Nóta- és Operettest Tiszavasváriban

2009. október 2-án nagysikerű rendezvénynek adott otthont a Tiszavasvári Találkozások Háza.

A hagyományokhoz hűen idén is köszöntötte a város idős- és idősödő lakosait az Idősek Világnapja alkalmából. A rendezvényen a település polgármestere mondott köszöntőt, melyet követően népszerű nóta- és operettest előadásával szórakoztatták a művészek a szép számmal megjelent idős embereket az művelődési intézmény nagytermében.

*

Média Nap Tiszavasváriban

2009. november 19-én Média Nap-ot szervezett Tiszavasvári Város Önkormányzata a 20 éves Vasvári Hírmondó városi közéleti havilapjának születésnapja alkalmából.

A rendezvény kapcsán élő rádióműsor került sugárzásra meghívott vendégek közreműködésével, valamint kiegészítő programként fotókiállítást, filmvetítést, óriásplakát-kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

*

Helyi termékek piaca

Ötletes termelők nem is olyan régen létrehoztak egy gazdasági weboldalt a helyipiac.hu rendszerében, amin keresztül közvetlenül értékesíthetik és naprakészen aktualizálhatják a helyi termékek információit a regisztrálók.

Több megyebéli település csatlakozását követően városunk polgármestere is fölfigyelt a lehetőségre, így ma még csupán kevés, de reményeink szerint egyre bővülő termékkörrel fog szerepelni Tiszavasvári is az interneten.
Eddigi jelzések alapján úgy tűnik, hogy a településen működő vállalkozások, őstermelők számára jó bemutatkozási, értékesítési és kiemelt hirdetési lehetőségeket kínál a honlap. A helyben előállított termékek interneten történő láthatóvá tételével pedig a rendszert használó kereskedők, felvásárlók könnyebben összegyűjthetik a sok esetben kis tételben előállított termékeket, így a gazdák összefogással, kedvezőbb áron tudják majd eladni termékeiket. Kistérségi szinten - szomszédos településekkel összefogva - pedig nagyobb beszállítói igények is kielégíthetőek.
Önkormányzatunk arra is számít, hogy a bemutatkozás nem csak egyéni, hanem közösségi szinten is eredményt hoz, hiszen a weboldalon kedvező feltételekkel népszerűsíthetjük településünk turisztikai és egyéb programjait. Felhívhatjuk a befektetők figyelmét lehetőségeinkre, amelyen keresztül akár új munkalehetőségek teremtődhetnek.
Sokan még ma is úgy gondolják, hogy egy önkormányzatnak nincs, nem is lehet marketing tevékenysége. Nos, a szemléletváltás bizony utolérte ezt a szférát is, és az utóbbi időben az ún. promóciós megjelenésre már mi is adunk. Az alapötletet helyi vállalkozók adták. Termékeik felajánlásával hozzájárultak, hogy a település címerével, logójával díszített ajándéktárgyakat tudunk átadni partnereinknek, a településre látogató vendégeinknek, s ezekkel a termékekkel büszkélkedünk akkor is, ha hazai vagy határainkon túli településre kap meghívást városunk küldöttsége. A személyes kapcsolat nélkülözhetetlen, egy kedves gesztus pedig akár kulcs is lehet, amely kinyitja az ajtót egy döntés során.
Ennek köszönhetően fog megjelenni az említett honlapon a helyi termékek sorában
- a szilvalekváros szilke, amelyhez a belevalót a Lekvárfőző Group szolgáltatta, míg az edény egyedi megtervezése, kivitelezése és felajánlása Húri Zoltánné Dudás Ildikó nevéhez fűződik;
- a tiszavasvári méhek által gyűjtött, minősített méz Dohos László termelő felajánlásaként,
- címeres törölköző,
- paprikás tasak,
- hímzett ajándéktáska,
- tiszavasvári mákos szütyő,
- Szentmihályi rettenetes,
- feliratos póló,
- városfilm és
- söprűn repülő boszorkány, a büdi boszorkák történetét leíró pergamennel.
A gyönyörű hímzés, amely egyedivé teszi ezeket a termékeket, a Bocskai út sarkán lévő Gyereksarok üzlet tulajdonosának, Rácz Andreának a keze munkáját dicséri.
Ezúton mondunk köszönetet valamennyi vállalkozónak, aki hozzájárult a települési ajándéktárgyak megtervezéséhez és elkészítéséhez, amelyek – szándékaink szerint – mihamarabb fölkerülnek az említett honlapra.

A weboldal egyébként a www.helyipiac.hu/telepulesnev címen közvetlenül is elérhető, de a tájékozódás megkönnyítése érdekében egy linkkel beillesztettük a www.tiszavasvari.hu információs weboldalába is.

A témával kapcsolatban bővebb információt és szakmai segítséget Hamvas Gabriella integrátor nyújt az alábbi elérhetőségeken:
- telefonon: 30/476-0390
- személyesen:Térségi Szolgáltató Ház 1. emeleti kistérségi koordinátori iroda (Ady E. u. 8.).

Forrás: http://www.tiszavasvari.hu/helyi_termekek_piaca

*

Két fotókiállítás egyszerre Tiszavasváriban a Találkozások Házában

2009. december 4-én Rozgonyi Attila Tiszavasvári polgármestere nyitotta meg azt az egyedülállónak mondható kulturális eseményt, amelynek kapcsán két kiállítás egyszerre lesz megtekinthető az érdeklődők számára 2010. január 7-ig Tiszavasváriban a Találkozások Házában.

Király László György, Öveges László "Világ. Nézet. - Tájak-városok-emberek" és Dobák Zita "Formák, fények, illatok" című fotókiállítások alkotóit a nyitórendezvényen Berta László természetfotós mutatta be.

*

Pályázati információs fórum Ibrányban

2009. október 8-án 13 órától megrendezték Ibrányban azt a pályázati információs fórumot, melynek során a Tiszatér Leader Egyesület tagjai ismertették azokat a célterületeket, amelyek megpályázhatók a Leader IV-es tengelyben, illetve a támogatási kérelmek beadásának feltételeit és folyamatát is.

A résztvevőknek lehetősége volt a fórum végén feltenni kérdéseiket. Az érdeklődés elég nagy volt.

Remélhetőleg sok sikeres pályázat fog beérkezni!

*

Tájékoztatás a Tiszatér Leader Egyesület munkaszervezetéhez beérkezett LEADER pályázatokról

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER kiírására november 16-ig volt lehetőség a pályázatok benyújtására.

Munkaszervezetünkhöz 45 db pályázat érkezett.

Rendezvény jogcímre 5 db, Térségek közötti és nemzetközi együttműködésre szintén 5 db, a Képzés jogcímre 2 db, Térségen belüli együttműködésre 2 db, Közösségi célú fejlesztésre 16 db, Vállalkozás alapú fejlesztésre 15 db. Tervek és tanulmányok jogcímre nem érkezett szervezetünkhöz támogatási kérelem.

*

A III. tengely mikrovállalkozások fejlesztése jogcím előzetes támogatási rangsorának felállítása

A Tiszatér Leader Egyesület elnöksége 2009. november 3-án felállította, valamint elfogadta a III. tengely mikrovállalkozások fejlesztése jogcím vonatkozásában az előzetes támogatási rangsort.
Ezt követően egyebekben a munkaszervezet-vezető tájékoztatót tartott a IV. tengelyről.

*

III. tengely támogató határozatainak megküldése

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely keretében benyújtott pályázatok elbírálása folyamatban van. A Tiszatér Hacs területén működő, támogatást igénylő szervezetek közül többen jelezték munkaszervezetünk felé, hogy megkapták a támogatási határozatot. Ennek köszönhetően több beruházás kezdődhet meg térségünkben.

Forrás: Tiszavasvári HVI, Tiszatér Leader Egyesület

Cikk megosztása