Nappali kórház kialakítására pályázik a Kakasszéki Gyógyintézet

A Kakasszéki Gyógyintézet márciusban elindul egy fejlesztési pályázaton, amelyen 250 millió forintot nyerhet nappali kórház kialakítására. Az év végére derülhet ki, hogy megvalósul-e a beruházás.

A Dél-alföldi Operatív Program keretében kiírt pályázat a rehabilitációs intézmények struktúra és eszközfejlesztésre nyújt lehetőséget. A Kakasszéki Gyógyintézet egy nappali kórház kialakítását tervezia pályázat segítségével.

- A kiírás szerint 250 millió forint áll majd a nyertes rendelkezésre. Ez az összeg az intézmény tetőterének beépítésével egy nappali kórház kialakítását biztosítaná, valamint az ehhez kapcsolódó elemek, a tornaterem és a gyógytornához szükséges eszközök fejlesztését, továbbá szakemberképzést tenne lehetővé. A komplex pályázati elképzelés anyaga jelenleg még kimunkálás alatt van - tájékoztatott dr. Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház főigazgatója.

A pályázatot márciusig kell benyújtani, amely ha kedvező elbírálásban részesül komoly fejlesztési lehetőséget jelent majd az intézménynek. Döntés leghamarabb az év végén születik.

*

Pályázat a fogyatékkal élő gyermekek támogatására

A Dévény Módszer a Mozgássérültekért Alapítvány pályázatot hirdet a dél-alföldi régióban élő 1-5 éves kor közötti fogyatékkal élő gyermekek számára. A szülők 50 ezer forint támogatásban részesülhetnek, amit a kicsik fejlődését szolgáló eszközök, illetve játékok megvásárlására fordíthatnak. A jelentkezési határidő február 28-a.

A Dévény módszert 1996 óta lehet Vásárhelyen igénybe venni, és ez idő alatt több ezer gyermeken segített. Az alapítvány elnyerte az emberek bizalmát, idén is fél millió forintot gyűjtöttek össze, melyet a rászorulókra fordítanak.

- A tavalyi év 1 %-os támogatását szeretnénk most pályázati úton kiosztani a fogyatékkal élő gyermekek számára. Várjuk azok jelentkezését, akik 1-5 éves kor közötti beteg gyermekeket nevelnek. Az adatlapokhoz az alapítvány holnapján, a www.dsgm.hu oldalon lehet hozzájutni, majd ezeket kitöltve február 28-ig kell a Hódmezővásárhely, Dani utca 15-be eljuttatni – mondta Kocsisné Benczédi Márta, az alapítvány elnöke.

A pályázók 50 ezer forint támogatásban részesülnek, ait kizárólag csak a gyerekek fejlődését és életminőségét javító eszközök megvásárlására lehet fordítani, útiköltségre, ruhaneműre vagy élelmiszerre nem kérhető.

*

Elfogadták Hódmezővásárhely idei költségvetését

Hódmezővásárhelyen elfogadták a város 2010-es költségvetését csütörtökön; idén a település erőforrásainak 20 százalékát fordítják fejlesztésekre.

A költségvetés kapcsán Lázár János kifejtette: valamivel több mint 16,5 milliárdos bevétellel, mintegy 488 millió forint felhalmozási jellegű céltartalékkal és csaknem 569 millió forintos forráshiánnyal számoltak. A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-ban egy átfogó reorganizációt indított, amely során mind az önkormányzat, mind a város tulajdonában álló cégek struktúráját és működését alapjaiban szervezte újjá. Ennek köszönhetően jelentős megtakarítást sikerült elérni a működési és dologi kiadásokon, az erőforrások jelentős részét pedig a fejlesztésekre tudja fordítani a város.

A település vezetője szerint a következő néhány évben az uniós fejlesztési források komoly lehetőségeket tartogatnak. Ehhez szigorú, feszes és a fejlesztésekre fókuszáló költségvetést kellett megalkotni a 2010-es évre is. A rendelet szerint a város erőforrásait 20 százalékban fejlesztésekre fordítják - közölte Lázár János polgármester.

*

1200 diák tanult meg korcsolyázni

Az önkormányzat a jégpályán idén szervezett először iskolai korcsolyaoktatást, amelynek időpontja január 4-től február 26-ig terjed.

– A lehetőséget minden iskola kihasználta, mivel a program tervezhető módon előre meghatározott időpontokban, nyolc héten keresztül tart. Hódmezővásárhelyen már négy éve működik a mindennapos testnevelés, amelynek keretében korábban csak úszni tanultak a fiatalok, a korcsolyázást idén választhatták először. A szezonális mozgásforma nemcsak egészséges, de sportszakmailag is előremutató – hangsúlyozta Horváth Zoltán sportreferens hozzátéve: a program népszerűségét jól mutatja, hogy a Kossuth téri jégpályán 47 osztály 1200 diákja tanul korcsolyázni.

Az önkormányzat nemcsak a pálya-, de a korcsolyahasználatot és szükség esetén az oktatót is térítésmentesen biztosította. Minderre a város 312 ezer forintot költött. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervek szerint jövőre is sor kerülhet a szervezett formában működő ingyenes korcsolyaoktatásra.

Magyar Józseftől, a műjégpályát üzemeltető Városellátó Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a tavaly december 6-án megnyílt jégpálya idén február 28-ig működik. Eddig körülbelül egy millió forint értékű áramot fogyasztott a jéghűtő berendezés. Március elsején kezdik szétbontani a pályát, a hozzá tartozó faházakat is elszállítják a térről, valamint a virágágyásokat is helyreállítják, amelyekbe egynyári növényeket ültetnek.

*

Lezárult a 230 milliós kistérségi beruházás Hódmezővásárhelyen

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2008-ban kiírt pályázatán Hódmezővásárhely és kistérsége összesen 230 millió forintot nyert arra, hogy a közösségi közlekedés infrastruktúráját fejlessze. A teljes beruházás költségeinek csupán 15 százalékát kellett a településeknek önrészként vállalniuk, amit a megvalósuló  korszerűsítések mértékétől függően arányosan osztottak szét egymás között.

A kivitelezés májusban kezdődött és egészen decemberig tartott. A felújított  buszmegállók nem kaptak egységes arculatot, ugyanis mindegyik település maga dönthetett arról, hogyan nézzenek ki. Díszburkolattal is ellátták a várókat, illetve ahol szükséges volt, autóbuszöblöket is kialakítottak

*

Hódmezővásárhely az Év Települése

Hódmezővásárhely nyerte az Év Települése címet az idei évben, a Magyar Televízió és a Magyar Turizmus Zrt. közös versenyén. A város az idei évben több díjat, elismerést is kapott: a Magyar Marketingszövetség és az Internet Marketing Klub a város honlapját az Év Honlapjának választotta, de a Magyar Szabadidősport Szövetség 2009. évi díja is Hódmezvásárhelyé lett.

Hódmezővásárhely nyerte az Év Települése címet az idei évben, a Magyar Televízió és a Magyar Turizmus Zrt. közös versenyén. A város az idei évben több díjat, elismerést is kapott: a Magyar Marketingszövetség és az Internet Marketing Klub a város honlapját az Év Honlapjának választotta, de a Magyar Szabadidősport Szövetség 2009. évi díja is Hódmezvásárhelyé lett.

Az elismerések kapcsán dr. Lázár János elmondta: fontos, hogy milyen kép alakul ki az emberekben a városról.

- Nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek Hódmezővásárhely határain belül és azokon túl, az ország véleményformálói, a pénzügyi, gazdasági világ szereplői, vagy az újságírótársadalom megértse, hogy ez a város cselekedni, változtatni, fejlődni akar legyen akármilyen nehéz is az ország vagy a világ gazdasági helyzete. A díj minden vásárhelyi közös sikere, elismerése a közösség munkájának és a város által elért eredményeknek - összegezte a polgármester.

Forrás: A VÁSÁRHELYI VIDÉK JÖVŐJÉÉRT EGYESÜLET

Cikk megosztása