Új üzletház Lőrinciben

Elkészült a lőrinci városközpont új arculatát bemutató látványterv. A városfejlesztési stratégia keretein belül új üzletház, szabadtéri színpad és sétány is épül.

Sikeres volt a tavaly ősszel beadott ÉMOP pályázat első fordulója, így elindulhat a városközpont fejlesztése Lőrinciben. A funkcióbővítő akcióterv célja a város élhetőbbé tétele és az infrastruktúra fejlesztése. Keretein belül teljesen megújulna a Szabadság tér és környéke. A projekt egyik fontos beruházása egy 800 négyzetméteres, kétemeletes szolgáltató épületet felépítése, melyben különböző üzletek kapnának helyet. A leendő új épület, a CBA és a városi könyvtár között a tervek szerint parkot alakítanak ki, sétányokkal és szabadtéri színpaddal. A könyvtártól a József Attila út felé is új sétány vezet majd, illetve kiszélesítik a forgalmas hármas kereszteződést.

A közlekedés-biztonság növelése érdekében áthelyeznek néhány buszmegállót, és új útszakasszal bővül a meglévő kerékpárút. A tervekben ezen kívül épületenergetikai fejlesztések is szerepelnek, melyek következtében a központi intézményekben megújuló energiaforrásokkal váltanák ki a villamos energia költségeit. Végül, de nem utolsósorban felújítanák a templom épületét, rendezettebbé tennék a templomkertet, illetve új játszótereket kapnának a lőrinci gyerekek. A nagyszabású, háromszázmillió forintos beruházás a 2010-es év vége felé indulhat el.

Forrás: Hatvan Online – Térségi Hírek

*

Több száz millió forintból fejlődik Lőrinci

Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere a napokban aláírta azt a támogatói szerződést, amely a Március 15. Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium felújítását teszi lehetővé. Ezzel hivatalossá vált, hogy a városi önkormányzat elnyerte a 181 milliós állami támogatást a beruházásra: az önerővel együtt 202 millió forintba kerülő munkálatok április végén, május elején kezdődnek el. Ennek során teljes egészében felújítják a középiskola A és B épületét, valamint park-rehabilitációt is végeznek.

Az ígéretek szerint az építkezés nem befolyásolja majd hátrányosan sem a napi képzést, sem pedig az érettségi és a szakmunkásvizsgákat.

A településen emellett tíz napon belül előkészítik a Rákóczi útra vonatkozó támogatói szerződés aláírását is – tájékoztatott az önkormányzat vezetője. Közlése szerint ez az utóbbi fejlesztés 160 millió forintba kerül, amiből 44 millió a saját erő, a többi pedig pályázati támogatás. A pénzből felújítják a közműveket, az úttestet az alaptól egészen az aszfaltig, valamint a járdát.

Megoldják a belvíz-elvezetést, pihenőparkot alakítanak ki, továbbá az általános iskola előtt parkolókat, továbbá a közelben autóbusz-fordulót is építenek. A munkálatok ez esetben is májusban kezdődnek

*

Nyolcvanmillióból szépül a Népkert

Hatvanban 80 millió forintot különített el a képviselő-testület az idei költségvetésből a Fesztiválpark - régi nevén a Népkert - rendbetételére. Az összegből a Testvérvárosi sétány és a Zagyva közötti rész újul meg. Lépcsőt, utakat, poarkolókat építenek, felfrissítik a növényzetet, s a játszóteret is korszerűsítik.

A templomtól visszaviszik eredeti helyére, a Zagyva mellé Nepomuki Jánosnak, a hidak védőszentjének a szobrát is - vázolta az elképzeléseket Érsek Zolst polgármester. Elmondta: a beruházást saját forrássból finanszírozta az önkormányzat. A park teljes felújítása 160 millió forintba kerül, ezért a munkát több szakaszban végzik el.

A feladat annak a városszépítési koncepciónak a folytatása, amelynek révén elkészült a bíróság előtti tér, s az újhatvani városközpont is.

*

Újra megvívták a hatvani csatát

Az 1849-es tavaszi hadjárat a boldogi Balázs tanyán elevenedett meg az érdeklődőknek április 2-án. A korabeli öltözékekkel és fegyverekkel bemutatott csata mára már hungaricumnak számít. A borús idő ellenére rengetegen vettek részt az 1849-es tavaszi hadjárat emlékére vívott diadalmas hatvani csatán.

Több hagyományőrző részvételével elevenedett meg Boldog határában, a Balázs tanyán a küzdelem. A korabeli öltözékekkel és fegyverekkel bemutatott csata előtt a község polgármesteri hivatala előtt az óvodások, a helyi hagyományőrzők műsorát láthatták a jelenlévők. Mielőtt csatába vonultak volna a vitéz katonák Baffi István esperes, boldogi plébános megáldotta a jelenlévőket és a lovakat is.

A Tavaszi Emlékhadjáratot idén 22. alkalommal rendezték meg a történelmi katonai hagyományőrző egyesületek révén. Az 1849-es tavaszi hadjárat fontosabb helyszíneit járják be, amelynek kapcsán ma már kulturális programokkal, ünnepi megemlékezésekkel, huszárfelvonulásokkal, és kétnaponta élethű csatajelenetekkel elevenítik fel az egykori eseményeket.

A Tavaszi Emlékhadjárat mára már hungaricummá nőtte ki magát. Az eseményen jelen volt Érsek Zsolt, Hatvan város polgármestere és országgyűlési képviselő is, aki ünnepi beszédében kifejtette, hogy örömmel vállalkozott a hagyománnyá vált dicsőséges tavaszi hadjárat emlékét idéző seregszemléjén. Látványos külsőségek között szemtanúi lehettünk az 1848-49-es tavaszi hadjárat dicsőségét felidéző ütközetnek. Mára ez az esemény közép Európa legjelentősebb katonai és huszár hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát.

A polgármester reméli, hogy az újság cikkek és beszámolók révén minél többen szereznek erről az eseményről hírt és kapnak kedvet ahhoz, hogy 2011-ben is eljöjjenek Heves megye eme szegletébe és méltó módon tisztelegjenek az 1848-49-es huszárok emléke előtt. A Görgey kör elnöke, Kerékgyártó László is részt vett a dicsőséges hatvani csata emlékére vívott küzdelmen és kommentálta a csata eseményeit.

*

A közművelődési feladatokat jól teljesítette Hort

Kulturális Minisztérium jelentése alapján Hort község önkormányzata a kötelező közművelődési feladatait jól teljesíti. Szerkesztőségünket Kerek Oszkár, polgármester tájékoztatta. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium elvégezte Hort Község Önkormányzatának közművelődési feladatellátásának vizsgálatát.

A jelentés, amelyet a napokban kapott kézhez az önkormányzat, megállapítja, hogy kötelező közművelődési feladatait jó színvonalon teljesíti. A község vezetése tudatában van a település kulturális-közművelődési-rekreációs szükségleteivel és igényeivel, amelyeket figyelembe vesz, kielégítésüket támogatja.

A közművelődési ellátás, annak hatékonysága és eredménye jó, amely nagyban hozzájárul a község népességmegtartó erejéhez. A szakfelügyelet a község közművelődési szakmai tevékenységét fejlődőnek minősíti. Ennek indoka az, hogy a település és annak vezetése törekedik arra, hogy céljaik elérését szolgálja és bővítse a közművelődés. A község gazdasági programjában foglalt kultúrát érintő infrastrukturális fejlesztések megvalósultak, vagy folyamatban vannak.
Az önkormányzat a normatív állami hozzájárulást rendeltetésszerűen és hatékonyan használja fel.

A fenntartó önkormányzat, valamint a Kulturális Centrum eredményesen és hatékonyan végzi kötelező közművelődési feladatait. Kulcsfontosságú eredmény az, hogy nőtt a település közösségi ereje az egymás elfogadása, a települési, pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus, valamint a település megtartó ereje. Az önkormányzat két médiuma a honlap és a Krónika című lap is magas színvonalon mutatja be a község eseményeit, ismerteti az alapvető információkat.

*

Föld is kell a támogatáshoz

Idén is a tavalyihoz hasonló feltételekkel lehet igénybe venni a termeléstől elválasztott nemzeti kiegészítő állatalapú támogatásokat, így kizárólag a földterülettel rendelkező állattenyésztők kaphatják ezeket.

Ez a feltétel 2010-ben a hízottbika- és az anyatehéntartás, az extenzifikációs szarvasmarha, valamint az anyajuh tartásának kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó támogatását érinti. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) arra int, hogy az érintett termelők ne feledkezzenek meg az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó kérelembenyújtási időszakról, amely május 15-ig tart.

Támogatásra az a gazdálkodó számíthat, akinek jár az egységes területalapú támogatás, és mint nyilvántartott állattartó, megtalálható a Tenyészet Információs Rendszerben. Ennek hiányában a történelmi bázisjogosultsággal rendelkező gazdálkodónak sem fizethető elválasztott támogatás.

A bázisjogosultság eladható vagy bérbe vehető. Az átruházást a termelő köteles bejelenteni az e célra rendszeresített formanyomtatványon az MVH-nak. A kiegészítő hízottbika történelmi bázisjogosultságokat idén osztják ki, azonban ez a kiegészítő bázis nem forgalomképes, nem lehet eladni, bérelni.

Forrás: www.heol.hu

Forrás: Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Hatvani HVI

Cikk megosztása