Színvonalas szüreti napok Gyöngyösön

Az idén is nagy sikerrel rendezték meg a Gyöngyösi Szüreti Napokat, mely régi hagyományokkal rendelkezik. A szervezők minden évben felidézik a hajdani szüreti mulatságok és vigasságok hangulatát.

A programok egy része a borhoz és a szőlőtermesztéshez kapcsolódott, de nagy hangsúlyt kapott a Népi Iparművészeti vásár is, mely szintén sok érdeklődőt vonzott. A Fő téren a borpavilonokban minőségi mátrai borok, csemegeszőlő- és must valamint hagyományos ételek árusítása gazdagította a rendezvényt.

Néhány éve a program részeként rendezik meg a szüreti gulyásfőző versenyt, melynek egyre több szervezet a résztvevője. Természetesen számos színpadi műsor és koncert is várta a közönséget.
A szüreti mulatság leglátványosabb eleme a színpompás szüreti felvonulás melyen nemcsak a gyöngyösi iskolák, óvodák, egyéb szervezetek vettek részt, hanem a környékbeli települések is képviseltették magukat.

Ebben az évben lehetőség nyílt, a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület számára, hogy a Gyöngyösi Szüreti Napok alkalmával kiállítsa a kistérség településeiről összegyűjtött népi termékeket, kézműves alkotásokat. Fotókiállítás keretében bemutatásra kerültek a települések LEADER+ keretében megvalósult projektjei. Az érdeklődők folyamatos tájékoztatásban részesültek a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájáról, tevékenységéről és munkájáról.

Ez a rendezvény is esélyt teremtett arra, hogy az alábbi termelők egységes megjelenés mellett (mint a Dél-Mátra településeinek helyi termékei) megmutathassák és értékesíthessék munkáikat, termékeiket.

• Valiskó Elvira - nagyrédei Kecskefarm
• Siposné Szőke Mariann - gyöngyöspatai csuhékészítő
• Tari Ottó - kisnánai lekvárkészítő, szárított gomba forgalmazó

Dél-Mátra Közhasznú Egyesület

*

„A nagy rajzolás” a mátrai településeken

Első alkalommal hirdette meg az Oktatási Minisztérium „A nagy rajzolás” programot, melyhez 2009. október 10.-én a mátrai települések is csatlakoztak. A cél az volt, hogy rajzoljunk a Mátrában 1014 négyzetmétert különböző helyszíneken, megadott tematika alapján. Lehetett rajzolni, festeni aszfaltra, vászonra, papírra. A vászonra és papírra festett rajzok a későbbiek folyamán kiállításra kerülnek.

Helyszínek Rajztéma

Kisnánai vár várélet, lovagi kultúra
Markaz Mátra természeti és épített kincsei
Domoszló betyárok a Mátrában
Gyöngyöstarján szőlőművelés és borászat
Visonta környezetünk megóvása
Siroki vár várélet, lovagi kultúra
Recsk ércbányászat, ásványok és ércek
Sástó-Adrenalin park természetes élmények a Mátrában

A rajzoláson résztvevők között fődíjként kisorsoltak egy négyszemélyes hétvégét egy mátrai szállodában. Külön díjazásban részesült a legfiatalabb és legidősebb női és férfi résztvevő, a legtöbb helyszínen rajzoló jelentkező, valamint a legérdekesebb rajzot rajzoló.

A települések a nagy rajzolás programom mellett számos kiegészítő rendezvénnyel is várták az érdeklődőket. Az idelátogatók idegenvezetéssel megtekinthették az épített műemlékeket és a természeti értékeket, emellett helyi gasztronómiai kóstolókon is részt vehettek. A szervezett programokra csoportos utazás is biztosított volt a Budapest, Gyöngyös és Galyatető kiindulóponttal.

*

„Élő” Falumúzeum Gyöngyöstarjánban

Immár 2. alkalommal rendeztek olyan programot a tavaly Luca napon átadott Falumúzeumban, amely remek példája az önkormányzat és a civil szervezetek összefogásának.

A Világos Szándékkal Gyöngyöstarjánért Egyesület kezelésében lévő múzeum nem csak bemutatja a községből összegyűjtött tárgyi emlékeket, hanem udvarát is úgy alakította ki, hogy ott programokat, rendezvényeket is tudjanak lebonyolítani.

A legszembetűnőbb és legszebb látvány a társadalmi munkában elkészült kemence. Maga a látvány is melegséget áraszt, szinte oda vonzza az embert és arra készteti, hogy megérintse, álldogáljon mellette még akkor is, ha éppen nem fűtenek benne.
E kemence és a Falumúzeum megszentelésére került sor az Augusztus 20-i ünnep keretében. Délelőtt a szentmise után körmenettel vonultak a hívek az épület udvarára, ahol először Nagy Károly polgármester köszöntője után a helyi Pávakör adott rövid műsort.

Mindezek után Utassy Vilmos esperes megszentelte a kemencét és a benne sült új kenyeret. Meghatódott tekinteteket lehetett látni, hiszen nem mindennapi ünnepség volt ez. Nem csak úgymond szóban emlékeztünk az ünnepről, Szent Istvánról, hanem a „mi” közösségi udvarunkban, a „ mi” emlékeink között ünnepeltünk.

A délután folyamán Múzeumi Randevúra hívtuk a helybélieket. A Baba-Mama klub gyermekeknek szervezett programokat a múzeum hátsó füves udvarán, a „ Nagyi” klub és az egyesület tagjai bemutatták hogyan működik a kemence ahol kenyérlángost sütöttek az asszonyok. Egy üstben szilvalekvár főtt, elől a múzeum bejáratánál borral és süteményekkel várták a betérőket, valamint közös éneklés, anekdotázás folyt régi emlékeket felidézve.

*

Solymos Napok Gyöngyössolymoson

A Solymos Napok 2009. augusztus 28. és 30. között kerültek megrendezésre, melynek célja a középkori Solymos „megidézése” volt.

Ennek keretében a falu középkori birtoklástörténete, valamint a névadó solymászok, solymosok szerepe a mindennapi életben, melyet előadásként láthattak és hallhattak az ide látogatók.
Jelen voltak a kikiáltók, a gólyalábasok, a tűznyelők, mint a kor reprezentáns megjelenítői, színessé téve a lovagi világ napjait. Volt középkori zene, tánc, bemutattuk a kor fegyverviselési szokásait. Hagyományőrzők vezették vissza a közönséget a XIII-XIV századba, ami archaikus ételek készítésével, kóstolásával egészült ki.

A rendezvény Mátrai gyalogtúrával kezdődött pénteken.
Szombat délelőtt „Királyi solymászok nyomában…” címmel előadások voltak a
középkori Solymosról és a magyarországi solymászat kialakulásáról Báryné Dr. Gál Edit történész, muzeológus és a Magyar Solymász Egyesület közreműködésével.

„Középkori forgatag” volt a neve annak a látványos felvonulásnak, melyet lovagok, hercegnők és vitézek népesítettek be az általános iskolások és óvodások részvételével, korhű öltözékben lovagoltak a helybéli lovasok. Jelen voltak a solymászok , íjászok, gólyalábasok, tűznyelők és középkori zenészek.
A nap folyamán vásári komédiák, ügyességi versenyek, folklór műsor és középkori zene szórakoztatta a közönséget.

Este a régi korok megidézésében a Nánai Sólymos Vitézek színesítették a programot.
Vasárnap a magyar bor dicsérete után moldvai csángó zenére rophatták a táncot az egybegyűltek.
A gyerekek megcsodálhatták Bartha Tóni Bábszínházában Paprika Jancsit, középkori hagyományok játszóházában kipróbálhattak néhány régi mesterséget.
Az ide látogatók megismerkedhettek a kor fegyverviselési szokásaival, a solymászat régi és mai rejtelmeivel is.

*

Automata defibrillátort kapott Abasár

Kiemelkedő sikerrel és nagyon jó hangulatban zajlott le a falukarácsony, december 17-én, csütörtökön este Abasáron. A rendezvényre a település művelődési házában került sor, a civilszervezetek műsorai között beszédet mondott dr. Lénártné Benei Anikó polgármesterasszony, aki hangsúlyozta: a közösség biztonsága, a település kellemes légköre azon múlik, mennyire figyelnek egymásra annak lakói. Ezért beszédében arra kérte az abasáriakat: tartsanak össze, s ne hagyják leszakadni, lemaradni a rászoruló családokat sem. Az Önkormányzat forró csokival, forralt borral és egy kis figyelmességgel: abasári falinaptárral várta a helyieket karácsony alkalmából.

Nem csupán a lakosok, hanem maga a település is kapott egy nagyon komoly és hasznos ajándékot: az Abasári Technológiai és Innovációs Parkban székelő TechniSat Digital Magyarország Kft. most ünnepelte első karácsonyát a településen, s az ünnep alkalmából egy félmillió forintos automata defibrillátorral ajándékozta meg a községet. A cég ügyvezető igazgatója Csepeli György elárulta: a német gépet bárki tudja használni vészhelyzetben, hiszen hangosan és magyar nyelven mondja az utasításokat.

Testünk működésének egyik legfontosabb feltétele, az állandó oxigénellátás, melyet a légzés és a keringés együttes működése tart fenn. Ennek során az oxigén a szabad légutakon keresztül a tüdőkbe jut, majd onnan a szív által keringetett vér szállítja tovább minden egyes sejthez. A keringésmegállások döntő hányadát hirtelen szívhalál okozza. A hirtelen szívhalál hazánkban az egyik vezető halálok. Kórházon kívül az esetek 65-85 %-ban ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a háttérben, amely a szívizomzat kaotikus elektromos tevékenysége: a szív mechanikai működését – normális összehúzódását teszi lehetetlenné. Leggyakrabban a szívbetegeknél fordul elő: de hirtelen szívhalál bárhol, bárkinél bekövetkezhet – figyelmeztető jelek nélkül is. Pontosan ezért csak ritkán áll szaksegítség rendelkezésre a helyszínen, ezért az alapszintű újraélesztés az utca emberének feladata.

Ebben segít Abasáron, a most kapott automata defibrillátor. A gép segítségével akár egy laikus felhasználó is megmentheti a bajba került embertársa életét. Az eszközt az Önkormányzat előterében helyezik majd el, ahol biztonsággal hozzáférhető helyen lesz.

Forrás: www.abasar.hu

Forrás: Dél-Mátra Közhasznú Egyesület, Gyöngyösi HVI

Cikk megosztása