Készülnek a szezonra a balatoni polgárőrök

A Balatonnál sokat javult a közbiztonság, így a közelgő szezonban a "háttértelepülésekre szorult utazóbűnözésre" kell koncentrálniuk a balatoni polgárőröknek, akik továbbra is számítanak a lakosság közreműködésére.

Bozsóky Ferenc, a Balatoni Vízi Polgárőr Szövetség elnöke, mint a keszthelyi térség régiós vezetője elmondta, jelenleg Veszprém megyében 19, Somogyban 12, Zala megyében pedig 6 polgárőr egyesület működik. Mint kifejtette, a hungarikumnak számító, társadalmi munkában dolgozó polgárőrök munkájának is köszönhető, hogy az üdülőrégióban több területen visszaszorult a bűnözés. Beszámolója szerint a két éve szerveződött vízi polgárőrséghez eddig 13 egyesület csatlakozott, mintegy ezer taggal, de a szervezet még nem fedi le teljesen a Balatont. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke úttörőnek nevezte a balatoni vízi polgárőrség megszervezését. Bozsóky Ferencet azzal bízta meg, hogy az OPSZ május közepén esedékes közgyűlésére készítsen javaslatot egy önálló vízi polgárőr tagozat létrehozására, továbbá arra vár választ, hogy milyen oktatási programra van szükség a speciális feladatokhoz. Az OPSZ elnöke úgy fogalmazott: lejárt a klubszerű polgárőrség ideje. Kiszámítható, tervszerűen működő polgárőrökre van szükség, mert csak egy ilyen szervezet lehet segítségére a létszámhiánnyal küszködő rendőrségnek, valamint a lakosságnak - hangsúlyozta.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője arról szólt, hogy évente 200-220 vízi rendezvényt, illetve 1800-2000 egyéb programot szerveznek a Balatonnál, amelyeknél nagyon is elkél a polgárőrök segítsége. „A vízirendőrség egy évvel ezelőtt már tájékoztatást adott a vízi polgárőrségnek arról, hogy mely területen számít az együttműködésükre, s reméli, minél több megvalósul ebből” – tette hozzá.

Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Bizottság elnöke arról beszélt a rendezvényen, hogy tavaly, a válság ellenére, jó szezont zárt az üdülőrégió, amit jól bizonyít, hogy összesen 171 milliárd forintot költöttek a vendégek a Balatonnál. Hangsúlyozta, hogy a jó eredményben szerepük van azoknak is, akik önként, szabadidejükben őrzik a térség természeti és társadalmi értékeit.

*

Lezárult a foglalkoztatási paktum

Keszthely – A Balaton Színházban tartott fórummal zárult az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 9,9 millió forintos támogatásával működő kistérségi foglalkoztatási Paktum utóbbi 2 éves programja. A települési társulások önrészével együtt 11,7 milliós összköltségű projekthez 11 munkáltató csatlakozott, a vállalt 77 munkahely létesítésével szemben 82 álláshelyet teremtettek, 22 fő bedolgozói kereseti lehetőséghez jutott. Munkába állást segítő 16 információs pontot hoztak létre, képzéseket indítottak csökkent munkaképességűek számára is.

*

Tornaterem lett a régi keszthelyi moziból

Újra élettel telik meg az immár tornateremként funkcionáló régi mozi épülete Keszthelyen. Pénteken látványos sportbemutatókkal színesített ünnepségen felavatták a Mozgás Házát. A megyei önkormányzat előfinanszírozásával megvalósuló több mint százmillió forintos beruházásnak köszönhetően megoldódott a Vajda János Gimnázium tornaterem problémája.

A klubhelyiséggel, és korszerű berendezésekkel felszerelt épületért Szörényi Zoltán gimnáziumi igazgató mondott köszönetet a rendezvényen Manninger Jenőnek, a fenntartó Zala Megyei Önkormányzat elnökének, aki Ruzsics Ferenc polgármesterrel együtt örömét fejezte ki, hogy a diákok és sportegyesületek számára is kitűnő mozgási lehetőséget biztosító ház újra hasznos szerepet tölt be a város életében.

*

A néprajz nagyasszonya

Dr. Petánovics Katalin néprajzkutatót 70. születésnapja alkalmából a Zalai Múzeum kötetsorozat 18. darabjának megjelentetésével köszöntötte a szakma.

A keszthelyi Balatoni Múzeumban mutatták be minap a kiadványt. Az ünnepelt életpályájának Zalához való kötődését az előszóban dr. Vándor László, a Zala Megyei Múzeumok igazgatója idézi. Az összeállításból egyértelműen bontakozik ki az a munkásság, ami Petánovics Katalint – ahogy Vándor László fogalmaz – a néprajz nagyasszonyává tette. Az igényes kivitelű, több mint 300 oldalas születésnapi kötet címlapján Vállus településképének egy részlete látható a templommal Bicskei József felvételeként, a hátlapot pedig Petánovics Katalin Nemesvitán készített felvétele díszíti. „Az álmok sem mindig teljesülnek be, ám nekem most olyasmiben lett részem, amiről soha nem is álmodtam” – mondta a tiszteletkötet bemutatóján az ünnepelt.

*

Megkezdte működését a Sármellék-Zalavári Balaton Nemzetközi Repülőtér

Április 10-én, a Lufthansa járatának érkezésével újra megkezdte működését a Fly Balaton Nemzetközi Repülőtér. Az első gép megérkezésének üdvözlésekor Berkenyés István, Zalavár polgármestere, valamint Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója és Gubicza Ágoston, az üzemeltető FB Airport Kft. ügyvezető igazgatója mondott ünnepi beszédet. Valamennyien hangsúlyozták a repülőtér működtetésének fontosságát nemcsak turisztikai, hanem régiós gazdaságfejlesztési szempontból is.

*

A dunántúli ifjúság legnagyobb kulturális seregszemléje

Április 22-24. között zajlik Keszthelyen a nagy hagyományokkal rendelkező Helikoni Ünnepségek programsorozata, melyen a dunántúli középiskolák diákjai 18 művészeti kategóriában, szakértő zsűri előtt mérik össze tudásukat. Kétévente fiatalok vidám forgataga tölti meg a várost; idén 4200 résztvevő érkezik.

A keszthelyi önkormányzat minden eddiginél nagyobb összeggel, a két évvel ezelőttinek a duplájával, 20 millió forinttal támogatta idén a rendezvényt, csaknem felét biztosítva ezzel a teljes költségvetésnek. E nélkül nem jöhetett volna létre az idei Helikon – hangsúlyozta Csengei Ágota, a Helikoni Rendezőbizottság ügyvivője a rendezvényt bemutató sajtótájékoztatón.

Müller Róbert, az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy bár legutóbb jubileumát tartotta a rendezvény, az idei is kerek évforduló. A két évvel ezelőtti éppen az ötvenedik volt azóta, hogy csaknem másfél évszázados szünet után 1958-ban újra fellobbant a helikoni láng, az idei pedig a tizedik a programsorozat 1992-es megújulása óta.

Évről évre egyre nő a résztvevők száma; az idén 50 település 122 középiskolájából 3850 diák és 350 kísérő érkezik Keszthelyre. A vendégek Keszthelyen és a környék további tíz településén szállnak meg, ahonnan külön buszjáratok segítik a közlekedésüket. 18 kategóriában több mint 600 bemutatót láthat a zsűri és a közönség, illetve érkeztek a megmérettetésre filmes, irodalmi és képzőművészeti alkotások is. Az elbírálást ismert művészek, az adott kategória szaktekintélyei végzik, akik közül többen évek óta tagjai a Helikon zsűrijének. A szervezőmunka oroszlánrészét az önkéntesekből verbuválódott Helikoni Rendezőbizottság és a Goldmark Károly Művelődési Központ csapata végzi, de a helyi diákság, a tanárok, és a befogadó intézmények is tevékeny részt vállalnak a szervezésben és lebonyolításban.

Az idei Helikon talán minden eddiginél jobban fog hasonlítani egy nyári zenei fesztiválra. Számos ingyenesen látogatható szórakoztató rendezvény egészíti ki a versengést, hogy a Keszthelyre látogató vendégek mellett a helyi lakosok jól érezzék magukat a három nap alatt. A Balaton-parton rendezvénysátor várja az érdeklődőket koncertekkel (csütörtökön az Irie Maffia, pénteken a Kiscsillag zenél), de a város sétálóutcája is vidám, fiatalos bulihelyszín lesz babzsák-fotelekkel, bárral és óriási, Balaton-alakú társasjátékkal. Népszerű program a hagyományos Helikoni Összkar éneke is a Balatoni Múzeum lépcsőjén, erre mindig sokan kíváncsiak.

Az április 22-én tartandó megnyitóünnepségen a hagyományok szerint Dr. Festetics György, Keszthely város díszpolgára, az Ünnepségek alapítójának leszármazottja gyújtja meg a Helikoni lángot, ezzel veszi kezdetét a rendezvény.

*

Koszorú a Balatonon

Balcsi party néven hirdette meg a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) a víz világnapjához kötődő programját. A tavasz első napján a keszthelyi mólón adtak a szervezők találkát gyerekeknek és szülőknek.

A NABE Keszthely és Vidéke Csoportjának vezetője, Vetőné Zeke Erzsébet elmondta, immáron harmadik alkalommal kapcsolódnak játékos szervezésükkel a programsorozatba. A víz napi esemény a tó körül nem kevesebb, mint 23 kikötőben, ráadásul azonos időben folyik. Mindenütt igyekeznek a helyi adottságokra, hagyományokra támaszkodni. A legtöbb helyen vízre bocsátottak egy-egy kis vitorlást, melyen a NABE logója mellett elérhetősége is olvasható. Aki megtalálja valahol, értesítheti a NABE valamelyik csoportját, s bizton számíthat egy kis ajándékra is. A víz napjára összegyűltek egy kis csoportja ezután megkoszorúzta a Balatont.

Forrás: Keszthelyi HVI, keszthely.hu

Cikk megosztása