Az FVM által közzétett adatok szerint a gazdálkodók az idén 1,681 millió hektárom vetettek kalászost. Erről a területről összesen 5,985 millió tonna kalászos gabona került a magtárakba.

A vetésterület e növények esetében 0,9 százalékkal volt kisebb a tavalyinál. A hozam ugyanakkor 24,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Kukoricát 2009-ben 1,142 hektáron termesztettek - 3 százalékkal kisebb területen, mint 2008-ban -, az összes hozam országosan elérte 7,363 millió tonnát, ami 16,5 százalékkal volt kevesebb az előző évi összes termésnél.
Búzából az idén 1,128 millió hektáron vetették el a magot. Ez 0,6 százalékkal haladta meg a tavalyi terület nagyságát. Az egy hektárra eső termésátlag az idén 3,85 tonna volt, ami 22,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi hektáronkénti átlagterméstől. Búzából országosan összesen 4,343 millió tonna termett. Ez a 2008-as mennyiség 77,7 százalékát tette ki. Azaz 22,3 százalékkal maradt el az előző évi összes hozamtól.

Az őszi árpából összesen 2009-ben 706 ezer tonna termett az országban, 25,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A tavalyi árpa hozama az idén országosan elérte a 327 ezer tonnát. Ez 36,9 százalékkal volt kisebb az előző évinél. Napraforgóból országosan 1,26 millió tonnát takarítottak be az idén, 14,2 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. A repce hozama 2009-ben elérte a 560 ezer tonnát. Ez 14,6 százalékkal volt kisebb az előző évinél.

Ebben az évben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) csaknem 600 milliárd forintot fizetett ki a gazdálkodóknak - mondta Margittai Miklós, az MVH elnöke. Hozzátette: ez az összeg jelentősen meghaladja az évi szokásos kifizetések mértékét. Amit azzal indokolt, hogy a globális gazdasági válság és a nehezebb gazdálkodási év miatt számos kifizetést előbb teljesített az MVH a szokásosnál.

Példaként említette: a területalapú támogatás SAPS-előlegének 139,7 milliárd forintos, illetve az úgynevezett tej top-up előrehozott kifizetésének 15,7 milliárd forintos összegét.
Az elnök részletezve az idei kifizetéseket elmondta: összesen a SAPS-ra 181,89 milliárd forintot fizetett ki a hivatala, mert a 70 százalékos előlegen túl, a valamivel több mint 200 milliárd forintra rúgó összes támogatásból fennmaradó összegből is már átutaltak mintegy 42 milliárd forintot az év végi két ünnep közötti munkanapokon. A többi pénzt erre a jogcímre januárban utalja az MVH.

Emellett kifizetett az MVH az idén többek között egy beruházási EMVA-előleget is mintegy 32 milliárd forintot. Az Egységes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) származó előleg elszámolási határidejét pedig - a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel - december 15-ről 2010 január végére változtatta.
A hivatal ebben az évben kifizetett a gazdálkodóknak az agrár-környezetgazdálkodási támogatásból 14,29 milliárd forintot, továbbá a géptámogatásból 14,5 milliárd forintot, valamint a tej top-up előrehozott 15,7 milliárd forintját. Mindemellett pedig tovább folytatódott a különféle projektek finanszírozása, többek között az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) intézkedéseiben szereplő projektek finanszírozása is.

Margittai Miklós megemlítette, hogy sikeres volt az elektronikus kérelem-beadás bevezetése. A rendszerrel ugyanis a kérelmek formai hibái kiszűrhetők. A gazdálkodók az idén 18 jogcím esetében nyújthattak be támogatási kérelmet az MVH-hoz elektronikus úton.

Az agrárkormányzat egyetért az MSZP frakció agrármunkacsoportja által a hónap elején, az Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslattal, az érvényben lévő földvásárlási moratórium kétéves meghosszabbítására - közölte Gőgös Zoltán.
Hozzátette: szerinte a honatyák a határozati javaslatot jövő év februárjában fogadhatják el. Jelezte azt is, hogy az ügyben az unió illetékeseivel folytatott tárgyalásokon könnyebb dolga lehet a kormánynak - bármilyen összetételű kabinet is alakul a választásokat követően -, ha a földvásárlási tilalom 2011-et követő meghosszabbítását egy parlamenti határozat is támogatja.

Emlékeztetett: Brüsszelben nemrégiben elfogadták, hogy Magyarország a földvásárlásokhoz kért hitelekhez kamattámogatást nyújtson. Ez az intézkedés 2013-ig lehet érvényben. Gőgös Zoltán szerint a földvásárlási moratórium meghosszabbítása csak akkor érheti el célját, ha az Országgyűlés új földtörvényt is alkot, amely garantálja a spekulációs tőke kizárását a földügyletekből.

Az államtitkár kitért arra, hogy a honatyák olyan, a mezőgazdaság számára fontos törvényeket fogadtak el az idén, mint a mezőgazdasági és élelmiszeripari terméketekre vonatkozó, a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról, illetve az alkalmi munkavállalás új feltételeiről rendelkező jogszabályt. Megjegyezte: a törvény január 1-én lép életbe, és várhatóan az eddigieknél átláthatóbb viszonyokat teremt a termékpálya szereplői között. Az alkalmi munkavállalás új szabályairól pedig úgy vélekedett, azok egyszerűsítik a mezőgazdasági termelők, főként a kisebb foglalkoztatók helyzetét.

Részletes adatok, és forrás: fvm.gov.hu

Cikk megosztása