A civileké a főszerep a babarci közéletben

Az ezer léleknél kevesebbet számláló települések közül csak kevesen mondhatják el magukról, hogy közéletük alapját a civil szerveződések jelentik. Babarcon nem kevesebb, mint tíz egyesület, alapítvány, zenekar, klub működik.

A lakosság összetétele - a 17. század óta a németek képezik a többséget - megmutatkozik a civil szerveződésekben is, az egyesületek fele a német kulturális hagyományok ápolásával, fenntartásával foglalkozik.

Az ifjúsági fúvószenekar idén jeles jubileumhoz érkezett: november 14-én, alakukásuknak 40. évfordulóján a művelődési házban tartják jubileumi koncertjüket. A helyiek aktivitását jelzi, hogy csaknem minden tizedik babarci polgár polgárőr: az egyesület több, mint 70 tagot számlál. Az önkormányzat lehetőségeihez képest igyekszik segíteni a civil szerveződéseket, évente összesen mintegy hárommillió forintos támogatást osztanak szét közöttük.

*

Tájékoztató körúton a Zengő-Duna HACS munkaszervezete

Október 7-én Bólyon, 8-án Sombereken, 9-én pedig Pécsváradon tartott tájékoztató fórumot a Zengő-Duna Helyi Akciócsoport munkaszervezete.

A tájékoztatón Hárs József elnök, Bóly város polgármestere és a munkaszervezet részletes tájékoztatást tartott a LEADER IV-es tengely most megnyílt forrásairól, a pályázati lehetőségekről.

Az elsősorban a helyi civil szervezeteket, a hátrányos helyzetűeket és a térségi hagyományos mesterségek megőrzését támogató intézkedések nagyszámú érdeklődőt vonzottak, így remélhető, hogy az érdeklődés nagy számú pályázatban fog testet ölteni.

*

Kühlsheim-i kirándulás

A Pécsváradi Kodolányi Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulói egyhetes látogatáson vettek részt a város testvértelepülésén.

Az egy hét alatt megismerkedtek a település és környékének történetével, végigjárták a látványosságokat, és jó barátságba kerültek vendéglátóikkal.
A következő évben a pécsváradi gyerekek fogadják kühlsheimi barátaikat és mutatják be nekik saját településüket és térségüket.

*

Projektzárás

Befejeződött Nagypall községben az elmúlt 20 év legnagyobb beruházása. Az önkormányzat 2008-ban sikeresen pályázott a "DDOP-5.1.5/B Település bel-, és külterületi vízrendezés" című pályázati felhívásra, melynek keretében a Petőfi utca teljes hosszában a főárkot kiburkolták, valamint befogadó árkokat építettek.

A teljes beruházás 54,2 millió forint volt, melyhez 48,9 millió uniós támogatást , valamint 3,2 millió forint önerő támogatást nyertek. Az önkormányzat 2,1millió forint saját forrást biztosított a beruházáshoz.

A műszaki átadás október 29-én megtörtént, a projekt teljes lezárására december 31-ig for sor kerülni.

*

Kerékpárral a borúton

A mohácsi önkormányzat sikeresen pályázott, így elkészülhet a bári üdülőterület felé vezető kerékpárút folytatása. A bicikliút egészen a bári határig vezet majd, a Dunára tekintő mohácsi szőlőhegy lábánál. A munkálatok várhatóan tavasszal kezdődnek.

A beruházás tovább javítja a Mohács-Bóly Fehérborút turisztikai kínálatát, a borturisták és a helyi lakosok kerékpáros közlekedését.

*

Megalakult a Pécsi Borvidék marketing bizottsága

A pécsi borvidék hazánk egyik legkisebb borvidéke. Kiváló termőhelyi adottságai ellenére sokat veszített ismertségéből, mikor az erőltetett iparosítás hatására az egyre terjedő város kiszorította a szőlőskerteket a Mecsek-oldalról.

A huszadik század vége és a huszonegyedik század elejének bordivatja inkább a vörösboroknak kedvezett, így a híres pécsi fehérborok háttérbe kerültek. Ezen a kedvezőtlen helyzeten kíván javítani az október végén megalakult Pécsi Borvidéki Marketing Bizottság, amely a helyi borászok, borturisztikai vállalkozók, éttermek, valamint az Egyetem és a segítő intézmények bevonásával kidolgozza a borvidék rövid és hosszú távú marketing tervét.

Az EKF nagy lökést adhat a népszerűsítésnek, hiszen az ide látogató turisták és fellépő vendégművészek a tervek szerint több színhelyen fognak találkozni a kiváló minőségű pécsi és pécs környéki borokkal.

*

Szociális földprogram Véménden

A bólyi Családsegítő és a véméndi Önkormányzat együttműködésében szociális földprogram kidolgozását kezdte meg a véméndi Cigány Kisebbségi Önkormányzat.

Orsós János, a CKÖ elnöke a mintegy 800 roma családból álló helyi közösségen kíván segíteni oly módon, hogy a település önkormányzatától kapott földterületen 2010 tavaszától zöldség termesztésbe kezdenének. A programhoz a bólyi Családsegítő szakképzett munkatársaitól és a Falugazdász hálózat szakértőjétől kapnak útmutatást.

A tervezett szociális földprogram ugyanis a helyi családok együttműködésén alapul, és ezt az együttműködést a tél folyamán különböző szakmai képzések keretében igyekeznek elsajátítani. A tapasztalatok azt mutatják: sok szociális program azon bukott meg, hogy a programban részt vevők nem voltak tisztában a buktatókkal, a konfliktusok kezelésének, az együttműködésnek és a pontos, precíz, technológiában előírt munkavégzésnek az alapvető szabályaival. A téli képzések ezeket a buktatókat kívánják elkerülni, hogy a program tavasszal valóban sikeres legyen.

Forrás: "Zengő-Duna" Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása