Hatvanmilliós támogatást nyert Szarvaskő

Szarvaskő legnagyobb beruházása készül el június végéig. A fejlesztés elszámolható összköltsége meghaladja a 66 millió forintot, a megítélt támogatás csaknem 59,5 millió forint.

A település komplex infrastrukturális fejlesztésére írta alá ünnepélyes keretek között a szerződést Barta Győző polgármester, Francsics László, a Norda Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója, valamint az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács részéről dr. Nagy Imre országgyűlési képviselő.

Szarvaskő önkormányzata a település infrastrukturális problémáinak komplex kezelését tűzte ki célul, amikor benyújtották – a most már láthatóan sikeres – pályázatukat.

A projekt tartalmazza a ravatalozó épületének felújítását, bővítését, akadálymentessé tételét, környezetének rendezését, a rossz állapotú temetői kerítés és kapu cseréjét, az urnafal és az ahhoz vezető út megépítését, a Tölgyfa utca újjáépítését, valamint az Egri úton egy járdaszakasz megvalósítását.

A pályázat értékeléséből kitűnik, hogy az önkormányzat tudatosan épített a település erősségeire, természeti adottságaira, kulturális örökségére, turizmusára és annak gazdaságfejlesztő potenciáljára. Törekszenek kiaknázni Eger közelségét, a jó közlekedésben, földrajzi elhelyezkedésben rejlő lehetőségeket. A lakosságszám kismértékben növekvő tendenciáját fejlesztésekkel igyekeznek megtartani, még inkább felerősíteni. Az infrastrukturális beruházás szolgálja a lakosság életszínvonalának növelését, komfortérzetének javítását...

A beruházás további célja a turizmusfejlesztés, a helyi turisztikai vállalkozók segítése, a sajátos, egyedi turisztikai kínálat kialakítása. Eger mellett kiegészítő vonzerőként jelennek meg a piacon, kapcsolódnak a térségi desztinációmenedzsment szervezethet, stratégiai tervezéssel elősegítik az EU-s források kihasználását.

Jelen pályázat céljait erősíti a községnek szintén az ÉMOP keretében beadott ökoturisztikai vonzerőfejlesztést megcélzó projektjavaslata.

*

Eger és Szarvaskő a „Virágos Magyarországért” verseny díjazottjai között

Magyarországon 1994-ben hirdették meg először a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyt. A kulturált, virágokkal díszített környezet megteremtéséért, a természeti és az épített örökség megóvásáért, illetve a felnövekvő generációk környezettudatos neveléséért indított mozgalomhoz évente rendszeresen több mint kétmillió ember csatlakozik, virágosítva épületeiket, az utcákat, a köztereket, intézményeket, ápolva a zöld felületeket.

2009. évben, a versenyben háromszáz negyvennégy település vett részt. A Sopronban megrendezett díjátadó ünnepségen Eger városa Különdíjban részesült, Szarvaskő községet pedig Aranyrózsa Díjjal jutalmazták.

Kiss Sándor

*

Kolbászból font játszótér

Maklár községben második alkalommal rendezték meg a Röfi Napot. A már hagyományossá váló eseménynek a közös szórakozás mellett mindig van valami, a települést gazdagító célja. Az elmúlt évben egy játszótér megépítésére kezdték meg a gyűjtést.

A Röfi Nap bevétele adta a kezdő összeget, amit gyermekintézményekben, a település boltjaiban elhelyezett cserép malacokba bedobott adományokkal, a képviselők hozzájárulásával - éves tiszteletdíjuk felével, valamint a tavaszi Nosztalgia-diszkó bevételével gyarapítottak. Az így befolyt összeget önerőként kezelve pályáztak és Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) pályázatán hétmillió forintot nyertek.

A kilenc millió forintból felépült, az EU-szabványnak megfelelő ütéscsillapító burkolattal, negyven centi mély gyöngykavics réteggel ellátott, kilenc elemből álló, akadálymentesített játszóteret ünnepélyes keretek között avatták fel. A megszépült környezetben levő létesítményt a Mikulás adta át a gyerekeknek.

Az idei Röfi Nap két és félmázsás áldozatából készült kolbászt, hurkát az eseményt záró disznótoron fogyasztotta el a falu apraja, nagyja. A malacságok ellenértéke ezúttal egy korszerű térfigyelő rendszer kiépítését alapozhatja meg.

*

Határokon átívelő LEADER barátság

Egerben a Megyeháza nemzetközi LEADER találkozónak adott otthont. A felső-ausztriai, a svéd, az erdélyi és hazai szakemberek részvételével megtartott tanácskozáson a már működő LEADER közösségek cserélték ki tapasztalataikat.

Heves megye erdélyi testvér megyéjében –Kovásznán- a közeljövőben alakul meg a LEADER csoport. A konferencián jelen levő közösségek munkatársai eddigi munkájuk, eredményeik bemutatásával adtak segítséget az erdélyi csoport indulásához, sikeres működéséhez.

*

Óvoda bővités az ÚMVP támogatásával

Felsőtárkányban hamarosan megkezdődik az óvoda felújítása és bővítése. A száznegyven millió forintra tervezett beruházást, a település önkormányzata sikeres pályázatának eredményeként, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program százhuszonöt millió forinttal (az összköltség közel kilencven százaléka) támogatja.

A Bükk kapujának gyermekei részére a foglakozásokat – várhatóan ez év szeptemberétől - a megszépült, az eddiginél tágasabb intézményben tarják az intézmény dolgozói.

*

Az egri kistérség címbirtokosai vállalták a "második" fordulót

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes vidékfejlesztési intézkedésének keretében pályázatot hirdetett Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek kialakítására, azzal a céllal, hogy bővüljön és minőségében, hozzáférhetőségében javuljon a helyben elérhető alapszolgáltatások köre, ezzel is elősegítve a vidéki lakosság megtartását.

A pályázat elbírálása két lépcsőben történik. Elsőként a pályázók közül az FVM címbirtokos szervezeteket választott ki. Heves megyében negyven, ezen belül az egri kistérségben öt pályázó érdemelte ki ezt a címet. A kiválasztott szervezetek jogosultságot nyertek arra, hogy támogatási kérelmet nyújtsanak be az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására.

Az Egri Vidékfejlesztési Iroda területén lévő címbirtokosok az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások iránti kérelmet határidőn belül beadták.

*

Heves megyei beruházások az unió támogatásával

Szabó Imre a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vezetője látogatást tett Heves megyében. A miniszter Sós Tamás a Heves Megyei Közgyűlés Elnökével közös sajtótájékoztatón számolt be tapasztalatairól, szólt a megyében uniós támogatással megvalósuló természetvédelmi, hulladékgazdálkodási, ivóvíz minőségének javítását eredményező beruházásokról.

Kiemelte az Eger-erdő Zrt. pályázatát, melynek keretében a Bükki Nemzeti Parkban a bioenergia termelés-, a kisvasút fejlesztésére, erdei iskola működtetésére kerülhet sor.

Jelentős összeget fordítanak a hulladékgazdálkodási beruházásokra, a szennyvíz kezelésére, az egészséges ivóvíz biztosítására, a kerékpárutak fejlesztésére. Uniós forrásból fedezik a Tisza-tó és térsége hulladékgazdálkodási rendszerének kialakítását, amely elősegíti az ökológiai egyensúly megőrzését. Ez a beruházás három – jóléti, vízgazdálkodási és energiatermelési – területen érezteti majd kedvező hatását.

*

Megújult úton az EU támogatásával

Felsőtárkányban, Molnár Csaba Kancellária miniszter jelenlétében ünnepélyes keretek között adták át a felújított, Egert-Hollóstetőt-Lillafüredet-Miskolcot összekötő utat.

Az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósult beruházás egyaránt szolgálja a Bükk kapujában és környékén élő, valamint a Bükk hegység, a Bükki Nemzeti Park látványosságaira kíváncsi turisták, a kikapcsolódásra, pihenésre vágyók, a túrakerékpárosok komfortosabb közlekedését.

*

Újabb uniós tanteremmel gazdagodott Heves megye

Az Egerben működő, a megyei önkormányzat által üzemeltetett Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói és tanárai a napokban egy jól felszerelt Uniós tantermet vehettek birtokukba.

A Heves Megyei Europe Direct Információs Pont, illetve a megyei önkormányzat segítségével kialakított uniós tanteremmel Heves megyében az információs hálózat huszonkilencre bővült.

*

Felsőtárkány a legzöldebb települések között

Az Élhető Településekért Egészségfejlesztő Mozgalom – több támogató céggel, intézménnyel együttműködve – . három kategóriában - Budapest kerületei, városok, községek - pályázatot írt ki, azzal a céllal, hogy az egészséges környezetért legtöbbet tevő önkormányzatok bemutatkozhassanak, a közülük a legjobbak elismerésben részesüljenek.

A nemes vetélkedésen községek kategóriájában ""a Bükk Kapuja"", az Egri Kistérséghez tartozó Felsőtárkány a harmadik helyezést érte el.

*

KOCSONYA FESZTIVÁL Felsőtárkányban

Felsőtárkányban a Hotel Táltos adott otthont az immár hatodik alkalommal megrendezett Kocsonya Fesztiválnak. Húsz - amatőr szakácsokból álló – csapat mérte össze kocsonyafőző tudományát. A nemes versengésben képviseltették magukat Felsőtárkány határon túli testvértelepülései is.

A hagyományos sertéskocsonya mellett a jelenlévők megismerkedhettek számos kocsonya különlegességgel, egyebek mellett megízlelhették a szárnyasból és a gyümölcsből készült remekeket.

*

Kádári remekmű

A világ dolgait megvető, az elől a hordójába menekülő, a cinikus filozófiát képviselő Diogenész szeme bizonyára felcsillant volna a Felsőtárkányból érkező hír hallatán. A Bükk kapujában készítik el ugyanis az utóbbi húsz év legnagyobb hordóját.

A tölgy alapanyagú monstrum több mint három méter hosszú, s fektetve a legmagasabb pontján három méter magas. A hordófenék átmérője is közel három méter. Az egyik fenekét a Badacsony és a Balaton rajzolatát megörökítő fafaragás díszíti majd. A gigahordó megrendelője ugyanis egy Balaton melléki pincészet. A leendő tulajdonos, az igazi látványosságot is jelentő, pincéjének központjában elhelyezésre kerülő kádár-remekműbe közel húszezer palacknak megfelelő bort tárolhat majd.

*

Új tető a Kőtár felett

A közelmúltban adták át az Egri Vár északi kőtárának felújított tetőszerkezetét. A közel negyvenmillió összköltségű helyreállítási munka eredményeként biztos védelmet kapott az Európában is egyedül álló, a kutatók számára szakmai szempontból rendkívül fontos, román és gótikus faragványokat tartalmazó gyűjtemény.

Az átadási ünnepséget Vitézlő Oskola látványos bemutatója színesítette.

*

Pályázat segítségével újítanák fel a templomot

Halaszthatatlanná vált a nagytályai templom felújítása, miután annak rossz állapota miatt csaknem tragédia történt.

Tavaly augusztus 20-án a szentmisét követő ünnepségen éppen a maklári és a helyi énekesekből álló kórus tagjai adtak műsort, amikor is tenyérnyi vakolatdarabok hullottak a szentély előtti részen éneklők lábai elé a magasból. A maklári és a nagytályai önkormányzat által szervezett Szent István-napi ünnepségen ott volt mindkét település polgármestere, így személyesen láthatták: halaszthatatlanná vált a templom felújítása.

Hevesi László, a nagytályai egyháztanács világi elnöke elmondta: az épületet 1903-ban szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Tornyát az 1944 őszén visszavonuló német csapatok felrobbantották, és beomlott a tető is. Elbontott házak, istállók gerendáiból 1949-ben készült el a tető és a gipsszel kipótolt mennyezet, de a rossz minőségű anyag rengeteg problémát okozott azóta is az egykor svábok lakta, de mára már elmagyarosodott falunak.

Korózs Péter plébános és az egyháztanács elnöke arról is beszámolt, hogy a közelmúltban nyújtották be pályázatukat, melyet a vidéki örökség védelmére írtak ki. Bíznak abban, hogy pályázat révén, illetve gyűjtéssel megszerzik a szükséges pénzt, s a templom előbb-utóbb a régi fényében tündökölhet. De minden szentmise után imádkoznak is híveik a Boldogságos Szűzanyához, további közbenjárását kérve.

Forrás: Eger Vidék Kincse, Egri HVI

Cikk megosztása