Elképesztő táncdalfesztivál a jánosházi kultúrban

Pénzügyi előadó, aki operettet zeng, területi képviselő, aki John Travoltaként lejt a Grease zenéjére. A postahivatalvezető pedig egy háromgyermekes anyukával dalol száguldásról, Porschéról, szerelemről.

Az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének, amelyeknek szép hangjuk van. Táncdalfeszt Jánosházán.

Több mint négyezer tag, évente 14 ezer próba, és majd kétezer fellépés: ez a Vas megyében működő 243 amatőr művészeti csoport száraz statisztikája tudjuk meg Joós Tamástól, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatójától.

És ebben nincsenek benne a népművészeti csoportok: a legfrissebb adatok szerint 28 hangszeres népzenei csoport, ugyanennyi népdalkör, 31 néptáncegyüttes és három hagyományőrző együttes további 1581 fővel gazdagítja a megyei kulturális palettát. Ők, így együtt az alkotó művelődési közösségek. Mondhatjuk úgy is, hogy az amatőrök. Persze a szó pozitív értelmében.

Mert figyeljenek csak, mit is mond Szabó Pista bácsi?
- Dalolunk, így aztán örökifjak vagyunk, angyalom. Régen még táncoltam is, de amióta műlábam van, csak totyogok. Hetvenegy éves vagyok, a Sanyi komám se sokkal fiatalabb, de még bírjuk. Ez tart minket fiatalon - mondja a feltehetően az egyik legidősebb vasi amatőr, az egyházashetyei Berzsenyi Dalkör tagja. Pista bácsi tényleg bottal jár, azzal is csak lassacskán, óvatosan halad, de sebaj. Amikor szerepelnek, ő széken ül, akárcsak Vargyai Istvánné, akinek szintén nehezére esne az álldogálás.

Az egyházashetyei dalosokkal és a többi lelkes fellépővel Jánosházán találkoztunk, ahol immár hagyomány, hogy évente egyszer bemutatkozási lehetőséget kapnak az amatőr együttesek.

És hogy miért tartják ezt fontosnak a jánosházi Batthyány Lajos Általános Művelődési Központ munkatársai?
Illés Zsuzsa művelődésszervező találóan fogalmazott, amikor azt mondta a megnyitón: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének, amelyeknek szép hangjuk van.

A találkozón kiderült: a fiatalok is lelkes amatőrök. Öt jánosházi lány a Mamma Mia című film sikerén felbuzdulva elgondolkodott Illés Zsuzsa javaslatán, és munkához fogott: angol dalszövegeket tanultak, koreográfiát készítettek, jelmezek után kutattak, és szorgalmasan gyakoroltak. A jánosházi találkozón debütáltak: hatalmas taps fogadta a produkciójukat, így most már tényleg nem kérdés, hogy lesz-e folytatás.

A nap sztárjai kétségkívül az operett slágerekkel színpadra lépő sajtoskáli asszonyok voltak. Közülük is Kovács Györgyné kapta a legnagyobb tapsot, tegyük hozzá rögtön, hogy nagyon is megérdemelten: amikor a technika csődöt mondott, zenei aláfestés nélkül is végigénekelte a Hajmási Pétert. Amúgy a Sajtoskáli Asszonykórus születése is megér egy misét.

Ápolónő, gyógymasszőr, pénzügyi előadó, bébiszitter, adóügyes egyaránt van köztük. Az augusztusi falunapra minden évben új műsorral készülnek, a produkciót aztán később több helyi, kistérségi rendezvényen is előadják. Immár fellépőruhájuk is van: az anyagot önkormányzati támogatásból vették, a ruhákat pedig lelkes amatőrökhöz illően ők maguk varrták.

Akárcsak a többi amatőr fellépő, ők is szabad idejüket, energiájukat áldozzák fel a színpadért.

Forrás: vasnepe.hu

Harmincadik születésnapjára készül a Soltis Lajos Színház

Celldömölk - Mesebérlete mellett négy előadásból álló felnőttbérletet is kínál a Soltis Lajos Színház. A társulat közben 30. születésnapjára készül: a 2010-es év a jubileum jegyében telik el.
De egyelőre maradjunk a jelenben.

A 2009/2010-es évadra négy előadásból álló felnőttbérletet ajánl a társulat, az előadások helyszíne a Koptik Odó utcai kamaraépület. November 7-én A dzsungel könyve című Dés-Geszti- Békés-musicallel indul a sorozat (rendező: Ecsedi Erzsébet).
Az Álomevők címmel színre vitt, egészen különleges mozgásszínházi előadás szintén helyet kapott a bérletben: Deák Varga Rita rendezését 2010 februárjában csodálhatja meg a közönség. Márciusban aztán kávéházi kabaréval zárul a bérletes szezon Celldömölkön, Ecsedi Erzsébet rendezésében.

A hagyományos mesebérletben A varázshegedű című Fésüs Éva-mesét (rendezi: B. Péter Pál), valamint a Rózsa és Ibolya című Arany János-meséből készülő előadást (rendező: Nagy Gábor) is megnézhetik a legkisebbek.

Mindeközben zajlanak a 2010-ben esedékes 30. születésnap előkészületei. A Soltis Színház jogelődje - amint az közismert - a Sitkei Színkör, amely a színházat ma is irányító Nagy Gábor vezetésével jött létre 1980-ban; innen a 30. évforduló. A jubileumi év a hagyományos színészbállal kezdődik meg 2010 januárjában.

Február 20-án - mondjuk így: a hivatalos születésnapon - mintegy 200 vendég megjelenését várják. Remélhetőleg minél többen eljönnek a régiek közül, és magukkal hozzák a családjukat is. (Nem egy szerelem, házasság köszönheti létezését a színkörnek, a színháznak.)

A születésnap alkalmából fölújítják - és az eredeti szereplőkkel újra tájolni indulnak vele - a hajdan nagy sikerrel színre vitt Tragikus hirtelenséggel című egyfelvonásos vígjátékot. Márciusban újabb felújítás következik, a Celli stílgyaké, amelyet anno a Soltis Színház stúdiósai hoztak létre: többen közülük ma már végzett színészek.

Szintén a tavasz folyamán kezdődik meg az a tréningsorozat - az alternatív színházi élet markáns figurájának, Somogyi Istvánnak a vezetésével -, amelyből a tervek szerint novemberre elő-adás születik: a 30 év összefoglalója.
Május elején a Magyar Szín-Játékos Szövetség Celldömölkön tartja éves közgyűlését; május végén a Soltis Színház hatodszor rendezi meg Ezerlátó Országos Mesefesztiválját; közben meseíró-pályázatot hirdet.

*

Hatvanhét zsák hulladékot gyűjtöttek össze Rábapatyon

Az Országos Polgárőr Szövetség által meghirdetett akció keretében őszi nagytakarítást szervezett a rábapatyi polgárőr-egyesület.

A Rábapaty Polgárőr Egyesület egy hónappal az akciónap előtt megkezdte a felkészülést, szórólapokat készítettek és figyelemfelkeltő plakátokat helyeztek el a nagyobb, forgalmasabb helyeken. Több polgárőr feltérképezte a hulladékokkal szennyezett területeket. Az eredmény elszomorító volt.

A település önkormányzata vállalta, hogy térítésmentesen elszállítja az összegyűjtött hulladékokat. Egy helyi vállalkozó a begyűjtésben vett részt, a rábapatyi kisbolt pedig elkészítette az akcióban részt vevők számára a szendvicseket, s az üdítővel együtt a helyszínre is vitte.

A nagytakarításban több mint kétszázan vettek részt. Ebből huszonegy volt a polgárőr, százhetven az iskolás s a település további tizenhét lakója. A résztvevők gumikesztyűket és kukazsákokat kaptak, amit a megyei polgárőrség ajánlott fel. Az akció keretében hatvanhét zsák szemetet gyűjtöttek össze. A munka jutalma sem maradt el: a résztvevőket szendviccsel és üdítővel vendégelték meg.

Amennyiben lehetőség lesz rá, úgy minden évben, tavasszal és ősszel szeretnék megismételni az akciót.

*

A hegyfalui traffipax látványa lassításra ösztönöz

A gazdasági válság némi enyhülése visszahozta az irdatlan kamionforgalmat a 86-os főútra.

Bár a Szeleste-Pósfa elkerülő szakasz építése jó ütemben halad, a többi település - kötzük Hegyfalu lakói - továbbra is megszenvedi a kamionáradatot. A helyi önkormányzat egy tavalyelőtti jogszabály alapján jogosult sebességmérésre, a megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező traffipax használatára. Tavaly egy sikeres pályázaton hozzá is jutottak egy készülékhez. Igaz, sok-sok utánjárás ellenére sem sikerült egyelőre megegyezniük a rendőrséggel a sebességmérő adatainak átadásáról.

A település ifjú polgárőrei a hegyfalui útbizottság egyik ülésén vállalták a technika használatának elsajátítását, így nemrég megkezdődhetett a gyakorlás az éles használatra. A fiatalok emellett aktuálisan forgalomszámlálást is végeznek. Az eredmény? Nos, mindössze öt perc út melletti tartózkodásra volt szükség, hogy az áthaladó járművezetők emlékezni kezdjenek a sebességkorlátozó táblára, a településen engedélyezett áthaladási sebességre.

Úgy tetszik, a sárga mellény, a baseballsapka, a háromlábú készülék megtette a hatását: az egymásnak jelző sofőrök csendesen, szabályosan keltek át a falun. Az így nyert egy-két óra alatt változatlan gépjárműforgalom mellett is nyugodtabb volt a főutca. Nem volt felbőgő kamionkürt, sőt: egy-egy gyalogost is átengedtek a sofőrök a túloldalra. Ahova pedig átlagos napokon igencsak nehéz átjutni, a helyiek úgy mondják, oda születni kell.

*

Biztató jelek a munkaerőpiacon

A térség két meghatározó cégének háza tájáról is jó hírek érkeznek: az Eybl megmenekült, a Cellcomp pedig 160 embert vett fel (vagy vissza) nemrégiben.

Mint arról lapunkban már beszámoltunk: példátlan összefogásnak köszönhetően sikerült megtartani a négy - ebből két vasi - üzemmel rendelkező, egykori Eybl cég megmaradt dolgozóinak munkahelyét.

Dr. Varga Jenő, a felszámolást végző Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója Péter Márta felszámolóbiztossal arról beszélt nemrégiben, hogy Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök, Marton Ferenc megyei alelnök és Keresztes István, Jánosháza polgármestere is minden kapcsolatát latba vetette, hogy megmentsék a vasi munkahelyeket. A stratégia az volt, hogy a precíz, megbízható munkával megtartsák megmaradt megrendeléseiket, a céget pedig értékesítsék. Nos, az ötlet bejött, így mind a körmendi, mind a jánosházi üzem megmarad, mi több: a megrendelői kör bővülése után létszámbővítésre is van remény.

Keresztes István, Jánosháza polgármestere is bizakodó. Azt mondja, november 12-én ül tárgyalóasztalhoz az Eybl márkanevet továbbra is használó új cég, a Car-INside Kft. ügyvezető igazgatójával és humánpolitikai vezetőjével. Reméli, hogy a megbeszélés után jó hírekről tud beszámolni. Elképzelhető ugyanis, hogy a cég újabb megrendelésekhez jut, akkor pedig nagy szükség lesz a megbízható, korábban is mindenki megelégedésére dolgozó jánosházi alkalmazottakra.

Szerencsére a celldömölki Cellcomp Kft. háza tájáról is jó híreket lehet hallani. A száz százalékban német tulajdonban lévő, bérmunkában ventilátorokat és egyéb elektronikai alkatrészeket gyártó céget is elérte a gazdasági válság: tavaly ősztől 480 munkavállalójától volt kénytelen megválni a cég két - tapolcai és celldömölki - üzeme.

A létszámleépítésen kívül a tapolcai üzemben ez év júniusától át-tértek a négynapos munkahétre, eredetileg úgy tervezték, hogy hat hónapig működnek így.
- Erre azonban szerencsére nem volt szükség, a harmadik hónap után kedvezően fordult a széljárás , és újra öt napig dolgoztunk - mondta el érdeklődésünkre Ambrus László, a cég ügyvezető igazgatója, aki további jó hírekről is beszámolt. Mint elmondta, szeptembertől 160 fővel bővült a cég, a 160 ember többsége - nyolcvan százaléka - a celldömölki üzemben vehette fel a munkát.

Újra vagy először, hiszen régi és új alkalmazottak egyaránt vannak a szeptembertől munkába állt dolgozók között. Így most a cég két üzemében mintegy 1300-an dolgoznak, közülük több mint kilencszázötvenen Celldömölkön.
Érthető hát, hogy Ambrus László ügyvezető igazgató bizakodó, még akkor is, ha a jelenlegi helyzetben akár felelőtlenségnek is tűnhet a túlzott optimizmus. Azt mindenesetre jó jelként értékeli, hogy az idei év végéig biztosan van elegendő megrendelésük, sőt: jövő január végéig is megnyugtatónak tűnik a helyzetük. Igazán elégedett azonban minden bizonnyal akkor lenne a cégvezető, ha újra a régi létszámmal működne a celldömölki munkaerőpiacon is meghatározó szereplőnek számító vállalkozás.

*

Nyugdíjasok ünnepe

Vasegerszeg - Szépen feldíszített terem, terített asztalok, élő zene várta a falu idősebb korosztályát nemrég.

A hagyomány szerint minden év októberében, az idősek világnapjához kapcsolódva nyugdíjas-találkozót rendez az önkormányzat és a helyi Vöröskereszt. A hangulatos ünnepséget megnyitotta Tamáné Bokor Szilvia, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára, majd Németh József polgármester és Poór László, a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetének vezetője köszöntötte a megjelenteket.

A falubeli nyugdíjasok díjazása után az óvodások és az iskolások színvonalas műsorral kedveskedtek a közönségnek. Ízletes ebéddel is megvendégelték az időseket, a sok finom süteményt pedig a község szorgos asszonyai készítették. Kellemes szórakozást nyújtottak meglepetésműsorukkal a helyi Vöröskereszt tagjai: a hölgyek vidám népdalcsokrot énekeltek citeraszó mellett. A Szent Miklós Idősek Otthonának egyik lakója is dalra fakadt, így köszöntötte nyugdíjastársait. Akinek nem esett nehezére a mozgás, még táncra is perdült a község tornatermében.

*

A bécsi gyermekvárosban jártak az ostffyasszonyfai iskolások

A bécsi Minopolis gyermekvárosban jártak az ostffyasszonyfai iskolások. Dr. Sami Hamid felajánlásaként jutottak el az osztrák fővárosba.

A falunk egyik legszebb kastélyának tulajdonosa - Marianna Schallenberg grófnő - a lehetőségeihez képest, összeköttetései alapján gyakran halmozza el az iskolát különböző adományokkal, kaptunk már számítógépeket, iskolai bútorokat, de a szabadidős versenyek díjazásáról is gondoskodik - tudtuk meg Smidéliusz Sándornétól, az intézmény igazgatójától.

- A tanévnyitó ünnepélyen mutatta be egyik barátját, dr. Sami Hamidot, aki meglepő ajánlattal kedveskedett: meghívta az iskola összes tanulóját az általa megvalósított bécsi Minopolis gyermekvárosba.

A délelőtti bécsi városnézésen Marianna grófnő kalauzolta a gyerekeket. Délután a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep. A Minopolis helyiségeiben a különböző foglalkozások csínját-bínját életszerűen tapasztalhatták meg a gyerekek. Részt vehettek az orvosok, a tűzoltók, a rendőrök, az újságírók, a bankárok, a csomagszállítók, az építők, az élelmiszer-ipari dolgozók, a vasutasok munkájában.

A gyerekek az alkalmassági vizsgálat helyszínét kedvelték a legjobban, a legügyesebbek kipróbálhatták a közlekedési eszközök szimulátorait. A kicsiknek tolmácsok segítettek a német nyelv megértésében, de a játékvezetők pontos utasításai is egyértelműek voltak. A nap végén egy igazi televízió-stúdióba vitték a gyerekeket, ahol az iskolások voltak a szereplők és az operatőrök.

Forrás: Sághegy LEADER Egyesület

Cikk megosztása