A szőlőhegyi utak rendbetételére kétszázmillió forintra pályázik Siklós városa

Kétszázmillió forintra pályázik a siklósi városvezetés a történelmi borvidék szőlőhegyi útjainak felújítására, melyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások felhívásra nyújtottak be.

A történelmi borvidék szőlőhegyi útjainak felújítása, rendbetétele, aszfaltozása igen fontos feladat volna, hiszen helyenként meglehetősen leromlottak

A 200 milliós vissza nem térítendő támogatásból tíz kilométernyi kitűnő út építhető. Úgy gondolják, hogy a munkálatok legkésőbb a jövő tavasszal elkezdődhetnek, a szőlősgazdák és a borturizmust szervezők nem kis örömére.

Deliné Nacsa Judit
Siklósi HVI

*

Gráf József a vezetékavatáson

Nemrégiben elkészült a Tenkes-hegyi ivóvízvezeték, melynek átadóünnepségére Gráf József agrárminiszter is hivatalos volt.

A telektulajdonosok által évtizedek óta várt, mintegy húsz kilométeres vezeték építésére az önkormányzat 220 millió forintot költött – a város gazdaságélénkítő programjának szerves részét képező beruházásától többek közt a borturizmus fellendülését várják. Amint pedig lesz ismét forrás, bővítik a vezetéket: a végcél hatvan kilométernyi szakasz kiépítése.

Mint ismeretes, azok a telektulajdonosok, akik június 30-ig szerződést kötöttek az önkormányzattal, 200 ezer forintért csatlakozhattak és ingyen kapták a bekötővezetéket, a vízórát és a vízóraaknát. A határidőig 192 gazda élt a lehetőséggel. Jelentkezők most is lennének szép számmal, nekik viszont a mintegy 200–250 ezer forintot érő kedvezmények már nem járnának.
Mivel azonban a fogyasztói létszám bővülése a város érdeke, ezért az önkormányzat nemrég úgy döntött: 200 ezer helyett 110 ezer forintért biztosítják a rákötés lehetőségét. A vízóraaknáért, a vízóráért, és a bekötővezetékért viszont fizetni kell.

*

Gáz helyett venyigével fűtenének a borvárosban, Villányban

A szőlőtermesztés során keletkező, másra egyébként használhatatlan venyigéből tüzelésre alkalmas brikettet állítana elő az önkormányzat – bólintottak rá a tervre a héten tartott testületi ülésen a villányi képviselők. Így nem csak környezetkímélőbb módon, de a jelenleginél sokkal olcsóbban tudnák fűteni a város intézményeit. Ezen kívül szociális alapon a rászorulók is kaphatnának a helyben előállított, kitűnő hatásfokú tüzelőből. Ami pedig megmarad, azt értékesítené a város.

A terv szerint az önkormányzat vállalná, hogy a metszés után a földeken maradó venyigét – aminek megsemmisítésével most a gazdáknak kell bajlódniuk – ingyen összegyűjti és el is szállíttatja. Az alapanyag ezután egy üzembe kerül, ahol a vesszőkből speciális eljárással fűtésre alkalmas brikettet készítenek. Hogy a gyár pontosan hol kapna helyet, még nem dőlt el, a szakértők több lehetőséget is vizsgálnak.

Ha a tervek megvalósulnak, számításaik szerint az önkormányzati intézmények fűtési költségei – amelyekben most gázt használnak – legalább a felére csökkennek. Ugyanakkor több munkahelyet is teremtenének a környezetbarát fejlesztéssel, hiszen a brikett előállításában helyi munkaerőt alkalmaznának.

A beruházás százmillió forint körüli összegből valósítható meg – a város, a képviselő-testület döntése szerint hamarosan több forrásra is ad be pályázatot, ezek előkészítésén már dolgoznak. Ha nyernek, jó eséllyel a jövő tavaszi metszések során keletkező venyigére már nem lenne gondjuk a villányi szőlősgazdáknak, és a fűtőanyag a 2010-es fűtési szezonban már akár hasznosítható is lenne.

*

IKSZT, falubusz, fásítási program, jelentős épület-felújítások

Lapáncsa alig 6 km-re fekszik a magyar–horvát államhatártól. A legközelebbi város, Villány 10 km-re van, a megyeszékhely 52 km-re.

A település tűzoltó egyesülete nyújtotta be az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) programra a pályázatot a kultúrház felújítására, el is nyerve a címbirtokosságot. A második fordulóra most adták be a részletes programot a több mint 50 milliós fejlesztési tervről. Az arról szól, hogy az új épületrésszel kibővített kultúrházban a nagyterem mellett vállalkozói üzlethelyiség, illetve műhely, könyvtár, számítógépes terem és kis kávézó is helyet kapna.

A másik pályázati siker már biztos: a templom régóta húzódó felújítására nyert a község augusztusban 37,7 millió forintot az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap pályázatán.

Létrejöhetett a falugondnoki szolgálat: ehhez tavaly kilencszemélyes Opel kisbuszt nyert a község az FVM pályázatán.
A házi gondozás is tavaly kezdődött. Négy éve az önkormányzat megvette a hajdani iskolaépülethez tartozó – ma polgármesteri hivatal – pedagóguslakást.

Apránként szándékozik felújítani, átalakítani, hogy kisebb rendezvények befogadására, s főként vendégek elszállásolására is alkalmas legyen. A CÉDE-pályázaton idén 1,5 millió forint támogatást nyertek a legszükségesebb munkák elkezdéséhez.

A határ közeli zsáktelepülés önkormányzata a TEKI-pályázaton 500 ezer forint támogatást nyert el, melyből fásítással, facsemeték vásárlásával a faluképet szépítik.

És ha az IKSZT keretében is nyernek, akkor elmondható lesz, hogy a templom – vele együtt a malom és a kocsma – 228 évvel ezelőtti megépülte óta nem volt még akkora fejlesztés egyetlen évben Lapáncsán, mint ahogy most jövőre ígérkezik.

*

Első lépés Dél Baranyában

TÁMOP 5.3.1. forrásból a MIOK a hátrányos helyzetű emberekért Alapítvány néhány hete megkezdte az Első lépés Dél-Baranyában Nagydobszától Csányoszróig című program lebonyolítását.

A foglalkoztatási projekt érinti a Sellyei kistérség két mikrokörzetét. A helyi cél, hogy Drávafok, valamint Csányoszró környékén, mintegy harminc fő alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkező, munkavállalásban korlátozott ember önálló életvitelének, foglalkoztathatóságának és társadalmi beilleszkedésének esélyeit javítsák.

A programba bekapcsolódó emberek komplex pszichológiai munkaalkalmassági vizsgálaton esnek át, kommunikációs, önismereti, személyiségfejlesztő tréningen készítik fel őket, tantárgyi felzárkóztatásban részesülnek, munkaerő-piaci ismeretekre, álláskeresési technikákra oktatják őket, de lehetőségük lesz munkatapasztalat szerzésére és iskolai óralátogatásokra is. A program során a MIOK ingyenes jogi ügyintézést biztosít a bekapcsolódók és családtagjaik részére. A képzés idejére díjazás és útiköltség-térítés jár a hátrányos helyzetű álláskeresőnek.

*

Benyújtott IKSZT támogatási kérelmek a siklósi kistérségben

A siklósi kistérségben az Irányító Hatóság 13 pályázó részére ítélt meg címbirtokosságot az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek 2008. évben megjelent felhívásra beérkezett pályázatok alapján.
Az idei évben a 13 címbirtokos közül végül 11 pályázó –kiknek zöme települési önkormányzat, valamint egy alapítvány és kettő egyesület –nyújtotta be támogatási kérelmét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Siklósi HVI

*

Ormánsági közmunkaprogramok

A Sellyei kistérség települései a 2010. évben két közmunkaprogramban is részt kívánnak venni. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium előzetes tájékoztatása alapján jövő évben várhatóan ismét lesz kistérségi szintű közmunkaprogramok pályázására lehetőség, ahol kistérségi társulások indulhatnak.

Ezen felül a Sellyei kistérség a halmozottan hátrányos helyzete miatt részt vehet egy meghívásos pályázaton is, amelynek Roma Közmunkaprogram a neve. Ebben az esetben egy önkormányzatokból, kisebbségi önkormányzatokból és civilekből álló konzorcium pályázhat. Mindkét pályázat alapvető feltétele, hogy a programba bevont munkanélküliek között a rendelkezésre állási támogatásban részesülők aránya legalább 40% legyen. A polgármesterek és kisebbségi partnereik tervei szerint a két párhuzamosan futó programban legalább 200 fő vehet majd részt. A tervezett munkálatok kiterjednek a közterületek és lakókörnyezetek rendbetételére, utak, árkok karbantartására, házi segítségnyújtásra és az iskolázottabbak esetében irat digitalizálásra.

Forrás: Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete

Cikk megosztása