Magyar Kultúra Napja Tégláson

A Városi Könyvtár péntek délután zsúfolásig megtelt a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Szabó Magda Kossuth Díjas írónő életútját bemutató portrékiállítás megnyitója Dánielfy Zsolt szavalatával indult, majd Szentpéteriné Zeller Edit vezető főtanácsos mutatta be a kiállító művészeket, Juha Richárd szobrász-, és Turcsányi Béla festőművészt. Czibere Béla köszöntőjét követően, ajándékot adott át a Városi Könyvtár dolgozóinak, így köszönve meg egész éves munkájukat.

Arany Lajos, művészeti író megnyitójában Szabó Magda életművének mozzanatait elevenítette meg a képek és szobrok segítségségével. A két háború közötti tanítói munkájától indulva, a nehéz sorsú ’50-es éveken át, a rendszerváltozásig. Elbeszéléséből egy új szemszögből ismerhettük meg a neves írónőt, aki egészen halálig megőrizte, Debrecenhez a hajdúsághoz fűződő hűségét.

A prózai megnyitót követően, irodalmi összeállítás következett Dánielfy Zsolt, Szíky Károly színművészek, valamint Sopronyi Éva és Varga Miklós művésztanárok közreműködésével. A Magyar Kultúra Napjára emlékezve a magyar irodalom nagyjainak verseit és prózáit adták elő Janus Pannoniustól egészen Wass Albertig, zenei betétekkel fűszerezve.

A megnyitó zárásaként a könyvtár dolgozói vendégelték meg a látogatókat, miközben megcsodálhatták a kiállított festményeket és szobrokat...

Forrás: teglas.hu

*

Nyertes pályázat Nyíracsádon

A görög katolikus egyházközség sikeresen pályázott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programjához Falukép-fejlesztési címen.

10,5 millió forintot nyertek, a támogatást a pályázati kiírás szerint faluközpontban, műemlék közelében álló épület felújítására lehet fordítani.

Az egyházközség a pályázati összegből tavasszal kezdi meg a parókia felújításának munkálatait.

Forrás: haon.hu

*

Megmenekült a matracgyár Vámospércsen

Új befektető kelti életre a matracgyártó Demko Federt, de a Demko Feder Kft. továbbra is felszámolásban marad.
A magyar tulajdonban lévő kft. korábbi vezetői megegyeztek egy pénzügyi befektető által létrehozott vállalkozással, a Brad Féder (BF) Kft.-vel a márkanév, a hozzá tartozó gyártási és értékesítési jogok átadásában és a Demko Feder vagyonelemeinek bérbevételében.

Az új cég újraindította a gyártást a vámospércsi bázison, így a munkahelyek kétharmadát, ötven ember állását meg tudták őrizni. A Brad Féder Kft. ügyvezetője, Haász Péter a Népszabadságnak ambiciózus tervekről számolt be: három éven belül nagyobb forgalmat szeretne elérni a társaság, mint a Demko Feder fénykorában, amikor évi egymilliárd forint volt az árbevétel.

Forrás: privatbankar.hu

*

Nagyanyáink korát idéző hangulat Nyíracsádon

November végén nagyanyáink korát idéző hangulat költözött a helyi Ady Endre Általános Iskola aulájába, ahol az 50-60 évvel ezelőtti, már a falusi gyermekek előtt is teljesen ismeretlen paraszti porták eszközei, a mindennapi munkafolyamatok kellékei töltötték meg a paravánokat, kiállító asztalokat és a termet.

A népművészeti, néprajzi kiállítást Katona Gyula polgármester nyitotta meg, aki személyes élményei alapján beszélt a diákoknak és pedagógusoknak a paraszti élet szépségéről, nehézségéről, majd sorra bemutatta a ma már igazi kincsnek számító eszközöket.

A szövőszéket, a rokkát, guzsalyt, a vaj –és tejfölkészítés, a kenyérsütés kellékeit. Az automata mosógépek mellett felnövő gyerekek tátott szájjal hallgatták a mosás fázisairól szóló igaz „mesét”, de valójában csak a felnőttek tudták elképzelni, hogyan helyettesíthette a mángorló a centrifugát.

A helyi lakosok gyűjtéséből rendezett kiállítás az iskolából a Görög Katolikus Szolgáltató Házba költözik, végleges helye pedig a hamarosan kialakításra kerülő faluházban lesz majd.

Forrás: haon.hu

*

Egészségügyi fejlesztések Hajdú-Biharban

Milliárdos egészségügyi fejlesztések valósulnak meg európai uniós támogatással Hajdú-Bihar megyében - jelentette be Juhászné Lévai Katalin szocialista országgyűlési képviselő.

A kormány egészségügyi koncepciójának részeként megyénkben két éven belül minden kistérségi központban lesz szakorvosi ellátás. A javarészt európai uniós forrásból megépülő kistérségi járóbeteg-szakellátó központok létrejöttét azért tartja fontosnak a kormány, hogy térségünkben is növekedjen az emberek testi-lelki egészségben megélt életkora, és mindenkinek azonos esélye legyen egészsége megőrzésére, betegség esetén a szükséges, magas szintű egészségügyi ellátásra.

- A cél az, hogy 20-30 kilométernél nem távolabb, minden magyar állampolgár jusson hozzá a szakrendeléshez. Mindez járóbeteg rendelést - pl: RTG-t, traumatológiát, belgyógyászatot - , azaz olyan ellátást jelent, ami nem jár bennfekvéssel - fogalmazott Juhászné.

A képviselő elmondta: Hajdú-Biharban Balmazújváros, Vámospércs, Létavértes és Polgár kistérségi központok pályáztak sikerrel, így ezen településeken 1-1 milliárd forint fordítható járóbeteg-szakellátó központok létrehozására. Juhászné Lévai Katalin szerint a megépülő szakrendelőkkel minden lakosnak – gyermekektől a nyugdíjasokig – jelentősen csökken az egészségügyi központhoz vezető útja és várakozási ideje. Mint azt megtudtuk, az elnyert támogatást egyebek mellett új épület építésére, meglévő épületek átalakítására, felújítására, bővítésére, gépészeti és energetikai korszerűsítésre, orvos-technikai eszközök, műszerek beszerzésére és informatikai rendszer kiépítésére fordíthatják a nyertes pályázók.

- Az új szakrendelések bevezetésével valódi, XXI. századi egészségügyi központok jönnek létre Hajdú-Bihar megyében. Ezen túlmenően nem elhanyagolható, hogy a beruházások a térségben új munkahelyeket teremtenek és ezzel több tucat - ma még - munkanélküli számára adhat reményt - mondta a képviselő.

Forrás: eszaon.hu

*

Nyíradonyi konferencia a megújuló energiaforrásokról

Hogyan újulnak meg az energiaforrások az önkormányzatok életében? Erről tartottak konferenciát október 2-án pénteken Nyíradonyban, a helyi művelődési házban. A vendégeket Tasó László oszággyűlési képviselő, Nyíradony polgármestere köszöntötte 11 órakor, majd a délelőtt folyamán a felsőoktatásban tevékenykedő szakemberek tartottak előadásokat többek között a szélenergia és a geotermikus energia hasznosításáról.

A délután a kis- és középvállalkozások megújuló energia alkalmazásában betöltött szerepének jegyében telt. A rezümét Lenti István, címzetes főiskolai tanár, a megyei közgyűlés tanácsnoka tartotta.

Forrás: civishir.hu

*

"Helyi településfejlesztési akciók" Tégláson

Téglás Város Önkormányzata az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) "Helyi településfejlesztési akciók" pályázatot adott be, melynek összköltsége 54 501 833 Ft, és 89,44 % támogatás mellett nyert el. 48 746 439 forintot az ÉAOP-5.1./E-2008-011 jelű pályázatával.

Ez a projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósul meg.

Az ünnepélyes átadás, december 21-én zajlott le. Beszédet mondott Czibere Béla polgármester úr, Dr. Juhászné Lévai Katalin országgyűlési képviselő, majd óvódás gyerekek verseltek a megjelenteknek.A már használatba vett terület fejlesztésének fő célja a parkolási viszonyok javítása, a játszótér korszerűsítése, valamint a zöldterület bővítése volt.

Új aszfalt burkolat került, a már elhasználódott és nem városi ranghoz méltó járda helyére, valamint térkövek lerakásával oldották meg a parkoló helyek kialakítását. Különös figyelmet fordítottak az autók káros hatásainak csökkentésre és a fákat telepítettek a fenntartható fejlődés érdekében.

A meglévő játékok mellé újjak kerültek beépítésre, hogy a mai kor igényeinek megfelelően a gyerekek mellett a felnőttek is élvezhessék a sportolás élményeit. Így nem csak a fiataloknak szánt játékokat telepítettek, mint például mérleghintát, játszóvárat mászóeszközt, hanem a beszélgetésre, pihenésre alkalmas találkozási pontot, lépcsőzőgépet, sétáló-, és evezőpadot, sífutó-, és húzóckodógépet. Amelyek mind-mind az aktív pihenés igényeit szolgálják.

Pihenőpadokat, új kerékpár tárolókat, hulladékgyűjtőket építettek be, valamint a növénytelepítést és a füvesítést végeztek.

*

Elindult a nyíradonyi iskolaprojekt

A sikeres elbírálás és a közbeszerzési eljárás lefolytatása után elindult a „Nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola komplex fejlesztése” projekt.
2009. szeptember 21-én, a munkaterület átadásával elindult a nyíradonyi projekt megvalósulása.

Az épület kiürítése után a kivitelezés a bontási munkálatokkal kezdődött, amely a válaszfalakat és a nyílászárókat érinti. A válaszfalak bontása a helyiségek más elosztása és az új helyiségek kialakítása miatt indokolt, valamint a kialakításra kerülő új szintek és a tetőtér miatt az épületnek komoly statikai előírásoknak kell megfelelnie.

A nyílászárók eltávolítására és cseréjére a gazdaságosabb üzemeltethetőség, a költséghatékonyság európai uniós
irányelvei miatt van szükség. Már megkezdődött a konyha épületének statikai megerősítése, mivel fölé emeletet és tetőteret építenek.

A projekt kedvezményezettje Nyíradony Város Önkormányzata. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás mértéke: 499 556 073 Ft.

Az építési munkálatok várhatóan 2010. 09. 15-éig tartanak. Amint azt Tóth Lajos Árpád, az intézmény igazgatója elmondta, a létrejövő „új intézmény meg fog felelni az európai uniós elvárásoknak”.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás: deol.hu

*

Lendületet kap Nyíradony

A megvalósuló pályázat eredményeként javul a településen élő lakosok életminősége és bővül a közösségi szolgáltatások köre is. A „Nyíradony városközpont revitalizációja a közösségi szolgáltatások körének bővítése érdekében” című projekt megvalósulásával új lendületet nyer Nyíradony városa.

A pályázó a város önkormányzata. A projekt 2009. februárjában indult, és október, november folyamán lefolytatták a közbeszerzési eljárást. Ennek eredményeképpen november végén a vállalkozói szerződés megkötésére is sor került.

A projekt kiterjed a Nyíradony központjában fekvő Árpád tér közparkjainak részleges felújítására, korrigálni kívánják a nem megfelelő utcabútorokkal való ellátottságot és több helyen indokolttá vált a lámpaoszlopok cseréje is. A tervezés fontos eleme az aktív zöldfelületi elemek létrehozása a Sportcsarnok ingatlanán, de játszótér és szórakozási lehetőségek kialakítása is a projekt részét képezi.

A projekt várható befejezése 2010. április vége.

A projekt közel 55 millió forintból valósul meg, amiből 90 százalék (48 millió 648 ezer 876 forint) az Európai Unió és a Magyar Állam támogatása. A kedvezményezett Nyíradony Város Önkormányzata.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás: civishir.hu

Forrás: Hajdúhadházi HVI

Cikk megosztása