Biztonságosan közlekedhetnek a biciklisek

A 611-es számú útnak a Dombóvár-szõlõhegyi leágazójától a közigazgatásilag Kaposszekcsõhöz tartozó Liget-lakótelepig készül el az év végéig az a kerékpárút, aminek az építéséhez október 14-én fogtak hozzá.

A község és a vele szomszédos város képviselõ-testülete egyaránt hosszú ideje szorgalmazta a balesetveszélyes útvonal melletti, biztonságos gyalogos és biciklis közlekedést lehetõvé tevõ létesítmény elkészítését. A beruházáshoz a magyar állam támogatását, valamint az Európai Unió pénzügyi segítségét kérõ különbözõ pályázatok azonban eddig nem jártak sikerrel, mert a döntéshozók úgy ítélték meg, hogy vannak ennél indokoltabb fejlesztések is.

A kaposszekcsõi önkormányzat azonban nem hagyta annyiban a dolgot és nemrégiben sikerrel járt. A Nemzeti Fejlesztési Terv Közlekedés Operatív Programjától elnyert összegbõl és a települést irányító grémium által vállalt önrészbõl 2009. december 31-ig a kivitelezést végzõ cég elkészíti a kerékpárútnak a Liget-lakóteleptõl a Dombóvár-szõlõhegyi útelágazásig tartó 1,5 kilométeres szakaszát, mely mentén egy esõbeállóval ellátott pihenõhely is kialakításra kerül.

A biciklisek és a gyalogosok 2010-től már a számukra szolgáló úton juthatnak el Gunarastól egészen Kaposszekcsõig, ugyanis az üdülõteleptõl a városon át a községig terjedõ kerékpáros útvonalon csak a most készülõ rész hiányzik.
Az 55 millió forintba kerülõ beruházás elõnyeit azok a dombóváriak is élvezhetik, akik a Liget-lakótelep körüli ipari parkban dolgoznak, vagy szabadidejükben szívesen mozognak. (folyamatosan bővülő fotógaléria az építésről ITT)

Forrás: www.dombovarportal.hu, 2009. november 12.

*

Kiállítás az élõvilág helyi csodáiról

A Dombóvári Önkéntes Polgári Természetõr Egyesület november 7-én avatta fel az egykori kisvasúti állomás épületében kialakított Természetõr Bázis bõvített bemutatótermét.

A település és környékének élõvilágát ismerhetik meg az érdeklõdõk, akik megnézik a nagyteremben létrehozott új kiállítást. A város „zöld tüdejének” számító Konda-patak völgyének, valamint a helyi védelem alatt álló többi terület jellegzetes növényei és állatai jelennek meg a különbözõ installációkon.

A természet védelmének fontosságára felhívó és a mindennapi mozgást is népszerûsítõ tárlat felkeresését gyerekeknek, valamint felnõtteknek egyaránt ajánlják.
Az oktatást, nevelést és ismeretterjesztést szolgáló bemutatótermet a Dombóvári Önkéntes Polgári Természetõr Egyesület elnöke, Dávid Gyula avatta fel. Annak elkészítését az önkormányzat nevében Krauss Péter alpolgármester - aki maga is tagja a civil szervezetnek - köszönte meg.

Forrás: www.dombovarportal.hu, 2009. november 9.

*

Hivatásul választották a segítségadást - konferencia-beszámoló

A Dombóvári Ipari Parkban működő Kapos Innovációs Transzfer Központban november 12-én konferenciát tartottak a Szociális Munka Napja alkalmából.

A város és több környékbeli falu önkormányzata által fenntartott Egyesített Szociális Intézmény szervezte szakmai tanácskozás résztvevőit Fehér Jánosné igazgató üdvözölte, majd Takács Istvánné, a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület vezetőségi tagja mutatta be a Várpalotán élő Mészáros Imre grafikust. Az általános és középiskolai tanulmányait Dombóváron végzett alkotó rajztanára ösztönzésre kapcsolódott be Szirmayné Bayer Erzsébet szakkörének munkájába.

A tehetség első tárlatát is helyben - a hosszú időn keresztül művelődési házként használt egykori Korona Szállóban - rendezte meg 1967-ben. A később Pécsen biológia-rajz szakos tanári diplomát szerzett fiatalember házassága révén került a Bakonyban lévő városba, ahol nemcsak pedagógusként dolgozott, hanem települése kulturális életének szervezésébe is bekapcsolódott.

Mészáros István egy életmű-válogatást hozott el, melyben ceruzával és tollal készült rajzok, linometszetek, szitanyomatok, rézkarcok, monotípiák és kollázsok is helyet kaptak. Az új technikákkal folyamatosan kísérletező, sokoldalú művész azért vállalkozott erre a kiállításra, mert háláját kívánta kifejezni az idős édesapját gondozó dombóvári Arany-sziget Idősek Otthonának.
Takács Istvánné nyitotta meg Mészáros Imre grafikai kiállítását

- Életünk minden lépését meghatározza az, hogy honnan és hogyan indultunk el - emelte ki konferencianyitó beszédében Patay Vilmos, a város polgármestere, aki köszönetet mondott a szociális szférában tevékenykedő helybelieknek az elhivatottságukért és szorgalmukért.
A szenvedélybetegek elő- és utógondozásáról a Márta-Mária Társas Szeretetotthon lelkész-igazgatója, Szuhánszky Gábor beszélt a hallgatóságnak.

Szuhánszky Gábor a szenvedélybetegek kezelési lehetőségeiről számolt be
A szociális ellátás aktuális kérdéseit Bódy Éva, a szaktárca megbízott osztályvezetője ismertette, aki az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetére utalva nem tudott túl bíztató jövőképet felvázolni a területen dolgozók számára.
Az egészségügyi és a szociális ellátás határterületeit Dobák Diána, az Egyesített Szociális Intézmény szakcsi részlegének vezetője vette „górcső alá”.
A dombóvári Reménység Napközi Otthon terapeutája, Deli Orsolya „Gőgicséléstől a színjátszásig” címmel tartott előadást a kommunikációfejlesztés jelentőségéről.
A jövő évi közfoglalkoztatási terveket dr. Brebán Valéria, a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója mutatta be.

A Nemzeti Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjától 71,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a helyi Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ Társulás a „Lépjünk egyet - az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai Dombóváron” című tervezett projektjének megvalósítására. Az országos és a megyei átlagnál magasabb a munkanélküliségi ráta a városban, aminek a csökkentése érdekében olyan képzéseket kíván 18 hónapon keresztül tartani az említett intézmény az állással nem rendelkezőknek, melyen elsajátítható a munkaerő-piarca való visszataláláshoz nélkülözhetetlen ismeretanyag.

- A szakképzetlenségük, vagy mentális állapotuk miatt sokan érzik reménytelennek a helyzetüket a kistérségben - fogalmazott tájékoztatójában Kiss Béla projektmenedzser. - Egyik kiemelt célcsoportunkat a pártfogói felügyelet alatt állók adják. Rajtuk kívül igyekszünk „helyzetbe hozni” az 55 év alatti, tehát aktív korú, ám nem foglalkoztatott, elesett embereket. Ezt a réteget nem lennénk képesek másként elhelyezkedésre ösztönözni, mint különféle juttatások, például napidíj, étkezési utalvány és útiköltség-térítés adásával. Másfél évig tartó programunk keretében 90 főnek biztosítunk tíz-tíz napos tréningeket.

A találkozó zárásaként át kívánták adni a Kistérségi Szociális Fejlesztési Díjat - mely a városban és a környékbeli községekben a segítségnyújtást hivatásul választók közül a legkiválóbban tevékenykedők elismerésére szolgál -, ám azt visszautasította a kitüntetésre kiválasztott személy.

Forrás: www.dombovar.hu; Dombó-Hírszolgálat, 2009.november 14.

*

Az oltárról vitték a szeretet lángját a művelődési házig

Tizenegyedszer rendezte meg a német kisebbségi önkormányzat szombaton (november 14.) a Teveli Márton napi ünnepséget. Mint dr. Antal Tamásné, a kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese elmondta, a templom díszítésével és szentmisével kezdődött a program.

Az óvodások a szülőkkel, az iskolások pedig maguk már pénteken elkészítették a lampionokat. Az oltárról vitték a szeretet lángját a templomtól a művelődési házig. Ott a kórusok, tánccsoportok mellett felléptek azok a fiatalok, akik eredményeik alapján az idén kapták a Tevel Községért Alapítvány díját. Közreműködött Ambrusz Előd zongorán és Mészáros Bettina verssel.

*

A megszorítások közepette is tartaniuk kell az egyensúlyt

Év vége felé a törvényalkotók jogszabályok sokaságával készítik elő a következő esztendőt. A változásokat a jegyzőknek követniük kell, ezért fórumot tartanak neki, melyeken felhívják a figyelmüket a legfontosabb tennivalókra.

A Dél-dunántúli régióban is ezekben a napokban zajlanak a tanácskozások. Hoffmanné dr. Németh Ildikó a Dél-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője elmondta: Somogyban hét, Baranyában öt, Tolnában két helyszínen tartanak kistérségi értekezletet. Tolnában kedden a gyönki polgármesteri hivatal volt a fórum helyszíne.

Megbeszélték a 2010-es gazdálkodás tervezésével kapcsolatos feladatokat. Változott a köztisztviselői, a közalkalmazotti, a munkajogi törvény és a kafetéria rendszere is. Mindezt alaposan át kell tekinteniük a jegyzőknek, hogy a megszorítások közepette is egyensúlyban tartsák a település költségvetését.

*

Romákat képeznek tovább a tanodában

Aparhant, Kisvejke | Hátrányos helyzetű diákokat képezhetnek tovább abban a tanodában, amit a roma egyesület nyithat egy nyertes uniós pályázatnak köszönhetően.

Több, mint 21 millió forintot nyert a közelmúltban az Aparhanti Független Roma Egyesület egy tanoda létesítésére egy európai uniós pályázaton.
Jákovics Vilmos, az egyesület elnöke elmondta, összesen 30 Aparhanton, Kisvejkén és Lengyelen élő halmozottan hátrányos helyzetű általános és középiskolás diák képzettségi szintjének növelése a céljuk a tanoda megnyitásával.
Szeretnék, hogy ezek a diákok használható végzettséget szerezzenek, vagy egyetemen, főiskolán folytassák tanulmányaikat. Ezért is része a programnak a kompetencia fejlesztés mellett a tehetséggondozás is.

A gyerekekkel négy pedagógus, egy fejlesztőpedagógus valamint egy projektvezető foglalkozik majd.

A tanoda együttműködési megállapodást írt alá a teveli, az aparhanti és a bonyhádi Arany János iskolával. A kisvejkei önkormányzat egy teljesen felújított, komfortos épületet bocsátott a tanoda rendelkezésére, ahol novemberben már megkezdődhet a munka.

*

Megoldódhat a kis falu régi problémája

Kismányok | Tavaszra felújíthatják a településre vezető utat, ami csapadékos időben szinte járhatatlan. Hosszú évek kellemetlensége oldódhat meg Kismányokon.

– A településre vezető út csapadékos időben szinte járhatatlan. Öt éve próbál az önkormányzat megoldást találni. Most úgy tűnik, tavasszal végre megkezdődhet a két kilométeres szakasz felújítása – mondta Simon László polgármester.

A beruházás megkezdéséhez szükséges építési engedélyek folyamatban vannak, tájékoztatott Juhász István a Magyar Közút Zrt. Tolna megyei Igazgatóságának műszaki osztályvezetője.
– A közbeszerzési eljárást csak akkor lehet kiírni, ha minden engedély a rendelkezésére áll a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak. Ez decemberre várható – tette hozzá. Ezt követően választják ki a kivitelezőt. Ha ez meg is történik, a téli időjárás sajnos nem kedvez a beruházásnak, ezért a munkálatok várhatóan áprilisban kezdődhetnek – mondta el végül a szakember.

Forrás: Tolnai Hármas Összefogás Nonprofit Kft.

Cikk megosztása