Szigetvár vonzereje a megújult gyógyfürdő

További nagy értékű fejlesztéseket generálhat környezetében a gyógyászati és szabadidős létesítmény.

A fürdő felépülésével a kisváros új fejlődési pályára állt. Ahogy a polgármester fogalmaz, „egy sok évtizedes álom valósult meg a Szigetvári Gyógyfürdő felépülésével”. És a valóság igazolja az álom létjogosultságát.

– Már tavaly volt olyan hónap, amikor több mint tízezer látogatója volt a létesítménynek, idén pedig egyes hétvégi napokon gyakorlatilag telt házas volt a fürdő és a strand – mondta Paizs József polgármester, aki a Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás elnöke is egyben.

Hogy a bizakodás valóban nem túlzó, azt az is igazolja, hogy a fürdőbe legalább annyi látogató érkezik Baranya távolabbi, és az ország különböző pontjairól, mint a kistérségből. A polgármester nem alaptalanul invitálja a vendégeket a városba. A megújult gyógyfürdő több, egymást kiegészítő egységből áll. Egy 640 személyt befogadó nyári strandfürdőből, 200 személyes uszodából, kisebb termálvizes medencéből, valamint az 500 személyes gyógyfürdői szolgáltató részlegből. A beruházás várhatóan nem zárult le a fürdő átadásával: a későbbi tervekben szerepel egy osztrák mintára működtetett gyógykórház felépítése is.

Nem véletlen a kiemelt vonzerő, hiszen a létesítmény valamennyi medencéjének teljes vízfelülete mintegy ezer négyzetméternyi. A fürdőben a vendégek kényelmét külső és belső pihenőterasz szolgálja. A galérián kávézó, a kiszolgáló traktusban pedig étterem is fogadja a látogatókat. A létesítmény több pontján Zsolnay-kerámiaburkolat vonzza magára a szemet, Bozsogai Ágnes, illetőleg Dobány Sándor szobrai is felbukkannak.

A fürdőhöz kapcsolódó gyógyászati részlegben iszap- és súlyfürdő, orvosi rendelők, kezelők kaptak helyet. A ház valamennyi pontja akadálymentesen megközelíthető, még a benti nagymedencébe is emelőlift segíti a mozgáskorlátozott vendégeket. A fürdő gyógy- és kényelmi szolgáltatásait jól kiegészíti a szomszédságában ugyancsak tavaly megnyílt tanuszoda. A kistérség szinte valamennyi iskolájából járnak ide úszásoktatásra.

*

Európai Örökség a Zrínyiek Földjén

Európai Örökség a Zrínyiek Földjén… …a címe a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület és a Zrinska Garda Čakovec (Csáktornyai Zrínyi Gárda) márciusban induló közös projektjének, mely az Európai Unió támogatásával valósul meg. Kilenc hónap alatt számos kulturális eseményt szervez a két egyesület. A fő hangsúlyt a két Zrínyi Nap kapja: áprilisban Csáktornyán, szeptemberben pedig Szigetváron találkoznak a hagyományőrző és kulturális csoportok.

A nyár derekán egy workshopokkal, koncertekkel, kiállításokkal tarkított fesztivál keretében Szigetváron ismerkedhetnek a két város fiataljai. A képzőművészet iránt érdeklődők találkozhatnak a két város alkotóival, hiszen Vanyúr István, Pinczehelyi József valamint tehetséges fiatal szigetvári alkotók Csáktornyán mutatkoznak be, Mihael Štebih szobrászművész (a Zrinska Garda elnöke, a szigetvári Zrínyi Miklós szobor alkotója) pedig a Sóház Galériában állítja ki üveg szobrait és mandaláit. Csáktornya a nyár végén nemzetközi versenyre hívja a magyar és horvát íjászokat. A projekt elsősorban a Zrínyi család kulturális örökségére épül, ennek megfelelően több alkalommal is tisztelettel adózunk a Zrínyiek emlékének. Elkészül egy „Zrínyi ábrázolások” című kiállítási anyag, melyet különböző Zrínyi Miklóst ábrázoló grafikák, festmények reprodukcióiból állítunk össze, és mindkét városban kiállításra kerül, valamint a projekt zárásaként novemberben nemzetközi konferenciát rendezünk Szigetváron, melynek témája a költő Zrínyi Miklós élete, öröksége.

A 2010-ben megvalósításra kerülő projekt több éves együttműködés valamint egy több hónapos előkészítő munka eredménye. Partnerként a két egyesület mögé állt Szigetvár Város Önkormányzata, a Szigetvári Várbaráti Kör valamint a Matica Hrvatska (horvát honismereti mozgalom) csáktornyai szervezete is. Reményeink szerint az áprilistól novemberig tartó rendezvénysorozat közelebb hozza a két város lakosságát, maradandó élményeket szerezve, bevonva a hagyományőrzők mellett a két város fiataljait, sportolóit, gazdasági szereplőit, hogy együtt lépjünk tovább a Zrínyiek útján a 21. században közös múltunkból és örökségünkből táplálkozva a közös Európába vezető úton.

Forrás: fmtv.hu

*

Közösen hozzák jobb helyzetbe a vállalkozásokat

„Vállalkozások az unióban” címmel rendeztek kerekasztal beszélgetést január 27-én Szigetváron. Az elmúlt időszakban a Szigetvári kistérségben a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretein belül Európai Uniós támogatások bevonásával több vállalkozásfejlesztési beruházás valósulhatott meg. A rendezvényen elhangzott, hogy a gazdasági és pénzügyi válság komoly megpróbáltatások elé állította és állítja a térség vállalkozásait.

A kihívásoknak való megfelelés, a válságból való kilábalás elősegítése és a kistérség gazdasági fejlődése érdekében térségi összefogásra, együttműködésre, és újabb pályázati források bevonására van szükség így a következő években a megkezdett fejlesztési úton továbbhaladva újabb gazdaság-fejlesztési projektek valósulhatnak meg. A kerekasztal beszélgetés a Dél Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kistérségi Koordinációs Hálózatának és a Pécs Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Szigetvári Kirendeltségének szervezésében valósult meg.

*

Európa legmodernebb cementgyára épül Királyegyházán

Úgy tűnik nem lesz akadálya annak, hogy az előzetes terveknek megfelelően az év második felében meginduljon a próbaüzem a település határában épülő cementgyárban.

Jelenleg az utolsó nagy objektum, a cementmalmok betonozásának utolsó fázisa zajlik. Vele párhuzamosan szerelik az anyagelőkészítő,a nyersmalom, a szénmalom és a hőcserélő elemeit. A tervek szerint február végén indul a gyár központi egységének a kemencének a helyszíni összeszerelése, összekapcsolása a hőcserélővel és a klinkerhűtővel-tájékoztatott a beruházás menetéről Merkl István, a fejlesztést irányító Nostra Cement kft. műszaki igazgatója.

A szakember elmondása szerint van ugyan néhány hetes csúszásuk,amit azonban a jó idő megérkeztével még bőségesen be lehet hozni. A 230 millió eurós beruházás eredményeként a tervek szerint 2010 második felére elkészül Európa legmodernebb cementgyára,várhatóan augusztus környékére időzítik a kemence indulását is.

A cég közvetlenül több mint száz ember számára biztosít majd munkát,de az igényelt szolgáltatások ennél lényegesen több munkalehetőséget teremtenek majd a Szentlőrinci kistérségben.A beruházáson dolgozó szakembereket már korábban kiválasztották,jelenleg a munkaerő-toborzás második üteme zajlik. Utóbbi keretében diszpécsereket keresnek a központi vezérlőbe,míg fizikai munkakörökbe műszerészeket, villanyszerelőket és géplakatosokat, gépkezelőket keresnek a cementgyárba és a bányába.

Mint Merkl István elmondta,az alapanyag,a fűtőanyag és adalékanyagok zöme kizárólag vasúton érkezik majd a gyárba,míg a cement kiszállítása vasúton és közúton egyaránt zajlik majd A cég tervei szerint egy budapesti depo bevonásával a királyegyházai cement az északkelet-magyarországi régiókba is eljuthat majd, de az új gyár fontos piaci célterülete lesz majd Horvátország, Szlovénia és Ausztria is.

*

Hamarosan indulhatnak a fejlesztések a Szentlőrinci kistérségben

A Szentlőrinci kistérségben már bizonyossá vált, hogy hamarosan elindulhatnak a fejlesztések, beruházások. Az ÚMVP kereteinek pályázati kihasználtsága az első fordulóban igen magas volt, nagyon sok jó és értékelhető támogatási kérelem érkezett be húsz településről a kiírókhoz.

Ennek alapján EMVA támogatással a mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése jogcímre a kistérség mikrovállalkozásai 73 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. A megitélt támogatásokhoz kötődő fejlesztéseknek köszönhetően öntödei gépek,csomagolóanyag-gyártó,és műanyaghasznosító berendezések beszerzésén kívül térségi Internet szolgáltatás kiépítése is várható. A turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímre benyújtott támogatási kérelmek alapján a Szentlőrinci kistérség helyi szereplői 112 millió forint ugyancsak vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. A legnépszerűbbek a falusi magánszálláshelyek vonatkozó beruházások, ám a szálláshelyhez nem kötött turisztikai szolgáltatások (túravezetés,lovagoltatás,horgászturisztikai fejlesztések) is nagyon kedveltek voltak a pályázók körében.

A falumegújítás és fejlesztés jogcímre beadott kérelmek vitték el a pálmát. Az intézkedés népszerűségét jelzi, hogy a legmagasabb igény itt mutatkozott és az elnyert támogatások összege is meghaladta a 124 millió forintot. Több településen történik játszótér és közösségi park kialakítása,illetve felújítása, korszerűsítése. A vidéki örökségre viszonylag kevés igénylés érkezett, de ennek összege is meghaladta a 34 millió forintot. A megítélt támogatásokhoz kötődő fejlesztések jóvoltából nemcsak a településkép szempontjából fontos műemléképületek, templomok és múzeumok újulhatnak meg, hanem közösségi terek és kegyeleti parkok kialakítására, felújítására is lehetőség nyílik.

SOMOGYAPÁTI településen délutáni tanoda segíti a hátrányos helyzetű tanulókat Az iskolán kívüli foglalkozások keretei között működő tanodaprogram halmozottan hátrányos helyzetű diákok számára nyújt segítséget. A tanoda célja, hogy a részt vevő diákok tanulmányi előmenetele és továbbtanulása szempontjából fontos tantárgyak ismereteit délutáni foglalkozásokon bővítse. A felvételt nyert diákok órarendjében az anyanyelvi és idegen nyelvi készségek fejlesztése, a természettudományok és társadalomtudomány körébe tartozó tantárgyi tudás fejlesztése, tanulás-módszertani és vizuális készségfejlesztés szerepel. Ezen kívül diákújságírás, drámapedagógia és pályaválasztási ismereteket is szereznek a gyerekek. Az első foglalkozásokon 20 fő vesz részt, közülük 15 tanuló halmozottan hátrányos helyzetű.

E program a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület pályázati úton nyert támogatásának köszönhetően valósul meg.

Forrás: Dunántúli Napló (Kaszás Endre)

*

Hírek a Szigetvár Szentlőrinci Kistérségből

2010 január 8.-án került sor a Szinergiában a térség munkaerőpiac fejlesztésért című foglalkoztatási paktum nyitórendezvényére. Várakozásainkat felülmúlva közel 70 fő képviselte valamelyik helyi önkormányzatot, térségbeli vállalkozókat, illetve civil egyesületeket.

A meghívóban is megjelölt előadók közül Kékes Ferenc kiemelte, hogy a Szinergia Egyesület által a térségben indított paktum azon kevés projektek egyike, amelyben civil egyesület vezető szerepet vállal a térségi munkaerőpiac fejlesztésében. Emellett részletesen bemutatta a térségben, illetve régióban jelenleg futó, induló foglalkoztatási paktumokat. Rajczi Román a Szinergia Egyesület munkaszervezet vezetője a térségben futó, induló gazdaságfejlesztési projektek munkaerőpiaccal való kapcsolatáról, a foglalkoztatási paktummal való összefüggéseiről tartott rövid előadást.

A paktum szakmai vezetője a projekt konkrét ütemezését, vállalt feladataikat összegezte. Az elhangzottak, és a nagy számú érdeklődést figyelembe véve, a paktum szervezésében megrendezésre kerülő további programok - Állásbőrze, Pályaválasztási Szülői Értekezlet – minden bizonnyal hozzájárulnak, a foglalkoztatás bővüléséhez, a térségben tapasztalható nagy arányú munkanélküliség csökkentéséhez.

*

Pályázói aktivitás a Szentlőrinci-, Szigetvári Kistérségben

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyének keretén belül 2009. december 21-ig volt lehetőség támogatási kérelem benyújtására.

A Dél-Dunántúli Régión belül beérkezett mintegy 700 db pályázatból a Szentlőrinci-, Szigetvári kistérségeket magában foglaló Szinergia Egyesület kereken 100 db-ot könyvelhet magáénak. E számok alapján elmondható, hogy regionális szinten e térségben volt a legkiemelkedőbb a pályázói aktivitás.

A Szentlőrinci kistérségből 32 db-, míg a Szigetvári kistérségből 68 db kérelem (206 M forint-, illetve 394 M forintos támogatási igénnyel) érkezett be a Szinergia Egyesülethez.

A több, mint 600 Millió Ft-os támogatási igény jogcímenkénti bontásban a következőképp alakult:

- Mikrovállalkozások fejlesztése (22 db pályázat) à 149 248 737 Ft
- Turisztikai tevékenységek ösztönzése (26 db pályázat) à 226 721 174 Ft
- Falumegújítás (32 db pályázat) à 129 966 349 Ft
- Vidéki örökség megőrzése (20 db pályázat) à 94 742 579 Ft

A rendelkezésre álló források tükrében közel 100 M forintos túligénylés keletkezett, melynek jelentős részét a turisztikai tevékenységek ösztönzése c. jogcímen belül tapasztalhatjuk (63,5 M).
Különös módon a mikrovállalkozások fejlesztésére 22,5 M Forinttal kevesebb fejlesztési igény érkezett be, mint a rendelkezésre álló forrás.

Jelenleg az akciócsoport munkatársai folyamatos képzéseken vesznek részt, melyek a kérelmek megfelelő feldolgozásához szükségesek.

Az ÚMVP III. tengely II. fordulója a Szigetvár - Szentlőrinci kistérségben

Az összeállított kistérségi rangsor alapján a régióban beérkezett több mint 700 darab kérelemből ez a térség tudhatja magáénak a legtöbbet.

A Szentlőrinci kistérségből 32 db-, míg a Szigetvári kistérségből 68 db kérelem (206 M forint-, illetve 394 M forintos támogatási igénnyel) érkezett be a Szinergia Egyesülethez. Tehát a 100 pályázat összesen 600 millió forintos forrásigénylést takar.

A támogatási igény jogcímenkénti bontásban a következőképp alakult:

- Mikrovállalkozások fejlesztése (22 db pályázat) à 149 248 737 Ft
- Turisztikai tevékenységek ösztönzése (26 db pályázat) à 226 721 174 Ft
- Falumegújítás (32 db pályázat) à 129 966 349 Ft
- Vidéki örökség megőrzése (20 db pályázat) à 94 742 579 Ft

A rendelkezésre álló források tükrében közel 100 M forintos túligénylés keletkezett, melynek jelentős részét a turisztikai tevékenységek ösztönzése c. jogcímen belül tapasztalhatjuk (63,5 M).
Az előző pályázati időszakhoz hasonlóan a mikrovállalkozások esetében nagyobb volt az aktivitás, de jelenleg is abban a jogcímben maradt a legtöbb forrás.
A falufejlesztésekre most is nagyon magas igény mutatkozott mind a pályázatok számát, mind pedig a benyújtott összes igényt figyelembe véve.

A kérelmek feldolgozása már az első fázissal – iktatás – meg is kezdődhetett – amit az MVH folyamatosan szervezett szakmai képzésekkel segít.

*

A kereskedelem, a szolgáltató és a termelő szektor ad munkalehetőséget

Kedvező változást eredményezett a kistérség munkaerőpiacán az új postai egység beindulása. A Magyar Posta Zrt. új küldemény-feldolgozó, úgynevezett video-kódoló üzemet létesített Szigetváron. A 120 millió forintos beruházás mintegy száz embernek adott munkát a hátrányos helyzetű kistérségben.

Korábban egy kertészüzem gyarapította az új munkahelyek számát a város körzetében. A szigetvári Tesco megnyitása is közel 130 fő foglalkoztatását tette lehetővé. Szükség is van a munkahelyteremtő fejlesztésekre, hiszen a legfrissebb adatok szerint a kistérség nyilvántartott 3100 munkanélkülijének több mint egyharmada egy évnél hosszabb ideje vesztette el állását.

Forrás: Szinergia Egyesület

Cikk megosztása