Óbecsei kultúrkörösök Mórahalmon

A Szövetség a Dél-alföldi Emberek Egészségéért Egyesület meghívására Mórahalomra érkezett az Óbecsei Petőfi Sándor Kultúrkör ötven tagja.

Nemrégiben bemutatkozott a két civil egyesület: Mórahalom zenés kisfilmmel, népdalcsokorral és néptáncbemutatóval készült, a vajdasági kultúrkört Ricz Róbert mutatta be. A vendégek ingyenes vérnyomás-, koleszterin- és vércukorszintmérésen vehettek részt az Erzsébet-fürdőben, másnap Beőthy-Fehér László segítségével önismereti csoportfoglalkozáson foglalták össze az élményprogramokat.

A 3 napos vendéglátásra a Szülőföld Alap pályázata adott lehetőséget.

*

Geotermális Tapasztalatcsere Program

A Geotermális Tapasztalatcsere Program keretében a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége rendezésében a közelmúltban került sor Veresegyházán az első települési fórumra. A rendezvényen Mórahalom Város Polgármesteri Hivatala 6 fővel képviseltette magát.

A tapasztalatcsere során bemutatták a Veresegyházon megépült rendszert és a jövőbeli fejlesztési terveket.

forrás: morahalom.hu

*

Épül-szépül a Kisteleki Városközpont

ünnepélyes keretek között tette le a kisteleki Művelődési Központ Alapkövét Nagy Sándor polgármester, Balogh László a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft ügyvezetőjének jelenlétében. A megszentelt időkapszula elhelyezése az élhető város, a fiatalos város megteremtését szolgáló beruházás fontos momentuma lehet. A művelődési központ felépítése ugyanis részét képezi Kistelek Városközpontja Integrált fejlesztésének, melyet a település 665 millió Ft uniós támogatással valósít meg.

Kistelek városközpontjának integrált fejlesztése címmel nyert pályázatot a város, melynek keretében felújítja a teljes városközpontot. Célja, a kistérségi városközpont épületeinek, infrastruktúrájának fizikai megújítása illetve a város gazdasági, társadalmi kohéziójának együttes erősítése, az itt élő fiatalok megtartása, egy korszerű, élhető városkép kialakítása.
Kistelek a városközpont fejlesztésére még 2008 júniusában beadta a pályázatát.
A kétfordulós eljárást követően 2009. december 1-én került sor a Támogatási Szerződés aláírására, melyben pontosan 665.219.024,- forintnyi összeggel járul hozzá az ÚMFT (Új Magyarországi Fejlesztési Terv) a fejlesztésekhez. A beruházás konzorciumi partnerek bevonásával zajlik. Kistelek Város Önkormányzata, mint főpályázó együttműködik a Szent István Király Plébániával és az Aqua Hotel Kft-vel. Ennek oka, hogy a komplex fejlesztés olyan elemeket is takar, melyek nemcsak önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítását, átalakítását, bővítését érintik.

A projekt része többek között művelődési központ bővítés, két irodaház felújítás, a Szent István Park megszépítése, közösségi térré téve azt. Emellett rekonstrukció is zajlik: a polgármesteri hivatal, a könyvtár és a templom homlokzata, valamint ez utóbbi épület tetőszerkezete is felújításra kerül. A fejlesztés a város magjában lévő szökőkút köré koncentrálódik. A környezetében lévő utcákban parkolók kerülnek kialakításra. Ez azért is fontos, mert a legtöbb közintézmény, iskola, óvoda itt helyezkedik el, és jelenleg nehézkes az autóval való megállás. Látványos összekötő híd épül a központban lévő Aqua Hotel és a közvetlen szomszédságában lévő Kisfürdő között. A tervező, a Palánkai Építész Stúdió Kft. modern arculatvilággal dolgozott az új elemeket érintően, ugyanakkor igyekezett harmóniában maradni a meglévő épületek szerkezetével, homlokzatával.

A projektet az építési munkák mellett tartalmilag is meg kívánja támogatni az Önkormányzat, illetve a fejlesztés koordinálására létrejött projekt iroda: ingyenes képzéseket szervez a lakosság körében, és színes programokkal próbálja összekovácsolni az itt élőket, hogy város-identitásukat erősítse. Kulturális rendezvények, iskolai versenyek, családi napok tarkítják majd a beruházási időszakot. A kisteleki ifjúság örömére, a Közösségi Művelődési Központban számukra kialakított találkozó-ponthoz interaktív közösségi portált is létrehoz, mely a kisteleki fiatalok együttlétét, találkozóit segíti szervezni, segít építeni helyi baráti kapcsolataikat, egyéb kötődéseiket – a manapság oly népszerű csatornán keresztül.

forrás: kistelek.hu

*

Homokhátság: 2 milliárdos fejlesztés

Mórahalom - Fejlesztések a Homokhátságon 2004–2010 címmel tartott sajtótájékoztatót Nógrádi Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, az érintett települések polgármestereivel.

Ásotthalomra 512,7, Domaszékre 142,5, Öttömösre 135,6, Pusztamérgesre 176,9, Röszkére 315, Ruzsára 289,3, Zákányszékre 304,8 millió forint pályázati forrás érkezett az elmúlt 6 évben – összesen közel 2 milliárd forint.

Elhangzott: a fejlesztések valamennyi generációt szolgálták – játszóterek épültek, iskola- és óvodabővítés zajlott, az orvosi rendelőket és a művelődési házakat is felújították. Új utakat, tanyai buszvárókat, buszfordulókat adtak át. A homokháti települések fejlődése elősegíti a térség megtartóerejének megőrzését, a felnövekvő generációk helyben tartását.

– Sikertényezőnek tartom a kistérségi együttműködést, amely elengedhetetlen volt az elért eredményekhez. A településekkel egyeztettünk elképzeléseikről, úgy ütemezték beruházásaikat, hogy ne legyenek egymás konkurenciái – tette hozzá Nógrádi Zoltán.

*

A Kisteleki Ipari Park fejlesztése

Kistelek Város Önkormányzata európai uniós támogatást nyert (DAOP-3.1.1/B-08-2008-0054) tavaly a „volt” vásártéren egy 7 méter széles út kivitelezésére. Az időjárási körülmények és az előkészítő munkálatok miatt (közmű nyomvonal egyeztetések, kerítésbontás, tereprendezési munkálatok, közmű műtárgyat áthelyezése, útnyomvonal kijelölés) a tényleges útkivitelezés 2010 márciusban indulhat meg.

A 2010. június 30-áig lezáruló beruházás során a Kistelek és Térsége Ipari Parkot 872 méter hosszon átszelő, a „szennyvíztelepig” futó útburkolat kerül megépítésre.

A projekt a Kistelek városát déli irányban elkerülő út egy szakaszaként épül meg. Az út kivitelezése az elmúlt 3 évben szükségessé vált, hiszen az Ipari Parkban megjelenő vállalkozások fokozott teher-és személygépkocsi forgalmat bonyolítanak majd le. Az M5 autópálya felé történő közvetlen közút csatlakozási lehetőség - jelen projekt- következményeként csökken a város forgalma és annak levegő-zaj–és rezgésszennyezése.

*

Kistérségi együttműködés

A Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló, A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése” (ÁROP-1.1.5-08/C/A-2008-0029) elnevezésű projektje 8.485.000.-Ft összegű, vissza nem térítendő támogatást nyert.

A projekt keretén belül térségfejlesztő szervező munkatárs alkalmazása, a szervezeten belül megvalósuló képzések, tréningek, szakmai rendezvények valamint kerekasztal beszélgetések valósult meg. A tréningeken a helyi civil szervezetek, a kisebbségi önkormányzat képviselői, valamint vállalkozók is részt vesznek, akik olyan hasznosítható tudást szerezhettek, amely növelheti a munka hatékonyságát, így magasabb színvonalon tudják szervezni és koordinálni a feladatokat azért, hogy a közösséget erősítsék és a jövőben képesek legyenek a közös gondolkodásra, stratégiai lépésekre a kistérség társadalmi, és gazdasági fejlődésének érdekében.

A 18 hónapos program 2009 januárjában kezdődött, és még idén is folytatódik.

*

440 millióból újul meg a mórahalmi ipari park

Uniós támogatásból, több mint 440 millió forintból hajtanak végre infrastrukturális fejlesztéseket a mórahalmi ipari parkban. A beruházás célja, hogy új beköltözőket vonzzon a területre.

– A Homokhát Térségi Agrár-Ipari Park Mórahalom egyik legfontosabb gazdasági beruházása – mondta Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, aki az ipari komplexum fejlesztéséről és az eddig elért eredményekről beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az 1997 óta működő ipari park 12 hektáros területe mára 80 hektárra duzzadt. Nem volt könnyű a kezdet: az első betelepülő egy műanyagot gyártó cég lett volna, amely még a költözés előtt tönkrement. A balkáni háború miatt abban az időben nem sikerült külföldi befektetőket a területre vonzani, ezért kezdték meg a kisvállalkozások fejlesztésének programját Mórahalmon. Megépült a Mórakert, amelyet az ipari park inkubátorházába telepítettek, s amely megerősödvén saját beruházásával kilépett az ipari parkból, ahol jelenleg 36 vállalkozás üzemel. 440 munkavállalót foglalkoztatnak az itt működő cégek, amelyek együttes beruházási értéke csaknem 8,5 milliárd forint, éves árbevételük meghaladja a 20 milliárd forintot. A városvezetés célja, hogy az ipari parknak köszönhetően Mórahalom függetlenítse magát az állami költségvetés hullámzásából adódó nehézségektől, és hogy minél több új munkahelyet teremtsen. Jelenleg is tárgyalnak új betelepülőkkel, ha sikerül megegyezni, további 300 ember juthat munkához.

A 2008-ban indult és 2010 augusztusában záruló infrastruktúra-fejlesztés keretében több mint 440 millió forintból többek között megoldják a csapadékvíz és a szennyvíz elvezetését, bevezetik az ivóvizet, új utakat aszfaltoznak, és gépeket is vásárolnak. A fejlesztések célja, hogy kedvező körülményeket teremtsenek, és ezáltal idevonzzák a leendő befektetőket, akik később a helyi munkaerőt alkalmazva, helyben megtermelt alapanyagok feldolgozásával hozzájárulnak a település és a Homokháti kistérség gazdasági fejlődéséhez.

*

Nyertes pályázat

Mórahalom Város Önkormányzata bűnmegelőzési pályázatot nyert. A külterületen élők közbiztonságának javítására közel 1,5 millió Ft-os támogatást ítélt meg a település számára az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium.

A támogatási összegből bűnmegelőzési szórólapok készülnek majd, továbbá a külterületi részeken megerősítik a polgárőr járőrszolgálatokat.

*

Biztos Kezdet Gyerekház Kisteleken

Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Kistelek Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Biztos Kezdet Gyerekház létrehozására. Ez a Rózsaliget Kollégium egyik részében kerül kialakításra, lesz benne egy nagyobb foglalkoztató, két irodai helyiség, amely a szülőkkel való konzultációnak is helyet ad, illetve, mivel tízórait is kapnak majd az oda járó gyermekek, egy teakonyha is lesz.

A 0-5 év közötti gyermekek befogadására szolgáló új intézményben korosztálynak megfelelő pedagógiai munka folyik majd, többek közt: gondoskodnak az életkornak megfelelő fejlesztésről, segítenek a beszéd és mozgásfejlesztésben, az óvoda-érettséghez szükséges ismeretek elsajátításában, közösségbe illeszkedésben, a hétköznapi problémák megoldásában, a megválaszolatlan kérdések tisztázásában.

A Gyerekház azoknak a gyermekeknek nyújt majd ellátást, akik szociális helyzetük miatt, vagy bármely más ok miatt nem vehetők fel bölcsődébe, vagy egyéb ellátási formába. Őket szüleikkel együtt várják majd a nappali intézménybe, napi kötelezettség nélkül.

*

Pályázat a művelődési ház felújítására

Régóta problémát jelent a művelődési ház igen rossz állapota, hiszen az épület a 1960-as években épült, és már nem felel meg a mai kor elvárásainak és a fenntartása is nagyon sokba kerül, ezért az önkormányzat pályázatot nyújtott be a vidéki gazdaság és lakosság számára az integrált közösségi és szolgáltató tér (IKSZT) kialakítására és működtetésére.

Az első fordulóban Pusztamérges község Önkormányzata az „Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér” címet már elnyerte a művelődési házra és most a második fordulóra nyújtottuk be a pályázatot, amelynek elbírálása 2010-re várható.
Ha nyer a pályázat, akkor megvalósulna az épület nyílászáróinak a cseréje, és külső szigetelése, akadálymentes feljáró valamint fedett kerékpár és babakocsi tároló épülne.

Az épületen belül fűtéskorszerűsítés és a villamoshálózat cseréjére kerülne sor, akadálymentes mosdó épülne, és a meglevő vizesblokkok, valamint a padlózat is megújulna. A pályázat lehetőséget ad bútorzat és informatikai eszközök beszerzésére is.

Dr. Papp Sándor
polgármester

forrás: pusztamerges.hu

Forrás: Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület, delmagyar.hu

Cikk megosztása