mária az Irodalmi Kalandház foglalkozásain a drámepedagógia módszereit alkalmazza, amely a pedagógia és a színház eszközeivel dolgozik.

A gyerekeknek többféle játékos és szituációs feladatot kell megoldaniuk. A foglalkozás abban is segíti őket, hogy könnyebben beilleszkedjenek az adott közösségbe.

A program egy ismeret mese felolvasásával indul; ehhez kapcsolódnak a különböző kreatív és szituációs feladatok, melyek a résztvevők képzelőerejének fejlesztését is segítik. A drámapedagógus elmondta: csapattá szerveződés történik a foglalkozás során; de fontos az si, hogy szabadon, kreatívan alkothatnak a gyerekek.

forrás: www.nvtv.hu

*

Drávai képviselet a LEADER EXPO-n

A Rinya-Dráva Szövetség a március 4.-7. között megrendezésre kerülő II. LEADER EXPO-n a Dráva menti kézművesek portékáival és a termelőik jellegzetes somogyi termékeivel rendezi be standját.

A LEADER EXPO-t az országos hírű Utazás kiállítás társrendezvényeként immáron második alkalommal szervezi meg a Magyar LEADER Szövetség. A rendezvényen a magyarországi LEADER Akciócsoportoknak nem csak egymás és nemzetközi társaik megismerésére nyílik lehetősége, hanem az Akciócsoportok működési területén élő kézművesekkel, képzőművészekkel, hagyományokat őrző kulturális csoportokkal, vállalkozókkal, termelőkkel való találkozásra is. Felfedezhetik az ország különböző területein élő hagyományokat, ötletet meríthetnek saját Vidékfejlesztési Stratégiájuk kiegészítéséhez.

A Dráva mentét a kulturális rendezvényeken a barcsi Boróka táncegyüttes képviselte, a piaci asztalokon a somogyi méztől a madáretetőig, a festményektől a csuhébabáig számos termék kiállítására kóstoltatására és árusításra került.

*

Elektronikus szolgáltató központok a kistérségben

Pályázatot nyújt be Barcs Város Önkormányzata az E-közigazgatási rendszerek fejlesztésére. A projekt célja, a barcsi és a kadarkúti kistérségek önkormányzatai által közösen kialakítandó elektronikus szolgáltató központ megvalósítása a két kistérség területén.

Ennek részeként elektronikus szolgáltató központokat alakítanának ki, amelyek lehetővé teszik a lakosság illetve a gazdasági szereplők széles köre számára az elektronikus önkormányzati szolgáltatások igénybevételét.

A program elemei között többek közt egységes szélessávú informatikai hálózat, hivatali portál és intézmények közötti egységes kommunikációs rendszer kialakítása szerepel. A program szakmai megvalósítója a Barcsi Kistérségi Társulási Tanács, a projektről január 28-ai ülésén tárgyal a képviselőtestület.

*

Téli-tavaszi közmunkaprogramok

A Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiírt 2010/01. számú téli-tavaszi közmunka keretében 68 fő, és a 2010/02. évi roma közmunkaprogram keretében 58 fő foglalkoztatására nyert pályázatot.

A pályázat keretében lehetőség van bér és annak járulékai finanszírozására, munkaruha és kisértékű tárgyi eszközök vásárlására, és finanszírozásra került az orvosi vizsgálatok költsége is. A 126 közmunkás 2010. január 15-én megkezdte a munkát a kistérség településein. Feladataik többek között a települések környezetének fenntartása, utak, csatornahálózatok, parkok, temetők rendbetétel, karbantartása.
A roma közmunkaprogram pályázat kötelező eleme volt a digitalizálás, melyet 10 roma fiatal végez.

*

Munkaügyi jogszabályi és pályázati tájékoztató a barcsi vállalkozóknak

A Rinya-Dráva Szövetség és a barcsi munkaügyi kirendeltség a Barcs és Térsége Vállalkozók Közhasznú Egyesületének ülésén közösen tájékoztatta a barcsi vállalkozókat az aktuális pályázati lehetőségekről a munkaügyi szabályozások változásairól és az elmúlt év statisztikáiról.

A jelenlévők megismerkedhettek a LEADER program áprilisban várható pályázati kiírásaival majd adó és egyéb jogszabályi változásokról hallgattak meg előadást. Az egyesület tagjai rendszeresen találkoznak, hogy megbeszéljék egymás között az aktuális problémákat, és az előadók segítségével könnyebben eligazodnak a gazdaság világában.

*

Újabb lehetőségek a Leader-ben

2010-ben is lehetősége van a barcsi és nagyatádi kistérség vállalkozóinak, önkormányzatainak és civil szervezeteinek pályázni a Leader program keretein belül.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengelyében a tavalyi keretek még nem merültek ki. A Rinya-Dráva Szövetség a rendelkezésre álló 400 millió forintból 320 milliót hirdetett meg novemberben, és körülbelül 150 millió igény érkezett be, a megoszlás eltérő - volt olyan célterület ahol fölötte, néhol pedig a keret alatt maradt az igénylés. A márciusi beadási időszakban ismét több mint 10 célterületet tervez meghirdetni az iroda, melyre nagyszámú pályázat beérkezését várják.

*

„A Dráva összeköt”

Véget ért a BARKA Alapítvány másfél éve indult „A Dráva összeköt” elnevezésű hátrányos helyzetű hölgyeket szakmához és foglalkoztatáshoz juttató programja.

A projektzáró-konferenciát a szervezet december 9-én tartotta a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpontban, melyre a Rinya- Dráva Szövetség előadóként kapott meghívást. A projektgazda elmondta, hogy a program nagyon sikeres volt, mert a megélhetés biztosításán túl segítette a turisztikai vállalkozásokat és azok hálózati együttműködését.

A gyakorlati helyet biztosító vállalkozások többsége határozatlan idejű munkaszerződést kötött a tanfolyam résztvevőiével. A projekt keretén belül 18 főből 13 személynek sikerült álláshoz jutnia.

A konferencián elhangzott előadásokon szó esett a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára megnyíló forráslehetőségekről, a barcsi és sellyei kistérségek turisztikai potenciáljának javíthatóságáról az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretein belül hirdetett támogatások segítségével.

A Rinya-Dráva Szövetség munkaszervezetének vezetője Szijártó Attila elmondta, hogy a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiában a turisztika fejlesztése kiemelt szerepet kapott. Kifejtette, hogy az ÚMVP III. tengelyében meghirdetett támogatási lehetőségek a falumegújítás –és fejlesztés, a vidéki örökség megőrzése, a mikrovállalkozások fejlesztése, és kiváltképp a turisztikai tevékenységek ösztönzése mind a turizmus fejlődését szolgálja. A támogatások célterületei együttesen, egymásra épülve illetve egymást kiegészítve a térség turisztikai vonzerejét növelik. Az augusztusban alakult Dráva-menti Turisztikai Egyesület képviselője felszólalásában felsorolta az előttük álló feladatokat. Amennyiben a szervezet által benyújtott turisztikai pályázat sikerrel jár, felállíthatják az Egyesület munkaszervezetét, mely beköltözhet a várva várt barcsi turisztikai irodába, mely a kisvárosnak már régi hiányossága. A felszólalt szervezetek megfogalmazott közös célja a Dráva mente turisztikai szolgáltatásainak minőségi fejlesztése területi együttműködésének erősítése, a fenntartható fejlődés elősegítése.

*

Rinya-Dráva Szövetség - LEADER záróra

November 16-án lejárt a Leader pályázatok beadási határideje. A Rinya-Dráva Szövetség barcsi irodájába több mint hatvan pályázat érkezett be a barcsi és nagyatádi kistérségből. A rendezvényekre, képzésekre, kiadványozásra, vállalkozás alapú- és közösségi fejlesztésre pályázhattak önkormányzatok, vállalkozók és civil szervezetek. A művelődési házak technikai eszközök beszerzésére nyújtottak be projektelképzeléseket, a sporthoz kötődő egyesületek körében az öltöző felújítás bizonyult a leggyakoribbnak. A hagyományőrző egyesületek jellemzően fellépő ruhákra és népi hangszerekre pályáztak, de a három erdei iskola mellett egy állatmenhely is megújul a térségben, és sikeres volt az erdészeti szolgáltatók számára kiírt pályázat is.

A 66 pályázat összességében 145 millió forint igényelt támogatást fed le, ez közel fele a Helyi Akciócsoport allokált forrásának. Így a következő LEADER körben, mely 2010 márciusában várható, a most népszerű célterületek nagy részének újbóli kiírására nyílik lehetőség.

Forrás: Rinya-Dráva Szövetség

Cikk megosztása