Föld Órája 2010

Kadarkút Városa csatlakozott Föld órája elnevezésű akcióhoz, melyet a WWF hívott életre.

A 2010. március 27-én negyedik alkalommal megrendezésre kerülő esemény keretében 1 órára lekapcsolják a nem létfontosságú elektromos berendezéseket, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére. Városunk csatlakozásával kívánja kifejezni támogatását.

Az akcióról további információk találhatók a www.foldoraja.hu honlapon.

Forrás: kadarkutph.hu

*

Folytatódik a projektgenerálás

Kadarkút kistérség Társulási Tanácsa rendkívüli ülésen tárgyalja az érintett térség kapcsolódásást egy átfogó e-informatiaki projekthez.

A tervezett megvalósítás az LHH-s barcsi és kadarkúti kistérségben tervezi az intergrált „önkormányzati” irányítási rendszer kiépítését és bevezetését. A hálózatba elképzelhető, hogy az önkormányzatok és intézményeiken túl bekapcsolódhatnak a helyi civilszervezetek, vállalkozások és korlátozott mértékben a lakosság is.

A Tanács támogató döntését követően indul a projekt előkészítése, a tervezett megvalósítás 2010. II-III. negyedévben kezdődik.

*

Hurkafesztivál ÚMVP támogatással

Szenna községben 2009.november 21-én Hurkafesztivált szervezett a települési önkormányzat. A rendezvény ÚMVP támogatással valósult meg.

Az izgalmas gasztronómiai bemutató mellett, a kulturális értékeik bemutatására is lehetőség nyílt. A rendezvény helyt adott vidékfejlesztési fórum tartására is.

*

Páratlan látvány Magyarországon

Egy skóciai nemzeti parkkal együtt a Kaposvártól délre fekvő Zselici Tájvédelmi Körzet lett az első, nemzetközileg is elismert Sötétégbolt-park Európában.

Ez olyan terület, ahol éjszakánként szinte teljesen fényszennyezéstől mentesen tárulhat a látogatók elé a
csillagos égbolt látványa.

A címet a Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetség (IDA) ítélte meg az egyesült államokbeli Phoenixben tartott éves közgyűlésén.
Három észak-amerikai park után a Zselicet terjesztették fel elsőként a Sötétégbolt-címre Európában, ezt követte a skóciai Galloway Forest Park, amellyel egy időben nyerte el a titulust a 9 ezer hektáros Zselici Tájvédelmi Körzet.

A Zselici Csillagoségbolt Parkban a tervek szerint bemutatóhelyet alakítanak
ki, ahonnan kedvezo feltételek mellett lesz vizsgálható az éjszakai égbolt.

*

Tematikus fórumsorozat kezdődött a kadarkúti kistérség civilszervezetei számára

A 4 helyszínen megrendezésre kerülő találkozókon a civil társadalom legeéterjedtebb forrását biztosító Nemzeti Civil Alap, annak Tanácsa és az aktuális pályázati felhívások, valamint a Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat rendszere és az aktuális források (falunap/2010, Jógyakorlatok) kerülnek bemutatásra.
A Fórumon lehetőség van kérdések megfogalmazására, valamint MNVH regisztrációra is.

*

Programnyitó az esélyegyenlőség biztosításáért

Kaposfő Áltlános Iskolája eredményes TÁMOP projekt kertében programot indított tanulói esélyegyenlőség növeléséért. A program keretében a kaposfői és kiskorpádi óvoda és az általános iskola növendékei részesülnek esélyegyenlőségüket fejlesztő támogatásban. A program keretében a pedagógiai program és módszer bemutatására került sor a megnyitó ünnepségen. A rendezvényen a kistérség fejlesztő szakemberein túl részt vettek a települések vezetői, a nevelőtestület tagjai és az érdeklődők.

*

Kistérségi együttműködés a szemétszállítás biztosítására

Kadarkút kistérség önkormányzatai együttes tárgyalást folytattak a lakossági szemétszállítási díj kialakítására a szolgáltató céggel. Az esetenként közel 50%-os díjnövekedés az önkormányzatok számára aránytalan terhet, a szolgáltatás elmaradása települési hulladékproblémát eredményez.

Az önkormányzatok az együttes érdekérvényesítésben látják a megoldás lehetőségét.

*

Somogy Megyei Civil Szolgáltató Központ működtetője a Kadarkúti Kistérségből

A Szociális és Munkaügyi Miniszter 2009. 06.23.-i döntése alapján kihírdetésre került a megyei civilszolgáltatóközpontok feladatellátóinak neve. Somogy Megyében a Kadarkúti kistérségben tevékenykedő Somogy Ifjúságáért Egyesület nyerte el a működtetés jogát.

*

ÚMVP pályázatok a Kaposvári kistérségben

Kaposvári kistérségben működő két LEADER Helyi Akciócsoporthoz a beadási határidőig, 2009.12.20.-ig összesen 63 db pályázat érkezett be ÚMVP III. tengelyes kiírásaira.

A pályázatok közül 53 db a Zselici Lámpások Helyi Akciócsoport, míg a további 10 pályázat az Észak-Kaposi Partnerek Helyi Akciócsoport területéről érkezett. Az Észak-Kaposi Partnereknél a korábban kiadott támogatási határozatokat követően még két jogcímen maradt forrás: a Falusi turizmus fejlesztése jogcímen most 6 pályázaton összesen mintegy 87.129 eFt. támogatást igényeltek, míg a Vidéki örökség megőrzése jogcímre 4 pályázat érkezett, 6.871 eFt. támogatási igénnyel, amely lefedik a még rendelkezése álló forrásokat.

A Zselici Lámpások HACS területén mind a négy jogcímre lehetett pályázni. A Falumegújítás és fejlesztés jogcímre 13 pályázat érkezett, 122.435 eFt támogatást igényeltek. A Vidéki örökség megőrzése jogcímre 15 pályázat érkezett, 130.416. eFt támogatás igénnyel. A Mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 12 pályázaton 74.344 eFt támogatást igényeltek. A Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímre 13 pályázat érkezett, 88.279 eFt igényléssel. Az 53 pályázat együttes támogatás igénye 415.475 eFt. Ez összességben meghaladja a HACS-nak még rendelkezésére álló forrásait.

*

VIII. Foglalkoztatási Fórum Somogyban

A Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum 2009. november 26.-án megtartott VIII. Foglalkoztatási Fórumán a foglalkoztatás átalakításáról, esetleges bővítéséről, igénybe vehető forrásokról adott tájékoztatást a megyei munkaerő-piaci szereplők részére.

A fórumon a Foglalkoztatási Paktum Iroda beszámolt a Paktum őszi projektjeiről, a programokban résztvevő felkért szervezetek képviselői elmondták tapasztalataikat, észrevételeiket a rendezvényekkel kapcsolatban. A Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány elnöke tájékoztatást adott tevékenységeikről, a kis- és középvállalkozásoknak szóló programjaikról, pályázati lehetőségekről, valamint mikrohitel programokról.

Ezt követően a résztvevők az atipikus foglalkoztatási formák előnyeiről, lehetőségeiről, és a jelenleg alkalmazott atipikus formák eredményeiről kaptak tájékoztatást.

A Fórum záró előadásában Dr. Tarrné Dr. Törzsök Piroska a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum Irányító Csoport elnöke ismertette a Paktum 2009. évi tevékenységeit, programjait.

*

Pályázattal, intézményi infrastruktúra fejlesztésével a vidéki lakosság megtartásáért

Kadarkúti kistérség 8 településén 11 feladatellátási helyen terveznek átfogó infrastrukturális fejlesztést az érintett önkormányzatok és az integrált iskola. A területen működő óvodák, iskolák egységes intézményi keretbe foglalását követte a minőségi oktatás és nevelés feltételeinek megteremtését segítő projekt kidolgozása.

A projektgenerálás a helyi vidékfejlesztési iroda közreműködésével valósult meg. Az összefogás eredménye a 630millió forint összköltségvetésű fejlesztés kiérlelése, melyhez a Dél-Dunántúli Regionális Operatív program támogatására is támaszkodnak.

Forrás: Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása