Látogatóközpont épül százmilliókból

Tíz település fejleszthet abból a 426 millió forintból, amelynek 84 százalékát uniós pályázaton nyerte a Győri kistérség.

Győrben 227 millióból látogatóközpont épül, míg Dunaszegtől Gönyűig még idén folyóparti turisztikai fejlesztések kezdődnek. „A pályázat előkészítésére nyolcmillió forintot költöttünk, ennek 60 százalékát az engedélyeztetési díjak tették ki” – kezdte Sárkány Péter, a győri kistérségi társulás munkaszervezetének vezetője. Dunaszeg, Győrújbarát, Győrújfalu, Győrladamér, Győrzámoly, Kisbajcs, Kunsziget, Vámosszabadi, Gönyű és Győr az elnyert közel 358 millió forintos támogatás mellé ˝beruházás-arányosan˝ összesen több mint 68 millió forintnyi önrészt biztosított.

A legnagyobb fejlesztést Győrben végzik: itt a Baross út közepén látogatóközpontot alakítanak ki 227 millió forintból a városi tulajdonban lévő épületben: erre már építési engedélyt is kaptak. „A 462 négyzetméteres, kétszintes létesítmény alsó részén ajándékbolt, pénzváltó (és később kerékpárkölcsönző) várja majd a turistákat, valamint egy érintőképernyős rendszer segíti őket az eligazodásban. Az emeletre – ahová lift visz majd – kerül a Tourinform-iroda, valamint többek közt bemutatóhely és pihenősarok” – folytatta a munkaszervezet vezetője. A központ létesítésével három új munkahelyet teremtenek ezáltal: bérüket a városi önkormányzat az idegenforgalmi adóbevételéből biztosítja.

Dunaszegen, Győrladaméron, Kunszigeten, Győrújbaráton, Győrújfalun, Győrzámolyon, Kisbajcson és Vámosszabadin túraútvonalakat és tanösvényeket alakítanak ki tereprendezéssel és ˝játszóeszközök˝ elhelyezésével. Győrladaméron, Kunszigeten és Gönyűn kikötőfejlesztésre is sor kerül csónakleeresztő rámpával és sólyával, sőt, Kunszigeten egy szabad strandot is kialakítanak.

Borkai Zsolt, a győri kistérségi társulás elnöke elmondta: április végén megkötheti a szerződéseket, s májusban kezdődhetnek a közbeszerzési eljárások. A kivitelezésre egy év áll rendelkezésre, ám szeretnék idén befejezni a munkálatokat.

*

A Szigetköz ma már márkanév

Önkormányzatokat, civil szervezeteket és vállalkozókat összefogó egyesület jött létre nemrég. A Szigetköz turizmusának felkarolását tűzte ki célul.

Mosonmagyaróvár gesztorságával a szigetközi turizmust felkaroló egyesület alakult. Eddig a Lajta-parti város, Lipót, Halászi és Lébény önkormányzata mellett hat – főként turizmussal foglalkozó – civil szervezet, illetve több mint negyven vállalkozó csatlakozott, de amint dr. Pető Péter egyesületi elnök hangsúlyozta, várják az új tagokat is. A szervezet a Szigetköz Turizmusáért Egyesület nevet viseli, ennek ellenére nemcsak szigetközi, hanem a Mosoni-sík, a Hanság településeinek csatlakozására is számítanak. Dr. Kurunczi Károly, Jánossomorja polgármestere hiányolta a Mosoni-sík elnevezést az egyesület nevéből.

Kovács Gábor, Lébény polgármestere elmondta: a képviselő-testület polemizált, hogy belépjenek-e az egyesületbe, de végül mégis a csatlakozás mellett döntöttek. A településvezető elismerte: a Szigetköz ma ˝márkanév˝, amellyel a vidéket el lehet ˝adni˝ a turistáknak. A Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás legutóbbi ülésén Szabó Miklós elnök a Futura-projektre utalva elmondta: a természettudományos interaktív bemutatóközpont sok látogatót vonzhat. Olyan turisztikai csomagokat kell összeállítani, amelyek a környékbeli településeket is vonzóvá tehetik. A találkozón elhangzott továbbá az is, hogy a környéket népszerűsítő kiadványokat a pályázati pénzek mellett főként Mosonmagyaróvár önkormányzata finanszírozza.

Az egyesület célja a magán- és közszféra partnerségén és közös érdekeltségén alapuló idegenforgalom fejlesztése, a turizmusban tevékenykedők szakmai összefogása, érdekképviseletének ellátása, az idegenforgalom fellendítése. A szervezet magára vállalja a térség turisztikai marketingfeladatait, szervezi és támogatja a turisztikai kiadványok létrehozását és a térség megfelelő színvonalú megjelenítését, de akár új turisztikai rendezvények létrehozását is kezdeményezik. A Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás legutóbbi ülésén az is elhangzott, hogy a csatlakozó önkormányzatok egységesen százezer forintos tagdíjjal segítik az egyesület munkáját.

A Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás legutóbbi ülésén az is elhangzott, hogy a csatlakozó önkormányzatok egységesen százezer forintos tagdíjjal segítik az egyesület munkáját.

*

Elkezdődött a várt templomfelújítás Kunszigeten

Ráfért már a felújítás a kunszigeti templomra, hiszen a tető palák és a deszkázat is annyira megrongálódott, hogy a padlástér már beázott.

Elkezdődhettek a javító munkálatok annak köszönhetően, hogy az egyházközség 43 millió forintot nyert pályázaton LEADER-forrásból. Winkler Zsolt, a falu lelkipásztora elmondta, a templomhomlokzat szintén rossz állapotban van, és pár éve a vihar a torony keresztjét is megrongálta, ablakát betörte. Emiatt a tető teljes cseréjére van szükség: pala helyett cserépfedést kap és a gerendázatot is javítani kell. A külső festés mellett a falak szigetelését is megoldják úgynevezett átvágásos módszerrel. A munkálatok közben előreláthatólag a miséket meg tudják tartani a templomban, ha néhány alkalommal mégsem, akkor a helyi kultúrházban nyílik erre lehetőség. Decemberre kész lehet a felújítás, ami jelentősen megváltoztatja a falu képét. A húsvéti hagyományos Krisztus-keresés menete is a megszépült épület elől indulhat már jövőre. Az idei jelentős előrelépést jelentő állagmegóvást a továbbiakban szeretnék a belső megújítással folytatni.

*

Civilek a közösségért Rábapatonán

A Rába-parti településen komoly civil összefogás alakult ki az elmúlt években. Az önkormányzat támogatja az öntevékeny szervezeteket.

Civil összefogást hirdetett évekkel ezelőtt Jutasi Kálmán, Rábapatona polgármestere. Véleménye mostanára sem változott: a helyi civil szervezetekkel együttműködve, önzetlen segítségükre építve szeretné a jövőben – miként az elmúlt négy évben – is gazdagítani, pezsdíteni a folyóparti település életét, és továbbra is számít közreműködésükre az egyre színesedő, gyarapodó közösségi rendezvényeken.

A civil szervezetek községünk olyan szerveződései, amelyek összekovácsolják a lakosságot, munkájukat odaadással végzik a köz javára. A gazdák, az agarászok, a vállalkozók, a nyugdíjasok, a Bolero táncosai, a bilibáncsos hagyományőrzők, a község sportolói mind-mind önzetlenségükkel folyamatosan bizonyítanak. Megbecsülésükként ezért is vállalta az önkormányzat a civilek felkarolását, támogatását” – hangsúlyozta Jutasi Kálmán. A polgármester elmondta: tavaly működéséhez a sportegyesület 2 millió forintot, a Bolero Sport- és Táncegyesület 732 ezer forintot, a Polgárőr Egyesület és Közéleti Klub 320 ezer forintot, az ˝Életet az éveknek˝ Nyugdíjasklub 250 ezer forintot, a ˝Bilibáncs˝ Alapítvány 100 ezer forintot, a Molnár Ferenc Alapítvány 50 ezer forintot kapott. Végül megjegyezte: ezek a szervezetek az idei költségvetésből is hasonló összeget kapnak.

*

Uniós beruházások éve Koroncón

Akárcsak a megye sok településén, Koroncón is örvendetesen gyarapodnak az uniós támogatással megvalósuló beruházások, fejlesztések.

A kétezres lélekszámú községben a nyáron óvoda felújítás következik. A munkálatokat szeptember 16-ig kell befejezni. Az EU-támogatás fedezi a 67 milliós költségvetés 90 százalékát, a többit az önkormányzat állja.

Szintén uniós projekt a közösségi közlekedés felújítása mintegy 65 millió forintból, hasonló önrésszel. Átalakítják a buszközlekedés útvonalát, az 5 megállópárt és a buszfordulót teljesen felújítják, illetve a régi fordulót megszüntetik. A harmadik pályázat az ehhez szükséges utcarendezést, a negyedik – ha sikeres lesz – a községháza felújítását, bővítését, műszaki fejlesztését biztosítaná. A civil szervezeteknek is több teret adó elképzelés Horváth Lóránt reményei szerint jövőre megvalósulhat.

A község 210 milliós éves költségvetéséből alsó-felső tagozatos általános iskolát és óvodát tartanak fenn, a bölcsőde egyelőre – az igényfelmérés eredménye alapján – nem indul. Saját rendelőjükben vállalkozó háziorvos foglalkozik a felnőtt és gyermek betegekkel. A közbiztonságot a téti rendőrségi körzet megbízottjai és a helyi polgárőrség vigyázza. A házi gondozás ismert anyagi problémái miatt (a korábbi üzemeltető alapítvány hónapok óta nem fizetett munkabért) kistérségi alapon kívánják újraszervezni a szolgáltatást. A község teljes körűen közművesített és önkormányzati építési telek igaz, már nincs, de mintegy száz, magánkézben lévőt most is árulnak, és folyamatosan sok építési engedélyt adnak ki.

*

Kisalföld Vágta: Mosonmagyaróvár „két fronton” is képviselteti magát

Ugyanaz a lovas, s valószínűleg ugyanaz a ló állhat starthoz Mosonmagyaróvár színeiben az idei Nemzeti Vágta helyi előfutamán, mint két éve, a fővárosi fesztiválon.

Dovánczki Imre azon kevesek egyike, aki megtapasztalhatta, milyen érzés sok ezer ember előtt rajthoz állni lova nyergében, méghozzá olyan patinás helyszínen, mint a budapesti Hősök tere. Két éve az első Nemzeti Vágta indulója volt, s idén újra őt kérte fel az önkormányzat, hogy méresse meg magát a Kisalföld Vágtán. Aki itt, május 21–23-án elsőként zúg át a célvonalon, annak az előfutam szervezői biztosítják a benevezését a Nemzeti Vágtára.

Óriási élmény volt a Nemzeti Vágta, még akkor is, ha rögtön láttam, az angol telivér versenylovakkal szemben nem sok esélyem van. Az 1200 méteres táv egy kicsit hosszú volt a lovamnak, a felénél éreztem, hogy fárad, ennek ellenére az első futamban harmadikak lettünk, s úgy érzem, kihoztam a legjobbat a helyzetből” – mondja Dovánczki Imre, aki valószínűleg idén is Pitykével, kilencéves magyar félvér kancájával indul.

(A vágta versenyszabályzata azóta változott; az esélyegyenlőség érdekében bizonyos számú futamgyőzelmet elért angol telivér versenylovak nem indulhatnak – a szerk.) Vállalná a versenyt egy (fajtájából eredően) gyorsabb angol telivér ló nyergében is, ha valaki felajánlaná – annak ellenére, hogy Pitykével összeszokott párost alkotnak. Nem csoda, hiszen öt éve dolgoznak, versenyeznek együtt a hobbilóval, s az biztos, hogy nála sokoldalúbb hátas kevés van a környéken.

Westernversenyszámokban – hordókerülésben, szlalomban – indulok kisebb versenyeken, de folyamatosan képzem magam. Tanulom a díjlovaglás alapjait, érdekel az ugrás is, s Pityke kocsiban, hintóban is elmegy” – mondja a tulajdonos.

Tavalyelőtt az egyik biztosítótársaság fizette ki szponzorként a Nemzeti Vágta kétmillió forintos nevezési díját Mosonmagyaróvár városa nevében, idén Szabó Miklós polgármester a Kisalföld Vágtán elért győzelemben reménykedik. S nem csupán passzív szurkolóként: pónifogathajtásban maga is rajthoz áll a polgármesterek futamán.

*

Civil díjat alapítottak Mosonmagyaróvárott

A város civil társadalma megérdemli, hogy az önkormányzat díjat alapítson "Mosonmagyaróvár város civil társadalmáért" elnevezéssel.

A város kiváló tanára, tanítója, óvónője, egészségügyi dolgozója, köztisztviselője, szociális dolgozója, Mosonmagyaróvár kultúrájáért, környezetvédelméért és sportdíja mellett mostantól ˝Mosonmagyaróvár civil társadalmáért˝ elnevezéssel is adnak át díjat minden évben.

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség javasolta a közelmúltban az önkormányzatnak, hogy alapítson díjat a város civil társadalmáért. Az illetékes szakbizottság foglalkozott a megkereséssel és egyetértett a javaslattal. Jelenleg több mint 100 helyi civil szervezet működik a városban, tagságuk révén a város polgárainak jelentős számát mozgósítják. A rendezvények java civil szervezetek közreműködésével valósul meg. A város civil társadalma megérdemli, hogy az önkormányzat díjat alapítson „Mosonmagyaróvár város civil társadalmáért” elnevezéssel.

A város legújabb díjának megalkotásáról legutóbbi ülésén határozott a képviselő-testület. A rendelet szerint a díjat annak a személynek vagy szervezetnek adják, aki huzamosabb időn át kiemelkedő tevékenységet folytat Mosonmagyaróvár civil társadalma fejlesztéséért, vagy kimagaslóan hozzájárul a helyi közösségi élethez. Az elismerést évente egy személy vagy civil szervezet kaphatja, amit mindig a civil napon adnak át.

*

Innovációs és találmányi kiállítás Győrben

Az UNIVERSITAS-Győr Nonprofit Kft. a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék területén székhellyel rendelkező kutatást-fejlesztést folytató vállalkozásokat, innovátorokat, egyéni feltalálókat, kutatókat, oktatókat és diákokat várta a Széchenyi István Egyetemen, április 16-án megrendezett Regionális Innovációs Kiállításon és Találmányi Vásárra.

A kiállítás két szekcióból állt, amelyeken a részvételt feltételekhez kötötték. Az Innovációs Kiállításon a szervezők az utóbbi 3 évben kifejlesztett új termékek és/vagy szolgáltatások és jelentős fejlesztési eredmények, partnerkeresés és üzletszerzési céllal történő bemutatkozásának biztosítanak lehetőséget. Elsőbbséget élvezett a Baross Gábor Programból, INNO-Csekk vagy NKTH forrásokból egyetemek, kutatóintézetek közreműködésével megvalósított fejlesztési eredmények bemutatása.

A Találmányi Kiállításon olyan szabadalmaztatott vagy szabadalmi eljárás alatt álló magyar találmánnyal (beleértve használati mintát és új növényfajtát) lehetett szerepelni, amelynek a hasznosítása 2010. áprilisig már megkezdődött. Ennek megfelelően a pályázónak rendelkeznie kellett bemutatható prototípussal, termékkel, működő eljárással vagy szolgáltatással.

Az első alakalommal rendezett Nyugat-Dunántúli Regionális Innovációs és Találmányi Kiállításon mutatta be találmányát Gárdai József győri műszaki tanár is. Egy vadkacsát formázó "mini kutatóállomást" készített (képünkön). Az elektromos meghajtású szerkezet a víz adatait, például pH-értékét elektronikus úton juttatja el a partra.

*

Tájékoztató fórumot és közös fogadóórát tartottak

A Szigetköz – Mosoni-sík LEADER Egyesület munkaszervezete a helyi iskola számítástechnika termében gyakorlati tájékoztató fórumokat tartott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) III. tengely keretében támogatási határozattal rendelkező projektgazdák számára a kötelező monitoring adatszolgáltatás menetéről és a kifizetési kérelmek benyújtásának feltételeiről. A Szigetköz – Mosoni-sík LEADER Egyesület Munkaszervezete, a Mosonmagyaróvári és a Győri Helyi Vidékfejlesztési Iroda az Egyesület Munkaszervezetének iroda épületében tartotta márciusi közös fogadóóráját.

Forrás: Szigetköz - Mosoni-sík LEADER Egyesület, Mosonmagyaróvári HVI, Győri HVI, kisalfold.hu, MTI

Cikk megosztása